Tavaly sem változott nagyon az ár az osztalékfizetést követően, idén sem fog. Szóval szerintm hamarosan bejelentkezik majd pár nagyobb vétel is, az fogja feljebb tenni talán. Amígy 15-20db-os vételekkel bohóckodnak, nagy durranás nem lesz
Most sokan szórják, ahogy látom. Megvette nemrég, ma kidobja, gyors apró a zsebben és majd lent visszaveszi. Amikor megindul, nem lesz 5,000 alatt egy db sem. Még érdemes gyüjtögetni kicsit. Forrósodik a hangulat
"a Waberer’s annak ellenére maradt indokolatlanul olcsó, hogy a közelmúltban meggyőző értékeléssel tudott akvizíciókat végrehajtani. A felvásárolt vállalatok valószínűleg növelni fogják a nyereségességet, és 2025-ben több mint 10 millió euróval járulnak hozzá az EBIT-hez"
Ja, de azért az vicc, hogy hetek óta mindenki tudja az eredményeket, mindenki tudja a kilátásokat és nem mozdul meg addig, amig egy Concorde nem mondja... A forgalmon látszik, hogy megrántották, most meg jön majd mindenki vásárolgatni, mert húúú, de jó ez a Wabi. Eddig is az volt, mindenki tudta, aztán mégse kellett? Réges rég 5000 felett kellene lennünk. Hogy a viharba tudták ilyen sokáig alatta tartani?
Folyamatosan várakozásokon felül teljesít a cég. Ahogy látom, itt nem ez a lényeg, hogy mi lesz 15.-én, vagy mi nem lesz. Hozza majd ismét a szuper eredményeket, jönnek a 6000 körüli célárak és majd tök mindegy lesz, mert elindul teljesen másfelé.
Persze, ok. Csak ugye az a gond, hogyha nem tűnt volna fel, évek óta a mi pénzünket szedik össze és forgatják ki maguknak bármiféle értékteremtés nélkül. A kisrészvényesek folyamatosan ki vannak forgatva és mindig van valami homályos igéret, ami alapján sokan idehozzák a befektetésüket majd egy nyomda, vagy öntés után elkullognak jó esetben 20-30% veszteséggel. Páran meg tudjuk lovagolni ezeket a hullámokat mi kishalak is, és ha így van, te is megveregetheted a vállad, hogy te nem buktál (még) de az a félmilliárd nyereség akkor miből is van pontosan? Értem, hogy téged ez nem zavar, engem viszont kicsit azért igen...
Mondjuk azt is tegyük már hozzá hogy minden téren erősen alulértékelt. Tehát az a brutál emelkedés igy nézve elég gyenge muzsika. Régen 5-6K körül kellene lennie alapból is
Amixa Kisemmizettek és Földönfutók Nyrt.2025. 03. 20. 00:23
Szintén zenész. 24,85-ön úgy vágtam ki, mint macskát s...ni! Visszanézegetek néha ide, hogy elhamarkodtam-e, de úgy látom ezúttal jó döntést hoztam. Nem úgy mint 3-4 évvel ezelőtt. Kitartást nektek ehhez a mocsok alja részvényhez! Remélem hamarosan ti is kiolvadtok!
Az biztos, hogy nem véletlenül lett kikapva, meg nem véletlenül ugrott meg a forgalom sem. Nagyon jó számokat sejtek a háttérben, gyorsan 5K felett leszünk mi hamarosan. Remélem, hogy nem sikerül neki újra lenyomni!
Nem azért esik, folyamatosan próbálják lent tartani. Most nem is van igazán forgalom. Amikor mennyiséggel pörgött, azonnal kiszippantották azt a pár csomagot és meg is indult felfelé. Én csak azt nem értem, hogy mi az oka, hogy egy nagyobb hal se jön ide kajálni?..,