Topiknyitó: matgab 2007. 08. 02. 12:09

politika és társadalom ahogy én látom (2)  

Ismerősömtől...



Személyes találkozónk során egy magas rangú kormánypárti barátunk őszintén mesélt a PÁRT-ról, a 6

főből álló mindent elsöprő hatalmi csoportról (Szili, Szekeres, Veres,

Kiss, Lamperth, Gyurcsány) és a gazdasági döntések hátteréről. És Gál

J.Zoli barátjáról is, aki bár szakközepes érettségije van csak,

egyszemélyben irányítja a magyar sajtót és valójában akkor van lapzárta

a Népszabadságnál, ha Gál J. Zoli rábólint. Nincs annyi időm és erőm,

hogy mindent leírjak. Legyen elég annyi, ha eddig jelentéktelen pondró

porszemnek éreztem is magam, a tegnapi beszélgetés után még annak sem.

Semmik vagyunk. Még csak plebejusok, közkatonák, szorgos hangyák,

rabszolgák sem. Semmik.

Közöltem vele, hogy legszivesebben berontanék a Parlamentbe testemre

tekert 50 méternyi töltényhevederrel, kezemben 1-1darab, a vietnámi

filmekből ismert helikopter géppuskával és mindenkit,mondom MINDENKIT

halomra lőnék. És minden eddigi bűnömet ezzel megváltva a mennyországba

kerülnék, Szent Péter jobbjára.Közvetlenül.

Ő csak nevetett gyermeki hevülésemen. Nem sértően, picit irigykedve.

Mert azt látta bennem, amire ők pont építenek, számítanak. Az idolokba,

igazságba vetett hitet, az álmokat kergető, s ezért minden szar igéretet

elhivő naiv állampolgárt. A választót.

Akinek akarata, véleménye, álmai, céljai, fájdalmai, keserűsége, gondjai

pont senkit nem érdekelnek. Legfőképp azokat nem, akiket választhat,

akiket megszavaz."
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2009. 09. 29. 18:17
#4200
vettem hajdan egy könyvet az antikban , gondolatbank a címe .. Híres írók politikusok stb,, mondási vannak benne . Tematizált cucc közül a "hatalom" címszó alatt Ilyeneket olvasok pl.:

Aki annyira akarja az elnöki posztot , hogy kész érte két éven át szervezkedni és kampányolni , arra nem szabad rábízni ezt a fontos közhivatalt .

Davis Broder
( fingom nincs ki ez , de ha akarja valaki , megnézhetem a függelékben )

megnéztem : amerikai újságíró (1929 - ) tehát még él...
Törölt felhasználó 2009. 09. 29. 18:03
Előzmény: #4197  Törölt felhasználó
#4199
hát ha javulnak ha nem .. én inkább vörösbort fogok inni esténként ha bekapom a cuccot esténként továbbra is , és long island ice tít :)) amikor hozzájuttatom magam . ez az oltás dolog és a körülötte levők abszolutte nem dob fel valahogy .. Amit Bandi és nyuszi írt azokban van ráció ...
Törölt felhasználó 2009. 09. 29. 17:57
#4198
Ha már szóba került itt, egy kis tájékoztató:
link
Törölt felhasználó 2009. 09. 29. 11:58
Előzmény: #4196  Törölt felhasználó
#4197
talán azért mégiscsak többet használ az az oltás, mint árt, ha egyszer forgalomba engedték....

Ha meghalsz, nem tök mindeyg,hogy miben? higanymérgezésben, vagy influenzában? de viszont az esélyeid az influenza ellen javulnak!
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 21:08
Előzmény: #4194  Törölt felhasználó
#4196
nem azé mert lenézem a vidéket meg az orvost ... de az ottani szokásokból eredő gyakorlatuk hiján egy ilyen többszörösen összetett kérdést talán már meg se értenének ... :)

de azé bebiflázom az összt , oszt nekimegyek vele a gy.orvosunknak . Kard ki kard ! :)

allah vezessen utadon .. kösz
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 21:00
Előzmény: #4193  Törölt felhasználó
#4195
Erre hamar rákereshetsz (morbidity, mortality), de annyi adat lesz ami feltehetően csak tovább "homályosít". Annyit talán érdemes leszűrni, hogy egyelőre úgy tűnik a halálozási arány (kezelés mellett), nem nagyobb mint a "normál" influenzáé [< 0.1% / (előre vagy utólag)diagnosztizált eset].
A vakcina a kiterjedést (megbetegedések számát) igyekszik csökkenteni.
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 20:48
Előzmény: #4192  Törölt felhasználó
#4194
Ebben a kérdésben szerintem a "gyermekorvosotok" tud szakszerű és felelős tanácsot adni.

Én azt kérdezném meg tőle, hogy a gyermek tartozik-e valamilyen fontos rizikócsoportba? Második kérdésem az lenne, hogy tekintetbe véve a gyermek egészségi állapotát és általa is ismert családi/iskolai/egyéb körülményeit, szerinte a "hagyományos (higéné, vitaminok, megfelelő táplálkozás, stb." megelőzési módszer esetén amennyiben a gyerek mégis elkapja a betegséget, akkor a gyógyulással járó megterhelést tartja nagyobbnak vagy az oltás esetén legalább 1:1000 valószínűséggel fellépő összesített mellékhatások esetével járó szervezeti megterhelést?
Tudom, kicsit körülményesnek tűnnek a kérdések, sőt lehet, hogy nehézkesen is fogalmaztam, de én, a saját gyermekem esetén e két válaszból tudnék dönteni.
Saját családtagjaim esetén is e két kérdés adaptált változatai alapján foglalok állást.
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 20:40
Előzmény: #4192  Törölt felhasználó
#4193
ha tényleg nagyon gáz az az oltás , akkor az anyósomat rádumálom ..

ha meg nem és jó , akkor meg azt mondom neki , hogy felesleges ...

legalább arra jó volt ez a két -három esszé és link , hogy most már a farkam sem tudja , hogy mennyi a mortalitás igazi arányszáma ... tényleg lenyomozták e a kisérletek folyamán azt, hogy milyen hosszabb távú veszélyekkel jár a cucc, és egyáltalán hat vagy nem hat , vagy csak úgy nagyjából ...

