Ha 2,762 e-t meghaladta az összevont jövedelmed hiába írod be, hogy mondjuk 12 hónap adójóváírásra vagy jogosult, úgy sem hoz a program egy fillért sem, amit igénybe vehetnél. :o)
Egyedül az összes jövedelem utáni adófizetési kötelezettség és a levont adó különbözete számít, melyet be kell fizetni, illetve vissza lehet igényelni.
Azt így nem tudod külön feltüntetni, de ez egyébként is szerepel a munkáltató által levont adóban (kvázi ennyivel vontak tőled kevesebbet). Mikor befizeted úgy is csak az adónemmel (jelen esetben az szja-val) kell foglalkozni, nem kell sehol sem feltüntetni, hogy ez neked az adójóváírásból származik.
Amit be kell fizetned, az a 69. sorban szerepel (ha szerepel ott vmi).
Az 51-es soron már szerepel az összes jövedelem (így a tőzsdei árfolyamnyereség utáni) adókötelezettség is, melyből le kell vonni a munkahely által levont adót (55. sor) és a fizetendő pedig megjelenik a 67-es, 69-es soron.
Mondjuk a munkabéred után lett volna 200e ft adófizetési kötelezettséged (27-es sor). A munkáltatód leigazolja, hogy ő (az igénybevett adójóváírás miatt) csak 189e ft adót vont le tőled (55. sor). A 11e ft különbözet pedig majd látszani fog a 67-es, illetve a 69-es sorokon, mint befizetendő adó.
mondjuk kapok brutto 200.000 fizetést. ez után jár 15100 Ft adójóváírás. a munkáltató netto 137920 ft ot fizet nekem.
de mivel tőzsdén mondjuk összekapartam 10 millió ft ot- így nem jár nekem adójóváírás. (illetve nem járt volna- de előre nem lehet tudni hogy 10 millió ft hoz jut az ember..)
Kérdés: hogyan fizetem vissza a többletet, amit adójóváírás címen kaptam.
gondolom vissza kell fizetni- mivel utólag kiderült hogy nem jár. de a bérszámfejtő nem tudja hogy hányféle jövedelmem van még a béremen kívül, így ők beleszámítják a bérembe az adójóváírás-adókedvezményt is.
A progi figyelembeveszi, hogy mennyit vontak le tőled (ezzel a 11e-vel kevesebbet, mint kellett volna) és hogy mennyit kellett volna és kihozza, hogy így mennyi a befizetendőd. Kaptál 2 db csekket, és az szja-on tudod befizetni.
ezek szerint a kifizető kevesebb adót fizetett be utánad, mint kellett vna, ezt most neked kell befizetned. sztem az összeget nm kell beírni sehova, a 69-es sorban meg fog jelenni az összeg (ha minden igaz, a 36-os és az 56-os sorok különbsége).
" Önnek lehetősége nyílik arra, hogy az ezeken az ügyleteken elért nyereségét és veszteségét az adott évre vonatkozóan ellenőrzött tőkepiaci ügyletként vegye figyelembe. (Pl. így lehetősége nyílik arra, hogy az ezeken az ügyleteken elért veszteségét szembeállíthassa más, ellenőrzött tőkepiaci ügyleteken elért veszteségével.). A kapott kamat, hozam jogcímen kifizetett összegre ez nem vonatkozik."
ADÓBEVALLÁS 2009.
Ha tud valaki valamilyen információt,előre is köszönöm.
Üdv: