Valamiből ezek a hitelminősítők is élnek, ha nem fizetik ennek a díjat, akkor ők nem fognak szolgáltatni ingyen vállalatoknak. Üzleti megfontolás miatt vonták vissza. Ennyi, semmi több.
Természetesen nem, de valami magyarázat csak van arra, hogy miért éppen ma indultunk meg. Mivel nem tudom, éppen csak okoskodom.:) Nyilván tudjuk, hogy ettől még nem lesz kolbászból a kerítés, de talán ez segít nekünk OTP befektetőknek. Én longban vagyok érdekelt és drukkolok a magyar piacnak, hogy induljunk meg tisztességesen. :)
Rafi is vaskos pluszban, ami arra enged következtetni, h a piac az orosz-ukrán konfliktust árazza éppen a mai Trump győzelemmel. Mindegy, h mi mit gondolunk az egészről, a piac is spekulál. OTP is ennek következményeként hasít egyelőre. Előbb-utóbb a piac azt is beárazza majd, hogy Trump és Viktor öribarik, ami pl. a felmondott, a Magyarországgal 1979-ben kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezményt is érintheti…
Ahogy hallgattam a beszédet, nekem is ez jutott eszembe egyből. Nekem is ez a benyomásom, hogy nem fog összejönni a Luminor. Minden piacon ahol jelen van az OTP, potenciális vásárlás lehet később. Egyébként nem csak a Baltikum került szóba a korábbi ominózus interjúban, hanem Délkelet-Európa is, csak azt nem kapta fel a sajtó…
Tartok tőle, ha okosabbak nem is, de tudunk majd mibe kapaszkodni és biztató szavak is elhangoznak majd a befektetőknek az idei évről, rekordól, és "bankvásárlás-eredményhirdetés "céldátumáról. Ami biztos, hogy csak úgy CsS nem szokott nyilvánosan beszélni, ha megszólal, akkor van mit mondania...
Az is sokat segítene, ha annyit mondana, ha nem sikerül a bankvasarlas, akkor van máshol is potenciális, vagy megerősítené az extra osztalék pletykákat… Az biztos, hogy érdemi infó, támpont kellene a befektetőknek. :)
Ősz elejére ígérte CsS az “eredményhirdetést”, és jovoheten biztosan nyilvánosan fog megszólalni, vagyis én számítok valamiféle bejelentésre, amibe kapaszkodhatunk. Lassan lehet tordelni az ujjainkat? 😀
Üzleti megfontolás miatt vonták vissza. Ennyi, semmi több.