ááááá... köszönöm a választ ..de hagyjuk
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 20:33
Előzmény: #4188  Törölt felhasználó
#4192
na most jön az egyetlen logikus kérdésem :

beoltassam a gyereket vagy sem ?

na ez a baj a tudás alapú fejlődéssel ! Az ember a végén az sem tudja , hogy mit is érdemes tudni és abból aztán melyiket ?
Phylaxa 2009. 09. 28. 20:11
Előzmény: #4190  Törölt felhasználó
#4191
Pont erről beszélek....álítólag egy egész társadalmat érint a dolog.....fogadok, hogy a nagy része a társadalomnak azt sem tudja miről van szó. Az, hogy az ember a neten keresgél az egy dolog. Az pedig, hogy 10 millió embert érint az talán megér egy korrekt mindenki által nézhető tv-műsort. Nagy a gyanúm, hogy egy nagy marhaság az egész. Ha komoly lenne talán egy két ember komolyan is állna hozzá. Persze miért is várná el az ember, hogy korrekt tájékoztatást kapjon. Menjen inkább a "kin van éppen sapka".
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 19:55
Előzmény: #4189  Phylaxa
#4190
Én benne lennék, de nem én szerkesztem, és a médiát csak "ugatom, mint blöki a Holdat", így ebben nem tudok megfelelő tanáccsal szolgálni.
De itt a "csináld magad média" azaz az Internet. Az sok mindenért kárpótolhat, ha helyesen és ügyesen kezeled. Szerintem többet ér, mint 200 TV csatorna, csak már ott lenne mindenki keze ügyében.
Phylaxa 2009. 09. 28. 19:50
Előzmény: #4187  Törölt felhasználó
#4189
Az adófizetők által fenntartott televízióban nem tudnak egy órás tájékoztatót leadni orvosokkal? Ki a fenét érdekelnek az 5 perces hergelések? MTV 1 mindenkinek van. Tessék egy normális műsort csinálni!
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 19:49
Előzmény: #4182  Törölt felhasználó
#4188
Például az oltások kockázatairól egy viszonylag könnyen olvasható, rövid és magyar leírás:
link
gondolom ezek után már könnyebb lesz különböző "hivatalos" adatokhoz hozzáférni, kereső fogalmakat találni.
Aki már némi angol ismerettel is fel van vértezve, az az "influenza, flu, vaccine, test, trial, effectiveness, mercury" szavak különböző kombinációiból hatalmas válogatást talál.
Érdekes például, hogy a hivatkozott EPA (Környezetszennyezés (védelmi) Ügynökség) honlapján a számos egészségügyi higanyra vonatkozó alapos és kiterjedt vizsgálat közt nincs adat a megengedett határérték 129x fertőzött 2 hónapos gyerekre, pláne nem oltással összefüggésben.
A "tények" és (el)számolásokon túlmenően a logika is érdemelne azért néha figyelmet, különösen ha oly szembeötlő trükkökhöz folyamodik, amikor a példaként említett egyetlen amerikai csecsemőből magyar lesz, majd ez általános alanyként valamennyi csecsemőre ki lesz terjesztve, amivel az arra hivatott hivatal nem foglalkozik, ráadásul azért mert a vitaminokat (sic!) kívánja betiltani.

Az "Ön meg ne tudja" D vitamin sztori természetesen szintén elérhető legalább szaklap szintű publikációkból, pl: link bár itt megint meg kell jegyezni, hogy a kiegészítő/alternatív gyógyászat rovatban jelent meg, továbbá a szerző maga is leírja, hogy eredményeinek statisztikai vizsgálata nem mutatott megfelelő szignifikanciát. (Egyébként hasonlóan kiterjedt irodalma van a C vitamin jótékony hatásainak többek közt influenza megelőzésben is, de például a D vitamin túladagolásának a veszélyeiről is jócskán olvashatunk orvosi cikkeket.) Természetesen a vitaminok kiegészítő alkalmazása télen/vitamin szegény környezetben és vitaminhiány esetén szinte "kötelező", azonban nem helyettesíti, hanem csak kiegészíti az egyéb módszereket.

Idő és terjedelmi okokból nem szeretnék egy ilyen hamis, elfogult, marketing ízű szöveg minden részletének elemzésén végigmenni, de remélem a kérésnek megfelelően legalább az érdeklődőknek sikerült egy kicsit ugyan fáradtságosabb, de mindenképp megalapozottabb, eredményesebb reális megközelítés lehetőségét megmutatni.
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 18:55
Előzmény: #4183  Phylaxa
#4187
A korrekt tájékoztatás részletes és megalapozott, így idő és odafigyelés igényes. Erre a TV mint médium nem igazán alkalmas, legfeljebb öt percnél rövidebb terjedelemben. Ilyeneket pedig az elmúlt időszakban legalább hármat hallottam, a "szenzációs" gyorshíreken túlmenően is, például legutóbb a 2. magyar haláleset kapcsán.
Akit érdekel a téma, és még Internetje is van, az elég könnyen és gyorsan eljuthat a magyar "hivatalos" intézmények honlapjaira, ahol bőven találhat információt.
Csak mutatóba:
link
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 18:50
Előzmény: #4184  Törölt felhasználó
#4186
Helló nyúl! Régen láttalak errefelé, hogy vagy?
Törölt felhasználó 2009. 09. 28. 18:47
Előzmény: #4184  Törölt felhasználó
#4185
Igen például ez az egyik erős csúsztatása az írásnak.
Törölt felhasználó 2009. 09. 27. 20:07
Előzmény: #4181  Törölt felhasználó
#4184
"(Mert, hogy ebben első olvasatban is annyi tudatlanság, tévedés, csalás és csúsztatás van, hogy összeszámolni is nehéz.) "

Igen, valóban, amellett hogy a dolog lényegét illetően teljesen igaz. Kár a sok tévedésért, mert sok helyes meglátás van benne.

Egy dolgot fűznék hozzá: az utóbbi idők oltóanyag kampányait (madárinfluenza, sertésinfluenza, H1N1) véletlenül se keverjük a kötelező védőoltásokkal - ne gondoljuk hogy minden oltásra állnak a megállapítások. Az influenzára igen. (Mellesleg mindig ugyanazok a cégek jelennek meg profitoldalon...)

Phylaxa 2009. 09. 27. 18:13
Előzmény: #4181  Törölt felhasználó
#4183
Egy korrekt tájékoztatás kellene erről a dologról. Ezt sosem értettem, hogy van egy köztévéje egy államnak és nem képesek főműsoridőben egy tájékoztató műsort csinálni. Tudom régi szöveg....azóta sem teljesült. Minek is a köztévé?!
Törölt felhasználó 2009. 09. 27. 17:35
Előzmény: #4181  Törölt felhasználó
#4182
mindkét hsz /nyuszi - Bandi/ elovasva ....érdekesek

add elő Bandi , mert az a sok tudatlanság is érdekelne .., mert érdemiek e ?

(azé nem mindegy ez a vakcina dolog ..)
Törölt felhasználó 2009. 09. 27. 00:30
Előzmény: #4180  Törölt felhasználó
#4181
Na és mire jutottál a gondolkodással nyuszi?
(Mert, hogy ebben első olvasatban is annyi tudatlanság, tévedés, csalás és csúsztatás van, hogy összeszámolni is nehéz.)
A telitalálatos lottó esélyeinek ismeretéről próbáltam egyszer egy vérmesen lottózó ismerősömet kérdezni, mire azt mondta: Hát világos, hogy 50%. Vagy nyerek, vagy nem. Mondom "Boldog ember vagy!" és nem győzködtem tovább.
Törölt felhasználó 2009. 09. 26. 22:12
#4180
a minap elkaptam egy levelet az egyik drótpostaládámban. Lehet hogy már más is találkozott vele, mert látszik rajta hogy sokfelé megfordult már a neten. Nem mondom, hogy vakon hinni kell benne, de elgondolkoztató.
Íme:

H1N1 védőoltás

Akinek nincs televíziója, annak elmondom, hogy van egy műsor, amiben felnőtt emberek mérik össze elsősorban lexikális tudásukat ötödik osztályos gyerekekkel és rendre szégyenletesen alul maradnak, szinte minden témában. Beleértve a matematikát is. Lássuk, Ön okosabb e, mint egy ötödikes?

Ma reggel a Kossuth Rádióban hallottam, hogy bár a felnőtteken végzett tesztek eredményei még nem ismertek, elkezdték veszprémi önkéntes gyerekeken tesztelni a H1N1 vakcinát. Mivel a vakcina le van gyártva, rövidesen beindul a marketing gépezet, ami el fogja adni Önnek, nekem, minden embernek, aki ostobább, mint egy ötödikes.

A számtan példa: Amennyiben egy millió fertőzött emberből a sertésinfluenza megöl 500 embert, hányat fog megölni 10 millióból? A helyes válasz természetesen 5000, és ez a hivatalos WHO által publikált arány a jelenleg ismert H1N1 változat veszélyességét illetően.

Ez ugye elméleti szám, de ennyi halálos áldozata lenne egy minden magyar állampolgárra kiterjedő influenza járványnak. Jegyezzük meg ezt a számot, mert még visszatérünk rá.

Mit felejtettünk el 33 év alatt?

Talán többen olvastak arról, hogy 1976-ban volt már egy sikertelen sertésinfluenza-oltóanyag kampány, ami több száz ember idegrendszerében okozott helyrehozhatatlan kárt, miközben sokakat megbénított. Az orvosok még nevet is adtak a tünetnek: /Guillain-Barre szindróma/. Nem tudom, miért nem a Mérgező-Védőoltás szindróma nevet kapta - talán túl beszédes elnevezés lett volna.

Mindenesetre tény, hogy az orvosok nem voltak tisztában az oltóanyag hosszabb távú hatásaival és ez emberek százainak életét tette tönkre. A tagadás mit sem segít a dolgon. Emlékezzünk csak az autizmus és a csecsemőkori védőoltások kapcsolatára. Azt is évtizedeken át tagadták, mire 2003-ban az Egyesült Államok kormánya elfogadta a higanyt tartalmazó oltások káros hatásairól szóló tanulmányokat, és azóta folyamatosan vonják ki ezeket az oltóanyagokat a használatból. Az emberi szervezetbe bejutó anyagok határértékeit meghatározó amerikai kormányhivatal, az EPA (Környezetvédelmi Ügynökség) 2003-as adatai szerint egy 2 hónapos csecsemő a megengedett higanydózis 129-szeresét kapta az oltásokkal. Nem csak az amerikai csecsemő, hanem a magyar is, csak az ÁNTSz nem ért rá ezzel foglalkozni, mert a vitaminok betiltásával van elfoglalva.

És persze van egy csomó dolog, amit sem az ÁNTSz, sem a gyógyszeripar nem szeretné, ha Ön megtudná:

1. A védőoltás, amit rövidesen rászabadítanak a gyerekeinkre, lóhalálában készült el. Állami és ENSz rendeletek biztosították, hogy a gyártás előtt ne kelljen a szokásos teszteket elvégezni a rövid és hosszabb távú mellékhatások tekintetében.

2. A védőoltás olyan adalékanyagokat tartalmaz, amik azonnal gyulladásos tüneteket okoznak a szervezetünkben. Ezek miatt várhatóak a korábban is nagy arányban jelentkező idegrendszeri elváltozások.

3. A védőoltás akár meg is növelheti a tényleges influenzával kapcsolatos halálozási arányt amiatt, hogy megváltoztatja (elnyomja) a szervezetünk normális immunválaszát egy igazi vírusra. Nincs semmi statisztikai bizonyíték arra vonatkozólag, hogy bármi előnye származna azoknak, akik beoltatták magukat korábban, más járványok esetén. Ezt nem méri senki.

4. Az orvosok a mai napig nem tudják, ténylegesen mi okozta az 1976-os paralízises megbetegedéseket a védőoltást kapott emberek között, ennek ellenére ismét be akarnak oltani mindenkit.

5. Ha Ön vagy családtagja belehal a védőoltásba, vagy komolyan beteg lesz tőle, a gyártó cég nem felelős ezért. A kormány teljes mértékben átvállalja a felelősséget tőlük és fizeti őket mennyiségi és nem minőségi alapon. A kormányok felelősségét itt most nem minősíteném.

6. A D-vitamin, messze hatékonyabbnak bizonyult minden influenza védőoltásnál, de mindenki jobban jár, ha ezt Ön nem tudja meg.

7. A gyógyszergyártó cégek, akik érdekeltek az oltóanyag gyártásban, milliárdokat tesznek zsebre a következő hónapokban, amit az adóhatóság megemelt adók formájában vesz ki az Ön és az én zsebemből.

8. Amikor itt lesz a járvány és elkezdenek az emberek belehalni a betegségbe, sokan közülük olyanok lesznek, akik kaptak az oltásból. Az orvosok pedig ezt is meg tudják magyarázni szokásos "gyógyszerlogikájukkal": a megmentettek száma sokkal nagyobb, mint azoké, akiket elvesztettünk. Persze a megmentettek száma nem ismert, az egy fikció. Mivel a krónikus betegek közül legelőször azokat oltják be, akiknek a legsúlyosabbak a betegségtünetei, nem is lesz nehéz megmagyarázni, hogy amúgy is meghalt volna. Krónikus betegségnek minősülnek az idült légúti betegségek, a krónikus szív- és érrendszeri betegségek és veleszületett vagy szerzett immunhiány.

9. Ha valamire, egy dologra jó lesz a következő hónapok védőoltás kampánya: a hatóságok fel tudják mérni és be tudják azonosítani azt a birka tömeget, amelyiket bármikor, bármilyen veszéllyel megijesztve sorba lehet állítani védőoltásért vagy bármiért, amit el akarnak adni nekik. A későbbi ilyen kampányokat olcsóbbá teheti egy ilyen címlista.

10. Az elmúlt hónapokban millió szám fertőződtek meg emberek a H1N1 vírussal és gyógyultak meg anélkül, hogy bármi kezelést kaptak volna. A legtöbben észre sem vették, hogy influenzások voltak, mert a H1N1 fertőzés lefolyása enyhébb a korábban megszokott influenzákhoz képest.

11. Az egészségügyi dolgozók mindössze 30%-a adatná be magának vakcinát, miközben a 70%-uk nem, vagy még gondolkodik. A legtöbben (60%) a várható mellékhatások miatt aggódik. Ez derül ki 1500 egészségügyben dolgozó angol nővér körében végzett felmérésből.

Számoljunk tovább:

Hány embert kell beoltani a vakcinával, hogy megmentsünk *EGYETLEN* életet a sertésinfluenza következményeitől?

Figyelem! Ez a kérdés sosem fog a vezető médiákban elhangzani. Mivel a becsületes válasz nem az, amit az emberek hallani szeretnének...

A válasz mindenesetre elég egyszerű. Amennyiben feltételezzük, hogy a vakcina 100%-ban hatékony (ami azt jelenti, hogy megakadályozza a halált, ami egyébként bekövetkezett volna), egy élet megmentéséhez 2000 embert kell beoltani. Ez az arány számos médiában megjelent, mint ennek az új vírusnak a veszteségi aránya.

Mivel azonban nincs 100%-os hatékonyságú oltóanyag (messze nincs), nézzünk egy hasonló esetet. A szezonális influenza oltóanyagok esetén 1%-os hatékonyságról beszél a tudomány. A halálos esetek 1%-ában hatékony, amire a tudomány lelkesen tapsol, mert "minden egyes élet értékes". Viszont ha ezt az arányt az új influenza oltóanyaga sem szárnyalja túl, a képletünk úgy alakul, hogy 200000 embert kell beoltani *EGYETLEN* élet megmentése érdekében.

Ha ezt beszorozzuk egy oltóanyag költségével, azt kapjuk, hogy *EGYETLEN* élet megmentése a H1N1 vírussal szemben 200-800 millió forintba kerül, attól függően, hogy melyik patikában szerezte be az ember az oltóanyagot.

Az oltóanyag gyártói persze optimistábbak nálunk. Szerintük a halálos esetek közel 10%-ában lehet hatékony a védőoltás. Ha nekik lesz igazuk, 10 embert mentett meg a 200000-ből a vakcina, miközben tudja Isten, mennyit öl meg a vakcina maga ebből a 200000-ből.

Kinek ennyire értékes 1 élet?

Az egészségügyi politika persze nem a józan ész alapján működik. Az politikai alapon működik. A politikusok pedig aszerint működnek, hogy "csinálni KELL valamit". A reformok reformját is megreformálják, mert azt várja el tőlük a választó, hogy változtassanak, mert most nem jó.

Ezért ők csinálnak valamit, mert az jobb, mint semmit sem csinálni vagy mondani. Mellrák ellenes program rákot okozó sugárzással tesztelve, tanulási nehézségek pszichiátriai tesztelése és kezelése drogokkal, éppen ilyen kényszertevékenységek, amit politikai kényszercselekvések szülnek.

200000 embert beoltani egy teszteletlen oltóanyaggal annak érdekében, hogy megmentsünk egyetlen életet, miközben ennél jóval több fog belehalni az oltásba magába, szintén elgondolkodtató - nem? Ha a józan ész alapján közelítjük meg. Persze politikai és pénzügyi szempontból ez a helyes választás. Ha nem teszünk semmit, nincs pénz és még le is váltanak a következő választásokkor.

Lássuk: az Ön esélye 1:1 arra, hogy egy teszteletlen vakcinával oltják be, miközben 1:200000 az esélye annak, hogy Ön lenne az a szerencsétlen, aki belehal egy sertésinfluenza fertőzésbe. Amennyiben ezt szeretné más megközelítésbe helyezni, ennek több nagyságrenddel kisebb az esélye, mint annak, hogy Önt villámcsapás végzi ki az élete során (1:5000).
Forrás: NOAA <link

Matematikailag kifejezve: abban reménykedni, hogy a védőoltás védi meg a sertésinfluenza okozta haláltól kisebb, mint annak, hogy telitalálata lesz a lottón. És mellesleg a lottózásnak nincsenek várható idegrendszeri károsodást okozó mellékhatásai.

