Topiknyitó: hekki 2024. 05. 29. 14:53

Szekták harca: Apad a Tisza, apad a Fidesz?  

Már busz viszi a nézőket
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Robben 2025. 04. 10. 17:06
#699
Így gyakorlta a tiszás EP-képviselő, Kollár Kinga a hazaárulást tegnap, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának ülésén – azután, és angolul felszólalva –, miután fideszes képviselő nem volt jelen, így a néni azt hitte, hogy végre kendőzetlenül és őszintén beszélhet az elvtársaihoz: Kollár Kinga úgy fogalmazott, hogy „magyarként azt kell mondanom, hogy (a jogállamisági eljárás) nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára”. 
Úgy folytatta: „És ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak hogy pár példát hozzak, az RRF programból 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.” 
A képviselő összegzésként megismételte: „Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.” A Tisza Párt uniós képviselője később úgy értékelte a helyzetet, hogy „ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én én én nagyon pozitív vagyok a 26-os választásokkal kapcsolatban”. A Tiszának immár világos és egyértelmű bizonyítványa van arról, hogy mesterségének egyetlen címere van: a HAZAÁRULÁS!
Robben 2025. 04. 03. 14:32
#698
ISMÉT LELEPLEZŐDÖTT A TISZA AZ EURÓPI PARLAMENTBEN 
A Tisza Párt újabb szavazatokkal bizonyította hűségét a Manfred Weber-féle nagykoalíciónak: kiálltak a háborús politika, az ukrán EU-tagság, a migrációs paktum, illetve a liberális aktivistacsoportok megnövelt finanszírozása.  
Az Európai Parlament plenáris ülésén egyebek mellett a jövő évi költségvetésről fogadott el állásfoglalást, mely világosan kijelöli, az EP mely célokat tartja a legfontosabbnak. Kiderült, hogy a néppárti-liberális nagykoalíció még nagyobb összegekkel akarja támogatni Ukrajnát, azon belül is növelné a katonai kiadásokat. A szövegben az is egyértelmű, hogy elő akarják mozdítani Ukrajna mielőbbi, akár már 2030 előtti EU-tagságát.
 A Tisza ezt az állásfoglalást megszavazta, miközben Magyarországon még azt is letagadják, hogy az ukrán EU-tagság kérdése egyáltalán aktuális lenne.  A határozat kitér a bevándorlás ügyére is. A megszavazott állásfoglalás sürgeti a migrációs paktum mielőbbi végrehajtását, ami az Európába érkező bevándorlók kötelező szétosztását jelenti, és súlyos büntetést azok számára, akik nem hajlandóak ebben részt venni.  A migrációs paktum végrehajtása szerepel Manfred Weberék, tehát az Európai Néppárt  2025-ös munkatervében is. A néppárt továbbá külön módosító indítványt is szentelt ennek a kérdésnek, és azt a Tiszás képviselők is megszavazták. 
Kiderült az is, hogy a brüsszeli nagykoalíció még nagyobb összegekkel támogatná a liberális aktivistacsoportokat, és átvállalná az USAID felfüggesztése miatt kieső forrásaikat is. Úgy költenének még nagyobb összegeket a liberális politika érvényesítésére, hogy az ellentétes a választók többségének akaratával. Arról nem is beszélve, hogy még azt sem hajlandóak nyilvánosságra hozni, hogy eddig mekkora összegekkel támogatták ezeket az aktivistacsoportokat és pontosan melyeket - a Tisza ezt az állásfoglalást is megszavazta. Miközben tehát Magyarországtól visszatartják az uniós források egy részét, a határvédelmet gyengítő, a gazdák ellen kampányoló, vagy éppen az ideológiai marhaságokat erőltető szervezeteknek még több pénzt biztosítanának, mindezt átláthatatlanul. A már eddig megkötött szerződések nagyságrendje meghaladja a tízezret.
Amit a Tisza bemutat az EP-ben nem másm mint a csúcsra járatott sunnyogás – hiszen a Tisza olyan terveket szavaz meg, amelyeknek itthon még a létezését is letagadja. Manfred Weberék pedig cserébe falaznak neki „messiás” peti állítólagos „kamu” aláírásának ügyében, vagy éppen a mentelmi jogának fenntartásával. Világos, hogy ezen eljárásuk teljesen összhangban van az Európai Néppárt ezen a héten kiszivárgott belső iránymutatásával, ami arról szól, milyen eszközökkel fegyelmezik azokat a delegációkat, melyek nem hajlandóak követni a néppárti szavazólistát. Amint a példa mutatja, a Tiszás képviselők értenek a szóból, szépen követik a szavazólistát, figyelmen kívül hagyva, hogy amit megszavaznak, az nem jó Magyarországnak. Így nem kapnak büntetést, viszont kapnak cserébe támogatást a kampányukhoz. Mindezt a szavazási jegyzőkönyvek bizonyítják mindenki számára elérhető módon, tehát nem foghatják másra, adminisztratív hibára, vagy éppen az Európai Parlamentben settenkedő „aláíráshamisító manókra". Ha valahogy szavaznak, vagy valamit aláírnak, akkor vállalniuk kell a felelősséget, úgyis kiderül minden. 
Ami az EP-ben történik, az nem marad házon belül, mindenki értesül róla előbb-utóbb. Úgy tartottak Magyarországról szóló vitát az EP plenáris ülésének keretében, hogy valós problémát jelentő kérdésekről nem esett szó. És nem esett szó arról sem, hogy Franciaországban megakadályozták Marine Le Pen elnökjelöltségét, elvéve ezzel a választás lehetőségét a franciáktól. Vagy arról, hogy Romániában egész egyszerűen törölték az elnökválasztás eredményét.
