Üdv Mindenkinek!
Én inkább a háttérből figyelem az eseményeket, de a fórumot rendszeresen látogatom. De egy bekezdést had idézzek a Visonka Kft. mellékletéből:
A VISONKA Kft. a Páhi, Hrsz0246/7 és 0246/9 alatti ingatlanjainak övezeti besorolása:
„Gazdasági ipari terület”, valamint a 0251/71 alatt található ingatlana átsorolás alatt áll. Az utóbbi megkapta at engedélyt fahulladék és biomassza szárító-granuláló üzem létrehozására, valamint alapanyag tárolásához szükséges telephely kialakítására. A teleken álló irodaház, udvar, gazdasági épület megnevezésű kivett telephelyből áll, amely gabona-feldolgozó üzem.
Nos tudomásom szerint Magyarországon 12 „biomassza” gyárat akarnak építeni állami támogatással, a közeljövőben. Úgy látszik, és igen nagy az esélye az egyik üzem ez lesz. És most tekintsünk el attól, hogy ki kinek fizeti a bérleti díjat (80 M), mert ez a beruházás jóval nagyobb horderejú kérdéseket vet fel. Már maga ez az információ nagy horderejű, és akkor még nem is beszéltünk az egri telephelyről, és az esetleges kanadai kapcsolatról. Biotechnológia, biomassza…. A Pannonplast is pont ezekre a területekre akar lépni… No és akkor még ott van a gyógyszergyártás- pontosabban egy termék- amit ha törzsköveztek, úgy néz ki igen keresett cikk lesz az EU-ban. Ha minden igaz, pontosabban Franciaországban….Ha csak egy hír fog kijönni ezekkel a témákkal kapcsolatban, emelkedni fog az árfolyam ( nem is kicsit)! És már a spekik sem tudják sokáig itt tartani az árfolyamot, a kiszorítás befejeződött, legalábbis ezen az árfolyamszinten.

Erősödő Phylaxia