fundás lecsós telekomba segítség kell EX által. Meg kell menteni a befektetőket.
Már osztalékot sem akar a funda bundás tutifix fizetni. Most meg jön ez a hír..
A papír tizedelte magát. EXsegélyre szorulnak a befektetők. El kell adatnia velük az ezres papírjaikat.
"Deutsche Bank: el kell adni a Magyar Telekomot
2014. március 5. 10:56
Rontott a Magyar Telekom ajánlásán és célárán a Deutsche Bank, mivel a magyar távközlési cég kilátásai továbbra sem jók."
Változást ígér viszont az a múlt év elején megjelenti uniós irányelv javaslat, amely az alternatív üzemanyagú közlekedési eszközök európai elterjedését segítené elő. Ez vonatkozik az elektromos autókra, a metán alapú (CNG, azaz sűrített földgáz, és LNG, vagyis cseppfolyósított földgáz) üzemanyagot használó járművekre, de még a hidrogén üzeműekre is. Az elképzelés szerint 2020-ig ki kell építeni a járművek kiszolgálásához szükséges infrastruktúrát, még akár úgy is, hogy a beruházások kezdetben nem lesznek feltétlenül gazdaságosak.
2015 végére uniós gáztöltőnormák kellenek
Jöhet az üzemanyagváltás
Átfednek az EU-nak az alternatív autózással kapcsolatos tervei a Gazproméival. Az EU szeretné, ha 2020-ra általánossá válnék a földrész kiemelt útvonalain a villany-, az LNG-, a CNG-, de még a hidrogénüzemű autózás is, a Gazprom pedig európai CNG-töltőállomás-láncokat építene
KEG topik.
Venni vagy cserélni?
Zoltán?