A lottóra szokták mondani, hogy az egy adófajta azon emberekre kivetve akik nem tudnak számolni. A védőoltás pedig most egy olyan adónemmé lépett elő, amit azok az emberek fizetnek meg, akik nem értenek az egészséges élethez.

Az influenza védőoltás nélkül is túlélhető. Rendszeres kézmosás, napi fél óra mozgás a szabad levegőn, D-vitamin, C-vitamin és cink, szelén és egyéb ásványi-anyagok bőséges mennyiségben, este egy hideg vizes zuhany tökéletes védelmet biztosít. És a mellékhatásai is kellemesek. Például a férfiak potenciája, a nők életkedve egyaránt visszatér tőle. Ez mind nem mondható el a vakcináról.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 18:56
Előzmény: #4178  Törölt felhasználó
#4179
egyébként tisztitó tűzről hallottam már , de pucerájos viharról még nem .. az micsoda ? Homokfúvás ?
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 18:53
Előzmény: #4177  Törölt felhasználó
#4178
nahát..
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 18:07
Előzmény: #4149  Törölt felhasználó
#4177
Mzx:
"Ez a legszebb,amit tesztek gyűlölködni,ma még cigányoztok,holnap zsidózás lesz."

Nem olvasod elég figyelmesen a topicokat: zsidóznak is.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:50
Előzmény: #4172  Törölt felhasználó
#4176
Persze ha gyámüggyel foglalkoznék, ott helyben gondozásba is vettem volna.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:48
Előzmény: #4155  zepi
#4175
Buktával dícsér a napot, még ha kelte is.
Majd átmegy másik csatornára, ha itt bealkonyul.
Üzletileg biztos megéri egy ilyet csinálni, ezen a területen kellően hiányosak az ismereteim. Szerintetek?
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:47
Előzmény: #4173  Törölt felhasználó
#4174
Nah most lemaradtam Otiliáról. Be kelll érnem mással. ;o}
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:45
Előzmény: #4172  Törölt felhasználó
#4173
Mentség nincs, mert ha 1/2-re futja akkor zabára is fussa .
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:43
Előzmény: #4171  Törölt felhasználó
#4172
Hidd el tudom miért írtad .Csak Én tovább gondoltam és ezért írtam , mert egy három évesnek még zaba és vitamin kellene.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:39
Előzmény: #4161  Törölt felhasználó
#4171
Ja, az "Bolt" akart lenni.
Mi felénk sem, ezért írtam üdítőt.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:32
Előzmény: #4168  Törölt felhasználó
#4170
........Bűnös aki hallgat .
Vagy csak gyáva ? Na jó ez csak vicc.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:26
Előzmény: #4168  Törölt felhasználó
#4169
szerintem nem!!!!
ezek szerint nem mondtad meg neki a véleményedet sem pedig meg kellett volna hidd el
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:24
Előzmény: #4167  Törölt felhasználó
#4168
persze, hogyne... hülye vagyok én??? másnap biztos 40 jobbikos kergetne az utcán...
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 15:18
Előzmény: #4140  Törölt felhasználó
#4167
aztán ennek az elvetemült ismidnek Te mit mondtál, vagy szájon vágtad, mikor előadta a sztorit?
matgab 2009. 09. 25. 15:15
Előzmény: #4165  Törölt felhasználó
#4166
Isten nyugosztalja szegény Ötvös Csöpit!

A nagyok mindig fájdalmas űrt hagynak maguk után!

link
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:51
Előzmény: #4154  matgab
#4165
Egyetértek matgabbal.
Hogy ők itt jóízűen cigányoznak és zsidóznak, ahhoz senkinek semmi köze.
Akinek ez nem tetszik ne jöjjön ide.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:34
Előzmény: #4163  Törölt felhasználó
#4164
De a kenyér nem lehet másnapos !!!! :-)
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:30
Előzmény: #4161  Törölt felhasználó
#4163
Követelem, hogy tartson minden kocsmáros egy rúd párizsit a pult alatt, arra az esetre, ha megéhezne a pálinkafüggő kiskorú roma etnikum.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:19
Előzmény: #4156  Törölt felhasználó
#4162
Különben + ha Nyuszika csúnyán beszél + nézzük van -é rajta sapka .. ! *-*
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:14
Előzmény: #4156  Törölt felhasználó
#4161
Mifelénk a kocsmába kenyeret (kivéve ha folyékony) , gyümölcsöt , és parizert nem kapni !
Érted?
Érted!
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:10
Előzmény: #4156  Törölt felhasználó
#4160
Értem !
De nem !
Szíved joga !
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:08
Előzmény: #4155  zepi
#4159
Az. Közpénzen. Hosszú esztendők során át. A belterjes slepp kedvéért...
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:06
Előzmény: #4149  Törölt felhasználó
#4158
Meg magányos cipellők a Duna partján. Lazíts már egy kicsit.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:05
Előzmény: #4153  Törölt felhasználó
#4157
? Bővebben?
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:04
Előzmény: #4151  Törölt felhasználó
#4156
Ugye ismered a viccet, amiben a nyuszika el akarja kérni a fűnyírót a rókától? Útközben hergeli magát, hogy úgyse adja oda, meg ha igen akkor majd ezt mondja, meg azt kéri majd cserébe. Végül mikor odaér, bekiált:
Tudod mit te róka! B@szd meg te a fűnyíródat, ott ahol van!
Remélem érted.
zepi
zepi 2009. 09. 25. 13:03
#4155
de legalább a napkeltének bealkonyult
ritka gusztustalan egy műsor volt
matgab 2009. 09. 25. 13:02
Előzmény: #4149  Törölt felhasználó
#4154
mzx,
te kis mazochista, utálod olvasni, amit mi írunk mégis rendszeresen olvasod...

