Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
most jöttem meg hosszú utamról és látom, hogy ricsink szépen emelkedett egy ezrest.
(múlt pénteki 35665-ről 36660-ra) ez szép!
most aztán mehet tovább tőlem is - hogy az előttem szólók reményéhez csatlakozzak, akár 50-ig (kibírom lelkileg).
Törölt felhasználó2007. 06. 27. 10:06
#1098
Úgy legyen!!! Ránk férne egy 50000 árfolyam!!! Na egy kicsit lehet alkudni.
remélem még megvár mert kell 2 nap a pénzemnek hogy beszállhassak.reménykedem hogy lerántják a gatyáját addig de csak egy kicsit hogy ne járjatok rosszul:-)
"Tegnap hosszú idő után ismét életre keltek a gyógyszergyártók, mely Ludányi szerint még csak a kezdet, így ismét elindulhatnak és csatlakozhatnak az elmúlt napok rallyjához. Ma a Richter esetében elérhetővé válik a 37,300-as szint, míg a szektortárs Egis esetében 22,600-nál ellenállásba ütközhet a papír, azonban ha ezt áttöri akkor könnyen 23,000 forint fölött találhatja magát.
"
forrás: link
Törölt felhasználó2007. 06. 25. 21:57
#1081
Hát remélem, h megindul, m én sajna a szakadás előtt vettem 38500-on, mikor a 44ezret rebesgették, szal nagyon megközelíttete a stoppot... Most jó vétel lehet, igen el van maradva
Érdekelne mik az elemzéseid alapjai.
Biztos fordulat csak lassan . . . talán lesz valami kedvező a gyógyszeriparban az elkövetkezendő
időszakban? Esetleg a Richter India felé való
terjeszkedésében bízol? Mi alapján a remény?
Engem csak ez érdekel.
azért nem lenne elöbb baj, ha 36 K -n ez a 1000 db os vétel megtámasztaná, s utána indulhat a 37 K támadás... csak szépen sorban messze még az a 40 000, de szvsz hetek kérdése (1-2)
Törölt felhasználó2007. 06. 25. 13:54
#1073
40000 ár nem lenne rossz :O)))) De van rá kilátás pár hónapon belül??
Törölt felhasználó2007. 06. 25. 13:52
#1072
Addig várjak vele?? Mikor érheti el????
Törölt felhasználó2007. 06. 25. 13:52
Előzmény:
törölt hozzászólás
#1071
45.000-50.000 körül - csak várni kell egy picit
Törölt felhasználó2007. 06. 25. 13:50
Törölt hozzászólás
#1070
Törölt felhasználó2007. 06. 25. 13:32
#1069
Sziasztok ! a múlthéten vettem 35200-ér mikor adjam el szerintetek???? 36500 körül a héten lesz?
Hallottatok valami unios támogatásról,ami az egészségügyet érinti?
Állitólag a gyógyszergyártók is részesülnek belőle.
Azt is hallottam,hogy a régióban a Richtert kiemelt gyártónak szeretnék.
Állitólag az interneten lehetett olvasni.
Brókernetes barátomtól hallottam.
Vélemények?
Törölt felhasználó2007. 06. 22. 19:42
#1063
semmi aktivitás semmi vélemény semmi reménykedés, szóval kihalt a fórum.........
pedig egy ilyen szép nap után.....tech alapon nagyon jól jött forgalom is volt
meglehet a 35500-as záró ami tech alapon nagyon jó lenne igy van esély egy felfele korrekciora 37500-ig talán.........
Törölt felhasználó2007. 06. 22. 15:18
#1059
tavaly év végén vettek maguknak, és egy kicsit korrigalt (A NAGY HÁROMSZÖG-ben nem sok vizet zavart) szerintetek van benne egy hasonlóra való erő most is?
Törölt felhasználó2007. 06. 22. 12:46
Előzmény:
törölt hozzászólás
#1058
500 fölött kellene zárjon, az péntek lévén nagyon jó eredmény lenne.
RICHTER: Erőltetett esés, ék alakzatban egyre gyengülő eladói nyomással. Számítani lehet heves visszapattanásra szerintem. 35500Ft fölé zárás már jó jel, első kisebb ellenállás 36000Ft, de korrekció esetén 37500-38000Ft közé elvárható. link
35 megtartotta, kérdés, hogy holnap hol nyit, ezek már elég paráztatós szintek.
Otp eladva, visszahozta a ricsi bukót még egy kis zsebpénz is maradt. Már csak a beszállót várom, de egyenlőre napolva.
A Richter kizárólag jutalmazási céllal vesz saját részvényt, rendszeresen, évente kétszer, azonos időszakban, árfolyamtól függetlenül.
A köztes időszakokban a saját részvény állományuk ~0.
Bennfentes info:-))
1.
a cég nem hüle, nem venné ha nem érné meg ezen az áron
2.
márciushoz képest a dollár nem gyengült a forinthoz képest.
3.
az EUR-val szembeni gyengülés határidős ügyletekkel le van fedezve
4.
most megkezdődik egy több évig tartó kamatcsökkenési pálya kicsiny hazánkban, ami forintgyengüléssel fog járni, úgyhogy az exportcégek vigyoroghatnak majd
5.
essen csak. akarok még venni még olcsóbban
azon nem gondolkodtok, hogy azért is vehetik, mert már ismerik a Q2-t ?!
ha bónuszként adnám akkor venném mikor olcsó...tehát egy rossz Q2-után amikor is még az árfolyamot is tartja....nem pedig egy rossz q2-előtt....R-GO a Q2 kb. ugyanaz lesz, mint a Q1 vagy jobb...ricsi fel kb. 36.500-ig...
de a jelentésig azért lehet még egy komolyabb felpattanás.és a richter a saját papirjait sem a semmiért veszi.erről mit gondoltok?
Törölt felhasználó2007. 06. 21. 14:17
#1027
Fogalmam sincs milyen erős ez a támasz, de mivel mindeki erős támaszként kezeli, gyanitom hogyha ez borul akkor az látványos lesz. Nem akarok kárörvendeni, remélem én látom rosszul és megtartja.
egis ricsi eredmények tovább fognak csökkeni a 2Q nál..
erre tessék felkészülni
Törölt felhasználó2007. 06. 21. 14:03
Törölt hozzászólás
#1025
Törölt felhasználó2007. 06. 21. 13:54
#1024
ha csak annyi lenne akkor nem kellene aggódnotok, de azt pl. kiszámoltátok hogy az hogy a dollár átlagosan 3%-al gyengült a második negyedévben mennyi profitkiesést okoz?
Ez most ugye csak a magyar környezetre vonatkozik ahonnan az árbevétel mekkora része származik?
Egyébként még a II negyedévnek még nincs is vége.
Törölt felhasználó2007. 06. 21. 13:34
#1022
A piaci környezet a második negyevében tovább romlott, majdnem biztos hogy az eredmény rosszabb lesz mint a Q1 volt. Folyamatosan csökkenő profit mellett érdekes lenne ha emelkedne. Esés lesz itt még.
Törölt felhasználó2007. 06. 21. 13:25
#1021
real:35275 Nagy a csata 35100-35200 között most talán lélegzethez jut.
új semmitevés, oldalazás, kicsiföl, kicsile...csakhogy ma megtámadjuk a 36-ot.
igaz, hogy eddig is támadtuk, de ma, ma aztán nagyon...
minden olyan bizonytalan - vagy mégse?
amikor kidobott a stop limitem bosszankodtam, de ma már örülök, mert hamar átpakoltam otp-be ami azóta ment 4%-ot, enyhítve Richter bukómat. Azért majd visszaszállok még, de ez a 36 nagyon erős ellenállásnak látszik !
na ja 33500 as csomiban benne voltam... a vételin...
azt hittem az volt a végső kiárazás...
de hát nem és nem..
offenzív emelkedőket kell venni, a pénz mnek álljon olyanba ami épp hogy él még..
majd ha elindul 1szer jó lesz
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.