 Arról sem, hogy kiderült: a volt jogállamiságért felelős uniós biztos a gyanú szerint pénzt moshatott. Ahogy arról sem, hogy európai parlamenti képviselők unión kívüli országokból koffernyi pénzeket fogadtak el azért, hogy eljárjanak az adott ország érdekében. 
Mindeközben ködösítenek a Pfizer-vakcinák vásárlásának ügyében, az Európai Bizottság pedig cenzúragépezet kiépítésén fáradozik, eurómilliókkal megtámogatott liberális aktivistahálózatot üzemeltetnek, mindezt átláthatatlanul. 
A Magyarországról szóló vitán az az Ilaria Salis oktatott demokráciából, aki csoporttagként, csoportosan vert véresre találomra kiválasztott embereket Magyarországon  a nyílt utcán. Ebből is látszik, hogy az EP csak akkor, csakis akkor engedi napirendre a demokrácia és jogállamisági kérdéseket, ha az ideológiai nyomásgyakorlásra lehet felhasználni. A képviselők vagyonnyilatkozatával kapcsolatban a Tiszás képviselők félnek, és ennek persze oka van – hiszen sokatmondó az, hogy már ebben a kérdésben is védeni próbálja őket az Európai Néppárt. Nem ez az első eset, hogy rejtegetnivalójuk van, ami „messiás” peti esetében MOST SEM meglepő....

Törölt felhasználó 2025. 03. 18. 19:20
Előzmény: #694  Qwertzuio
#695
Csipkerózsika vagy Csipkejózsika Dj Jeszy? Muszáj szólnom róla, hogy ha a tolvajtól visszaveszik a lopott holmit, az nem az irigység miatt van.
Qwertzuio
Qwertzuio 2025. 03. 18. 16:11
Előzmény: #689  hekki
#693
Csipkejózsika vagy Csipkerózsika?
Qwertzuio
Qwertzuio 2025. 03. 18. 16:10
Előzmény: #691  ronaldinyo
#692
Pride és lmbtq ügyben mit mond a Tisza?https://youtu.be/xzDXGxptZFo?feature=shared
hekki
hekki 2025. 03. 18. 07:58
#690
Robben 2025. 02. 13. 15:17
#687
"messiás" peti még úgy is csúnyán leszerepelt a Partizánban, hogy az érdemi kérdéseket (telefonlopás, mentelmi jog, Weber tesótól való függés, és peti válogatott hazugságainak cáfolataival kapcsolatban) fel sem tették neki!.....:
Nagy Attila Tibor politikai elemző az ATV-ben elmondta: egy „nagyon rosszul sikerült” interjúnak tartja a Tisza Párt elnökének Partizán-interjúját. 
Már közvetlenül a Tisza Párt elnökének Partizán-interjúja  után kifejtette véleményét Nagy Attila Tibor, aki A sértődött Magyar Péter címmel írt elemzést a Facebook-oldalára. 
A bejegyzés nagy felháborodást keltett a Tisza Párt szimpatizánsai körében, és az elemző személyeskedő, becsmérlő hozzászólások özönét kapta, majd az oldalán megjelent Magyar Péter is, aki többek között azt írta: Ez egy valódi interjú volt, ahol nem az volt az elvárás, hogy Rogán-féle propaganda-tőmondatokban beszéljünk. Sértődés sem volt, de legalább készülhetett itt egy elemzés, amit a propaganda remekül tud használni, és a megafonosok meg örömmel lájkolnak.
Nagy Attila Tibor válaszolt a Tisza Párt elnökének, a következőképpen fogalmazott : 
Elnök úr, Ön a többi, rövidebb interjúiban is küszködik azzal a problémával, hogy sok mindent el akar rövid idő alatt mondani, és ha a kérdező műsorvezető ezt elunja, és félbeszakítja Önt, akkor az Ön arcára kiül a bosszúság. Ilyenre a mostani Partizán-interjúban is volt példa. Ha pedig azt szeretné, hogy a megafonosok ne dicsérjenek engem, akkor adjon legközelebb jobb interjút, és arról akkor nekem is jobb véleményem lesz, és akkor a kormányoldalon majd engem sem fognak dicsérni.
 A vita tovább folytatódott az elemző Facebook-oldalán azután is, hogy az ATV szerda esti Egyenes beszéd című műsorában az elemző megismételte: nagyon rosszul sikerült interjúnak tartja Magyar Péter Partizán-interjúját. Nagy Attila Tibor szerint az interjú nem tartalmazott pozitív üzenetet a kormányváltással összefüggésben, ami azonban megmaradhatott az interjúból a nézőben, hogy: "Mennyi az idő, Marci? Szeretném tudni, hogy hány óra van. 
Az elemző azt mondta, nem tudja, ez hogyan vezet majd el a kormányváltáshoz. Arról is beszélt, hogy a Partizán-interjú első felénél már-már unatkozott, mert MP azokat a paneleket mondta fel, amelyeket az elmúlt háromnegyed évben is. Amikor már kezdett botrányossá fajulni az interjú, na akkor aztán érdekesebb lett, csak hát nem hiszem, hogy MP erről álmodozott volna. Visszajöttek azok a régi hibák, amelyek eddig őt  jellemezték.
Nagy Attila Tibor azt gondolta, hogy a Tisza Párt elnöke már levetkőzte a korább „izgágaságát, sértődékenységét”, és próbál pozitívabban viselkedni. Ehhez képest most egyre növekvő csodálkozással látta, hogy megsértődik egy kellemetlenkedő, kínosabb kérdés hallatán, minősíti a kérdést és a kérdezőt, Gulyás Mártont is, „holott a Partizán egyébként nem eleve Magyar Péter-ellenes”, „a Partizán emelte fel először Magyar Pétert”, akit „az a veszély fenyeget, ha most nem szedi össze magát”, hogy a Partizán-interjú fogja most egy kicsit lejjebb is tenni. 
Az elemző megosztotta a beszélgetést a Facebook-oldalán, ahol ismét megjelent Magyar Péter, aki szerint „az egész propaganda és troll hadsereg azon pörgött néhány »független« elemzővel karöltve, hogy az interjú végre megállította a Tisza áradását”, miközben nem ez a „valóság”, és ezt számokkal igyekezett alátámasztani. Azt is megjegyezte: „További jó vergődést a megafonnál és a Karmelitában!”
A Tisza Párt elnöke személyesen is üzent Nagy Attila Tibornak: Egészen vicces ez az erőlködés. ha már belinkeli ezt a remek elemzést ide, esetleg elolvasná a kommenteket is? Kb. egy sincs, aki egyetértene önnel, mint ahogy a jó nevű elemzők között sincs. Sebaj, még pár médiumban lehet ezzel haknizni.
Az elemző visszakérdezett:
Elnök úr, ezek szerint Ön azt gondolja, hogy a Partizán-interjúban jól szerepelt? Amikor Ön már a vége felé annyira nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy legszívesebben felállt volna az asztaltól, és ezért megkérdezte Marcitól, mennyi az idő?
A hozzászólásokban többnyire az elemzőt támadták a véleménye és elemzése miatt, de volt, aki Gulyás Mártont is hibáztatta a Partizán-interjú miatt.
Ceglédi Zoltán elemző, az Öt című ATV-s vitaműsor és az azonos nevű publicisztikai portál oszlopos tagja is megosztotta véleményét a csörtéről a saját FB oldalán:
"Szerintem kifejezetten helyesen tette Magyar Péter, hogy tegnap kora estétől hajnali 00:40-ig Strasbourgból (!) dühödt kommentcsatát vívott Nagy Attila Tibor politikai elemző oldalán, azt bizonygatva, hogy igenis nagyon jól sikerült az ő Partizán-interjúja, aki meg ezt nem így látja, az mind-mind-mind megafonos. Most látszik csak igazán, hogy milyen jó helyre tették a zsetont az influenszerek és az ellenzéki elit, hiszen ha Magyar Péter még Nagy Attila »Thor« Tiborral sem fél megküzdeni annak üzenőfalán, akkor az Orbán-rezsim kifektetése már igazán gyerekjáték lesz.
Tiborcfiam
Tiborcfiam 2025. 02. 13. 08:15
Előzmény: #685  hekki
#686
Ajaj, úgy néz ki mégis csak volt itt egy kis bennfentes kereskedés. Mi más mint OPUS......
Index - Belföld - Index-információ: valóban bennfentes kereskedést követhetett el Magyar Péter
hekki
hekki 2025. 02. 11. 19:46
#685
hekki
hekki 2024. 12. 31. 08:46
#682
a saját gyerekeit is photoshop programmal teszi maga mellé :)
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=581378101421278&id=100086472791901
2 év alatt a gyerekek visszafejlődtek. Úgy tűnik, hogy nála a srácok évről évre, centiről centire egyre kisebbek lesznek:)
Vérciki a kicsi :)
hekki
hekki 2024. 12. 10. 08:56
#681
Újabb messiási állításrol derült ki hogy kamu:
https://telex.hu/belfold/2024/12/09/varkonyi-andrea-bordeux-szuletesnap
hekki
hekki 2024. 12. 08. 03:26
Előzmény: #679  ronaldinyo
#680
Az a börtön már nincs meg, 2/3 tisza meg nem lesz 
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 12. 06. 21:13
Előzmény: #678  hekki
#679
na börtönbe megy mint táncsics -de mégis kétharmada lesz tiszának ozt utána kiszabadul-hajrá fidesz
hekki
hekki 2024. 12. 06. 19:45
#678
https://www.vadhajtasok.hu/2024/12/06/nyomozas-indulhat-magyar-peterek-zuros-penzugyei-miatt
Hűtlen kezelés és bennfentes kereskedelem gyanúja miatt folytat feljelentéskiegészítést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Magyar Péter-hangfelvételekkel összefüggésben
– tudta meg a Magyar Nemzet
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 26. 03:51
Előzmény: #676  hekki
#677
Vagy nem.kar ezen agyalni.nem tudjuk mi van a háttérben.mert mutyi van az biztos
hekki
hekki 2024. 11. 25. 23:50
Előzmény: #674  ronaldinyo
#676
Ez a maki tálcán adja majd át az o1g szavazókat 26 áprilisban. 
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 25. 22:18
Előzmény: #674  ronaldinyo
#675
mert a végén egy maradhat csak
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 25. 22:18
Előzmény: #673  hekki
#674
még az is lehet-de ha diktatura teljes lesz mindenki szivni fog még orbán is-ugyhogy hajrá
hekki
hekki 2024. 11. 25. 21:55
#673
https://m.kuruc.info/r/2/281182/
Lassan leesik végre hogy poloska Peti és a fidesz kéz a kézben, lépésről lépésre tégláról téglára szedi darabokra a ellenzéket és gyűjti be a szavazatokat 2026ra? 
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 18. 14:49
Előzmény: #670  Robben
#671
nem érdekes mit csinál ugysem lesz választás 2026 ban.
Robben 2024. 11. 18. 14:25
#670
Jó látni, hogy "messiás" peti azokat is megveti, akik kritikátlanul tolják a szekerét: a liberális propagandát. Telex, 444, RTL, 24.hu, stb.
A magát függetlennek beállító, de valójában végtelenül egyoldalú és manipulatív liberális média a kezdetek óta elfogultan mutatja be M Pétert.
Kínos ügyeit, amennyire lehet, "átkeretezik", amit máson ezerszer számon kérnének, azt rajta egyszer sem, -eközben messiás peti állításait kritikátlanul hirdetik a címoldalaikon. Anélkül, hogy azok valóságtartalmát ellenőriznék. És ráfér az arcukra, hogy FOS-nak ("független objektív sajtó" ) hazudják magukat!
Szóval egy brancs ez az egész, de most kaptak egy kis hidegzuhanyt őfelségétől, amikor köszönet helyett egy kis any#zást, k%csögözést, lesz@rást kaptak. Élmény lehet messiás petinek dolgozni, - hát lehet, hogy most kicsit rosszabb lesz a hangulat odabenn?
végül idézzük fel, hogy miről is lehet megismerni egy tiszapárti szsvazót?a válaszokat peti teső így fogalmazta meg az öszödi beszédében:  bűdösszájú, Soros-ügynök, agyhalott, és a legfontosabb: diktafonos  :-D
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 18. 10:04
#669
én is csináltam fideszesekről na azok aztán a durvák.huhuhuhu
Tiborcfiam
Tiborcfiam 2024. 11. 18. 09:34
Előzmény: #666  hekki
#668
Szerintem ez a legdurvább része ezeknek a felvételeknek és erről teljes kuss van, még itt egy gazdasági forumon is. Örülök ,hogy te legalább megemlítetted!!!! Mert ez azért nagyon durva bűncselekmény, pártállástól függetlenül, amit szeret az MNB látványosan büntetni ha valamilyen kishalról van szó, de ezek szerint még egy volt fideszes alsókáder is kap ilyen infókat és még jól meg is él belőle. Ez gáz a hatalomnak , de az egész magyar tőzsdei világ érdeke lenne ezt mielőbb tisztázni, mert nagyon súlyos kérdéseket vet fel. Persze a tiszás szektának ez sem éri el az ingerküszöbét, szerintük ez is rendben van.
hekki
hekki 2024. 11. 18. 09:17
#667
https://index.hu/belfold/2024/11/18/magyar-peter-hangfelvetel-vogel-evelin/
Peti mindent a Dunába akar dobni, a sajtó munkatársait is. 
Ez valami fétis nála? Nem komplett a srác.
hekki
hekki 2024. 11. 16. 20:42
#666
https://m.youtube.com/watch?v=Wg_vw_PLtrI&pp=ygUDNDQ0
Hol van az MNB?
444 is kiemeli, hogy Magyar Péter bennfentes információkkal rendelkezett tözsdei tranzakciókkal kapcsolatban. 
Hol van Tényi feljelentő István?
hekki
hekki 2024. 11. 15. 17:22
Előzmény: #663  Robben
#664
Szegény V.M. 
Mit fog kapni a messiás nyugger kommandótól. 
Robben 2024. 11. 15. 16:41
#663
Vásárhelyi Mária jól foglalta össze a lényeget: „Magyar Péter Miniszterelnöknek alkalmatlan mert agresszív és médiafüggő” 
Az ismert  szociológus  Kóczián Péternek adott szerda este interjút a Frisshírek.hu portálon, és nincs lenyűgözve M Pétertől.. A beszélgetés végén Vásárhelyi a rendszerváltás témájáról áttérve egyszer csak kifakadt és azt mondta: Magyar Pétert nem tartom alkalmasnak a miniszterelnöki posztra”
Arra a kérdésre, hogy miért gondolja így, a baloldali szociológus hozzátette: a személyiségéből fakadóan, mert szerinte Magyar Péter rettenetesen agresszív és súlyos indulatkezelési problémái vannak. Szerinte az sem szerencsés, ha valaki több portrét tesz ki magáról a Facebookra, mint Taylor Swift. 
Úgy véli, hogy MP nem lépett volna a nyilvánosság elé, ha az egzisztenciája nem omlik össze. Szerinte Magyar Péter médiafüggő és nyilvánosság-függő és saját maga provokálja ki a botrányokat. A szociológus szerint a sajtó szégyene, hogy nem kérik számon Magyar Pétert a nyilvánvalóan korrupt Diákhitel-szerződések ügyében. Ahogy popsztárra se bíznám szívesen az országot, úgy Magyar Péterre sem”– mondta Vásárhelyi.
V Máriának igaza van: ha MP-nek baja volt a Nerrel, akkor miért nem lépett ki belőle még azelőtt, hogy a házassága megromlott volna? -  hiszen nem volt neki kötelező neres válallatoknál vagy cégeknél dolgoznia, hanem elmehetett volna a saját szakmájában jogászkodni, vagy ügyvédkedni -  vagy mégsem? Mert ha nem, akkor miért is nem tette ezt meg? Hát azért, mert akkor dolgoznia is kellett volna és nemcsak gyűjtögetni igazgatóként a a milliós havi fizetéseket  a bankszámláján, hanem kőkeményen meg kelett volna minden ft-ért dolgoznia - és hát nem kéne elfelejteni: egy jogász és egy ügyvéd élete sem könnyű, mert ottt minden nap megmérik a dolgozó teljesítményét azaz nem lehet lazáskodni, hanem tényleg kőkeményen dolgozni kell!
MP viszont nem szeretett dolgozni soha, hanem vérszívó volt világ életében és jelenleg is az (a saját maga által kamuállásnak nevezett EU parlementi képviselőként, amit először még tagadott, hogy majd elvállalna - hát persze, hogy ebben is HAZUDOTT!.......A
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 13. 14:31
#661
a szél terv 56 ota és most
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 13. 14:29
Előzmény: #659  ronaldinyo
#660
kommunistabolsevikvörösfasisztáklenini fiuk
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 13. 14:28
Előzmény: #655  hekki
#659
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 13. 10:31
Előzmény: #655  hekki
#658
na ezt nézze meg más szemszögből.tehát ez mind bolsevik kommunista putyin pribék?
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 13. 10:30
Előzmény: #656  ronaldinyo
#657
na ezt nézze meg más szemszögből.tehát ez mind bolsevik kommunista putyin pribék?
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 13. 10:29
Előzmény: #655  hekki
#656
hekki
hekki 2024. 11. 12. 22:48
Előzmény: #653  ronaldinyo
#655
2026ban sima fidesz 2/3
Tegye el ezt, aztán 2026 április 13án reggel megbeszéljük :)
hekki
hekki 2024. 11. 12. 22:47
#654
https://mandiner.hu/belfold/2024/11/rendkivuli-uj-felvetel-bizonyitja-magyar-peter-manipulalt-anyagot-tett-kozze-vasarnap
1ora23. Perc:
Bennfentes információkkal rendelkezett magyar Péter tőzsdei kereskedés ügyében.
Hol az mnb? Tényi feljelentést tett már?
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 11. 13:32
Előzmény: #652  hekki
#653
miért maga szerint a kulisszák megett hogy beszélnek az emberek bárki?kár erölködnie a fidesznek bármivel megvádolhatja magyart ugysem hisznek már nekik sőt ha igy fojtatják tiszának nemcsak kétharmada lesz hanem 6 év mulva kiesik a fidesz és megszűnik örökre.
hekki
hekki 2024. 11. 11. 13:10
#652
https://www.vadhajtasok.hu/2024/11/11/rendkivuli-kijott-az-elso-hanganyag-magyar-peterrol
Néhány idézet:
- „Szétszedtek, negyven fokban mentünk át a Hősök terén, azt gondoltam, hogy mi a faszomat csinálok itt? Büdösek az emberek és a szájuk is.”
- Vogel Evelin: „És így jönnek ilyen közel, nem? És magyarázzák: Péter! Hozd vissza a gyerekeim, hozd vissza az unokáim?” Magyar Péter: „Hát olyan is van, de az nem baj. Vegyél magadnak újat. Hogy meglepődne?!”
- A felvétel végén egy évődésük hallgatható meg, ahol Magyar ezt mondja: „Evi, kimondhatjuk, rajtad kívül mindenki megbecsül ebben az országban. Ennyi. De nem baj, majd rád uszítom az embereket. Megmondom: Evelin rosszul bánik velem. Megcsalt, miközben én küzdöttem a hazáért. Majd kapsz közben ilyen halálos fenyegetéseket. Majd rád uszítom a nyugdíjaskommandómat.”
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 10. 12:13
Előzmény: #650  ronaldinyo
#651
tudom amit tudok.magyarrol meg meglátjuk.jo volna ha középpen maradna-mert bármerre huz sötétség lesz örökre
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 11. 10. 10:06
Előzmény: #649  hekki
#650
mesterházi hagyjuk.ez a baloldal ostoba és árulo is.és fideszbérenc ráadásul
hekki
hekki 2024. 11. 10. 07:00
#649
hirdetés
szep
22
Mesterházy Attila: „Senki sem érinthetetlen”
Szerző: Nagy Szilvia | Megjelent a 2013. szeptember 22.-i lapszámban
A kisebb baloldali pártok felelőssége, hogy komolyan mérlegeljék választási esélyeiket, és ha nem elérhető a parlamenti küszöb, el se kezdjék a hivatalos kampányt – derül ki a szocialista párt elnökének szavaiból. Mesterházy Attila szerint az MSZP első döntéseinek egyike biztosan az elszámoltatásról szól majd.
 
Németh András Péter felvétele
hirdetes
– Kormányváltó hangulat van?
– Úgy pontos a megfogalmazás, és a mérések is azt mutatják, hogy többen vannak, akik menesztenék ezt a kormányt, mint ahányan hatalomban akarják tartani. A szándék tehát megvan az emberekben. De ezt még kormányváltó cselekvéssé kell alakítani.
– Nem egyszerű feladat: a közvélemény- kutatások szerint valamennyi baloldali pártnak csökkent egy év alatt a támogatottsága. Miért?
– Ennek az a huzavona az oka, ami az ellenzéki oldalon zajlott. Ki kivel működik együtt, mikor, hogyan – hónapok és százalékok mentek el erre. Amikor a szocialista párt arra kényszerült, hogy szervezeti ügyekkel foglalkozzon, és ne a választókkal, mindig csökkent vagy stagnált a támogatottsága. Ha viszont az emberek problémáival törődtünk, mindig nőtt a népszerűségünk. A Demokratikus Koalíció kiválása körüli időszakban is ez történt: miután letisztult a helyzet, harminchárom százalékig emelkedett a szocialisták támogatottsága.
– Azóta nyolc százalékot esett.
– Épp ezért mondjuk azt, hogy az Együtt-tel kötött választási-politikai megállapodás egy pozitív fejlemény, egy jó konstrukció, amely kormányváltó szövetséget jelent. Most már mindkét párt arra tud koncentrálni, ami a feladata: szólítson meg minél több szavazót a bizonytalanok köréből.
– Az Ipsos kutatásai szerint a bizonytalanok majdnem annyira elégedetlenek az ellenzék tevékenységével, mint a kormányéval.
– Ez épp abból következik, amit elmondtam: ha magunkkal vagyunk elfoglalva, és a választók azt érzik, elfordultunk tőlük, akkor ők is elfordulnak tőlük.
– Az Együtt-tel kötött megállapodást tartalommal is meg kell tölteni, de én még formailag sem értem, hogy zajlik majd a kampány. A helyi fórumon a közös egyéni jelölt egyik kezét ön emeli a magasba, a másikat Bajnai Gordon, majd ő azt mondja: listán szavazzanak az Együtt-PM-re, ön pedig arra biztatja a megjelenteket, hogy listán az MSZP-t ikszeljék be?
– Nem volt még ilyen választás, ezért kivételes esetekben tobzódni fogunk: most először lesz egy forduló, kopogtatócédula helyett aláírásgyűjtés és még sorolhatnám. Egészen speciális körülmények között kell választási kampányt csinálni, és természetesen minden megoldásnak van nehézsége. Ennek a megállapodásnak az, hogy valamilyen formában mégis versengenek egymással a szövetségesek listái. A pozitívuma viszont, hogy ha valaki nem zöldebb vagy inkább liberálisabb gondolati kört, hanem markáns baloldali-szociáldemokrata politikát akar látni, az a szocialista pártra szavaz, aki meg fordítva, az az Együttre. A legfontosabb, hogy egy körzetben sem indulunk egymással szemben, ezért nem vész el egyetlen szavazat sem, amit a szövetség jelöltjére adnak. Ugyanezt a többi, kisebb pártra adott voksról már nem lehet elmondani.
– Ugyanakkor valamilyen módon egymás vetélytársai is, nem csak a Fideszé és a többi párté.
– Koordinált kampányban egyeztünk meg, aminek része a rendszeres egyeztetés, a technikai kérdésektől a stratégiaalkotásig. Az pedig minimumkövetelmény, hogy egymással szemben kampányolni nem szabad, mert azzal csak a Fidesz nyer.
– A mai bajai időközi választáson az MSZP, az Együtt és a Demokratikus Koalíció közös jelöltet indít. Miért nem tudott a három pártelnökből legalább kettő közösen egy színpadra állni, ha már mindhárman tiszteletüket tették?
– Arról volt szó, hogy Gordon és én közösen csinálunk kampányzárót, de sajnos nem tudtuk az időpontot összeegyeztetni. Ezen egyszerű technikai ok miatt én csütörtökön mentem, ő pedig szombaton. De abban már megállapodtunk, hogy az elkövetkező hónapokban esedékes időközi önkormányzati választási kampányok során rendszeresen demonstráljuk az összefogásunkat, például a közös jelöltek bemutatásával is.
– Ez a demonstráció biztosan jót tesz majd az aktivistáknak is. El lehet velük fogadtatni azt, hogy nem az MSZP jelöltje indul 2014-ben? Hajlandóak ugyanolyan hittel segíteni az Együtt jelöltjének kampányát is?
– Természetesen. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a tét.
– A szép összefogásba a Demokratikus Koalíció még bele tud rondítani. Gyurcsány Ferenc a tőle megszokott módon látványos akciókkal, jól hangzó üzenetekkel, szenvedélyes beszédekkel kampányol. Mi van, ha pár hónap múlva megelőzik támogatottságban az Együttet?
– Én nagyon örülnék, ha ennyire megerősödnének.
– Komolyan?
– A realitás az, hogy több mint 2 millió aktív bizonytalan választó van, a teljes lakosság 53 százaléka pedig kormányváltást akar. Ebből az következik, hogy a növekedés lehetősége adott, és az ellenzéki pártoknak jelentős tartalékai vannak, nem kell egymás kárára szavazókat gyűjteniük. Mi is csak arra összpontosítunk a következő hónapokban, hogy minél több embert győzzünk meg a bizonytalanok közül a politikánk helyességéről és arról, hogy a kormány leváltható.
– Ez miben nyilvánul meg?
– Abban, hogy nem magunkkal és egymással foglalkozunk, hanem az emberekkel. Mert most már velük kell szövetséget kötni. Nekünk Orbán Viktor az ellenfelünk, nem a demokratikus ellenzék bármely más politikusa. Csak így lehet az emberek frusztrációját, kormánnyal szembeni dühét politikai cselekvéssé alakítani, ami végül elvezet Orbán menesztéséhez.
– Van még idő a meggyőzésre?
– Igen. A bizonytalanok a választás előtt pár héttel döntenek arról, hogy elmennek-e szavazni, és ha igen, kire. 2002-ben az MSZP az utolsó pillanatig rosszul állt a közvélemény-kutatásokban, mégis nyert.
– De akkor még nem volt „elmúltnyolcév” a szocialisták mögött.
– De már akkor is volt „elmúltnégyév”, amikor Horn Gyula kormányzott. És az emberek most is az elmúlt négy évet fogják értékelni. A következő szavazás egy Orbán Viktorról szóló népszavazás lesz.
– Mivel akarják a bizonytalanokat megszólítani? A Fidesz kampányának zászlóshajója a rezsicsökkentés, az MSZP-től viszont ígéretek egész sora hangzott el az elmúlt hetekben. Mi áll a szocialista párt kampányának a középpontjában?
– A hétköznapi ember problémái. Öt társadalmi csoport, amelyek tagjai egyértelműen a nyertesei lesznek a kormányváltásnak és a politikánknak: a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a kis- és közepes vállalkozások és a nyugdíjasok. Mi nem a gazdagok kormánya leszünk, hanem mindenkié: azt akarjuk, hogy minden polgára számára igazságos, szabad és biztonságos ország legyen a hazánk, ahol mindenki napról napra jobban élhet.
– A kérdésem ugyanaz.
– Az én válaszom is ugyanaz. Ezek mögött a szavak mögött több ezer oldalnyi szakmai tanulmány és javaslat áll, ami garantálja, hogy felelős gazdaságpolitikát, igazságos társadalompolitikával és erős demokráciával. Az ígéreteink ennek megvalósításáról szólnak majd.
– Például?
– Például a többkulcsos, igazságos adórendszer, tandíjmentes felsőoktatás, bölcsőde és óvodabővítés, igazságosabb és fenntarthatóbb rezsicsökkentés, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, béremelés, nyugdíjemelés, a hitelezés újraindítása, több uniós forrás, több beruházás, több munkahely, nőknek egyenlő munkáért egyenlő bért, s a többi.
– Nem lesz ez sok? Mindezt miből?
– A rezsicsökkentéshez például az uniós forrásokat lehet lehívni. Ehhez persze jóban kell lenni Európával és a befektetőkkel is, nem úgy, mint ahogy ma ezt Orbán csinálja, aki ellenségeket szerzett és elriasztotta a partnereket.
– Ezt el is tudják mondani?
– Sajnos nem elégszer. A jobboldali sajtóbirodalom, Simicska Lajos cégeitől a közszolgálati médiáig nekünk nem ad túl sok felületet. Ezért is megyünk a kampányban ajtótól ajtóig, ezért szervezünk nagygyűléseket, ezért használjuk jobban a közösségi médiát. Nekünk ezek az eszközeink ahhoz, hogy eljuttassuk az emberekhez az üzeneteinket.
– Bruck Gábor kampánytanácsadó lapunknak nyilatkozta nemrég, hogy a baloldali ellenzék győzelmének a kulcsa az összefogás demonstrálása ön és Bajnai Gordon által, valamint a tét emelése. Vagyis nem a trafikmutyiról meg a tandíjmentességről kell beszélni, hanem a választás valódi tétjéről: pusztulás vagy haladás, háború vagy béke, befordulás vagy Nyugat. Mit gondol erről?
– Igaza van. Az emberek sokkal könnyebben értik az üzenetet, ha az végletesen le van egyszerűsítve.
– Az nem könnyítené meg a kampányt, ha Orbán Viktornak lenne kihívója, ha már az előbb róla szóló népszavazást említett?
– Mi nem miniszterelnök-jelöltet akarunk választani, hanem miniszterelnököt. A két listavezető között az dönt, hogy az MSZP vagy az Együtt kap-e több szavazatot. 1994-ben sem volt a szocialista pártnak kormányfőjelöltje, csak listavezetője.
– De akkor egyértelmű volt, hogy a listavezető Horn Gyula lesz a miniszterelnök. Most kvázi két jelölt között dől el a dolog.
– Nem pontosan emlékszik: 1993-ban még az sem volt ilyen egyértelmű. Mindenesetre a szocialista pártnak most is csak egy jelöltje van.
– Valóban, de önök ketten vannak a választási szövetség miatt.
– Pontosítsunk megint egy kicsit: nem ketten vagyunk, hiszen más pártnak is lesz jelöltje.
– De melyikük Orbán Viktor valódi kihívója?
– A Magyar Szocialista Párt és jelöltje a Fidesz és Orbán Viktor legesélyesebb kihívója.
– Az előzetes ígéretek alapján négy baloldali pártlista lesz: az MSZP és az Együtt mellett a DK és a szociáldemokraták is önállóan indulnak 2014-ben. Mi van, ha valamelyik nem éri el az öt – az Együtt esetében tíz – százalékos parlamenti küszöböt? Megoldás az, amit Gyurcsány Ferenc javasolt, hogy a választás előtt a támogatottság arányában lépjenek vissza a jelöltek egymás javára?
– És mi alapján döntjük el, hogy kinek kell visszalépnie? Nincs első forduló, ami objektív mércét jelent, csak egy forduló van. Éppen ezért a kisebb támogatottságú pártoknak lesz komoly felelősségük, hogy a hivatalos választási kampány kezdetekor (ötven nappal a választás előtt – a szerk.) miként értékelik a saját szereplésüket és az esélyeiket.
– Nem teremt bizonytalanságot egy ilyen típusú nyitott kérdés?
– Ez a következő hónapokban egyértelművé fog válni.
– Tételezzük fel, hogy nyernek. Kezdjük a kisebbik gonddal, a koalíciós vitákkal.
– Az alapvető szakmai kérdésekben egyetértés van. A részletkérdéseket tekintve pedig nem látok olyan problémát, amit ne tudnánk hamar megoldani.
– Az elszámoltatásról például egészen más a véleménye az Együttnek, mint az MSZP-nek.
– A szocialista párt igazságot fog szolgáltatni mindenkinek, akit kisemmiztek, legyen szó a földről, a trafikról vagy a takarékszövetkezetekről. De a Közgép állandóvá vált megrendeléseinek is utánanézünk. Mindenki, aki jogszabályt vagy morális normákat sértett, az számoljon azzal, hogy a törvény előtt kell felelnie. Az igazságszolgáltatás számoltatja el őket, nem a politikusok. Minden fideszesnek legyen ott a fejében, hogy senki sem érinthetetlen! Most nyújtottunk be törvénymódosító javaslatot arról, hogy aki hamis vádak alapján indított koncepciós eljáráshoz asszisztál, annak is felelnie kell. Ez az első intézkedéseink egyike lesz, ha többséget kapunk.
– Bajnai Gordon viszont arról beszélt, hogy a hol jobbra, hol balra kilengő ingát valahol meg kell állítani.
– Vagyis ők sem azt mondják, hogy lehet Magyarországon törvényt sérteni.
– Nem lesz nagy mozgásterük, hacsak nincs kétharmados többségük. Bajnai Gordon felvetette egy politikai alku lehetőségét a Fidesszel.
– Mi semmilyen politikai alkut nem kötünk egy Orbán Viktor és Simicska Lajos vezette Fidesszel. Semmilyet.
– És ha nincs meg a kétharmad?
– Mi arra készülünk, hiszen azt a mostani választási törvény alapján könnyebb elérni, mint korábban. De hogy válaszoljak a konkrét kérdésére: arra is van forgatókönyvünk, hogy ha nem szerzünk kétharmadot.
– Alkotmányt például nem tudnak módosítani, márpedig abba elég sok mindent rögzítettek, és még tervezik is.
– Ez igaz, de én azt látom, hogy az emberek számára nem az alkotmány jelenti a legnagyobb problémát. Hanem az, hogy félmillió gyerek éhezik, nincs munkájuk, nyugdíjasok nyomorognak, a kis- és középvállalkozások csődbe mennek, családok százezreinek kiszámíthatatlan és bizonytalan a jövője. Ahhoz pedig, hogy ezen tudjunk változtatni, nem kell kétharmad.
– Az ellenzék minden eszközt megragad majd, hogy keresztbe tegyen.
– Legvadabb álmaimban sem él az a kép, hogy Orbán Viktor békésen tudomásul veszi a vereséget, gratulál, majd csendben lelép a színről. De annak ellenére, hogy a Fidesz, mint konstruktív ellenzék utópia, mi mégsem folytatjuk azt, amit a Fidesz csinált. Egy kormánynak oda kell figyelnie az ellenzék és a mögötte álló szavazók véleményére is. Ha a fideszes politikusoknak nem is, de a szavazóiknak bebizonyítjuk, hogy a baloldali kormány politikája az egész magyar nemzetet, így az ő érdeküket is szolgálja.
Címkék: Interjú, Mesterházy Attila, MSZP, Választás 2014
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
hirdetés
 
Következő: Bekeményít a…
Előző: Csendesen haldoklik…
társadalmi célú hirdetés
 
 
hirdetés
Copyright (C) 2024, XXI század Média Kft. Az oldal szerzői jogi oltalom alatt áll.
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 10. 27. 17:34
#647
nagyot mondo kiskanász---nem fogja átadni a hatalmat.semmikor-maguk magyarok tehetnek valamit de nem tettek és nem is fognak tenni-orbánnak olyan hatalma van ami elég -lásd kovid mindenki otthon maradt-beoltotta magát este 10kor nem ment sehova .de még külön is ment a boltokba ilyen nemzet megérdemli azt ami jön-naiv nemzet elpusztul.
bigyula 2024. 10. 27. 17:13
Előzmény: #645  hekki
#646
Te már tudod, hogy mikorra írja ki a "köztársasági elnök" a választást? Esetleg az eredmény is meg van már?
hekki
hekki 2024. 10. 27. 15:37
Előzmény: #643  ronaldinyo
#645
Nincs ma választás. 2026 április 12. 
Akkor kiderül. Addig humbug minden szám.
sztanil 2024. 10. 27. 15:09
Előzmény: #639  hekki
#644
Adócsökkentés, mi? Az üzemanyag adóját éppen emelni akarják.
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 10. 27. 15:07
#643
tisza 49% fidesz 27% ez ma a valoság választáson
signal2
signal2 2024. 10. 27. 13:53
Előzmény: #639  hekki
#642
Valamit benéztél, mert épp kost szív cefetül az ország. A fidesz tízezermilliárdokat spórolt ki a közinfrastruktúrából és köszszolgáltatásokból. Ezért van sok közülük katasztrófa-közeli helyzetben (vasút, oktatás, vízvezetékhálózat).
Szóval a fideszmaffia miatt bármelyik pillanatban beüthet egy tragédia. Ennek tapsikolsz. A fidesznél károsabb és aljasabb vezetése nem volt még ennek az országnak.
signal2
signal2 2024. 10. 27. 13:49
Előzmény: #638  BKKT
#641
Eddig olyan emberekre tudtam szavazni, akikről tudom, hogy a demokráciafelfogásuk közel áll az enyémhez, tisztelik a jogállamot, az egyént, és ettől a látszat kedvéért sem tekintettek el. Aki mégis, azt eddig is bíráltam. MP-ről mindez nem mondható el, tehát az ilyen lépéseit neki is bírálni fogom. Gondolom, nem tilos. 

Topik gazda

hekki
hekki
3 1 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek