"Nekem az volt a benyomásom, hogy a cég komoly építkezésbe kezd az ingatlan vagy más területen. (Eddig a háttér, alapozó munkák megtörténtek és ezután beindul ténylegesen a nagyüzem.)"
hát persze, aztán mi a francból???
"Cégünk több ingatlan adásvételi szerződést kötött és céljaink közt szerepel több ingatlan
megvásárlása. Jelenleg is folynak a tárgyalások és előszerződések megkötése több ingatlan
vonatkozásában. Összefoglalva az első negyedéves jelentés értékelését, elmondható, hogy a
Kreditjog Corporation Nyrt. dinamikusan fejlődik és ezen év végéig szeretné elérni a kitűzött
céljait elsősorban az ingatlanpiacon több ingatlan megvásárlását, valamint céljaink közt
szerepel az alaptőke megemelése."
Azért egy telefonjuk azért biztosan van, mert beszéltem velük:-) Konkrétum nem hangzott el, de megnyugtattak, hogy a közleményükben foglaltak igazak és szívesen látnak engem és a többi részvényest is a július 17.-ei közgyűlésre.
Nekem az volt a benyomásom, hogy a cég komoly építkezésbe kezd az ingatlan vagy más területen. (Eddig a háttér, alapozó munkák megtörténtek és ezután beindul ténylegesen a nagyüzem.)
A részvényárfolyamot irreálisan alacsonynak tartják, de ez egy egyszeri kellemetlen megbotlás volt, amit gyorsan korrigál majd a piac. (Nem mondták, de szerintem kényszerlikvidálás történt, azért is volt ilyen gyors és esztelen a lejtmenet, ami bepánikoltatta a közben beszálló kisbüfiket, akik a vételük után azonnal adták is tovább olcsóbban a másik kisbüfinek a papírt, az pedig olcsóbban a másiknak; ami aztán ide vezetett.)
Mivel a nagyobb eladó már pénzéhez jutott, így jelenleg egy természetes egészséges korrekciónak lehetünk a tanúi.
Ahogyan több hetes limites eséssel lezuhant az árfolyam a többszázas szintekről, olyan módon korrigál most vissza. Nincsen ebben semmi meglepő.
Remélhetőleg a közgyűlés pedig meg fogja alapozni a cég jövőjét és az árfolyam további emelkedését.
ne haragudj meg, ált, csak olvasgatom a Portfólió fórumát, mert Blikk szinten van, de itt már dobtam egy hátast a röh...nevetéstől: 90%, meg alávenni:)))))
csak hogy tanulj a nagyoktól:
"Ha pedig akár csak gondolatban is a spekulációs bűnök bűnére, a leátlagolásra vetemedsz, és egy veszteséges pozícióra ráveszel lejjebb, vagy ráadsz a shortra feljebb, tehát amikor a veszteséget realizálni kéne (hiszen a piac azt mondja, hogy rossz lóra, göthös gebére tettél), éppen hogy növeled annak lehetőségét, akkor egy szavam sincs hozzád, akkor nem értesz semmit, hülye, ostoba, tuskó és fajankó vagy, aki ostobaságból kovácsolt méretes lapáttal magának ássa meg a sírt. Már most hulla vagy. Homlokodra a piac fekete keresztet fest, egy pillanatra sem téveszt szem elől, nyomon követ, mint vadász a vadat, és az első adandó alkalommal abszolút hidegvérrel lemészárol, felkoncol, kinyír, lekaszabol. Nem fogod megúszni."
ja, a Kreditjog az mi? egy cég?:)))))
ne kábits...ez nem a ki mond nagyobat verseny az oviban....
90% feleti találati aránya a vakmajmoknak van véletlenül kis mintán...
jut eszembe... a te majd lesz valahogy az se baj ha tizedelödik stratégiáddal a 90%os nyerö találat se elég..... ezért öngyilkosság fosba ülni ilyen bután...
Törölt felhasználó2012. 07. 06. 00:19
Előzmény:
törölt hozzászólás
#2085
ott kicsi a közkéz ))
Törölt felhasználó2012. 07. 06. 00:17
Előzmény:
törölt hozzászólás
#2084
mutyival tele a bét de split mindenhol rendben volt...nem volt olyan amit irtál..
Kreditjog