Kíváncsi leszek mit fognak ők 2012-ben bányászni.
Nekem még mindig zavaros az egész cég, nincs is kedvem utána nézni.
A gipsz bányában volt/van elég gép, azzal például bányászkodhatnak.
Látod milyen jól járt a Rotaqua?
3 kutatási blokk ami lefedi az egykori bánya területét, 500 millás szerződést ér.:)
Gondolom megosztáják a Genesis-el az adatokat és meg is térült a befektetés.
"Az indoklás szerint a napelemleányok eredményeinek hiánya alááshatta volna a bányaipari tervek esetleges megvalósításának beindulásából eredő reményeket, ami az árfolyam szempontjából sem lenne üdvös."
"Ismereteim szerint a Genesis Solar Corporation több mint 800 részvényessel rendelkezik, a részvények száma jelenleg 2 963 000 db és a cég a Genesis Capital Management irányítása alatt áll, azaz ugyan úgy, mint a Genesis Energy-t is, a FUND és az azt menedzselő cég irányítja. A GEI- vel kötött "SPA" szerződés megvalósulása, illetve a spanyol gyárhoz tartozó tőkeemelés két oldalról történő tőkésítésének megvalósulása esetén (a GEI-ből 9 millió EURO a Vital forrásaiból jön és kb. 25,929,000 millió EURO közvetlen Vital befektetés a GSC -be, amely azt majdnem teljes mértékben tovább adja a spanyol gyárnak, az április 7-én részvényes Genesis Energy tulajdonosok számára megnyílik egy esetleges csere lehetősége. Nyilván majd az átváltáskori árfolyam különbségek miatt lehetővé válik a részvényesek részére az arbitrázs vagy a hosszú távú befektetési politikájuk fogja eldönteni mindenki számára, hogy átvált vagy nem vált át, mindenesetre a minél nagyobb részvényesi pozíció megszerzése véleményem szerint mindenképpen megéri. Ezzel a megszerzett joggal tovább lehet kereskedni a papírral, a csere időpontja majd előre ismert lesz és akkor még nyugodtan vissza is lehet vásárolni az esetlegesen időközben értékesített részvényeket, ha a befektető ma az átváltási jogot egy mennyiségre megszerezte.
Ha a helyzet az lesz, hogy mindenki átváltja a részvényeit, a Genesis Energy fog rendelkezni kb. 14 millió (a Vital átváltási joga miatt is) olyan GEI részvénnyel, amelyet az átváltással megbízott társaság a Genesis Energy javára értékesít. Ad abszurdum, ha csak a már most előre átváltási kötelezettséget vállalt részvényesek, azaz a Genesis Investment Fund és a Vital, akik az összes átváltható részvény szám felét jelentik, váltják csak át részvényeiket akkor kb. 7 millió Genesis magyar részvény és kb. 7 millió GSC amerikai részvény - ami akkor már szintén tőzsdén lesz - válik a vállalat számára értékesíthetővé, ezzel növelheti saját likviditását, majd az akkori áron."
A napelem-üzletág kapcsán Rényi leszögezte, ő is elégedetlen volt az előző igazgatóság ténykedésével. Az eredeti elképzelésekkel szemben nem találták célszerűnek egy sorozatosan nem teljesítő partnerrel (Genesis Solar Corporation, ex-Cogenco) a részvénycsere lebonyolítását. Rényi szerint a társaság szempontjából nem lett volna előnyös, ha két nagyon eltérő üzletpolitikájú tevékenység maradt volna a Genesisben. Az indoklás szerint a napelemleányok eredményeinek hiánya alááshatta volna a bányaipari tervek esetleges megvalósításának beindulásából eredő reményeket, ami az árfolyam szempontjából sem lenne üdvös."
érdekes áprilisban egész másokat írogatott
a spanyol telek melyik bennfentesnél van????
A megismételt közgyűlésen 4 489 936 részvény (az összes szavazat 47,10 százaléka) volt jelen, ennek durván a felét Rényi Gábor érdekeltségébe tartozó részvények tették ki.
ismét hazudsz
2 3 2 258 db 156 Ft
2 2 1 800 db 155 Ft
1 1 700 db 154 Ft
2 2 1 000 db 153 Ft
Eladás Cég Aj.
