én egyébként mindig azt szoktam mondani, hogy olyan fontos de átmeneti időszakban vagyunk, mint amikor kialakult a digitális fényképezés elfogadható szintje., vagy mint amikor átmentünk a butatelefonból az okostelefonba. Visszagondolva vakmerően szar minőségű fényképezőgépeket simán kidobtak a piacra az elején. Telefonban meg wap-pal meg egyéb ma már teljesen életképtelen dologgal nyomultak a gyártók és fejlesztők, ugyan, ki emlékszik, már-már valószínűtlen, hogy ez volt.
.
majd pár év múlva visszanézünk és azt mondjuk, haha, amikor még akkora helyen tároltuk az energiát, hogy ember nem volt, aki elbírja egy kamion akkuját, meg haha, amikor még párezer kilométert se ment el egy ilyen jármű. ilyenkor az egyik kolléga lehűt azzal, hogy az akkunak fizikai korlátai vannak amiket nem lehet megerőszakolni. persze, mondom én, de lehet, hogy holnap valaki feltalálja, hogy a száraz meleg helyiségben galacsinra feltekert félfamentes rajzlap ciklobután-lófaszomáttal elegyített ciklohexanolba és durvára tört zöldborsba hempergetve 257 amperóra tárolására képes havi 1% önkisülés mellett, feltéve, ha a gyerek nem gyűri össze, mert akkor csak 150-re. és persze ekkor jön még az áramerősségi korlát, hogy elefántláb vastag vezetékek kellenek egy ekkora kapacitású rendszer gyors töltéséhez. Ez valamivel nehezebb kérdésnek tűnik, de a vezetők fejlődésével lehet, hogy ebben is előrébb tudunk lépni. ne feledjük, az ipari forradalom hajnalán komoly tudományos aggályok voltak azzal kapcsolatban, hogy a gépi mozgatású járművek utasai meg fognak halni a sebességtől - ez nem ugyanaz a kategória, de látszik, hogy néha az élet eltörli azokat a korlátokat, amikben szentül hittünk

Vége a titkolózásnak, elárulták a Tesla-kamion árát
Ugrás a cikkhez