Rengeteg pénzt kaszált a világ legnagyobb nyugdíjalapja2017. augusztus 4. 10:44 Már negyedik egymást követő profitjáról számol be negyedéves szinten a japán nyugdíjalap, amely a japán és a globális részvénypiac menetelésének és ezzel együtt a jen gyengülésének hatására 46 milliárd dollárnyi nyereséget könyvelt el a második negyedévre. A világ legnagyobb nyugdíjalapja ezzel már rekord magas, 1300 milliárd dollárnyi vagyont kezel - írja a Bloomberg.Na igen az ingyen kinyomtatott pénzből , ez remek
Napi
hírek
A várakozásoknak megfelelően kamattartásról
döntött tegnap délután a brit jegybank (BoE), 6-2 szavazati
aránnyal. Mark Carney arra hívta fel a figyelmet, hogy
2020-ra 20%-kal csökkenhet az Egyesült Királyságban eszközölt
beruházások értéke a Brexit miatt. A jegybank lefelé
módosította az inflációs előrejelzést, jövőre 3%-os ütemre
számítanak, ugyanakkor a bérnövekedés továbbra is
elmaradhat ettől, így folytatódhat a reálbérek csökkenése.
A font gyengüléssel reagált, a határidős árazások alapján
37%-ra esett annak az esélye, hogy az idei évben hátralévő,
3 kamatdöntő ülés valamelyikén kamatemelésről fog határozni
a Bank of England.
Tegnap - 9 év után először - kamatot emelt a
cseh jegybank (CNB). Az alapkamat szintjét 0,05%-ról
0,25%-ra módosították, mely megfelelt az előzetes elemzői
várakozásoknak. A döntést követően az euró-korona árfolyama
rövid időre a 26-os szint alá esett (nagy valószínűséggel
ezt a szintet védi a jegybank), de nap végére
visszaemelkedett fölé, ma ismét ezt a kulcsszintet teszteli
a jegyzés. Tegnap egy eladási opciós stratégiát
fogalmaztunk meg, tehát a korona erősödésére számítottunk,
jövő hét pénteki lejárattal.
Ma hajnalban jelent meg a legutóbbi ausztrál
kamatdöntő ülés jegyzőkönyve. A döntéshozók kiemelik, hogy
a túlzottan erős ausztrál dollár veszélyeztetheti a
gazdasági növekedés jelenlegi ütemét, illetve az inflációs
folyamatokat. Ausztrál elemzők szerint leghamarabb 2018
harmadik, vagy negyedik negyedévében kerülhet sor az első
kamatemelésre, addig nem fognak teljesülni a jegybank által
kitűzött célok. A jegyzőkönyvvel egyidőben jelent meg a
júniusi kiskereskedelmi forgalom, mely enyhén meghaladta az
előzetes várakozásokat, májushoz képest 0,3%-kal bővült a
volumen.
Ma beszédet tart Donald Trump, mely az
észak-koreai helyzet eszkalálódása miatt kiemelt figyelmet
kap. Az amerikai elnök néhány napja a Twitteren ismét Kínát
kezdte el okolni az Egyesült Államok masszív
külkereskedelmi hiánya miatt, szerinte az ázsiai ország
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat. Emiatt
ismét szóba kerülhet a kínai termékekre kivetendő
importvám, ez esetben - a kínai állami média szerint - Kína
beleáll a kereskedelmi háborúba. Áprilisban a kínai
vezetés, és az amerikai elnök csúcstalálkozója után
csitultak el ezek a hangok, de mivel Turmp szerint Kína
kevés segítséget nyújt Észak-Koreával szemben, most ismét
előveheti ezt az ütőkártyát.
Kedvező adatot tett közzé ma reggel a
Destatis. A német ipari megrendelések volumene 1%-kal
bővült júniusban, és a májusi értéket is felfelé
korrigálták, 1%-ról 1,1%-ra. A belföldi megrendelések
5,1%-kal emelkedtek, ugyanakkor a külföldi megrendelések
volumene 2%-kal csökkent.
Ma délután teszik közzé a júliusi átfogó,
munkaerőpiaci adatokat az Egyesült Államokban. A
várakozások szerint a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak
száma 180 ezer fővel bővülhetett a múlt hónapban, a
munkanélküliségi ráta ismét 4,3%-ra csökkenhetett, míg az
átlagos órabér 0,3%-kal emelkedhett. A múlt havi adatok
vegyesen alakultak, az átlagos órabér emelkedése alulmúlta
a várakozásokat, melyet az inflációra gyakorolt hatás miatt
kiemelten követnek a befektetők.
Mai
adatok, események
•
US
- 14:30 Nem mezőgazdaságban fogl. sz. vált. (hó/hó),
július. Előző: +222 e fő. Várt: +180 e fő.
•
US
- 14:30 Munkanélküliségi ráta, július. Előző: 4,4%. Várt.
4,3%
•
US
- 14:30 Foglalkoztatottsági ráta, július. Előző: 62,8%
•
US
- 14:30 Átlag órabérek változása (hó/hó), július. Előző:
+0,2%. Várt: +0,3%
•
US
- 14:30 Külkereskedelmi mérleg, június. Előző: -46,5 mrd
USD. Várt: -45 mrd USD.
Augusztus 7. hétfő:
•
AU
- 1:30 AiG építőipari index, július. Előző: 56,0.
•
GE
- 8:00 Ipari termelés változása (hó/hó), június. Előző:
+1,2%. Várt: +0,3%
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link