Budaházyval adták meg az engedélyt a Jobbik kilövésére
Az antiszemitizmus vádja kevés, ezen ma már röhögnek Magyarországon az emberek. A cionista világhatalom a nemzeti erők állampolgárok általi megerősítése miatt újabb ideológiai és fizikai csodafegyvert vetnek be a Jobbik ellen, a terrorizmus vádját. Szabó László szocionista képviselő el is mondta az ideológia forgatókönyvüket, illetve előkészítette az utat, amelynek első állomása Budaházy György hazafi megvádolása és letartóztatása volt.
Budaházy, aki minden, csak nem terrorista, terroristaként való beállítása, illetve a következő személyiség, Toroczkai képbe hozása valójában Vona Gábor pártjának a visszaszorítását szolgálja. Sem Budaházyt, sem Toroczkait nem tudják majd megvádolni semmi konkrétummal, de arra jók, hogy a tömeget mozgósítsák, illetve tömeg tüntessen is a nyilvánvaló, koncepciós eljárásban lefogott Budaházy szabadon bocsájtásáért. Nem tudni, mi lesz a szimpátiatüntetésen. Ha tízezrek vonulnának ki, akkor a hatalom nem merné bevállalni az összeütközést, s provokátorai is otthon maradnának. Ha kevesen lesznek, benne a pakliban, hogy a tömeg összecsap a rendőrséggel úgy, hogy megy majd a nyáj a főkolompos után, akinek a személye rejtve marad.
de valyon mire fel???
nem értem... én soha nem sértegettem senkit... sőt inkább engem. no mindegy, nem mintha engem zavarna :) tisztán látszik, hogy picit nagy az összevisszaság a szellemek fejében...
megettem észrevételemet a moderátornak
visszaolvasva a topic mai beírásait kötelességemnek érzetem"
Kedves szellem. Helyes. Éppen ezért most én is megteszem. Szvsz egyértelmű az eredmény. Kár, hogy ezt te már nem fogod tudni megírni:)
több ezer,nem is több 100ezer,de megközelitöleg több mint negyed millio zsido fekszik ott...
Törölt felhasználó2009. 06. 29. 23:17
#148
Zsidók koponyáit árulják a románok – 40 dollárért, szépen megtisztítva
A moldvai Podu Iloaiei településen a románok az 1941-ben elpusztított zsidók koponyáját és egyéb csontrészeit árulják jó pénzért a jászvásári egyetemen tanuló orvostanhallgatóknak – írja a Jállá.Hádásot című héber portál. A románok az egyetem területén falragaszokon is hirdetik megvételre a csontokat.
1941-ben a románok pogromot hajtottak végre a zsidók körében, s az életben maradtakat vonatra rakták. Mire az egyik szerelvény a Jászvásártól mintegy 35 kilométerre levő Podu Iloaiei településre ért, útközben sok zsidó meghalt.
Podu Iloaieiben a vagonokból kidobált hullákra dögkeselyűként vetették rá magukat a helybeli cigányok, illetve a tőlük nem sokban különböző oláhok, és leráncigálták róluk a ruházatot. A kifosztott zsidó hullákat aztán a településen közös sírba temették, s a háború után emlékművet állítottak föléjük.
Az emlékmű környékéről ássák ki a csontokat
A tömegsír és az emlékmű környékén élő, a temető gondozását is ellátó románok a jászvásári egyetem területén több helyre is kifüggesztett hirdetményben ajánlanak megvételre emberi csontokat, így koponyákat is az orvostanhallgatóknak. A diákok körében nyílt titok, hogy a csontok az egyik környékbeli település zsidó temetőjéből származnak.
Amikor a dolog a zsidók tudomására jutott, az Európai Rabbik Központja magát román egyetemistának álcázó fiatalt küldött „csontvásárlási szándékkal” Podu Iloaieibe. Kiderült, hogy a hír igaz, mert a helyi temető gondozásával és őrzésével megbízott románok 40 dollárnak megfelelő lejért az érdeklődőt elvezették a zsidó tömegsírhoz, beástak a földbe, a kedves vevő rámutatott a kiszemelt példányra, majd a románok szépen megtisztítva átnyújtották neki a csontokat.
na ehhez mit szólnak a tisztelt urak ez nem undorító profitot minden áron
Törölt felhasználó2009. 06. 29. 23:02
#147
kuku33
pénznyelő
csendes
megettem észrevételemet a moderátornak
visszaolvasva a topic mai beírásait kötelességemnek érzetem