Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Bull Bull!! #21666 Az nembaj! Fékezzék csak. Egyébként az előterjesztésből semmi olyan nem derült ki ami arra utalna hogy itt valami tuti milliardos üzlet lenne, annyi derült ki, hogy a szándékok komolyak. Így csúcsközelben a realisan gondolkodóknak javaslom a realizálást
Évek óta olvasom a bejegyzéseit (nem tudom miért nem lehet tegeződni, de úgy láttam itt senki nem meri megengedni ezt magának) és már egy oltárt is felállítottam otthon, ahol azért imádkozom, hogy egyszer egy tagolt, összetett mondatot olvashassak magától. Ez a mondat szólhatna arról, hogy fantáziát lát egy papírban, vagy pozitív kilátásai vannak. Nem utólagos kárörvendés van benne. Lehet ilyenre számítani a jövőben, vagy bontsam el az oltárt?
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi