Topiknyitó: Portfolio 2017. 11. 16. 10:08

Sokkoló megállapítást tett az energiaügynökség - Atomerõmûvek menthetik meg az emberiséget?  

Ugrás a cikkhez
A jelenlegi trendek alapján 2040-ig tovább emelkedik a világ energia- és ezen belül olajfogyasztása, valamint szén-dioxid-kibocsátása, azzal együtt is, hogy a megújuló energiaforrások részaránya gyorsan bõvül majd tovább. Így
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Czvetkovics 2017. 12. 20. 17:47
Törölt hozzászólás
#90
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 12. 14. 18:31
Előzmény: #88  elemes
#89
nagyon dióhéjban:
.
én aztat mertem modani a kollégának, hogy az atomnak van alternatívája. szerintem. ő hogy igazoljam. én azt mondtam, azt nem áll módomban, különben is sok a fejlesztés alatti technológia, pl. ma még vannak nyitott kérdések a tárolás körül, de ezek alakulgatnak. kértem, inkább ő igazolja, hogy nincs alternatívája az atomnak, ne velem comboskodjon. ja azt nem tudja. itt tartunk.
.
más:
.
a wikipédián aszongyák, "A világ első kísérleti atomreaktorának Chicago (1942) még 6,2 t fémurán volt a fűtőanyaga, Szilárd Leó és Enrico Fermi építette meg, s ezzel igazolták a szabályzott láncreakció megvalósíthatóságát. Az első elektromosságot generáló nukleáris erőmű - kísérleti jelleggel - 1952. december 20-án készült el, az Amerikai Egyesült Államokban, Idaho államban, Arco város mellett. Az első közszolgálati atomerőművet Obnyinszkban (Oroszország) állították üzembe, 1954-ben."
vagyis hatvanpár évvel ezelőttig a jó szenes erőműveknek se volt sok alternatívája. illetve de, mert pl. a hoover gát régebbi és egész jól megtáplálja a fogyasztóval elég jól megpakolt las vegast. mechanikus munkára, tehát nem hajsütővas izzításra persze már régebben is használtak megújulót, azok a tudatlan eleink pl. folyóvízzel meg széllel hajtott berendezésekkel őrölték a gabonát, ilyen buták voltak.
elemes
elemes 2017. 12. 14. 18:18
#88
most min is vitatkoztok tulajdonképpen?
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 12. 14. 16:33
Előzmény: törölt hozzászólás
#87
semmit, ez egy válasz volt a te hasonló igényedre. megelégszem azzal, hogy kifejezetten csak vélemény volt és tény hogy nincs valódi alternatíva
Czvetkovics 2017. 12. 14. 16:31
Törölt hozzászólás
#86
signal2
signal2 2017. 12. 08. 15:11
Előzmény: törölt hozzászólás
#85
Szerencsére az atomerőmű által megtermelt áramot nem kell termelni, mert tetszés szerint szabályozható.
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 12. 08. 14:30
Előzmény: törölt hozzászólás
#84
jaj hát ne legyél már ilyen kis szeleburdi, ejnyebejnye
a 42-ben úgy en bloc vontad kétségbe hogy az atomenergiának létezik bármi alternatívája, válaszképp arra, hogy figyelemreméltónak találtam az atomlobbi erejét. hát nem kellene talán ezt kicsit alátámogatnod mielőtt itt túlméltatlankodnád a párbeszédünk folyásának irányát?
Czvetkovics 2017. 12. 08. 14:09
Törölt hozzászólás
#83
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 12. 07. 23:54
Előzmény: törölt hozzászólás
#82
Mit kellene igazolnom, hogy a megújulók fel tudnak fejlődni az igényekhez? Mivel ez egy fejlődési folyamat, egyelőre kár ezzel az igénnyel fellépned. Viszont engem érdekelne a te álláspontod alapja, miszerint ez sose fog bekövetkezni.
Czvetkovics 2017. 12. 07. 21:30
Törölt hozzászólás
#81
Czvetkovics 2017. 12. 07. 21:19
Törölt hozzászólás
#80
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 12. 07. 13:28
Előzmény: törölt hozzászólás
#79
Ja bocs, az emberiség nekem nem a Kárpát-medence. Úgy általában a bolygón akad hullámzás. A többi általad félresöpört tényezővel most nem tudok részletesen foglalkozni. Nekem most ennyi volt a témában, kihagyom a lehetőséget a további győzködésre, spórolok egy kis energiát magamnak.
Czvetkovics 2017. 12. 07. 12:24
Törölt hozzászólás
#78
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 12. 06. 21:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#77
tárolás? hullámzás? biomassza? satöbbi?
Czvetkovics 2017. 12. 06. 21:35
Törölt hozzászólás
#76
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 12. 06. 17:06
Előzmény: törölt hozzászólás
#75
Jaj hát ugye nem kezdjük el. Megújulók. Persze nyilván nem, igaz?
Czvetkovics 2017. 12. 06. 16:50
Törölt hozzászólás
#74
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 11. 28. 17:43
Előzmény: törölt hozzászólás
#73
úgy tűnik
Czvetkovics 2017. 11. 28. 17:37
Törölt hozzászólás
#72
elemes
elemes 2017. 11. 28. 11:46
Előzmény: törölt hozzászólás
#71

megtenném, természetesen, hogy adok erre egy linket -- de aki a nukleáris iparban dolgozik, az ebben sokkal inkább otthon van, én már csak nosztalgiából olvasok ilyesmit.
.https://www.nei.org/Issues-Policy/Second-License-Renewal-for-Nuclear-Plants
.
http://www.world-nuclear-news.org/RS-NRC-drafts-guidance-for-80-year-lives-2112157.html
.
itt meg az első fecske, amerikában, a procedúra lezárultával a Surry 1-2 blokkok 2052-2053-ig működhetnek majd:
.
http://www.world-nuclear-news.org/C-Second-licence-renewal-for-Surry-0911157.html
.
magyarországon nincs komoly ellenzék, az egyetlen, akik a pénzüket stratégiai tervezésre is költik, az LMP teljesen ki akarja vezetni a nukleáris ipart, és erre annyira rácuppantak, hogy számukra paks1 üzemben tartása is tabu, pedig üzembiztonságban világrekord közeli az erőmű.
Czvetkovics 2017. 11. 28. 09:09
Törölt hozzászólás
#70
elemes
elemes 2017. 11. 28. 04:19
Előzmény: törölt hozzászólás
#69
Az USA-ban már működnek az első olyan blokkok, amelyeken befejeződött a második üzemidőhosszabbítási procedúra. Új blokk áranak tizedéért.
Czvetkovics 2017. 11. 28. 01:25
Törölt hozzászólás
#68
-pny
-pny 2017. 11. 28. 00:25
Előzmény: törölt hozzászólás
#67
Érdekes, a "Soros-terv" meglétével vagy nem létével kapcsolatban megelégszel a kampány lózungokkal és plakátokkal - ha Orbán mondja, "biztos úgy is van" alapon.
Czvetkovics 2017. 11. 28. 00:17
Törölt hozzászólás
#66
Czvetkovics 2017. 11. 27. 23:44
Törölt hozzászólás
#65
elemes
elemes 2017. 11. 27. 23:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#64
az éles kérdés nem a tőkeköltség, hanem a pax2 szükségessége.
.
mert arra a válasz: nem.
.
pax1 üzemelhet kb 2060-ig.
.
ahogy orbán viktor mondta, akkor keljünk át a folyón, ha a partjára értünk. 2040 körül lehet merengeni pax1 pótlásán, 2047-ben megkezdeni az építését. addig még harminc év van.
.
orbán olyan mint sztálin, attól áll fel a fasza (már ha egyáltalán még) hogy bazi nagy beton cuccokat csinál.
Czvetkovics 2017. 11. 27. 19:31
Törölt hozzászólás
#63
Czvetkovics 2017. 11. 16. 17:22
Törölt hozzászólás
#62
kukutyinbenko 2017. 11. 16. 16:07
Előzmény: törölt hozzászólás
#61
" Ugyan is kiderítették, hogy máshol is ennyibe kerül."
A fejlett világban részben ezért már alig épül atomerőmű! A környezeti kockázatokon túl ugyanis pont az elszálló költségek ásták meg az iparág sírját.
" A finanszírozási kamat színt, pedig esetünkben nem tudja jelentősen befolyásolni a gazdaságosságát."
Ezt ugye nem gondoltad komolyan?
" Továbbá nem kötelező lehívni az orosz hitelt, azt gondolom, hogy ha a piacon olcsóbban tud felvenni hitelt a projekt akkor meg is fogják tenni."
