Egy elrettentő történet a hírhedten korrupt Finnországból. Ha a mai magyar parlamenti érvelést szó szerint rávetítenénk Finnországra, az ICEYE története egészen botrányosan hangzana. Ahelyett, hogy a finnek szépen létrehoztak volna egy állami űr- és vélemiipari vállalatot, fogtak egy magáncéget, és elkezdték „odaadni neki a finn emberek pénzét”: állami K+F-finanszírozás, fejlesztési hitel, EU-s támogatások, ESA-programok, intézményi és védelmi megrendelések. Vagyis ebben a logikában a finn állam gyakorlatilag „ellopta a finn emberek pénzét”, és odaadta egy magáncégnek. Ahelyett, hogy „megvédték volna az állami vagyont”, inkább segítettek felskálázni egy privát finn space & defence championt. Borzasztó. Csak közben lett belőle egy több mint 10 milliárd euró (!) értékű, globálisan versenyképes finn vállalat. Viccet félretéve: a finn példa megmutatja, hogy a private national champion + állami hitel/támogatás + állami megrendelés modell önmagában nem korrupciós bizonyíték. A valódi kérdés az, hogy milyen feltételekkel történik, és milyen gazdasági értéket épít belőle az ország. Meg kellene várni az átvilágítások eredményét!

A globális védelmi ipar fundamentális reseten megy keresztül. A mai Telex-cikk is jól rámutat: a hagyományos hadiipari képességek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a drónok, műholdak, kommunikációs és digitális rendszerek.
Paradox módon éppen most érhetne igazán be a 4iG modellje – ha hagyná a magyar kormányzat.
Ami néhány éve még egymástól távoli üzletágaknak tűnhetett – telco, space és defence –, az mára egyre inkább ugyanannak a technológiai ökoszisztémának a része.
Ebből a szempontból game changer lehet a SpaceX-együttműködés, és alapvetően újrakeretezheti a 4iG-sztorit. A 4iG a világ egyik legértékesebb és technológiailag leginnovatívabb vállalatával kötött konkrét távközlési és védelmi célú műholdas kommunikációs megállapodást – pontosan a telco–space–defence konvergencia metszéspontjában.
Ez már nem szándéknyilatkozat, hanem konkrét szerződéses együttműködés. A megállapodást SpaceX-oldalról Gwynne Shotwell elnök személyesen írta alá, és az aláírásból nagy, publikus eseményt csináltak – ami egyáltalán nem egy szokványos SpaceX-partnerség benyomását kelti. A SpaceX ráadásul maga is első ilyen jellegű modellként kommunikálta az együttműködést. Mindez arra utalhat, hogy a 4iG akár európai referenciaszerepet is betölthet a SpaceX számára. Ez önmagában is komoly külső validációja a 4iG telco–space–defence stratégiájának.
A 4iG ezzel különleges és nemzetközi szinten is egyedi kombinációt épített fel: saját távközlési infrastruktúra és mobiloperátorok, űripari és védelmi képességek, mindehhez pedig konkrét SpaceX-partnerség társul.
5G/6G + műholdas rendszerek + drónok + secure connectivity + defence. Ha ezeket sikerül valóban összekapcsolni, abból valódi innováció és exportálható magyar technológiai hozzáadott érték keletkezhet.
Kár lenne, ha rövid távú politikai szempontok éppen akkor törnék meg ezt a lehetőséget, amikor az eddigi építkezés stratégiai logikája kezd igazán összeállni.

A Fidesz elnöke az interjúban a 4iG „szenvedtetéséről” is beszélt. Emlékeztetett, hogy az egy stratégiai cég, részben hadiipar, részben telekommunikáció. Orbán Viktor kiemelte, hogy ezeket a nemzeti kézben lévő ágazatokat úgy változtatják meg, hogy a külföldieknek előnyt adnak a magyarokkal szemben „és ha nem emeljük fel a szavunkat ezzel szemben, akkor vissza fogják gyarmatosítani Magyarországot”
https://magyarnemzet.hu/belfold/2026/09/orban-viktor-interju-hir-tv-bayer-show

Merjünk nagyok lenni, hajrá 4iG! FIGHT!

Menő dzseki https://www.linkedin.com/posts/zarandy_4ig-spacex-budapest-activity-7504173327792607232-xDoJ

ChatGPT mélyelemzése: a „Vodafone-t 2014-ben 80 milliárdért megvehettük volna, 2023-ban pedig 660 milliárdot fizettünk érte” összehasonlítás gazdaságilag nonszensz. A 80 és 660 milliárd forint egymás mellé tétele elsőre sokkoló. Csakhogy 2014-ben és 2023-ban nem ugyanazt a vállalatot árazzuk, ráadásul a 80 milliárdos állítólagos ajánlat önmagában is egészen különös szám. Érdemes visszamenni néhány évet. 2011–2012-ben a magyar állam maga próbált létrehozni egy negyedik mobilszolgáltatót, az MPVI Mobilt, a Magyar Posta, az MVM és az MFB részvételével. A korabeli szakértői becslés szerint egy új országos mobilhálózat kiépítése mintegy 160 milliárd forintba, a szükséges frekvencialicenc pedig további kb. 20 milliárdba kerülhetett volna. A tényleges 2012-es tenderen az MPVI végül 10 milliárd forint frekvenciadíjat fizetett. Más korabeli iparági becslések szerint már az indulás első éve több mint 100 milliárd forintot emészthetett volna fel. Mindezt egy olyan vállalatért, amelynek induláskor nulla ügyfele, nulla piaci részesedése, nulla brandje és még kiépítendő saját mobilhálózata lett volna. Ehhez képest hangzik el most az az állítás, hogy 2014-ben 80 milliárd forintért meg lehetett volna venni a Vodafone Magyarországot. A Vodafone ekkor már egy működő országos mobilszolgáltató volt, mintegy 2,7 millió mobilügyféllel, 122,5 milliárd Ft éves árbevétellel, országos hálózattal, frekvenciákkal, branddel, értékesítési rendszerrel és komplett operációval. Ha tehát valóban a Vodafone Magyarország 100%-ára vonatkozott a 80 milliárdos ajánlat, akkor felmerül egy elég nyilvánvaló kérdés: hogyan lehetett volna egy nulláról felépítendő negyedik állami mobiloperátor beruházási igénye 100–180 milliárdos nagyságrendű, miközben állítólag 80 milliárdért meg lehetett volna venni egy már működő, 2,7 millió ügyféllel rendelkező Vodafone Magyarországot? A 80 milliárd mindössze 0,65× éves árbevételt, illetve kb. 30 ezer forintot jelentett volna mobilügyfelenként. Ez nem azt bizonyítja, hogy a 2023-as 660 milliárdos ár szükségszerűen túl magas volt. Éppen ellenkezőleg: ha a 80 milliárdos ajánlat valóban létezett, és tényleg a teljes Vodafone Magyarországra vonatkozott, akkor az extrém alacsony vételárnak tűnik. Ráadásul a történet második fele még fontosabb. 2019-ben a Vodafone megvette a UPC Hungaryt. Ezzel a korábbi, alapvetően mobile-only Vodafone Magyarország egy nagyságrendileg nagyobb konvergens fixed-mobile szolgáltatóvá vált, jelentős vezetékes broadband-, TV- és fixed voice ügyfélállománnyal, valamint a UPC kiterjedt vezetékes infrastruktúrájával. Amikor tehát a 4iG és a magyar állam 2023-ban 660 milliárd forintos enterprise value mellett megvette a Vodafone Magyarországot, már egy teljesen más céget vásárolt. A vállalat ekkorra kb. 3 millió mobil- és 800 ezer vezetékes ügyféllel, mintegy 5 millió RGU-val, 278 milliárd Ft árbevétellel és több mint 93 milliárd Ft EBITDA-val rendelkezett. A 660 milliárdos értékelés így kb. 7,1× EBITDA. Lehet és érdemes vitatkozni azon, hogy ez olcsó vagy drága volt-e. De ezt megfelelő tranzakciós és EBITDA-multiplikátorok alapján kell megtenni, nem két teljesen különböző vállalat kilenc év különbséggel megadott nominális árának összehasonlításával. A tornyok kérdését is pontosan kell kezelni. Igaz, hogy időközben a Vodafone passzív mobil-toronyinfrastruktúráját kiszervezték a Vantage Towersbe. Ettől azonban a 2023-ban megvett Vodafone nem lett „infrastruktúra nélküli”: megmaradt az aktív mobilhálózat és a kapcsolódó eszközök, miközben bekerült a vállalatba a UPC jelentős vezetékes infrastruktúrája. Összefoglalva: 2011–2012: az állam 100+ milliárdos nagyságrendű beruházással próbál létrehozni egy negyedik mobiloperátort a nulláról. 2014: állítólag 80 milliárdért megvehető lett volna egy működő, 2,7 millió ügyfeles Vodafone. 2019: Vodafone + UPC Hungary. 2023: a már konvergens, 93+ milliárd EBITDA-t termelő Vodafone Magyarország értékelése 660 milliárd Ft. A 2023-as Vodafone-vételár fair értéke legitim vita tárgya. De a „80 milliárd helyett később 660 milliárdot fizettünk ugyanazért” narratíva egyszerűen nem áll meg. És talán a legérdekesebb kérdés éppen fordított: ha 2014-ben tényleg 80 milliárdért lehetett volna megvenni a teljes Vodafone Magyarországot, miközben néhány évvel korábban ennél lényegesen többe kerülhetett volna egy negyedik állami operátort nulláról felépíteni, akkor a 80 milliárdos ajánlat miért nem tűnt akkor rendkívül jó üzletnek?

ChatGPT mélyelemzés: Ha félretesszük a politikai narratívákat és csak a számokat nézzük, érdekes következtetés adódik: a magyar állam mint tulajdonos valójában jelentős értékteremtés kedvezményezettje lehet a 4iG menedzsmentje által végrehajtott telco-konszolidációnak. Érdemes megnézni, miből áll össze ez az érték. A DIGI első látásra valóban drágának tűnt: a 625 millió eurós vételár a 2020-as EBITDA 11,6-szerese volt. Csakhogy a DIGI esetében az EBITDA önmagában félrevezető értékmérő. A cég rendkívül alacsony fogyasztói árakon szolgáltatott, ami az EBITDA-t és a profitabilitást is lefelé húzta. Közben viszont ott volt a hatalmas ügyfélbázis és a jelentős saját, nagyrészt optikai infrastruktúra. Ezért érdekes az EV/RGU, vagyis az egy bevételtermelő előfizetésre jutó vállalatérték. Ezen a mutatón a 4iG mindössze kb. 253 eurót fizetett RGU-nként – ami az akkori régiós telco tranzakciók között kifejezetten alacsony érték volt. Vagyis a DIGI paradoxona: EBITDA-alapon drágának tűnt, ügyfélbázis és infrastruktúra oldaláról viszont olcsónak. Ha pedig egy stratégiai tulajdonos normalizálja a rendkívül alacsony árszintet, ugyanaz az ügyfélbázis és ugyanaz a hálózat lényegesen több EBITDA-t képes termelni. A Vodafone Magyarország más történet. A végleges 660 milliárd Ft-os vállalatérték a 4iG számítása szerint 7,1x EBITDA volt. Ez nem diszkontár, de egy 100%-os kontrolltranzakciónál és jelentős szinergiapotenciál mellett teljesen védhető stratégiai ár. Ráadásul az eredetileg jelzett 715 milliárdos értéket az átvilágítás után 660 milliárdra sikerült levinni. És itt áll össze igazán a kép: a DIGI erős fixed/FTTH infrastruktúrája és hatalmas ügyfélbázisa + a Vodafone mobilhálózata, spektruma és mobil ügyfélbázisa együtt egy lényegesen értékesebb konvergens platformot hozott létre. A DIGI, Vodafone, Invitech, valamint az albán és montenegrói telco eszközök megszerzésének összesített tranzakciós értéke nagyságrendileg 1,1–1,2 ezer milliárd Ft volt. Ehhez képest a 4iG Távközlési Holding 2025-ben már 303 milliárd Ft EBITDA-t termelt. Konzervatív 5–6x EV/EBITDA szorzóval ez kb. 1,5–1,8 ezer milliárd Ft becsült vállalatértéket jelenthet. Vagyis a számok alapján nehéz azt állítani, hogy itt egyszerűen „túlárazott cégek összevásárlása” történt. A 4iG menedzsmentje az egyedi eszközökből egy integrált regionális telco platformot épített, amelynek becsült értéke ma potenciálisan több száz milliárd forinttal magasabb az akvizíciók együttes tranzakciós értékénél. Ennek az értékteremtésnek pedig tulajdonosként a magyar állam, és részvenyesként is közvetlen kedvezményezettje. Politikai narratívákat lehet építeni. A vállalatértékelésnél viszont előbb-utóbb elő kell venni a számológépet.

Tanács Zoltán tegnapi nyilatkozata szerintem markáns fordulópontnak tűnik a 4iG-vel kapcsolatos kormányzati attitűdben. Magyar Péter augusztusban még lényegében az egész 4iG-sztorit kérdőjelezte meg. Olyan képet festett a vállalatról, mint amelynek felemelkedése eredendően rossz, a magyar emberek számára előnytelen, morálisan is súlyosan problematikus konstrukcióra épült: állami megrendelésekre, állami banki hitelekre, kedvező állami tranzakciókra és közpénzből finanszírozott nagy projektekre. Vagyis nem pusztán egyes szerződéseket kritizált, hanem magát a 4iG üzleti sikertörténetét és annak legitimitását kérdőjelezte meg. Ruff Bálint még ezen a héten, a Telexnek adott interjújában is nagyon hasonló narratívát fogalmazott meg. Név szerint ugyan nem említette a 4iG-t, de példaként egy távközlési vállalat felépítéséről beszélt: a politikai hatalom kiválaszt egy korábban távközlési tapasztalattal nem rendelkező szereplőt, az állami bank piaci kamat alatti, százmilliárdos nagyságrendű hitellel finanszírozza, majd az állam stratégiai vagyonelemeket ad el neki. Ez a keretezés továbbra is azt sugallta, hogy nem pusztán egyes ügyletek, hanem maga a vállalat felépülésének története és gazdasági legitimitása az alapvető probléma. Ehhez képest Tanács Zoltán most már világosan különválasztja a múltbeli állami szerződések kemény kritikáját és a 4iG mint piaci vállalat megítélését. Miközben egyes űripari szerződéseket rendkívül előnytelennek nevezett, kifejezetten kimondta azt is, hogy nem cél cégek kiszorítása vagy „vegzálása”. Ahol valós szolgáltatás és jó együttműködés van, ott az állam feladata szerinte az, hogy megfelelő áron és megfelelő biztonsági feltételek mellett vásároljon. Ez lényegesen pragmatikusabb és differenciáltabb hozzáállás, mint a 4iG egész történetét alapjaiban megkérdőjelező narratíva. Ebben akár szerepe lehetett az elmúlt napok látványos SpaceX-megállapodásának és az azt övező rendkívüli nemzetközi nyilvánosságnak is. Különösen erős külső validáció Jászai Gellért és Gwynne Shotwell, a SpaceX elnökének közös texasi nyilvános megjelenése és szerződéskötése, Shotwell egyértelmű nyilvános endorsementje a 4iG-ről és a partnerségről, valamint az, hogy Elon Musk személyesen is továbbosztotta a megállapodás hírét. Nehezebb egy vállalatot pusztán mesterségesen felépített politikai konstrukcióként kezelni, amikor a világ egyik vezető technológiai vállalatának legfelső vezetése nyilvánosan stratégiai partnerként áll mellé. Ennek szerintem az amerikai kapcsolatok szempontjából is lehet jelentősége. Augusztusban, közvetlenül Magyar Péter 4iG-t támadó videója és a teljes állami átvilágítás bejelentése után elhalasztották a 4iG és az amerikai kormányzati DFC közötti tervezett megállapodás aláírását, az amerikai delegáció pedig hazautazott. Ebben a helyzetben a SpaceX felső vezetésétől érkező ilyen erős és nyilvános validáció várhatóan pozitív szignál az amerikai kormányzat felé is. A SpaceX természetesen nem az amerikai kormány, de az, hogy egy stratégiai jelentőségű amerikai technológiai és űripari vállalat a kialakult politikai helyzet ismeretében magas vezetői szinten és nyilvánosan vállalja a 4iG-vel kötött partnerséget, érdemben erősítheti a 4iG hitelességét az amerikai intézményi partnerek szemében is. Ha valóban egy attitűdváltás kezdetét látjuk, abban akár egy Orbántól jól ismert politikai taktika is felismerhető: menjünk el a falig, nézzük meg, meddig lehet elmenni, de ha komoly ellenerőbe vagy nálunk nagyobb erőbe ütközünk, legyünk pragmatikusak és korrigáljunk. Lehetséges, hogy Magyar Péter ezt a fajta politikai realizmust is megtanulta Orbántól. Ebben az olvasatban a SpaceX nyilvános kiállása és az amerikai dimenzió megjelenése olyan ellenerőt jelenthet, amely mellett már célszerűbb különválasztani a vitatható múltbeli állami szerződéseket a 4iG mint legitim piaci szereplő megítélésétől. Persze egyelőre ez csak hipotézis. A következő hetek mutatják majd meg, hogy Tanács Zoltán mostani differenciáltabb hangvétele valóban egy tudatos kormányzati korrekció első jele-e, vagy egyszerűen eltérő hangok és megközelítések vannak jelen a kormányon belül.

Kérdezzük meg erről is a ChatGPT-t:
Fontos különbséget tenni, mert van piaci finanszírozás, „jó” állami támogatás és „rossz” állami támogatás:

Piaci alapú állami finanszírozás: az állami bank olyan feltételekkel ad hitelt, ahogyan egy piaci bank is tenné. Ez EU-jogi értelemben nem is állami támogatás.

„Jó” állami támogatás: a vállalat valódi gazdasági előnyt kap az államtól, de annak van legitim közpolitikai célja, és megfelel az EU állami támogatási szabályainak. Ez állami támogatás, de megengedett.

„Rossz” állami támogatás: az állam olyan szelektív előnyt ad egy vállalatnak, amely indokolatlanul torzítja a versenyt és nem felel meg az EU szabályainak. Ez tiltott állami támogatás.

Tehát attól, hogy egy állami bank hitelt ad egy vállalatnak, még nem következik, hogy azt „az adófizetők pénzéből spirázták fel”. A valódi kérdés: piaci finanszírozásról, EU-konform „jó” támogatásról vagy tiltott „rossz” támogatásról beszélünk?

1. Ha a kamatszint rendben volt (ha nem volt EU szabályokat sértő tiltott állami támogatás), finanszírozóként is nyert a 4iG sikersztoriján az állam. 2. Equity oldalon kisebbségi tulajdonosként még többet nyerhetett a magyar állam, a cégértéknövekedésnek köszönhetően. 3. Természetesen magyot nyertek a privát  nagytōkések (JG alapjai, Rheinmetall, stb). 4. A nyílt modellnek (tőzdei cég) köszönhetően kistulajdonosként nagyot nyerhetett bármely magyar ember (mint pl Magyar Péter és sok itteni fórumtárs). 5. Nyert a magyar nemzetgazdaság a nemzet bajnok, magyar multi logika mentén. Ez idáig 5xWin. Úgy tűnik, mostantól van egy hatodik, nehezen megkerúlehtő globális üzleti szereplő, aki érdekelté vált a 4iG sikertörténet folytatásában. 

Számos nyugat-európai példa van arra, hogy privát cég állami hitelbōl vásárolt meg külföldi tulajdonostól stratégiai szektorban céget. Win-Win .ChatGPT:  • Franciaország – Chloride / Vertiv: a francia menedzsment és francia magánbefektető az állami Bpifrance támogatásával vásárolta ki az amerikai Vertiv francia ipari üzletágát. A Chloride energia-, közlekedési és kritikus infrastruktúrák áramellátási rendszereit gyártja. Az eredmény: az amerikai tulajdonú francia üzlet ismét francia magántulajdonba került. • Franciaország – Polypipe France / RYB: a francia RYB megvásárolta a brit Polypipe francia üzletágát és három franciaországi gyárát. Az akvizíció finanszírozásában a francia állami Bpifrance vett részt. A vállalat gáz-, víz-, energia- és telekommunikációs infrastruktúrához gyárt rendszereket. • Németország – KfW: a német állami KfW kifejezetten finanszírozza privát vállalatok belföldi vállalatfelvásárlását és tulajdonszerzését. A jelenlegi programban egy nagyobb Mittelstand-vállalat akár 25 millió euró kedvezményes hitelt kaphat akvizícióra, és a KfW a bank hitelkockázatának 50%-át is átvállalhatja. 

A Duna Aszfaltot és az afrikai projektjét nem ismerem eléggé ahhoz, hogy véleményt formáljak róla, de a körülötte kialakult vita triggerelt bennem néhány gondolatot a 4iG-sztorival és általában a magyar industrial policyval kapcsolatban. Szerintem érdemes öt különböző „win”-t szétválasztani. 1. Win – az állam mint finanszírozó.
Az, hogy egy állam fejlesztési bankokon, exporthitel-intézményeken vagy garanciákon keresztül finanszírozza saját national champion vállalatainak növekedését és nemzetközi terjeszkedését, teljesen normális nemzetközi állami banki finanszírozási gyakorlat. A valódi kérdés az, hogy az állam a vállalt kockázathoz megfelelő hozamot kapott-e: korrekt volt-e a kamat, a garanciadíj, a biztosítéki rendszer és a governance. Jogos, hogy ezt az új kormányzat átvilágítja. Fontos ugyanakkor, hogy ezeket a tranzakciókat már létrejöttükkor komoly nemzetközi tanácsadók, könyvvizsgálók és hitelminősítők vizsgálták és validálták. 2. Win – az állam mint tulajdonos.
Az állam nemcsak finanszírozóként vett részt a történetben, hanem tulajdonosként is. Ha az így felépített eszközök értéke nő, az állam közvetlenül is részesedik az equity upside-ból. 3. Win – a magántőke.
A magántulajdonosok equity risket vállaltak. Ha ebből sikeres vállalatépítés és shareholder value creation következik, természetes, hogy jelentős upside-ot realizálnak. Az, hogy ez sokkal nagyobb lehet, mint az állam hitelezőként elért hozama, önmagában nem probléma: más a kockázat és más az instrumentum. 4. Win – a tőkepiaci befektetők.
Ez szerintem különösen fontos és gyakran kimarad a vitából. A 4iG tőzsdei vállalat. Az equity upside tehát nem maradt egy zárt tulajdonosi kör privilégiuma. Magyar vagy külföldi kisbefektetők, mint jómagam is 2020-ban (buy and hold, azóta sem nyúltam hozzá)  és intézményi befektetők egyaránt beszállhattak a történetbe, saját tőkéjüket kockáztatva, és részesedhettek az értékteremtésből. 5. Win – a magyar gazdaság.
Ez maga az industrial-policy dividend. Egy regionálisan terjeszkedő magyar national champion, stratégiai infrastruktúra és képességek, nemzetközi jelenlét, export és külföldön termelt cash flow jön létre. Ha tehát az első pont átvilágítása azt igazolja, hogy az állam a vállalt kockázatáért megfelelő, nemzetközi benchmarkoknak megfelelő hozamot kapott, akkor szerintem a történetet nem úgy érdemes leírni, hogy az állam veszített azért, hogy a magántőke nyerjen. Hanem úgy, hogy: az állam finanszírozóként nyert + az állam tulajdonosként nyert + a magántőke nyert + a tőkepiaci befektetők részesedhettek az értékteremtésből + a magyar gazdaság is nyert. Win × 5.

És még egy fontos gondolat az előzőhöz: természetesen Jászai Gellért nélkül ez a történet nem jutott volna el idáig – és szerintem a következő szintre sem fog nélküle eljutni. Amikor 2020-ban kisrészvényesként a saját tőkémet a 4iG-be fektettem, ennek egyik fontos oka éppen Jászai Gellért személye volt. Hittem abban a vízióban, ambícióban és vállalkozói mindsetben, amit képviselt, és abban, hogy ebből jóval több épülhet, mint egy sikeres magyar IT-vállalat. Az industrial policy önmagában csak lehetőséget teremt. Ahhoz, hogy ebből valóban működő national champion épüljön, kell vállalkozói vízió, kockázatvállalás és végrehajtási képesség is. A 4iG esetében ehhez szerintem különösen fontos volt Gellért nemzetközi mindsetje és kapcsolatrendszere, illetve az az ambíció, hogy a 4iG ne egyszerűen egy nagy magyar vállalat legyen, hanem nemzetközi szinten is releváns szereplővé váljon. Nemzetközi befektetők, stratégiai iparági partnerek, kormányzati és üzleti kapcsolatok, új piacok és új technológiai területek felé épített hidak nélkül egy magyar national champion könnyen csak „nemzeti” maradna, champion nélkül. Az állam segíthet megteremteni a feltételeket. De vállalatot végül emberek építenek. A 4iG eddigi történetében Jászai Gellért szerepe szerintem meghatározó volt – és meggyőződésem, hogy a következő fejezetben is az lesz.

Sziasztok, a délelőtti légiparádét nézve, a Saab által gyártott Gripeneket és az Airbus helikoptereit, majd a háztetőkön az Ericsson antennákat látva jutott eszembe néhány gondolat a 4iG-ről és arról, ami most körülötte történik.
Kisrészvényesként 2020 óta vagyok benne a 4iG történetében, és ebből a perspektívából én alapvetően egy nagyon pozitív és sikeres magyar iparpolitikai történetet látok, amit nagy kár lenne most politikai alapon szétszedni.
A kulcsszó szerintem az industrial policy – iparpolitika.
Egyáltalán nem valamilyen unortodox magyar vagy „orbáni” találmány, hogy egy állam stratégiai iparágakban tudatosan segíti olyan hazai vállalatok és képességek felépítését, amelyek megfelelő méretet elérve nemzetközileg is versenyképessé válhatnak.
Európában ennek komoly hagyománya van, csak országonként eltérő modellekben.
A francia modell (Airbus, France Télécom/Orange) hagyományosan erősebben state-led. Az állam tulajdonosi részvétellel, finanszírozással, megrendelésekkel, szabályozással, K+F-támogatással és diplomáciai eszközökkel segíti stratégiai iparágak és nemzetközileg versenyképes vállalatok felépítését.
A svéd modell (Saab/Gripen, Ericsson) más, és számomra talán még érdekesebb párhuzam. Ott az állam erős hazai magántőkével működik együtt. A Wallenberg-szférához kötődő, tőzsdén jegyzett Saab a svéd hadiipar egyik meghatározó vállalata, az Ericsson pedig a telekommunikáció egyik globális bajnoka. A svéd állam megrendelőként, K+F-partnerként, szabályozóként, finanszírozási és exportdiplomáciai eszközökkel segíti a stratégiai svéd ipari képességek fennmaradását és nemzetközi sikerét. És itt szerintem van egy nagyon fontos pont: attól, hogy ezek magántulajdonú vállalatok, és sikerükből természetesen a magántulajdonosaik is profitálnak, még nem válik illegitimmé az állam és a magántőke együttműködése. A valódi kérdés az, hogy közben létrejön-e olyan technológiai, ipari és vállalati képesség, amely az ország számára is tartós stratégiai értéket képvisel.
Én a 4iG elmúlt éveinek történetét is elsősorban ebben az industrial policy keretben látom. A magyar állam deklarált célja volt egy magyar, többségi magántulajdonban lévő és tőzsdén jegyzett national champion felépítésének támogatása stratégiai iparágakban. Ehhez – más európai országokhoz hasonlóan – finanszírozási, tulajdonosi, szabályozási, állami megrendelői, exporttámogatási és diplomáciai eszközöket használt. 
Szerintem a lényeg az, hogy ez a stratégia mára jelentős részben célba ért. Létrejött egy magyar központú vállalatcsoport jelentős regionális jelenléttel, nemzetközi kapcsolatrendszerrel és stratégiai partnerekkel, amely közben nemzetközi befektetőket és magántőkét is képes volt bevonni. 
Ha innen a 4iG egyre inkább saját erejéből, nemzetközi tőkével és partnerekkel, az állam finanszírozási és tulajdonosi szerepének csökkenése mellett képes tovább fejlődni, akkor szerintem éppen ez bizonyítja az eredeti industrial policy sikerét.
Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy bármely konkrét állami szerződés vagy tranzakció kritikán felül állna. Ezeket lehet és kell is vizsgálni: jogszerűek voltak-e, megfelelő ellenértéket kapott-e az állam, szolgálták-e a közérdeket. Ha valahol hiba vagy visszaélés történt, azt fel kell tárni. De szerintem nagyon fontos különbséget tenni az egyes tranzakciók vizsgálata és magának a national champion stratégiának a delegitimálása között. Kisrészvényesként én büszke vagyok arra, ami az elmúlt években a 4iG-ből felépült.
Lehet vitatkozni azon, hogyan kellett volna csinálni, és bizonyára lehetett dolgokat jobban is csinálni. De szerintem óriási hiba lenne a politikai inga visszalengése miatt szétszedni egy olyan magyar ipari értéket, amelynek felépítésébe ennyi tőke, munka, tudás és idő került. Amit esetleg rosszul csináltunk, azt javítsuk ki. Amit viszont sikerült felépíteni, azt ne romboljuk le.