Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
eladódott a long certim. asszem elszámoltam a megbízási árat... 6700 körül akartam volna :P lehet hogy intő jel hogy itt adódott el :D nyerő zsebben. legalább itt. :/
Erős második negyedévet várunk a Richtertől Szép növekedéssel zárhatta a második negyedévet a Richter, akár a bevételi, akár a profitszámokat nézzük, várakozásaink szerint a tavalyi évet jelentősen meghaladó számokra van kilátás. Ezzel az első félév is jól alakulhatott, emiatt pedig érdekes lehet az előrejelzés, májusban már az eredményhányadokkal kapcsolatban optimistább is lett a vezetés. Erős negyedévet zárhatott a Richter június végével, várakozásaink szerint ugyanis mind a bevételek, mind pedig a profitszámok jelentősen javulhattak 2019 második negyedévéhez képest. A Vraylar továbbra is erősen teljesített várakozásaink szerint, miközben a devizahatások is segítettek a cégnek. 139 milliárd forintos árbevételre számítunk a Richtertől a második negyedévben, ami több mint 16 százalékos növekedési ütemet jelentene éves alapon. Ezzel az első negyedévhez hasonló teljesítmény jöhet, attól néhány milliárd forinttal maradhat el csak a Richter, ugyanakkor a növekedési ütem maradhat a korábbi szinten. A Vraylar bevételek remekül alakulhattak, a receptszámok alapján továbbra is 90 százalék közelében maradhatott az éves növekedési ütem. A royalty bevételek így 26 millió dolláros pluszt mutathattak tavalyhoz képest, ami a teljes bevételnél is látható növekedést okoz. Mivel az USDHUF is erősödött a negyedév során tavalyhoz képest, ezért forintban majdnem 25 milliárdot várunk az USA piactól, amivel jelentős lenne a növekedés a tavalyi 14 milliárd után. A többi piacon is hasonlóan jó teljesítményre számítunk, egyedül az orosz piacon számítunk enyhe visszaesésre, de ez a gyengébb rubellel is magyarázható tavalyhoz képest. Európában 10 százalék körül lehet a növekedés, míg a kisebb piacokon ennél is nagyobb lehet százalékosan a növekedési ütem. A forint érezhetően gyengébb volt a negyedév során a főbb devizákkal szemben, 2019 második negyedévéhez képest azért ez is segíthetett. Ez becslésünk alapján nagyjából 6 százalékos növekedési többletet okozhatott a bevételeknél, de azt is látni kell, hogy enélkül is erős negyedévet zárhatott azért a Richter. Emelkedő költségek A növekvő bevételek mellett emelkedhettek a költségek is a Richternél. Ugyanakkor 14 százalékos plusz a közvetlen költségeknél magasabb bruttó eredményhányadot jelentene, ami az első negyedévben is látható volt már éves szint. Várakozásaink szerint 57 százalékos lehet a marzs, amivel így az első félév is kedvezően alakulna. A bruttó profit forintban számolva ezzel 137,5 milliárd forintról 161 milliárd forintra nőhetett 2019 első félévéhez képest. A közvetlen költségeknél is látható azért a növekedés, de az első negyedévhez hasonlóan azért mérsékeltebb ütemet várunk, mint a bevételeknél. Főleg az értékesítési és marketingköltségek fékeztek le a koronavírus következtében még az első negyedévben is, várakozásaink szerint pedig most is inkább a K+F költségeknél kell nagyobb bővülésre számítani. Az üzemi eredmény emiatt továbbra is igen erős lehet, és várakozásaink szerint 22,1 milliárd forintra javulhat a tavalyi 17,2 milliárd forintról. Látni kell, hogy ezzel a féléves eredmények is igen erősnek tűnnek, az EBIT 47,3 milliárdos lehet a bázisban lévő 34,4 milliárd után, és a nyereséghányadok is 17 százalék körül alakulhatnak, több mint 3 százalékponttal meghaladva a tavalyi szinteket. Ezt valamelyest már a májusi frissített éves előrejelzés is tükrözte, mivel akkor a 12,5 százalékos EBIT-marzs becslést 14,5 százalékra javította a menedzsment. Bár ez elmaradhat az első féléves számtól, a konzervatív szemlélet azért továbbra is látható az előrejelzéseknél, és inkább a változás iránya lehet az, ami érdekes. Ezúttal viszont a pénzügyi eredménysoron nem számítunk érdemi hatásra, mivel a negyedév végén látható záróárfolyamok felemásan alakultak a főbb devizákkal szemben. Míg a rubellel szemben gyengült a forint az első negyedévhez képest, addig az euróval és a dollárral szemben enyhe erősödést lehetett látni. A bázisban közel 2 milliárdos volt a plusz ezen a soron, ez így fékezi a növekedés ütemét a lenti sorokon. Ettől függetlenül is szépen bővülhetett a nettó profit, 20,4 milliárdot várunk a tavalyi 17,5 milliárd forint után. A növekedés az első negyedév után tehát erős maradhatott, az első félévben pedig így 265 forintos lehetett az EPS a tavalyi 212 forint után. Ezzel a háttérben lévő folyamatok azért erősek lehetnek, ami kedvező lehet a részvény számára is. Sok múlik az előrejelzésen A fentieken túl persze fontos lesz az is, hogy milyen előrejelzést ad majd a menedzsment. Mivel az első féléven már túl lesz a Richter a jelentés kapcsán, és csak 5 hónap marad hátra az évből, valamivel már könnyebben előrejelezhetőek lesznek a folyamatok, noha a koronajárvány azért kétségtelenül nehezíti most a tervezést. A májusi javított előrejelzés az eredményhányadok kapcsán már pozitív üzenet volt a 2020-as számokat illetően, ugyanakkor a bevételeknél valamivel pesszimistább lett a vezetés. Érdemes lehet figyelni, hogy ebben lesz-e változás majd a negyedéves jelentés után. Összességében viszont úgy véljük, hogy a Richter második negyedéve azért erősre sikerülhetett, és a korábbi módosítás az előrejelzéseknél is inkább pozitívumként értékelhető. Ha ezekben nem okoz majd negatív meglepetést a jelentés, akkor azért a mostani szinteknél jó eséllyel pozitívan reagálhat majd az árfolyam. Nincs formában az árfolyam Az utóbbi hetekben gyengén teljesített a Richter a tőzsdén, és többször is lemaradó volt a piacon. Egyelőre látható, hogy a 7000 forintos ellenállás elég komoly szintet jelent, többszöri próbálkozás után sem tudott a szint fölé kerülni tartósan a gyógyszergyártó árfolyama. Fontos támaszoknál jár viszont a papír, a 200 napos mozgóátlagánál található a Richter árfolyama. A 6300 forint körüli szint április közepén is lokális mélypontokat jelölt ki, így érdemes lehet figyelni a következő napokat. Azt is látni kell, hogy a tavaly október óta tartó emelkedő trendvonal sincs már messze, tehát izgalmas támaszok közelében várja a jelentést a Richter. Felfelé érdemes lehet figyelni az 50 napos mozgóátlagot 6750 forint környékén. Néhány héttel ezelőtt majdnem a szint fölé tudott kerülni a papír, de végül idővel elgyengült a Richter. Az elsődleges ellenálláson túl persze a 7000 forintos szint lehet a hosszabb távon is releváns ellenállási szint, de ehhez egy erős jelentés, egy kedvezőbb hangulat, és egy pozitív fogadtatás is szükséges lenne.
Most ez,hogy leküldték tegnap 6200 ft alá, direkt csinálták a brokik! Másokat eladásra késztettek, illikvid volt a piac,tehát megjátszható, így most még olcsón tudnak bespájzolni! Én is jó eredményt várok,és innen mehet 1000 ft-ot is felfele.
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.