No ez tipikus. Tényekről beszélsz, de nem vagy velük tisztában. Már megkezdtük a lehívását! Nem lenne kötelező, drágább és mégis. Vajh miért?
kukutyinbenko 2017. 11. 16. 16:00
Előzmény: törölt hozzászólás
#60
Csak a tisztánlátás kedvéért, az említett egyed szinte minden érvéről kiderült azóta hogy vagy nem igaz, vagy elhallgatott nem mellékes körülményeket. Kezdve az áramfogyasztási, áramár trendektől,  a kapcsolódó beruházások szükségességén át, az egyéb erőművi kapacitások kihasználtságán át, az orosz hitel paramétereiig. Gyakorlatilag minden lényeges körülményről parasztvakított.
Ezzel szemben az ex energetikai államtitkár (OV II kormány), a volt fideszes környezetvédelmi miniszter, az ex MVM vezér és egy rakat szakember erősen szkeptikus a projekttel szemben. Súlyos érvekkel amire csak bagatellizálás a válasz. 
Vazsmegyei 2017. 11. 16. 15:53
Előzmény: #49  signal2
#59
Nyilván!Ha tőlünk vesznek energiát! Milyen igazad van! telibe találtad!
signal2
signal2 2017. 11. 16. 15:52
Előzmény: törölt hozzászólás
#58
Paks I hosszabbítása folyamatosan zajlik. Azt addig hosszabbítjuk, ameddig lehet, mert rohadt olcsón termel már.
Czvetkovics 2017. 11. 16. 15:41
Törölt hozzászólás
#57
Czvetkovics 2017. 11. 16. 15:22
Törölt hozzászólás
#56
kukutyinbenko 2017. 11. 16. 15:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#55
Úgy hogy az írásod azt sugallta, hogy ha piaci áron építesz és üzemeltetsz egy erőművet, akkor a termelt áram is piaci áron kerül eladásra, ergo nagy baj nem lehet. Hát pedig lehet, főleg hogy Paks II. nem piaci áron épül, nem piaci árú hitelből, nem piaci versenyben megméretett kivitelezőkkel (Vajon miért ficereg máris Paks körül a nemzet gázszerelője?)  . Ráadásul az árampiaci folyamatok figyelembevétele nélkül áterőltetett döntés következményeként épül az egész. Nem kell durva összeesküvés, hogy egy amúgy sem életképes projekt, túlárazva megépítve, csődtömeggé váljon. 
Czvetkovics 2017. 11. 16. 15:05
Törölt hozzászólás
#54
kukutyinbenko 2017. 11. 16. 15:04
Előzmény: törölt hozzászólás
#53
Paks I. mostanáig a létező legbiztonságosabb világszínvonalú létesítmény volt Aszódi bővítési biztos úrelvtárs szerint. Ezt tolta amíg győzködni kellett a népeket Paks II.ről. Most, hogy a létesítmény tulajdonosának korábbi  vezetője szerint is lehetne tovább hosszabbítani Paks I. élettartamát, sőt sokkal olcsóbb is lenne  mint újat építeni,  Aszódi szerint már csupán bontás érett kóceráj Paks I. 
No vajon ki hazudik és kinek mi érdeke fűződik a pillanatnyi "szakértői véleményéhez" ?
kukutyinbenko 2017. 11. 16. 14:54
Előzmény: törölt hozzászólás
#52
Az megvan hogy piaci alapon szénné tudod bukni magad? Ha nem, javaslom a tőzsdét kipróbálásra.  Mellesleg atomerőművet csak korlátozott piaci keretek között tudsz rendelni, sőt még üzemeltetni is.
http://www.portfolio.hu/vallalatok/veszelybe-kerulhet-egy-atomeromu-mukodese-a-szomszedban.4.268007.html
Na most egy ilyen esemény kimenetelét modellezd le nálunk, ha majd az áramigény 90-100%-a egy intézményben termelődik. A vasutasok sehol nem lesznek érdekérvényesítés terén...
Czvetkovics 2017. 11. 16. 14:50
Törölt hozzászólás
#51
Czvetkovics 2017. 11. 16. 14:35
Törölt hozzászólás
#50
signal2
signal2 2017. 11. 16. 14:25
Előzmény: #48  Vazsmegyei
#49
Nyilván ők a hülyék, és nem te...
Vazsmegyei 2017. 11. 16. 14:24
Előzmény: #45  signal2
#48
Nahát! Addigra bezárják a franciák! is az atomjaikat és örülnek ha tudnak tőlünk venni "atomenergiát"! Uff!
kukutyinbenko 2017. 11. 16. 14:20
Előzmény: #39  HPeter76
#47
Ki nem sz@rja le melyik gyökér politikus éppen mit mond, vagy korábban mit mondott?
A kérdés nem ez, hanem hogy van-e rá szükség, és ha igen, ez-e a legjobb, legolcsóbb módja az építésnek. A válasz pedig jó eséllyel mindkettőre nem. Ehhez képest mit számít most éppen ki támogatja és ki volt korábban mellette?
kukutyinbenko 2017. 11. 16. 14:15
Előzmény: törölt hozzászólás
#46
" Magam részéről a "pesszimisták" jóslata helyet én inkább a tényekre támaszkodok."
A tények pedig a következőek.
-A beruházást "megalapozó"  MVM "szakértői" számítások szerint folyamatosan növekszik majd az áramigényünk. Ezzel szemben nem nőt, hanem csökkent az elmúlt tíz évben. De persze majd most jobban tippelnek...
Az ország népessége évente fogy egy cirka Vác+ méretű város lakosságával (kivándorlás nélkül). Mitől nőne az áramigényünk? Az egyre energiatakarékosabb eszközök használatától talán?
-Ugyanezen számítások szerint az áram tőzsdei ára növekedni fog folyamatosan, ezzel szemben csökkent az elmúlt tíz évben. De persze majd most jobban tippelnek.
- A megújulók már most olcsóbban (és tisztábban) termelnek, mint amit Paks II.-re álmodtak az MVM  "szakértők".
-A beruházást erőltetők jó néhány járulékos beruházást "elfelejtettek" bekalkulálni, ráadásul nem is kis tételben. Már csak emiatt is vicc a kalkulált önköltségi áramár. Hulladéktároló a kiégett kazettáknak. Tartalékerőmű mivel az eddiginél nagyobbak lesznek az egyes paksi blokkok és kötelező egy akkora erőmű megléte, mai az egyik blokk kiesése esetén kiválthatja azt (1200 MW). Új áramelosztó  vezetékhálózat mert a mostanit nem ekkora teljesítményre építették. A szükségtelen, de már bejelentett új hídról, lakóparkról ne is beszéljünk. Ezek együttesen lazán 1000 mrd HUF felett lehetnek. Hoppá máris 30%-al drágább Paks II. mint tervezték. Építési költségtúllépésekről még nem beszéltünk egy szót sem, pedig olyan atomerőmű még nem épült ami a tervezett költségen megépült volna.
-Az orosz hitel kamata kb a duplája mint amit ma 10 évre FORINTBAN fel tudna venni az állam, árfolyamkockázat mentesen. Miért kell mégis az nekünk?
Az ellátásbiztonsági szempontokról még nem esett szó. Biztos bölcs dolog egy helyre koncentrálni az áramtermelésünk 90%-át (Paks I.+II.)? Biztos bölcs dolog két akkora blokkot telepíteni amelyek darabja 25-% adja az ország termelésének? Nemrég volt már egy 2 évig tartó üzemkimaradás, szerencsére akkor csak 4-ből 1 blokk esett ki. 2-ből 1 milyen hatással járna?
signal2
signal2 2017. 11. 16. 13:27
Előzmény: törölt hozzászólás
#45
Önmagában egyik sem baj, amit írsz. Sőt, ezek kiváló érvek. Ami hiányzik belőle, hogy mennyiért tudjuk majd előállítani, és mennyiért tudjuk eladni. Természetesen lesz áram, az ára kérdéses.A németeknél látszik, mit okoz a túlkapacitás: a termelő fizet azért, hogy megvegyék tőle az elektromos energiát. Azért, ha időben felépül PaksII, könnyen kerülhetünk kapacitástöbbletes helyzetbe, bő egy évtizedre.
Ami egyébként én kifogásolok, az a beszerzés módja: nem volt verseny sem az atomerőművet, sem a finanszírozást tekintve. Erre lehet mondani, hogy PaksII is ez a technológia, és így ezért, de meglepődnék, ha mindentől függetlenül nem lehetne egy más típusú erőművet hadrendbe állítani itthon.
Czvetkovics 2017. 11. 16. 13:14
Törölt hozzászólás
#44
Czvetkovics 2017. 11. 16. 13:13
Törölt hozzászólás
#43
Peterbond 2017. 11. 16. 11:59
Előzmény: #41  Peterbond
#42
Viszont kivancsi lennek a te es babosko velemenyere 2008-bol oroszokkal es pakssal kapcsolatban.
Peterbond 2017. 11. 16. 11:58
Előzmény: #39  HPeter76
#41
Ertem en hogy folyton baloldalazni kell de nefeled ugyanezt tette a fidesz is csak ellentetes jellel. Akkor meg mit kell itt pattogni ezen. Ha a szocik ujra hatalomra kerulnek 2 ev es ok epitenek meg az atomeromvet es akkor se valtozna a mostani velemenyem.
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:50
Előzmény: #38  Peterbond
#40
Hát az ellenzék saját magát zárja ki a Pask 2-ből.. már elnézést...
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:44
Előzmény: #38  Peterbond
#39
ja 2010 előtt már O.Gy szavazott e tárgykörben a Baloldalon!! Most meg Ne legyen Paks 2-tő..::))::))
Voltak ebbe Érdekeltségeik(Baloldalnak) dehogy melllőzték volna..
Peterbond 2017. 11. 16. 11:38
Előzmény: #34  HPeter76
#38
A TI alatt kikre gondolsz. 2010- ig a fideszre szavaztam es nem tamogattam feltetel nelkul paks2-t de atom ellenes se vagyok teljesen ha erdekel.
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:34
Előzmény: #36  HPeter76
#37
Bocsánat VÉGHEZVINNI!!!
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:33
Előzmény: #35  Peterbond
#36
Antaléknál volt Nagymaros,ha jól tudom..Aztán b@sztak beleállni!!!!!!!!!!!!!!
Peterbond 2017. 11. 16. 11:25
Előzmény: #32  HPeter76
#35
A fidesz meg ellenezte igyanakkor. Erdekes mindket part velemenye 180 fokot fordult es a hivek mindket oldalon fordultak vele. En meg marastam a velemenyemnel es inkabb otthagytam a partot nem pedig a velemenyem igazitottam a partom velemenyehez.
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:25
Előzmény: #27  Peterbond
#34
- most már az aktuálítását is elveted Pask 2-tőnek Hiszen korábban erre a Pask2 építésére Ti is igényt tartottatok
 Még hamarabb mint a mostani kormány!!
  Evetettétek a Dunamedrében Nagymarosnál..
Peterbond 2017. 11. 16. 11:21
Előzmény: #29  Törölt felhasználó
#33
Igen mint irtam lent AFRIKABAN ES AZSIABAN. Ott lesz novekvo igeny nem itt a karpat medenceben. Mintha gronlandon fektetnel be hutokbe mert azt irjak a fold melegebb es szarazabb lesz az elkovetkezo 50 evben. Vagy te Indiat akarod ellatni arammal nem Franciaorszagot mar?
Megha azt mondanad fektessunk azomeromu epitesbe es gyartsunk afrikanak es indianak atomeromuvet meg latnam is a logikat mogotte.
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:18
Előzmény: #28  Törölt felhasználó
#32
na igen 2009-ben már szűkségét érezte a Balold. most meg már nem!!!
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:16
Előzmény: #23  Törölt felhasználó
#31
Érdekes ez a SZÉLERŐMŐ,ha nincs szél akkor meg HAL!!..(világítást odahalyezzük/visszük) :):)Mennyi anyagot beleölnek ebbe is!!
   Na ez is tartalékról szól viszonylag SOK OSZLOP KELL HOZZÁ..Na persze felvett energiatárolás megint komoly
beruházás!!!
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 11:16
#30
nagyon élvezem ezt a szakma vs. politikai elvakultság diskurzust, és szívesen maradnék még, de most sajnos mennem kell...
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 11:14
Előzmény: #27  Peterbond
#29
és te mit álmodsz?
http://greenfo.hu/hirek/2014/03/25/novekvo-viz-es-energia-igeny
"A világ vízfogyasztása 2030-ig 40 %-kal növekedhet, ezzel egy időben a világ energiaigénye a jelenlegi 50 százalékával, táplálékszükséglete pedig egyharmadával növekszik - áll az ENSZ egy friss jelentésében."
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 11:13
Előzmény: #26  Peterbond
#28
és az nem lehet hogy számoltak azzal is, hogy az impotens baloldal valahogyan a 2002-eshez hasonló csalással mégis hatalolmra kerül valamikor, és miattuk -meg utána újra rendbe tenni az országot...- kell egy kis "puffer" is?
Peterbond 2017. 11. 16. 11:13
Előzmény: #25  Törölt felhasználó
#27
A szakmad ir csokkeno energia igenyrol te meg arrol almodsz higy a tobbletunkkel mi latjuk el Franciaorszagot :). Es ezt meg egy ujsagiro se irta le csak te megalmodtad.
60-ig azert mehetne el mert mas eromuvek is elmennek de en oke vagyok 1 kivaltasaban 2-vel mar a 30-as evekben. Csak most laza tiz evvel utemterv elott vagyunk es vesszuk fel a hitelt elore. Nem mellesleg a kapacitast is tultoljuk. De jo remenykedj hogy europa energia hianyban szenved es tolunk fog venni pedig minden mas szakma az ellenkezojet irja.
Peterbond 2017. 11. 16. 11:08
Előzmény: törölt hozzászólás
#26
Nem importra szorulunk hanem olyan olcso az import a tobbletek miatt hogy inkabb importalunk.
Pals 1 kivaltasara meg meg a pesszimistak szerint is 20 ev mulva lesz szukseg es az egyet 10 even belul be akarjak fejezni.
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 11:08
Előzmény: #21  Peterbond
#25
azért mert egy firkász leírta? Elhiszed ha 2100-at ír is?? Ez már nem a kurmány! Itt az ilyen döntéseket szakmai alapokon hozzák. Vagy -és most átváltok abba a módba, amibe egyesek szoktak felétek..- ti rizikózni akartok egy rozzant tákolt Paks1-el?? hahahaha :)
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:07
Előzmény: #21  Peterbond
#24
Óhhhhhhhhhhhhhhhh
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 11:06
Előzmény: #17  HPeter76
#23
a növekvő energiaigényben még nincs benne az elektromos autózás, az csak hab a tortán. Ha a nyugat -bár a franciák már kezdenek észhez térni!- tovább nyomja a zöld bullshit-et, akkor majd ellátjuk mi őket energiával, szélcsendes/felhős időben meg pláne. :)
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:06
#22
hol vagyunk még attól a fázistól,hogy ÁTADNÁK A PASK 2-TŐT.. Hírdetnek addig is Jókat rosszat..::))
Peterbond 2017. 11. 16. 11:05
Előzmény: #14  Törölt felhasználó
#21
Mint lathatjuk menne az 60-ig is de tegyuk fel nem kockaztatunk es tenyleg lelojjuk 2035 korul. Tovabbra is Paks ketto tervezet befejezese 2024 ha jol tudom. Szoval 10 evig lesz 2 atomeromuvunk is valoszinuleg kissebb aramfogyasztas mellett mint most. Ja es Paks ketto elvileg elodjenel vagy 25%al tobbet fog termelni szoval 225% on fog mukodni a termeles.
Czvetkovics 2017. 11. 16. 11:04
Törölt hozzászólás
#20
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:04
Előzmény: #16  Törölt felhasználó
#19
::))))
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 11:04
Előzmény: #15  Peterbond
#18
18 évig épült Paks1. Ha Paks csak 10 évig épül, akkor is próbaüzemmel lesz 2030, mire elkészül. Az előbb pedig írtam, hogy a szakma szerint 4 ütemben 2030-2040 között le kell állítani a meglévő 4 blokkot.
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 11:04
Előzmény: #10  elemes
#17
-na én is ezen gondolkodtam.. Meddig ""tolhatják"" /húzhatják Pask 1-et.. Ídő megoldja.. CSAK JÓ A BERÚHÁZÁS
  Kell az!!! Jobban Dunakanyar(Nagymaros nem szabad lett azt volna kitáncolni) Köszönhető a Dunakörnek!!
Műszaki jótállás azé nem végtelen!!! Elöregedik szó se róla..Kettőt fenntartani??!!-Előbb érjünk oda..MEGÉRI-E??!!
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 11:03
Előzmény: #14  Törölt felhasználó
#16
látom a hozzáértők lemínuszolták a szakmát. :) majd ők megmondják... :))) (wiki pls...)
Peterbond 2017. 11. 16. 11:02
Előzmény: #11  Törölt felhasználó
#15
Mondjuk 2030-ban vagy 2040-ben esetleg? Ja akkor Orbanek es tarsai mar foldbe fekszenek es kimaradnanak az evszazad lenyulasabol...  mostmar ertem miert kell MOST felhuzni 2030-ig valamit ami aztan 30 evig mehet parhuzamosan a kivaltando eromuvel.
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 10:54
Előzmény: #13  HPeter76
#14
A szakma szerint 2030-2040 között le kell állítani a jelenlegi 4 blokkot.
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 10:53
#13
Az MVM korábbi vezetője szerint nagyon kevés szó esik Paks 1 élettartamáról, azonban a lehetőség adott, hogy még évtizedekig tovább üzemeljen. Ennek a költsége sokkal kisebb lenne, mint a Paks 2 beruházásé, ezért ezt a megoldást is meg kellene fontolni szerinte. A Paksi Atomerőmű életkora a 2030-as években, meghosszabbított üzemideje vége felé 50 év körül jár majd, márpedig nem csak Oroszországban de a tengerentúlon is még 60 év körül járó atomerőművek élettartamát is elkezdték meghosszabbítani; ennek lehetőségét Paks 1 esetében is meg kellene vizsgálni - mondta. A társadalmi támogatottság is fontos Mártha..
Műszaki kockázati faktor.. döntse már el meddig TARTSÁK MEG Pask1-et.
Peterbond 2017. 11. 16. 10:52
Előzmény: #1  Portfolio
#12
Azert akik most mar javaban bizonyitva erzik PAKS2 letet es mar PAKS3-on gondolkodnak remelem raneztek a terkepre is ami a cikkben szerepel? A nagy emergia igeny AZSIAban lep fel. India es Kina valamint Afrika energia igeny fog noni. Az atomeromuvekre ott lesz szukseg a szeneromucek helyett. Europa energiaigeny pont hogy csokkenni fog. Mi meg tobblet kapacitast tervezunk a csokkeno energiafogyasztasunkra ugy hogy meg a kornyezo orszagok is tobblettel fognak rendelkezni ( persze par atomeromu es szenerumo jovobeli bezarasa ezen valtoztathat ). Mennyiben segit minket ki hogy 6000 kilometerre Kinaban nem tudnak eleg szen es azomeromuvet epiteni az igenyeknek? Vagy tudtok modszert az aram ilyen tavra torteno exportalasara?
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 10:52
Előzmény: #10  elemes
#11
igen vannak baloldali politikusok, akik szerint ráér 2059-ben gondolkodni, hogy mi lesz majd 2060 után... de ők most nincsenek kurmányon.
elemes
elemes 2017. 11. 16. 10:49
Előzmény: #8  HPeter76
#10
Paks 1 nagyjából 2060-ig működhet, és termelhet olcsón.
elemes
elemes 2017. 11. 16. 10:49
#9
HPeter76
HPeter76 2017. 11. 16. 10:33
#8
Használat arányosan Paks1-egyet kikellene használni...Nem azonnal készül el a Pask 2 nem arról szól a CÍKK!!
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 10:29
Előzmény: #5  Dehogynincs
#7
és ha igen? És ha az eddig felhasznált atomenergiát foszilis forrásból nyertük volna, és igen, akkor már kipusztultunk volna? (próáblok segíteni az értelmezésben, de ne visszafelé tekints, hanem előre, az is kelleni fog...)
leindlar 2017. 11. 16. 10:29
Előzmény: törölt hozzászólás
#6
Szerintem csak a portfolio-hatásvadász-címgenerátor-t használták :)
viszonylag egyszerűen működik: legyen benne a címben, hogy "brutális", "vallott", "hatalmas lehetőség", "krízis", "katasztrófa", "felrobbant", "kilőtt" ... utána kiderül jellemzően, hogy marhára nem akkora dologról van szó mint ahogy azt a cím sugallja...
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 11. 16. 10:20
#5
Aha. Megmenthetné az emberiséget.
Ha nem lett volna Csernobil és Fukusima, akkor már rég kipusztultunk volna?
Törölt felhasználó 2017. 11. 16. 10:16
Előzmény: törölt hozzászólás
#4
ez csak a politikailag elvakultakat sokkolja... az energetikában dolgozók mind tisztában vannak vele..
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 11. 16. 10:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#3
érdekes meglátás
szerintem meg az a sokkoló, hogy mennyire erős az atomlobbi
Czvetkovics 2017. 11. 16. 10:08
Törölt hozzászólás
#2

Topik gazda

Portfolio
Portfolio
4 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek