Kik vagyunk? A ViVeTech egy magyar tulajdonú, 2011 óta sikeresen működő informatikai tanácsadó és fejlesztő vállalkozás, melynek fókuszában az ember és a technológia együttműködése áll. Küldetésünkkel összhangban az információbiztonsági üzletágunk által képviselt újszerű megközelítésben is kiemelt szerepet kapnak az ergonómiai szempontok a hozzáadott üzleti érték biztosítékaként.
Vállalkozásunk fő célja, hogy ügyfeleink képesek legyenek működési kockázataikat tudatosan felmérni és kezelni, valamint növelni versenyképességüket az életbe léptetett intézkedéseken keresztül.
Mi a ViVeTechnél minden szakterületünkön, így az információbiztonságban is nagy hangsúlyt helyezünk a kutatómunkára és az akadémiai együttműködésekre. Szeretünk úgy gondolni magunkra, mint egy tudományos műhelyre, ahol az ember-gép kapcsolat különböző aspektusait vizsgáljuk.
Ez a cég egy nettó botrány. https://bet.hu/newkibdata/128709114/InformaciosDokumentum_Vivetech_0228_alairt.pdf 27. oldal, 88-as pont. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága előtt bűnszervezetben
és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt
nyomozás folyik. Az eljárásban gyanúsított a Kibocsátó korábbi ügyvezetője. 26-27 oldal A zár alá vételre a Nemzeti Adó- és
Információs Dokumentum
27
4222589_v1.17
Vámhivatal Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága mint jogosult, gyanúsítottal szembeni
202.472.895 Ft összegű pénzbírság címén fennálló követelése biztosítása érdekében
került sor. >>>>magyarul áfát csaltak. Bűnszervezetben elközett költséfvetési csalás miatt nyomznak és tőzsdére jönnek, és hagyják nekik. Az eszem megáll komolyan mondom....
Ezeknek is kell a kisbüfik pénze, mint az Epduferrben legutóbb, és még sorolhatnánk. Valamiből ki kell fizetni majd a bírságot. Tényleg teljesen Balkán lett a BÉT a vezetésével az élen, akik mindenhez asszisztálnak amit a kibocsájtók csak elkövetnek, megy a szőnyeg alá söprés és a szemhunyás.
Igen, valahogy az az érzésem, hogy ez se arról fog szólni, hogy a már meglévő 50 részvényes próbálja meg egymástól elszedni a többiek részvényét. Legalább is a bevezetés utáni hónapokban.
A 260Ft-on végrehajtott tőkeemeléssel kb. azt sugallják, hogy ez a viszonyítási alap a részvény megítélésében. Ehhez bő 3 milliárdos cégérték párosul. 388 milliós saját tőke és 100 milliós adózott eredménnyel.
Összehasonlításképp a legutóbb, Xtend-re bevezetett, pár hónapja már kereskedett Polyduct saját tőkéje 2,1 milliárd forint, éves adózott eredménye 300 millió Ft, és a jelenlegi piaci kapitalizációja 1,8 milliárd.
Úgy 3x-osan árazzák túl magukat kb., egyébként ilyenkor nincs valami szakértő aki beárazza? Mindenki olyan árfolyammal jön a piacra amennyivel akar? Jó lenne egy független MNB szakértő, de gondolom akkor senki nem jönne a BÉTre, szóval jóvanezígy modell működik
VVT - ViVeTech Nyrt.