Hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk. Az IEA-jelentés jobb híján az energiaipar lilaködös vágyálmait tükrözi, holott sokkal célravezetőbb lett volna a célok felől közelíteni a témát. Íme.
1. ”Az IEA alap forgatókönyvében 30 százalékos növekedéssel számol a globális energiakeresletben 2040-ig, … ”. Itt kezdődik a baj. Ha így történik, az az Élővilágra nézve végzetes lehet. Jelenleg (a 2015-ös adatok alapján) a kereslet STAGNÁL, a jövőben pedig CSÖKKEN. Ennek a feltétele az energiahatékonyság és a vállalkozási adókulcs igen szoros összekapcsolása: minél alacsonyabb az energiahatékonyság, annál több a vállalkozási adó, az adózás előtti eredménynek akár a 100 százalékát is elviheti majd, miközben az elvárt maximumot teljesítő vállalkozások (a kézműiparok mindenképp) akár 0 százalékkal is adózhatnak majd. Ez a kormányzati beavatkozás a piac területére elkerülhetetlen, mert enélkül a profithatékonyság monoton nő. Az pedig ma már közhely, hogy a profithatékonyság és az energiahatékonyság fordítottan korrelál egymással. A GW-t - pontosabban annak antropogén részét -alapvetően az okozta, hogy a világ kormányai KÉSLEKEDTEK (és még ma is késlekednek) az energiahatékonyságtól függő vállalkozási adókulcs bevezetésével.
2. ”… a fosszilis üzemanyagok között pedig a földgáznál várják a legnagyobb, 50 százalékos keresletnövekedést.” Püff neki, megint egy hülyeség. Hogy lehet mérsékelni a globális melegítést, ha továbbra is fosszilis szeneket tuszkolunk vissza a légkörbe, sőt, még növeljük is annak a sebességét? Ez egészen nyilvánvaló baromság. A gáz iránti kereslet annyira lecsökken majd a napelemes háztartások és metanol-kutak, metanolcellás villamosautók elterjedésével, hogy még a biogázt is kénytelenek leszünk metanol-cellával átalakítani és használaton kívüli gáztározókba juttatni. A cél a ZÉRÓ ÜVEGHÁZHATÁS-KELTÉS … és nem a földgázkitermelés fokozása.
3. ”Az olaj iránti kereslet növekedése lassulhat, de még 2040-ben is meghaladhatja a napi 103 millió hordót.” Bárcsak lehetne ... de nem lehet, sajnos. Már az informatikai változások megmutatták, hogy a világ sokkal gyorsabban változik, mint azt elképzelhetnénk. A viharos változások népvándorlási katasztrófával járnak … és ha ezt kezelni akarjuk, a fosszilis szenek kitermelését már 2020. környékén is betilthatjuk, globálisan.
4. ”A nukleáris energiában bekövetkező növekedés …” Még ez is. Hát az IEA nem értesült arról, hogy a nukleáris erőművek kétszeresen is károsak? Irdatlan hőszennyezésükkel globálisan melegítenek, hulladékaikkal pedig lakhatatlanná teszik a Földet. MINDEN HŐERŐMŰ - HŐSZENNYEZÉSE MIATT - ERKÖLCSILEG ELAVULT. A jövő a családi (osztott) energiatermelésé. Ha ezt a napelem-boom-ot az eneriaipar meg akarja lovagolni, bérleti szerződést kell kötnie a lakástulajdonosokkal, épp úgy, mint ahogy a közműszolgáltatók közmű-szerződéseket kötnek velük. Kitaposott út ez, nincs kockázat.
A jelentés további része hasonlóan abszurd, fölösleges vele foglalkozni. Sajnos, ez az IEA-jelentés arra enged következtetni, hogy a jövőben a globális melegítőknek a fafejű része egyre elszántabb lépéseket tesz majd vélt érdekei megvédésére. De ettől a fal még ugyanott van, nem fog arrébb menni a fal, mert fejjel rohan neki valaki.

Radikális változásokra van szükség az energiapiacon
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=240181