Tudod mit csinálok azokkal a topikokkal amik nem érdekelnek, vagy nem szeretem őket?
Nem kattintok rájuk...
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:02
Előzmény: #4150  Törölt felhasználó
#4153
Boi? Sutyiban,
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 13:00
Előzmény: #4150  Törölt felhasználó
#4152
A Brownie-t meg majd megeszik ebéd után.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:59
Előzmény: #4144  Törölt felhasználó
#4151
Persze a fogászt meg a diabeteszes nővért is mi fizessük neki ?
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:58
Előzmény: #4147  matgab
#4150
Eddig még egy olyan bankot sem sikerült összehozni, ami valóban jelen lenne az egész világon. Anélkül pedig nehéz lesz elkezdeni.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:57
Előzmény: #4148  Törölt felhasználó
#4149
Ez a legszebb,amit tesztek gyűlölködni,ma még cigányoztok,holnap zsidózás lesz.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:54
Előzmény: #4146  Törölt felhasználó
#4148
Szemtanúja voltam a közelmúltban egy korán rokkantá vált cigány történetének. Lakóhelyemen egy bankfiókba bement a cigányasszony a lányával. A lány 18 múlt, friss rokkantnyugdíjas; számlát nyitottak, amire a pénz érkezhet a kp-i emlőből. A papír szerint elmeroggyant a drága gyermek. O.K. Nem 3 éves, de akkor sem klappol vmi. Szerintem.
matgab 2009. 09. 25. 12:42
Előzmény: #4145  Törölt felhasználó
#4147
Világkormány, világpénz, világhadsereg..

link
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:42
Előzmény: #4141  Törölt felhasználó
#4146
Ejnye. Nem vagy te olyan értéktelen, hogy így kelljen magad alatt tudnod valakit. Pláne egy 3 éves gyereket.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:37
Előzmény: #4136  Törölt felhasználó
#4145
Nincs fő! Welcome, on board of real world!

A történelem arra való, hogy tanuljunk belőle. Leginkább felejteni. És vedd észre minden idősebben a múltad, minden gyermekben a jövőd és minden elesetben saját kiváltságaid. Szerintem pont így értékeled magad a legtöbbre. Kibonthatod és megélheted egyediséged.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:26
Előzmény: #4135  Törölt felhasználó
#4144
Azért én vettem volna neki egy üdítőt, persze csak a saját normáim alapján.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:19
Előzmény: #4115  Törölt felhasználó
#4143
tudod a kerekasztalnak csak egy oldala van (úgy van kitalálva), az meg nem az én oldalam volt. :)
az én ilyen irányú dolgaim évekkel korábban történtek, és fényévekkel távolabb ami céljait, módszereit illeti.
A szatócsbolt nem katedra.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:10
Előzmény: #4114  Törölt felhasználó
#4142
Mondod: majd meglátjuk. Tudod, a vak is azt mondta, de sose látta meg.
A példád is mutatja, hogy a hatalom (ahogy a pénz is) (ön és köz) veszélyes. Csak kevesen tudnak vele előre és nem visszaélni. Kiérlelt értékrend segíthet, de ez csak kevesek sajátja. Van/Lesz ott még különb meglepi is.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:08
Előzmény: #4139  Törölt felhasználó
#4141
Hülyébb nem lesz a pálinkától sem. Csak hamarabb kerül rokkantnyugdíjba. :(
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 12:03
Előzmény: #4128  Törölt felhasználó
#4140
na most mivan? akkor az összes jobbikost nem lehet egy kalap alá venn?? de a rohadt "komcsik"között nincs különbség???

ide akartam kilyukadni, ha nem tiszta. szóval nekem a jobbik ne papoljon tisztítótűzről, amíg ilyen emberekkel van tele...
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:46
Előzmény: #4137  Törölt felhasználó
#4139
Ha még csak álcázták volna , de 1/2 pohárban volt.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:45
Előzmény: #4136  Törölt felhasználó
#4138
"Hát a kicsi én"
Ennyit se tudsz? *~*
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:44
Előzmény: #4135  Törölt felhasználó
#4137
Pálinkának álcázott anyatej odakészítve a kis aranyosnak...
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:42
Előzmény: #4133  Törölt felhasználó
#4136
Nem-nem. Részemről lezárva. Genyó-genyó hátán.
De ki a főgenyó(a)?!
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:35
Előzmény: #4127  Törölt felhasználó
#4135
1 Történetem Nekem is van.
Réges- régen betértem 1 Somogy megyei kocsmába .A kis cigány purdé ott játszadozott az asztal körül amelyiket a szülei támasztottak .Lehetett kb. 3 éves . Amikor kifáradt , és megszomjazott nagy nehezen felmászott a székre és bele ivott a neki kikészített pálinkába , aztán futkosott tovább .nme tom mi lett belőle de vannak elképzeléseim.

Mielőtt a jogvédők rinyákolnának tanúim is vannak.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:28
Előzmény: #4132  Törölt felhasználó
#4134
"Ave Cézár vavan" !
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:27
Előzmény: #4130  Törölt felhasználó
#4133
jaj ..anyám ! Már megint történészkedtek ?

ki volt a nagyobb genyó ?

/ még mindig itt tartunk ?/

Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:26
Előzmény: #4127  Törölt felhasználó
#4132
Az a kis ártatlan roma gyermek nem az volt, aki a Blahán tevékenykedett igen intenzíven anno?
Tudod, aki egy kissé erőszakosan terjesztette a roma kultúra kincseit.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:25
Előzmény: #4126  Törölt felhasználó
#4131
hát szerintem sem tanították a bolsevikok ... Mert ez nem volt az érdekükben ..
Mindkét oldalról voltak borzalmak . /A háború sajna az már pedig ilyen /

Mit akartál ezzel mondani ? Ki a franc foglalkozik itt a bolsikkal ?
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 11:23
Előzmény: #4129  sasa44
#4130
A negyvenegynéhány ezer magyarra gondolsz, akiket Tito kutyái, meg a bevodkázott vörösök mészároltak le "felszabadítás" címén?
sasa44 2009. 09. 25. 11:13
Előzmény: #4126  Törölt felhasználó
#4129
Azért az érdekes, hogy a német haláltáborokat meg sem említed. Azok nem is voltak ugye? A magyarok kegyetlenkedéseiről sem írtál egy szót sem /Újvidék/ . Persze az se volt ugye? Nálad a történelem 1944-45-nél kezdődik?
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 10:59
Előzmény: #4127  Törölt felhasználó
#4128
jó nagy barom ismerőseid vannak, persze lehet annyi sérelem érte már a cigányok részéről, hogy elvadult a lelke
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 10:56
Előzmény: #4114  Törölt felhasználó
#4127
igen tisztelt jobbikos ismerősöm leköpött egy (cigány)gyereket (max 8 éves), mert be mert menni abba a kocsmába, ahol éppen volt. bement kérni egy pár korty vizet a kutyájának, mert éppen a legmelegebb júliusi nap volt... na az ilyenek ne beszéljenek tisztítótűzről nekem...

Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 10:54
Előzmény: #4124  Törölt felhasználó
#4126
kihagytam a szövetséges fogolytáborokat nyugaton sok tízezer német és más hadifogoly napokig hetekig a puszta földön fekve sárban esőben, volt olyan tábor ahol fekve kellett maradniuk napokig és úgy elvégezni a dolgukat, aki felakart állni lelőték és holteste ott bomlott a társai között napokig
angol, francia, amerikai fogoly (haláltáborok) voltak ezek, sokáig beszélni sem szabadott ezekről gondolom ezt nem tanították a bolsevikok
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 10:46
Előzmény: #4124  Törölt felhasználó
#4125
maradjunk a második világháborúnál Drezda Hamburg terror gyújtóbombázása kb 1 000 000 halott néhány nap alatt többségük élve elégett (nők, gyerekek, idősek, sebesültek)

80 000 halálra kínzott német nő, gyerek és idős ember a Lengyelország területén működő bolsevik haláltáborokban (Sztálin parancsára hozták létre őket és zsidó őröket raktak a foglyok mellé iszonyat ami ott volt)

Kelet - Poroszország 1945 tavasza több százezer meggyilkolt német civil többségüket megkínozták, megerőszakolták a bolsevikok

Magyarország 1944 - 1945 sok tízezer megerőszakolt nő és gyerek több tízezer málenkij robotba elhurcolt magyar ember rengeteg halott a bombázásokban
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 10:39
Előzmény: #4118  Törölt felhasználó
#4124
szerintem arról is írjál még , hogy ameikában és dél amerikában 150 Millió őslakost írtott az európai kereszténység , persze Isten nevében és szervezetten, célirányosan .
/mi volt ehhez képest hitler ?/

de nem is kell ilyen messze menni .. hutuk -tuszik 2 Millió áldozat / csak pár éve...
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 10:24
Előzmény: #4119  sasa44
#4123
és pl a Katinyi erdő titkáról se feledkezzél meg
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 10:21
Előzmény: #4121  Törölt felhasználó
#4122
De a pízkereskedők viszonyáról a háborúkhoz (terület szerzés) se feledkezzünk.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 10:14
Előzmény: #4120  Törölt felhasználó
#4121
Dzsugasvili valóban nem nagyon írt/írhatott egy Mein Kampf kaliberű könyvet. Pár elemivel nem volt érdemes neki fogni.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 10:10
Előzmény: #4119  sasa44
#4120
értelek te leragadtál ott, hogy egyedül Hitler robbantotta ki a 2. világháborút
sasa44 2009. 09. 25. 10:06
Előzmény: #4117  Törölt felhasználó
#4119
Igen, olvastam, és nem bántam meg, mert így jobban megértettem, hogy milyen ember is az valójában, aki kirobbantotta a 2. világháborút, és több tízmillió ember haláláért lett felelős.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 09:54
Előzmény: #4116  sasa44
#4118
miért Hitler is ostorozta benne példákkal a weimari vezetőket? pl polgármestereket, akik kecskékkel közösültek Berlin szórakozóhelyein?:)

na azért az én példám attól fényévekre van illetve az eset is
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 09:52
Előzmény: #4116  sasa44
#4117
még nem olvastam te igen ezek szerint

sasa44 2009. 09. 25. 09:50
Előzmény: #4111  Törölt felhasználó
#4116
Úgy látom te olvastad a Mein Kampf-ot. Ha meg nem, olvasd el gyorsan. Meglepő egyezéseket fogsz találni az abban leírtak, és az általad itt leírtak között.
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 08:33
Előzmény: #4112  Törölt felhasználó
#4115
csak nem voltál te is ott a kerekasztal közelében?:)))
igaz mondtad pártot akartál alapítani
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 08:32
Előzmény: #4112  Törölt felhasználó
#4114
majd meglátjuk:)
erkölcsi romlás
példa:
városunk fityiszes polgármestere (39 éves 3 gyerekes családapa) tök részegen betért egy helyi, főleg tinik és huszonévesek által látogatott szórakozó helyre és kurvát követelt ott hangosan, utána kikezdett egy 17 éves csajjal
ez kb az év elején történt
semmi következménye nem volt a dolognak ennyit a jelenlegi "elitről"
fityisz kormány 2010:)
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 08:22
Előzmény: #4112  Törölt felhasználó
#4113
:)
Törölt felhasználó 2009. 09. 25. 01:51
Előzmény: #4111  Törölt felhasználó
#4112
Ezek ugyanolyan önjelölt nemzetmegváltók, csak a kerek asztal sarkáról lemaradtak. Nincs itt semmi féle alulról, meg erő, csak szép nemzeti szín maszlag.
Az üresen kongó oldalak mellett, majd az üres kamrával is kell valamit kezdeni, mert a "népek" nem kezdik el tömött sorokban dalolva feltölteni.
Ha ilyen szólamokkal, vagy túl gyorsan jutnak közel a tűzhöz, akkor nem szeretnék éppen részvényes lenni.
2-3 multi és / vagy bank meglengeti a kivonulás zászlaját, és az istenadta nép egy pillanatra nem fogja tudni, hogy a pénzt hányja megint kocsira vasvillával, vagy őket. De e delejes pillanat elteltével igen. És akkor jön a balsors, akit régen tép, még Mohácsnak is ők lesznek az okai.
A többiek meg majd ismét rájönnek, hogy bár fölül a gálya, de nyögni azért alul szoktak, akkor is, ha a víz az úr. Sokáig, még annál is tovább.

Tisztitó vihar pedig nincs. Csak pusztító.
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 15:31
#4111
"Az erő, amely abból fakad, hogy 1945 óta nem volt az Országgyűlésben alulról szerveződő párt. A kommunizmus alatt pártok se voltak, 1990 után meg csak azok juthattak az ország kormánykerekéhez, akik valamifajta homályos és gyanús szervezési elv szerint odaülhettek ahhoz a bizonyos kerekasztalhoz. A Jobbik lehet hatvan év után az első tisztán alulról szerveződő, az emberek hangját és akaratát hozó politikai szervezet a döntéshozás legmagasabb szintjén. A Jobbik, a nemzeti erő ilyetén megjelenésétől azért rettegnek annyira a multinacionális pártok, mert az nem csupán eggyel több frakciót jelent majd a padsorokban, hanem az egész, az elmúlt húsz évben kialakított, háttéralkukra, titkos nemzetközi megfelelésekre és politikusbűnözésre épülő rothadt rendszerünk széthullását.

Nem lehet többé elhallgatni a stratégiai kérdéseket, sem bal-, sem jobboldalon. Mert ezen üresen kongó oldalak mellett lesz végre nemzeti oldal, amely nem engedi tovább a bujkálást, a sumákolást, a mellébeszélést. Mindenkinek színt kell végre vallania az alkotmányos jogfolytonosságunk ügyéről, az uniós csatlakozási szerződésünk módosításáról, a cigánybűnözés és a politikusbűnözés felszámolásáról, a multinacionális cégek és a bankok megadóztatásáról, az államadósság újratárgyalásáról, a magyar föld és víz megvédéséről, az izraeli térhódítás megállításáról, a honvédség és a rendőrség megerősítéséről, a csendőrség felállításáról, a Magyar Gárda működésének törvényi biztosításáról, a magyar állampolgárság megadásáról minden magyarnak, a magyar történetírás vaskos hazugságairól, az állami egészségügyről és még sok olyan témáról, amelynek már a puszta felvetésétől 386 embernek futkos a hideg a hátán a Parlamentben.

A magyar közélet bűzlő, fülledt levegőjének egy tisztító viharra van szüksége. Jó hír, hogy a felhők most nem a mi fejünk felett gyülekeznek."

link
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 15:30
Előzmény: #4076  Törölt felhasználó
#4110
Én is másolgatok
"A vállalkozás szabadsága helyett a monopolhelyzetekre, az egyenlő versenyesélyek helyett a kivételezésekre épül a magyar gazdasági rendszer, ahol a gazdagodásnak sem a piaci verseny, hanem inkább a politikai alku a forrása - mondta Pálinkás.

Pálinkás szerint az orránál tovább nem látó, a külföldi példákkal nem törődő gazdaságpolitika is sokat ártott a magyar gazdaságnak. Éppen ezért a kapitalizmus helyett inkább egyfajta hűbériség a rendezőelv. Az ehhez igazodó magatartás azt eredményezi, hogy a gazdag és a szegény egyaránt a költségvetés apadó forrásait igyekszik megcsapolni.

Az MTA elnöke kifejtette: új megegyezés kell, amiben központi szerepe kell hogy legyen a több értelmes munka és a józan fogyasztás. Emellett Pálinkás azt is leszögezte, hogy a közpénzek és a magánvagyonok nyílt és titkos összeköttetéseinek felszámolására van szükség."
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 14:50
Előzmény: #4104  Törölt felhasználó
#4109
Tudom én aztat....:-)
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 14:48
Előzmény: #3997  Törölt felhasználó
#4108
"De szép világ lenne. Olyan mint egy kocsmai vita: aki hangosabban ordibál, nagyobbat csap az asztalra, több poharat tör össze és ügyesebb a bunyóban, annak van igaza."

szoktál kocsmázni?:) elég kemény helyekre járhatsz:)
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 14:48
Előzmény: #4105  Törölt felhasználó
#4107
Meg a föld is, amiben a dohány pislogott... Valaha.
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 14:47
Előzmény: #4105  Törölt felhasználó
#4106
Ja és a föld is .:-(
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 14:46
Előzmény: #4100  Törölt felhasználó
#4105
Azt én sem , de Phylaxa megmondta a valót .
Pl.: zárjegy a kobzott cigire és mehetne a Teccóba .De mit szólnának azok hozzá akik abban voltak érdekelve , hogy az összes cigi gyárunk eltűnjön . Ja és a földműves is aki a dohányt termelte !
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 14:46
Előzmény: #4103  Törölt felhasználó
#4104
Tudod, csak ironizáltam.
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 14:43
Előzmény: #4101  Törölt felhasználó
#4103
A kariért nem kár.
Csakhogy a ruhákat ki lehetne osztani.
Csak sokba kerül a márkajelzés eltávolítása.
Börtönben viszont sokan lógatják a lábukat.
Ezt miért nem találták még ki vajon?
Phylaxa 2009. 09. 24. 14:41
Előzmény: #4100  Törölt felhasználó
#4102
Mert rontják a piacot....egyre több a szegény, ha odaadják nekik akkor még annyi adó sem lesz mint eddig. Az uzsorásoknak is kell a terep. Megőrülnek, ha elvesztik az ügyfeleiket. Arról nem is beszélve, hogy esetleg valahogy mégis a feketepiacon tűnik fel.....
Törölt felhasználó 2009. 09. 24. 14:39
Előzmény: #4100  Törölt felhasználó
#4101
Meg a sok pornó dvd-t összezúzni józsi úthengerével. Meg a kopizott kadlott károly kazettákért is nagyon kár... Sírni tudnék olyankor.

Topik gazda

matgab
4 4 3

aktív fórumozók


friss hírek További hírek