161 Ft 1 785 db 1 1
163 Ft 800 db 1 1
164 Ft 3 800 db 3 3
165 Ft 1 987 db 1 1
166 Ft 1 900 db 2 3
Napi min: 156 Ft Napi max: 161 Ft
Nyitó: 161 Ft Előző záró: 160 Ft
Utolsó kötés: 161 Ft, 115 db (2011.04.04. 11:52:08)
Összforgalom: 12 kötés, 5 357 db, 848 867 F
"Rasztovits elmondása szerint a bányaprojekt léptéke akkora, hogy számos államnak sem lenne pénze a beindítására."
a magyar állam is ilyen no de nem forráshiány az ok hanem a cég és bennfentesei
...a tanácsadó céget bár 1972-ben alapították a weblapjukon a funkciók nagy része még nem működik. Azért "who we work with" vagy a "What we do" érdekelt volna...
de facebookon már 15en likeolták őket :P
az sem mellékes, hogy Gorhamék igazából csak metálban utaznak a többi cucchoz gőzük sincsen...
"Kérdés, hogy találnak-e olyan komolyan vehető befektetőt, aki tényleg betolná a szükséges pénzt. A Genesisnél ugyanis már számtalanszor akadtak névtelen nagybefektetők, akik az utolsó pillanatban végül valamilyen sorscsapás miatt mégsem tudtak részt venni a tőkeemelésben. "))))))))))))
Nagyra törő stratégiával állt elő a Genesis
2011. március 29., kedd 23:00 Józsa Bernát
Jelentős idei beruházási költségek mellett 2019-re már 14 millió eurós kumulált nyereségről álmodik a Genesis középtávú üzleti terve, a finanszírozási oldal előteremtésének életképessége viszont már nem feltétlenül szavatolt.
Idén 28 millió eurónyi beruházási költségek mellett összesen 31,37 milliós kiadásokkal jövőre már 7-11 millió euró árbevételt tervez bányászati tevékenységéből a Genesis - áll a társasági középtávú üzleti tervében. A rudabányai telephelyen található bányák újranyitásához azonban 5-8 éves távlatban további összesen 50 millió eurós befektetésre lehet szükség. A finanszírozáshoz a tervek szerint a következő negyedévben egy esetleges tőkebefektető révén vagy nyilvános tőkeemeléssel vonnának be pénzt. Kérdés, hogy találnak-e olyan komolyan vehető befektetőt, aki tényleg betolná a szükséges pénzt. A Genesisnél ugyanis már számtalanszor akadtak névtelen nagybefektetők, akik az utolsó pillanatban végül valamilyen sorscsapás miatt mégsem tudtak részt venni a tőkeemelésben. Ráadásul a bányatársaságok dél-afrikai apportőreit nemrégiben bírságolta meg a PSZÁF a kötelező nyilvános vételi ajánlat megtételének elmulasztása miatt. (Ennek pótlása azóta sem történt meg.) A másik lehetőségként esetleges szakmai befektetők projektfinanszírozási, közvetlen befektetési, illetve közös vállalati szerepvállalását említi a stratégia.
A dokumentum mindenesetre 2019-ig 60-62 százalékos éves nettó árréssel számolva 14 millió eurós kumulált nyereséget vetít előre. A kockázatok között a Gorham & Partners tanácsadó cég neve alatt futó anyag megemlíti, hogy a tényleges költségek ismeretéhez a gyártási folyamatok megvalósíthatósági és mérnöki tanulmányait is el kell készíteni, vagyis ezek még nem állnak rendelkezésre. Ezenfelül a bányában talált barit minőségéről sincs pontos fogalma a Genesisnek, márpedig elsősorban ez határozza meg az árát is. A társaság egy külön közleményben április 29-ére hívta össze éves rendes közgyűlését, ahol az ilyenkor szokásos napirendi pontok szerepelnek
nagyszerű, tehát az újonnan "vett" rv-eknek nincs joga,kb max 1.5m-val szavazhatnak legálisan
Törölt felhasználó2011. 04. 01. 11:42
Törölt hozzászólás
#105129
Törölt felhasználó2011. 04. 01. 11:27
Előzmény:
törölt hozzászólás
#105128
150 környékén nagyon vennék...
Cég Aj. Vétel
1 1 1 000 db 157 Ft
2 2 842 db 156 Ft
2 2 1 000 db 153 Ft
2 2 3 500 db 152 Ft
2 2 5 093 db 151 Ft
Eladás Cég Aj.
161 Ft 2 000 db 1 1
162 Ft 801 db 2 2
163 Ft 800 db 1 1
164 Ft 1 800 db 1 1
165 Ft 2 000 db 1 1
A leánycéggel szerződés szerintem nem sürgető hiszen apport visszacsinálás esetén is ugyanazok a felek.
A szavazós trükköt meg szerintem nem merik meglépni. Illetve az lehet hogy az 5-ön kívül valami vásárlóval próbálják meg meglépni. Ezt még el tudom képzelni.
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...