Topiknyitó: Hathor 2016. 04. 02. 21:47

Paksi Atomerőmű, Paks II.   

Érdekes Gazdasági lépés ez a Paksi Atomerőmű.

Jó lenne, ha itt lehetne gyüjteni a dolgokat, információkat róla. Szakmai, műszaki, gazdasági szempontból elkezdett érdekelni a téma.



A kezdetek. Óriási retro anyag:



Film: Atomkorszak:



link



Paksi atomerőmű dokumentumfilm:



link



Atomerőmű működése:



link



Energetikai Szakkollégium üzemlátogatás - Paksi Atomerőmű Látogató központ



link



És a jövő:



Paks bővítés, avagy az évezred üzlete



link



Utolsó hír a Figyelő újságból:



Hamarosan fontos döntést kell hoznia Orbánnak

2016. március 31. 09:05

nyomtatás



A Figyelő értesülései szerint két energetikai koncepció van a kormányfő asztalán, melyek között hamarosan döntenie kell. A lap úgy tudja, hogy az Európai Bizottság elnöke rábólintott a Paks-II beruházásra, de komoly versenyelőírásai lesznek.



Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egyaránt készített egy energetikai koncepciót, melyek közül a kormányfő választ majd - írja csütörtöki cikkében a Figyelő.



A lap szerint a kérdés tétje sok százmilliárd forint, most dől el ugyanis, kihez tartozzon 3,5-4 millió magyar háztartás energiaszolgáltatása, esetleg a nagy energetikai hálózatok, illetve a Paksi Atomerőmű.



A Paks-II beruházással kapcsolatban a Figyelő úgy értesült, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke jóváhagyta a tervezett beruházást, de komoly versenyjogi előírásokat fogalmaz majd meg. A lap arról is beszámolt, hogy információi szerint a Fidesz a 2018-as választási győzelemhez további 10-20 százalékos rezsicsökkentést tart szükségesnek.



Jelenleg a Miniszterelnökség alá tartozik az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ), mely állítólag egy javaslat alapján megkapná a paksi atomerőművet is. Szakértők szerint ez a lényeges kérdés, mivel "ahol Paks van, ott a nagy pénz". Éppen ezért a Figyelő cikke szerint a Magyar Villamosművek (MVM) hallani sem akar az atomerőmű átengedéséről, inkább vállalnák az ENKSZ átvételét. Vagyis Paks mellett az is kérdés, ki alá fog tartozni a nemzeti közműcég a jövőben. Természetesen mindkét oldal (a Miniszterelnökség és az NFM) érvel amellett, hogy a jövőben ő irányíthassa a magyar energetikát. Mindkét elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai, ezeket kell most mérlegelnie Orbán Viktornak.



------------------------------------



Orbán kint van Washingtonban Obamáéknál a Nukleáris csúcson.



Hogyan készül Paks II.

Videó Aszódi Attilával

Film1

link



Film2:



link



Film 3:



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
elemes
elemes 2017. 12. 09. 20:03
Előzmény: #114  Törölt felhasználó
#116
Merészség volt beküldeni a robot, de egyszer el kell kezdeni.
Törölt felhasználó 2017. 12. 09. 18:53
#115
Itt vannak a magyarok, akikkel az oroszok már leszerződtek Paks 2-re
https://444.hu/2017/12/07/itt-vannak-a-magyarok-akikkel-az-oroszok-mar-leszerzodtek-paks-2-re
Törölt felhasználó 2017. 02. 14. 14:47
#114
Olyan erős sugárzás van Fukusimában, hogy 2 óra alatt végzett egy robottal

Most először küldtek be egy robotot a 2011-es balesetben károsodott fukusimai atomerőmű 2-es blokkjába. A gép nem bírta sokáig.
A vizsgálódás és némi takarítás lett volna a feladata annak a robotnak, amely a hat évvel ezelőtti baleset után elsőként jutott be a Fukusima Daiicsi atomerőmű 2-es blokkjába. A vizsgálódást a robotra szerelt speciális kamera segítette, ez azonban már a küldetés kezdet után két órával tönkrement, ezért azonnal visszarendelték a gépet.

Az AP szerint bár a robotot kifejezetten erősen sugárzó környezetben végzett munkára tervezték, összesen 1000 Sievert-nyi sugárzást bír ki. A bejárt területen óránként (!) 650 Sievert-nyi volt sugárzási dózis, ami már már elég volt ahhoz, hogy a gép tönkremenjen. Ekkora dózis egy embert rögtön megölne: a bénulás és halál 10 Sievert fölött azonnal bekövetkezik.

Megolvadt rácsszerkezet a 2-es blokkban.
© TEPCO
A Tokiói Elektromosenergia-szolgáltató Vállalat (TEPCO) szakemberei két robotot terveztek beküldeni, az elsőnek a vizuális információszerzésen túl az is dolga lett volna, hogy egy magasnyomású vízsugárral letakarítsa az utat a következő társa előtt, amely ezután feltérképezheti a blokkban esett szerkezeti károkat. Mivel a második rendelkezésre álló robot is éppen annyi sugárzást bír csak ki, mint az első, ezért ugyan beküldik, de az első kudarca után jóval nehezebb dolga lesz.
Hathor
Hathor 2017. 02. 14. 10:46
Előzmény: #112  Hathor
#113
Összefognak Paks 2-ért a magyar vállalkozók
2017. február 02. 15:06 | forrás: mti

Mintegy ötven magyar vállalat megalapította csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-orosz tagozatán belül a Paks szekciót Budapesten, a munkacsoport információval, kapcsolatrendszerével kívánja segíteni, hogy a magyar ipar, a helyi vállalkozók minél nagyobb arányban részt vegyenek a Paksi Atomerőmű bővítési munkájában.

Beszállnának
Az alakuló ülésen Tóth Imre, az MKIK magyar-orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke, a megalakult Paks szekció vezetője elmondta, hogy felveszik a kapcsolatot orosz partnereikkel, köztük az orosz szövetségi kamarával, és szívesen konzultálnának a Roszatom szakembereivel. A szekció két hónapon belül felméri a Paks II beruházás üzleti lehetőségeit, és operatív programot dolgoz ki a magyar vállalkozások lehetőségeiről - tette hozzá.
Kereskedj profik segítségével! Válaszd az Invest and Trade szolgáltatásait!

A kamarai vezető hangsúlyozta, hogy az MKIK támogatja a Paks II beruházás megvalósulását, és a magyar szakembereket alkalmasnak tartják a projekthez kapcsolódáshoz, hiszen a Paksi Atomerőmű első négy blokkjának építésében, az üzemeltetésben már tapasztalatokat szereztek.
Tóth Imre úgy látta, hogy a Paks II projektben lehetőséget kaphatnak a magyar tervezők, az építőipari szakágak, köztük a szakszerelőipari szakemberek, a minősített hegesztők, továbbá a logisztikai és vízügyi munkatársak, és bevonható munkába a magyar gépipar, a hűtéstechnika is.
Tóth Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar vállalkozásokat, a hazai munkaerőt fel kell készíteni, mert az atomerőmű építésre szigorú szabályok vonatkoznak. Szerinte jó lenne, ha a magyar szakmunkások lehetőséget kaphatnának arra, hogy az Oroszországban épülő atomerőművekben már most dolgozhassanak, ezáltal munkatapasztalatot szerezhessenek.

Már a tervezésnél képbe kerülhetnek magyar cégek
Kazarin Alexandr, a Roszatom tervezéssel foglalkozó egységének, a szentpétervári AO Atomproject vállalat vezérigazgató kiemelte, hogy a paksi atomerőmű új blokkjainak tervezéséhez az Európai Bizottság jóváhagyását követően látnak hozzá. Általánosságban elmondta, már a tervező munka kezdeti szakaszába is bevonják a tenderen kiválasztott helyi partnereket, köztük a tanácsadókat, mérnököket, hiszen fontos a helyi jogszabályok, rendeletek ismerete.
Az alakuló ülésen a szekció ötfős elnökséget választott, a munkacsoportot Tóth Imre vezeti, alelnök lett Petró Tamás, a Projektmenedzsment Szerviz Kft. ügyvezető igazgatója és Rózsa Imre, az MKIK magyar-orosz tagozat elnökségi tagja. A szekció elnökségébe választották Cziczer János Ferencet, a Tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét és Schleining Andrejt, a Csongrád megyei Land-Biz Kft. ügyvezető igazgatóját.
Hathor
Hathor 2017. 02. 13. 12:04
Előzmény: #111  Hathor
#112
Rekordot döntött a paksi atomerőmű

Trend FM, 2017. február 10., 16:10
Küldés emailbenNyomtatás
Nagyszerű évet tudhat maga mögött az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Jó évet tudhat maga mögött a Paksi Atomerőmű. Több, mint 16 ezer gigawattóra villamos energiával nemcsak termelési rekordot döntött, de pénzügyi eredményét is növelte tavaly. Az atomerőmű értékesítési árbevétele több mint 1 milliárddal haladja meg a megelőző évit, az adózás előtti eredmény pedig 18 milliárd 270 millió forint lett – mondta az energiavállalat évértékelő sajtótájékoztatóján az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója.
Hathor
Hathor 2017. 02. 03. 10:32
Előzmény: #110  Hathor
#111
2017. FEBRUÁR 3. PÉNTEK 06:54
IPARKAMARAI SZEKCIÓ PAKS II BESZÁLLÍTÓINAK
Somogyi Orsolya
Megalakította Paks szekcióját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azzal a céllal, hogy információkkal és kapcsolatrendszerével segítse a magyar vállalkozásokat a tervezett atomerőművi beruházásban való részvételben. A Paks II projekt két blokkjának tervezése nem kezdődhet el azelőtt, hogy az Európai Bizottság jóváhagyná a beruházást.

Nem kezdheti el a Paks II beruházás két új blokkjának tervezését az AO Atomprojekt tervezőiroda, amíg a magyarországi atomerőmű kapacitásának fenntartását övező viták nem zárulnak le az Európai Bizottsággal – mondta Alekszandr Kazarin. A szentpétervári tervezőiroda vezérigazgatója a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar–orosz tagozata által szervezett Paks szekciójának alakuló ülésén beszélt csütörtökön. A 3200 milliárd forint összértékű beruházásban számos magyarországi cég érdekelt potenciális beszállítóként. A kamara ötven tagvállalata ezért kezdeményezte a Paks szekció létrehozását a projektben való részvétel megkönnyítése érdekében. A helyzetfelmérést követően a szervezet két hónapon belül operatív programot készít, ezután pedig felkérik a magyar kormányt, hogy tájékoztassa a szekciót a projekt helyzetéről.
Paks II főberuházója, a Roszatom egyik legrégebbi partnereként lenne az egyik tervező az Atomprojekt, amely a lehető legkorábbi fázisban szeretné bevonni a munkába magyar cégeket is. – Így átadhatjuk például az egyes épületek tervezésének feladatát, ezen a területen jó tapasztalatokkal rendelkezünk – emelte ki Alekszandr Kazarin. Általában olyan rendszerek tervezésébe is bevonják az atomerőművi beruházások kivitelezése során a helyi vállalatokat, mint a fizikai védelem vagy a mélyépítés és az államtitkokhoz kapcsolódó műveletek. Ezeknek meg kell felelniük a helyi előírásoknak, tehát az Oroszországban kidolgozott rendszerek nem használhatók egy az egyben más országok beruházásainál. Az Atomprojekt tanácsadókat és fordítókat keres a szerződések, üzemeltetési dokumentációk kezeléséhez. Emellett a műszaki partnereit tender segítségével keresné meg, a már kiválasztottakkal pedig konzultációkat szervez.
Tóth Imre, az iparkamara magyar–orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke, a Paks szekció vezetője elmondta, hogy felveszik a kapcsolatot orosz partnereikkel, köztük az orosz szövetségi kamarával, és szívesen konzultálnának a Roszatom szakembereivel. Felmerült orosz–magyar vállalatok alapítása is. Az elnök szerint a Paks II projekt lehetőséget nyújthat a magyar tervezők és az építőipari szakágak mellett a logisztikai és vízügyi szektor számára is, de bevonható a munkába a magyar gépipar és a hűtéstechnika. Mindehhez viszont elengedhetetlen a hazai vállalkozások és a munkaerő felkészítése. Jó lehetőség volna például, ha a magyar szakmunkások más orosz kivitelezésű atomerőművekben már most elkezdhetnének dolgozni tapasztalat szerzése céljából.
Hathor
Hathor 2017. 02. 03. 07:41
Előzmény: #109  Hathor
#110
Putyin bejelentette: megépítik Paks 2-t

Folytatódik a paksi atomerőmű bővítése, ami Putyin szerint több ezer munkahelyet teremt, és erősíti Magyarország energetikai függetlenségét. Külön kiemelte, hogy a 12 milliárd eurós beruházás 80 százalékát a szerződésnek megfelelően az orosz fél hitellel biztosítja.
Orbán szerint az évszázad szerződése a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződés. „Az erről szóló nemzetközi vitákat indokolatlannak tartjuk.” A kapcsolatok az 1960-as évek óta élnek ezen a területen Moszkvával, most csupán annyi történt, hogy ezt az együttműködést meghosszabbítottuk. „Ezért inkább köszönet illeti Oroszországot, nem pedig bírálat.”
Hathor
Hathor 2017. 02. 02. 16:39
Előzmény: #108  Hathor
#109
Vállalatok
Maximális fokozaton a Paksi Atomerőmű
MTI2017. február 2. 16:10
Az elmúlt évekhez képest szokatlanul hideg téli időjárás nem okozott fennakadásokat a hazai villamosenergia-termelés több mint felét biztosító atomerőmű működésében - közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. csütörtökön. Az atomerőmű teljesítményét az alacsonyabb hőmérsékletű hűtővíz nem csökkenti, sőt a hidegebb hűtővíz hatására a blokkok hatásfokában javulás érzékelhető, ezért azok maximális teljesítmény mellett üzemelnek.

A Paksi Atomerőmű teljesítményét sem a szokatlan hideg, sem a dunai jégzajlás nem befolyásolja - fogalmazott Kovács Antal, az erőmű kommunikációs igazgatója. A januári hideg beállta előtt az atomerőmű felvette a kapcsolatot a Bajai Vízügyi Igazgatósággal, amely készenlétbe helyezett két uszályt és egy jégtörő hajót. Ezek a vízi járművek gondoskodtak arról, hogy jégtorlasz ne gátolja a Paksi Atomerőmű hűtővízellátását - fejtette ki. Kovács Antal szerint nem prognosztizálnak olyan vízszintcsökkenést, ami különösebb problémát okozna.

A fukusimai baleset után az Európai Unió külön hangsúlyt helyezett annak ellenőrzésére, ellenállnak-e az atomerőművek a ritkán tapasztalható szélsőséges környezeti hatásoknak. A Pakson is elvégzett úgynevezett stresszteszt többek között a magas és az alacsony vízállásra, illetve a folyó jegesedésére is kitért - mondta Kovács Antal.

Paks szekció alakult

Ezekben a napokban a Paksi Atomerőmű a közérdeklődés homlokterében áll, mivel az atomerőmű bővítése Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki budapesti látogatásának és Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott tárgyalásainak egyik kiemelt témája. A bővítéshez kapcsolódóan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-orosz tagozatán belül csütörtökön megalakult a Paks szekció mintegy ötven magyar vállalat részvételével. A munkacsoport információval, kapcsolatrendszerével kívánja segíteni, hogy a magyar ipar, a helyi vállalkozók minél nagyobb arányban részt vegyenek a Paksi Atomerőmű bővítési munkájában. A tervek szerint a szekció felveszi a kapcsolatot orosz partnereikkel, köztük az orosz szövetségi kamarával, és szívesen konzultálnának a Roszatom szakembereivel. A szekció két hónapon belül felméri a Paks II beruházás üzleti lehetőségeit, és operatív programot dolgoz ki a magyar vállalkozások lehetőségeiről.
Hathor
Hathor 2017. 02. 01. 11:48
Előzmény: #106  Hathor
#108
Paksi bővítés: nyílt és átlátható tendert ígérnek az oroszok
2017. február 1. 10:10
nyomtatás

Az előkészítési szakaszban tart a paksi atomerőmű új blokkjának építése, a projekt megkapta az elsőfokú környezetvédelmi engedélyt, illetve benyújtották a telephelyengedély-kérelmet a magyar nukleáris hatósághoz, az építési munkálatok pedig 2018-ban kezdődhetnek el - mondta el Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója a Magyar Időknek és a Világgazdaságnak adott interjúban. Az orosz állami atomenergetikai konszern első embere bízik benne, hogy rövidesen az Európai Bizottság részéről az utolsó eljárást illetően is megtörténik a jóváhagyás.

hirdetés
PreviousNext
Portfolio Online Tőzsde - részvénykereskedés biztonságban: stabil, banki háttér, BEVA garancia

A paksi tender nem nukleáris nagyberendezésekre vonatkozó kiírásának határidőiről egyelőre korai lenne beszélni Lihacsov szerint, aki ugyanakkor elmondta, a tendereket nyílt és átlátható módon, az Európai Unió előírásaival teljes összhangban bonyolítják le. A berendezések és szolgáltatások potenciális beszállítóiként a beszerzésekben az összes érdekelt - köztük az Európai Unió országainak vállalatai - egyaránt részt vehet. A Roszatom számít a magyar vállalatok jelentős részvételére is, a társaság vezérigazgatója úgy véli, a projektben a magyar beszállítói részarány, azaz a helyi iparvállalatok részvétele elérheti a 40 százalékot.

A Roszatom Magyarország számára a VVER-1200-as 3+ generációs blokkokat fogja leszállítani, amelyeket a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a világ egyik legbiztonságosabb típusának tart. Európában 18 VVER-blokk működik, Magyarországon kívül Finnországban, Csehországban, Szlovákiában és Bulgáriában. Az új paksi blokkok fő sajátossága, hogy az aktív és passzív biztonsági rendszerek egyedi kombinációját valósítják meg, számottevően csökkentve az emberi tényező hatását; a biztonsági rendszerek képesek kiküszöbölni a legsúlyosabb, tervezési alapon túli, feltételezett balesetek hatásait is, megakadályozzák, hogy a sugárzó anyag kikerüljön a környezetbe. A projekt megfelel az összes, a fukusimai baleset után támasztott korszerű biztonsági követelménynek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, illetve az európai atomerőműveket üzemeltetők legszigorúbb követelményeinek is - fogalmazott Alekszej Lihacsov, aki szerint ez az orosz blokktípus ma a világon létező legbiztonságosabb, amelyet számos országban építenek.

A békés atomenergiát használó országok klubja bővül, a Roszatom pedig világszerte egyre több megrendelést kap atomerőművek építésére és működtetésére - mondta el. Európában a projektek többsége az orosz nyomottvizes VVER-technológia alkalmazásával valósul meg. A jelenleg épülő kilenc blokk közül hét orosz technológiát használ majd.

A Roszatom világelső a külföldön épített atomerőművek számát tekintve. 34 blokkot épít a világ 12 országában Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, valamint az ázsiai csendes-óceáni térségben. A vállalat tíz évre szóló külföldi rendelésállománya 2015 végén 110 milliárd dollárt tett ki, 2016 végére pedig a rendelésállomány összege meghaladta a 133 milliárd dollárt. A tavalyi év adatai alapján a Roszatom továbbra is világelső volt az urándúsítás terén, és az első három hely egyikén áll az uránbányászat, illetve -export terén, a nukleáris fűtőanyag világpiacának 17 százalékát adja, illetve abszolút piacvezető az új atomerőművek építésére vonatkozó külföldi rendelésállományát tekintve. A vállalat korábban csak a saját tervezésű erőművei számára készített fűtőanyagot, jelenleg azonban már a nyugati tervezésű atomerőműveknek kifejlesztett fűtőanyagot is szállít, ami új piacokat és új lehetőségeket jelent számára.

A Roszatom jelentős haladást ért el az atomenergetika egyik perspektivikus területén, a gyorsneutronos reaktorok vonatkozásában. 2016-ban az Urálban a Belojarszki Atomerőmű területén megkezdte kereskedelmi üzemét a BN-800-as gyorsneutronos blokk, amelyet a tekintélyes Power szaklap a közelmúltban az év erőművének választott a blokk innovatív voltának köszönhetően. Emellett az orosz energetikai óriás tavaly állította üzembe a legkorszerűbb, a világ első 3+ generációs reaktorblokkja a novovoronyezsi atomerőműben.
elemes
elemes 2017. 02. 01. 09:03
Előzmény: #106  Hathor
#107
a copy paste-ért is fizet az fszb...?
Hathor
Hathor 2017. 02. 01. 08:49
Előzmény: #100  Hathor
#106
2017. FEBRUÁR 1. SZERDA 05:55
BIZTONSÁGOS, MODERN BLOKKOKAT ÉPÍT PAKSON A ROSZATOM
ALEKSZEJ LIHACSOV VEZÉRIGAZGATÓ SZERINT AZ ATOMENERGETIKA LESZ A FÖLD TÜDEJE
Szalontay Mihály
A paksi atomerőmű új blokkjának építése az előkészítési szakaszban tart, az építési munkálatok megkezdésének időpontja a tervek szerint a 2018-as év. Bízunk benne, hogy rövidesen az Európai Bizottság részéről az utolsó eljárást illetően is megtörténik a jóváhagyás, és megkezdhetjük a projekt aktív megvalósítását – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója, aki Vlagyimir Putyin orosz államfő csütörtöki budapesti látogatása előtt már ma érkezik hazánkba, hogy tárgyalásokat folytasson magyar partnereivel. Alekszej Lihacsov szerint a Roszatom világszerte egyre több megrendelést kap atomerőművek építésére és működtetésére, és Pakson is a világ egyik legbiztonságosabb típusának tartott VVER-blokkokat használják.

– Melyek a nukleárisenergia-termelés fő nemzetközi trendjei, milyen szerepet játszik a Roszatom globálisan?
– Ma a világon az egyik fő kihívás a föld környezeti állapotának javítása és a légköri szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. A világ országainak többsége érzékeli ezt a problémát, ezért volt fontos esemény az ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény résztvevőinek párizsi konferenciája és az ott elfogadott egyezmény, amely előirányozza, hogy a globális felmelegedés mértékét 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani a légköri szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével. Az ENSZ-tagállamok többsége a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről döntött, a szénmentes energetika fejlesztését helyezve előtérbe. Különösen fontos, hogy először ezen a szinten nyilvánították ki, hogy a szél-, a nap- és a víz­energia mellett az atomenergia fontos részét képezi a jövő zöldenergetikai rendszerének. A Nemzetközi Energiaügynökség megállapította, hogy a klímavédelmi célkitűzések teljesítése érdekében globálisan a jelenlegi 2,5-szeresére kell növelni az atomenergia felhasználását. Országunk szintén elkötelezett a párizsi egyezmény megvalósítását illetően, és már ma is kész jelentős erőfeszítéseket tenni a klímaváltozás elleni harcban. Oroszországban tíz atomerőműben jelenleg 35 blokk üzemel. Ezek az atomenergetikai létesítmények naponta 250 millió tonna szén-dioxid-kibocsátás elkerülését teszik lehetővé, ami összevethető az oroszországi gépjárműpark kétéves teljes kibocsátásával. Képletesen az atomenergetika a föld tüdejeként szolgálhat, ami lehetővé teszi, hogy tiszta levegőt szívhassunk be. Jelenleg a békés atomenergiát használó országok klubjának bővülését tapasztaljuk. Miközben a legtöbb atomenergiát alkalmazó ország a jövőben is épít ezen energiahordozóra, az atomenergetika teret nyert Délkelet-Ázsia, Latin-Amerika, a Közel-Kelet és az afrikai kontinens országaiban is. Figyelemre méltó, hogy Európában a projektek többsége az orosz nyomottvizes VVER-technológia alkalmazásával valósul meg. Az épülő kilenc blokk közül hét orosz technológiát használ majd.
– Összesen hány reaktort épít jelenleg a Roszatom?
– A Roszatom világelső a külföldön épített atomerőművek számát tekintve. 34 blokkot épít a világ 12 országában Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, valamint az ázsiai csendes-óceáni térségben.
– Milyen gazdasági mutatói voltak az elmúlt években a Roszatomnak? Elégedett-e az állami konszern eredményeivel?
– A tíz évre szóló külföldi rendelésállomány az egyik ilyen mutató. Ez 2015 végén 110 milliárd dollárt tett ki, 2016 végére viszont a rendelésállomány összege meghaladta a 133 milliárd dollárt, azaz egy év alatt sikerült több mint 20 százalékos bővülést elérnünk. A tavalyi év adatai alapján a Roszatom továbbra is világelső volt az urándúsítás terén, és az első három hely egyikén áll az uránbányászat, illetve -export terén, a nukleáris fűtőanyag világpiacának 17 százalékát adja, illetve abszolút piacvezető az új atomerőművek építésére vonatkozó külföldi rendelésállományát tekintve. Jelentős előrehaladást sikerült elérni számos külföldi objektum vonatkozásában. Az indiai Kudankulam atomerőművében elindítottuk a 2-es blokkot, az iráni Busherben hozzáláttunk a második blokk építéséhez. Bangladesben életbe lépett a Ruppuri Atomerőmű építésére vonatkozó szerződés, erre az évre tervezzük az első betonöntést. Az elmúlt esztendő kulcsfontosságú eseményei közül kiemelném a svéd Ringhals atomerőművel kötött fűtőanyag-szállítási szerződést, amelynek keretében TVSZ-Kvadrat fűtőelemet gyártunk az erőmű részére. Amíg korábban csak a saját tervezésű erőműveink számára készítettünk fűtőanyagot, mostantól a nyugati tervezésű atomerőműveknek kifejlesztett fűtőanyagot is szállítunk, ami új piacokat és új lehetőségeket jelent számunkra. A Roszatom jelentős haladást ért el az atomenergetika egyik perspektivikus területén, a gyorsneutronos reaktorok vonatkozásában. 2016-ban az Urálban a Belojarszki Atomerőmű területén megkezdte kereskedelmi üzemét a BN–800-as gyorsneutronos blokk, amelyet a tekintélyes Power szaklap a közelmúltban az év erőművének választott a blokk innovatív voltának köszönhetően. A gyorsneutronos reaktorok az üzemanyag-újrafeldolgozási technológiával együtt lehetővé teszik, hogy a Roszatom tovább tökéletesítse a nukleáris üzemanyagciklus zárását célzó technológiát, amely lehetővé teszi a keletkező radioaktív hulladék minimalizálását. Még egy fontos mérföldkőről szeretnék említést tenni. Tavaly lépett üzembe a legkorszerűbb, a világ első 3+ generációs reaktorblokkja a novovoronyezsi atomerőműben.

Forrás: Newsworldrussia
– A Roszatom két ilyen blokkot készül felépíteni Magyarországon. Miért vonzó az ajánlott technológia?
– Valóban, Magyarország számára a Roszatom zászlóshajójának számító VVER–1200-as 3+ generációs blokkokat szállítunk. Az új blokkok fő sajátossága, hogy az aktív és passzív biztonsági rendszerek egyedi kombinációját valósítják meg, számottevően csökkentve az emberi tényező hatását; a biztonsági rendszerek képesek kiküszöbölni a legsúlyosabb, tervezési alapon túli, feltételezett balesetek hatásait is, megakadályozzák, hogy a sugárzó anyag kikerüljön a környezetbe. Fontos, hogy a projekt megfelel az összes, a fukusimai baleset után támasztott korszerű biztonsági követelménynek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, illetve az európai atomerőműveket üzemeltetők legszigorúbb követelményeinek is. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez az orosz blokktípus ma a világon létező legbiztonságosabb. Ilyen blokkokat építünk a leningrádi atomerőmű 2-es kiépítés területén, Fehéroroszországban, Bangladesben és más országokban. Finnországban például jelenleg zajlik egy ilyen új blokk engedélyezése. A finn projekt azért is fontos számunkra, mert nem egyszerűen kivitelezői vagyunk az atomerőműnek, hanem egyben a projekt társfinanszírozói is. Manapság a megrendelő nem egyszerűen kiválasztja a technológia szállítóját, hanem olyan partnert keres, aki képes komplex megoldásokat ajánlani, beleértve a finanszírozást, illetve az atomerőmű teljes életciklusa alatti szervizt, a szakemberek képzését stb. Annak idején átszervezéseket hajtottunk végre, hogy integráljuk a Roszatom keretében az atomenergetikai ágazat összes részét az uránbányászattól az atomerőművek leszereléséig. Ezért ma az összes megrendelőnknek készek vagyunk komplex megoldásokat kínálni, ami az egyik jelentős előnyünk.
– Műszaki és biztonságtechnikai szempontból melyek azok a leginkább jellemző tulajdonságok, amelyek az új blokkokat megkülönböztetik a már működő reaktoroktól?
– A blokkok jellemző sajátossága, hogy számos olyan passzív biztonsági rendszerrel bírnak, amelyek akár teljes áramkiesés esetén, az üzemeltető személyzet beavatkozása nélkül is képesek működni. Az új biztonsági szabványnak megfelelően a reaktor kettős falú vasbeton burkolatban, konténmentben van elhelyezve. A blokk ellenáll a földrengésnek, tornádónak, cunaminak, és a konténment kibírja egy repülőgép rázuhanását is. Ezek a műszaki fejlesztések a VVER–1200-as blokk biztonságát minőségileg új szintre emelik.
– A Roszatom miért a nyomottvizes technológia alkalmazására, illetve fejlesztésére koncentrál?
– A VVER technológia alkalmazásában több mint 60 éves tapasztalatunk van. Az elmúlt évtizedekben a világon 73 VVER típusú nyomottvizes blokk épült, ez a technológia bebizonyította, hogy biztonságosan és megbízhatóan alkalmazható. A VVER-blokkok több mint 1500 reaktorév balesetmentes működést tudnak maguk mögött, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a világ egyik legbiztonságosabb típusának tartja a VVER-blokkokat. Európában 18 VVER-blokk működik, Magyarországon kívül Finnországban, Csehországban, Szlovákiában és Bulgáriában. A paksi atomerőmű VVER típusú blokkjai több mint 30 éve sikeresen működnek, több mint harmadát biztosítva a Magyarországon felhasznált elektromos energiának. Az első három paksi blokk megkapta már a magyar nukleáris hatóság húszéves üzemidő-hosszabbítási engedélyét, és 2017-ben megkaphatja ezt ez engedély a 4-es blokk is.
– Magyarországon abban bíznak, hogy 2018-ban megkezdődik az új paksi blokkok építése. Ön szerint reális ez a határidő?
– Igen, valóban, az építési munkálatok megkezdésének időpontja a tervek szerint a 2018-as év. Jelenleg az előkészítési szakaszban tart a projekt, megkapta az elsőfokú környezetvédelmi engedélyt, illetve partnereink telephelyengedély-kérelemmel fordultak a magyar nukleáris hatósághoz. Bízunk benne, hogy rövidesen az Európai Bizottság részéről az utolsó eljárást illetően is megtörténik a jóváhagyás, és megkezdhetjük a projekt aktív megvalósítását.
– Mikorra várható a tender kiírása a nem nukleáris nagyberendezésekre, így a turbinasziget berendezéseire?
– Egyelőre korai lenne még konkrét határidőkről beszélni. Összességé­ben elmondhatom, hogy a beszállítókkal folytatott együttműködésre kiemelt figyelmet fordítunk. A projekt megvalósítása során a berendezések és szolgáltatások beszerzéseire vonatkozó tenderek nyílt és átlátható módon, az Európai Unió előírásaival teljes összhangban kerülnek lebonyolításra. A berendezések és szolgáltatások potenciális beszállítóiként a beszerzésekben az összes érdekelt – köztük az Európai Unió országainak vállalatai – egyaránt részt vehetnek. Természetesen számítunk a magyar vállalatok jelentős részvételére. A projektben a magyar beszállítói részarány, azaz a helyi iparvállalatok részvétele elérheti a 40 százalékot.
– A Roszatomnak már van egy magyar leányvállalata, a Ganz EEG Kft. Tervezik-e újabb gyártókapacitások megvételét Magyarországon?
– Aktívan bevonjuk a Ganz EEG Kft.-t szivattyúk gyártásába a Roszatom oroszországi és külföldi projektjeiben, illetve más üzleti területeken is. Miután a Roszatom e leányvállalatában 100 százalékban tulajdonos, lehetővé válik a vállalat berendezései­nek korszerűsítése és új technológia bevezetése. További magyar vállalatok megvásárlása jelenleg nem szerepel a terveinkben.
Törölt felhasználó 2016. 07. 14. 13:14
Előzmény: #104  Törölt felhasználó
#105
Elvben van rá esély, hogy egyetlen tollvonással kitiltsák a Roszatomot az egész EU-ból, márpedig éppen ez a cég építené fel az új paksi blokkokat.
A Komerszant című orosz lap arról ír, hogy a Roszatom két, a Krím-félszigeten lévő erőmű fejlesztéséhez is komoly megrendelést nyert el.
A jelenleg érvényben lévő nyugati szankciós politikának pedig egyik alapvetése, hogy az a cég, amely az Oroszország által megszállt Krím-félszigeten dolgozik, nem juthat megrendeléshez sem az EU-ban, sem pedig az USA-ban. Eddig a szankciós listát szinte automatikusan frissítették Brüsszelben és Washingtonban is, amint kiderült, hogy egy orosz cég a Krímben kezdett tevékenykedni.
Ha az eddigi politikát a nyugatiak következetesen betartják, akkor a Roszatomnak is fel kell kerülnie a feketelistára.
Ez pedig aligha lehetne összeegyeztethető azzal, hogy Pakson két új atomerőmű építésébe kezdjen.
Törölt felhasználó 2016. 07. 11. 15:55
Előzmény: #103  totoro
#104
PAKS II ZSÁKUTCA - A KÉRDÉS CSAK AZ, HOGY MIKOR FORDULUNK VISSZA?
2016. JÚLIUS 10. VASÁRNAP, 16:49
OROSZORSZÁG PAKS II

Lázár János a legutóbbi Kormányinfón azt mondta, hogy lényegében lezárultak a paksi bővítéssel kapcsolatos egyeztetések Brüsszellel, a közbeszerzési eljárásokkal és a tiltott támogatásokkal kapcsolatban. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy nemrégiben feltűnt az ügyben Günther Oettinger korábbi energiaügyi biztos. Az a hír járja, hogy lobbizni kezdett annak érdekében, hogy Paks II-t átengedje az Európai Bizottság.

A titokzatos, Orbán Viktorral megejtett budapesti találkozó sztorijában szerepet kapott egy jó orosz kapcsolatokkal rendelkező német üzletember is, Klaus Mangold, aki amúgy tagja a Rothschild Bankház felügyelőbizottságának. Ez a cég készített tavaly ősszel a magyar kormány számára gazdasági elemzést Paks II-ről.

link
totoro
totoro 2016. 05. 30. 13:24
Előzmény: #102  totoro
#103
Na közben cáfolták az elvtársak, úgy látszik féltik az állásukat.
totoro
totoro 2016. 05. 30. 13:22
#102
Feleakkora áramárral számol hosszú távon a Magyar Villamosművek (MVM), mint amennyivel a kormány szerint hat évtized alatt megtérülhetne a paksi atomerőmű két újabb blokkjának megépítése. Ez akár hadüzenetnek is értékelhető az erőművet orosz hitelből, 12 milliárd euróért megépíteni akaró kormány és a Miniszterelnökség felé.

„Néhány évvel ezelőtt még megawattóránként 90-100 eurós áramárról beszéltünk. Most 30 körül járunk, és nem nagyon látunk okot a jövőbeni növekedésre” – idézte az MVM elnök-vezérigazgatóját a Népszabadság.

Csiba Péter értékelésével szemben a kormány 50-57 eurós átlagárral kalkulált. A gazdasági fenntarthatóság igazolása létkérdés, mert ha úgy tűnik, hogy csak állami szubvenciókkal lenne működtethető az erőmű, akkor az EU – arra hivatkozva, hogy a támogatás jogtalan versenyhátrányt okoz az ilyen forráshoz nem jutó áramtermelőknek – megtilthatná a bővítés megvalósításához kidolgozott pénzügyi tervet.

Az MVM vezérigazgató-helyettese sem jósolt nagy jövőt a két, egyenként 1200 megawattos blokk megépítésének. Kóbor György szerint a mai körülmények nem kedveznek az ilyen projekteknek, felidézte, hogy a megújuló energiáknak mind nagyobb teret adó Németországban már fizettek is az abból termelt áram felhasználásáért.

Eredetileg az MVM volt a gazdája az erőműbővítés tervének, ám az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin által 2014 elején megkötött szerződés után az MVM-leányvállalat a Lázár János vezette Miniszterelnökség alá került – így a konfliktus hatásköri vitaként is értelmezhető, jegyezte meg a lap.

Az MVM álláspontja mára tisztázódott: utat keresnek a zöld energia felé, és nem tartanak igényt a két új atomerőműblokkra.
Hathor
Hathor 2016. 05. 15. 22:52
Előzmény: #100  Hathor
#101
Hathor
Hathor 2016. 05. 02. 12:13
Előzmény: #96  Hathor
#100
Paks II.: a pécsi vízművet foglaló ügyvéd képviseli az oroszokat
2016. ÁPRILIS 30. | 16:35 MEGOSZT /
Szabó Iván kamerák kereszttüzében - Fotó: Borbás Mátyás

A pécsi vízmű elfoglalása után a várost képviselő ügyvéd, Szabó Iván nyerte el a Paks II. atomerőmű-beruházásban a Roszatom orosz állami cég képviseletét. Szabó több szálon kötődik a Fideszhez.

Orosz meló

Érdekes név bukkant fel a Paks II. atomerőmű-beruházás kapcsán: az orosz állami tulajdonú Roszatom (mely vastagon érdekelt az atomerű-bővítésben) jogi képviseletét Szabó Iván ügyvéd és irodája látja el.
Paks II.: több évtizednyi orosz függés a hitelért cserébe

A paksi atomerőmű bővítése kapcsán a kormány látványosan tett a piacgazdasági elvekre, és az oroszokat hozta ki győztesnek. A megállapodás szerint a tíz milliárd eurónyi hitelt 21 év alatt kell visszafizetnie a magyar félnek. (A szerződés aláírásának tényét a Fidesz minden szinten megpróbálta elsunnyogni, de az orosz fél egyszerűen feltöltötte a dokumentumokat az internetre.)
A paksi szerződések zömét titkosította a kormány, és egy olyan ügyvédi cég képviseli az államot az adatok megismerésért indított perekben, melynek egyik tulajdonosa az igazságügyi miniszter. A paksi atomerő-bővítés magyar kezelése az EU-ban sem aratott osztatlan sikert, főképp az nem, hogy a dokumentumokat még előlük is megpróbálta eltitkolni a kormány.
Az mno.hu cikke szerint eredetileg az az információ keringett, hogy Szabó a magyar állam jogi képviseletét látná el, de erről a beruházásért felelős Miniszterelnökségen nem tudtak. A lapot maga Szabó világosította fel, hogy melyik oldalt is fogja képviselni az elkövetkező egy évben.

Szabó a lapnak elmondta, "a Roszatom nyílt pályázatára jelentkezett az irodája, amelyet meg is nyert. - A megbízást idén kaptam meg, és egy évre szól, de többet nem szeretnék mondani" - tette hozzá az Szabó, akinek a munkáját hét ügyvédbojtár és három OKJ-s végzettségű munkatárs segíti az irodájában.

Nokiák, dobozok

Szabó Iván neve többszörösen is összefonódott a Fidesszel: ő volt a "nokiás dobozról" elhíresült Hagyó Miklós-per (Hagyó 2010 előtt Budapest szocialista főpolgármester-helyettese volt) fő koronatanújának - és egyben egyik vádlottjának -, Balogh Zsoltnak a védője. Balogh azt állította, hogy többször, összesen 70 millió forint értékben juttatott el korrupciós pénzt Hagyónak, de ezt a vallomását végül visszavonta. Balogh 2012-ben Pécsen is feltűnt a tömegközlekedés környékén (2009-ben még a BKV-nál dolgozott), de mivel akkor még gyanúsított volt, sokan nem örültek ennek, ám nyilatkozni senki sem akart a sajtónak a meglehetősen forró témáról, csak Szabó Ivánra mutogattak.

Hárommilliárdot érő erőfitogtatás

Szabó Iván egy másik ügyben is jelentős szerepet játszott: az ő átvilágítási jelentése nyomán foglalta el erőszakkal a fideszes pécsi önkormányzat a Pécsi Vízmű Zrt-t. A foglalásból évekig tartó per kerekedett, a végösszeg hárommilliárd forint lett, amit Pécsnek kellett volna megfizetnie az egykori kisebbségben lévő tulajdonostárs francia Suez-csoportnak. Az összeget végül átvállalta az állam, vagyis minden adófizető beleadott egy kicsit a baranyai kalandba. A per során Pécs városát Szabó Iván képviselte.

Az átvilágítási anyagot - mely miatt az önkormányzat feljogosítva érezte magát a vízmű elfoglalására - Szabóék foggal-körömmel védték, a Pécsi STOP volt kollégájának, Bogád Zoltánnak évekig tartó pereskedés után sem voltak hajlandóak kiadni.

Tavaly január elején aztán sikerült megszerezni az átvilágítási jelentést és abból kiderült, hogy egyrészt a Pécsi Vízmű jól és stabilan működő cég volt, és az, hogy a kisebbségi tulajdonos Suez "milliókat talicskázhatott ki a pécsiek zsebéből", az az 1996-ban megkötött szerződésnek volt többek közt köszönhető. És azt a szerződést egy bizonyos Páva Zsolt pécsi polgármester írta alá.

Szabó 2011-ben egyébként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, a "vízi közmű szolgáltatás fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként".

Mindezek mellett az ügyvéd a Pintér Sándor belügyminiszter érdekeltségébe (és belügyminiszterré kinevezése előtt tulajdonába) tartozó biztonsági cégnek, a Civil Zrt-nek is nyújtott jogi tanácsadást.

"Az állami tulajdonú Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. megbízásából is közreműködött közbeszerzési eljárásokban. A kormányváltást követően több állami cégben kapott megbízást, tagja lett a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felügyelőbizottságának" - olvasható az mno.hu cikkében.

Forrás: Pécsi STOP/mno.hu | STOP
Törölt felhasználó 2016. 04. 14. 20:37
Törölt hozzászólás
#99
Törölt felhasználó 2016. 04. 14. 20:36
Törölt hozzászólás
#98
Törölt felhasználó 2016. 04. 14. 10:57
Törölt hozzászólás
#97
Hathor
Hathor 2016. 04. 14. 10:50
Előzmény: #95  Hathor
#96
Bajban Paks finanszírozó bankja
2016. április 14. 09:02
nyomtatás

Továbbra sem megoldott Oroszország fejlesztési bankja, a paksi projektet is finanszírozó VEB Bank pénzügyi helyzete. A már megkapott, 2,2 milliárd dollárnak megfelelő állami segítség mellett további 4,5 milliárd dollárra lenne szüksége, az orosz államháztartás azonban így is cudarul áll az alacsony olajár miatt. A VEB Bank helyzetét a The Wall Street Journal foglalta össze tegnapi cikkében.

Hatalmas, 2,9 milliárd dollárnyi lejárt hitel halmozódott fel az orosz állami fejlesztési bank, a Vnyesekonombank (VEB Bank) mérlegében. A bank volt a 2014-es szocsi téli olimpia legnagyobb finanszírozója, és rossz minőségű kihelyezett hitelállománya mellett most azért is bajban van, mert az Oroszország elleni szankciók miatt nem támaszkodhat tovább hagyományosan erős forrására, a külföldi tőkepiaci finanszírozásra.

Márpedig a bank 20 milliárd dollárra rúgó devizaforrásából 3 milliárd dollárnyi már idén lejár, a bank finanszírozási problémája pedig szignifikáns az orosz gazdaság szempontjából, a társaság konszolidált eszközállománya (56,9 milliárd dollár) ugyanis az orosz éves GDP 5,5%-ára rúg. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök márciusban 2,2 milliárd dolláros állami segítséget ígért a banknak márciusban, amely Szergej Gorkov, a VEB új vezetőjének keddi nyilatkozata szerint segített a bank kötelezettségeinek teljesítésében, de június 30-áig még szeretnének egy új, hosszú távú stratégiát kidolgozni.

Elemzői becslések szerint 300 milliárd rubel, vagyis 4,47 milliárd dollárnyi segítségre lenne szüksége a banknak még idén, az orosz kormány viszont ígéretet tett arra, hogy tartja GDP-arányosan 3%-os, 1500 milliárd rubeles költségvetési hiányát, amihez már csökkentette az egészségügyi és oktatási kiadásokat, befagyasztotta a nyugdíjakat és az állami béreket.
Hathor
Hathor 2016. 04. 13. 12:53
Előzmény: #94  Hathor
#95
"2016. ÁPRILIS 13. SZERDA 11:44
ASZÓDI ATTILA: A LEGFEJLETTEBB BIZTONSÁGI MEGOLDÁSOKAT ALKALMAZZÁK
MTI
A paksi atomerőmű új blokkjainál a legfejlettebb biztonsági megoldásokat alkalmazzák, hogy minden lehetséges eseménynél meg tudják védeni a létesítményt, illetve a környezetet – hangsúlyozta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatornán szerdán.

A kormánybiztos kifejtette, a nukleáris létesítmények mindenhol kiemeltnek számítanak. Kiemelkedő jelentőségű a műszaki biztonság, az illetéktelen behatolás elleni védettség, valamint annak megakadályozása, hogy nukleáris anyagok illetéktelen kezekbe kerüljenek.
A nukleáris létesítmények védettségéről Washingtonban megrendezett nemzetközi konferencia kapcsán Aszódi Attila kiemelte: Magyarországon erre külön jogszabályok vonatkoznak, hatósági rendszer ellenőrzi, hogy a létesítmények az őket fenyegető veszélyekkel arányosan legyenek védve.
A kormánybiztos hangsúlyozta azt is, az elmúlt időszak terrorcselekményei nem nukleáris létesítmények ellen történtek, mert ezek a legjobban védettek. Ugyanakkor a potenciális veszély miatt kiemelten foglalkoznak a védettség kérdésével – jelezte.
Aszódi Attila kitért arra is: a nukleáris anyagokat, valamint a radioaktív anyagokat a fejlett országokban szigorúan ellenőrzik, nyilvántartják. Kontrollálják azokat a létesítményeket, ahol ilyen anyagok vannak, hogy megakadályozzák azok illetéktelen kezekbe jutását. Nem történt még ilyen eset, és a fejlett országok célja olyan rendszerek működtetése, hogy ne is történhessen – mondta."
Hathor
Hathor 2016. 04. 13. 12:52
Előzmény: #91  Hathor
#94

"Lázár: ha nem Paks, akkor hogyan? (Promenád, 2016.04.11 16:45)

Az Országgyűlés két törvényt is hozott 2014 tavasza előtt, hogy a paksi bővítési beruházás megtörténhessen és ahhoz a fedezet rendelkezésre álljon – idézte fel Lázár János a Parlament hétfői, plenáris ülésén. A Miniszterelnökséget vezető miniszter képviselői interpellációra válaszolva felidézte: az LMP 2014-es választási kampányában azon választók szavazatait kérte, akik nem támogatják ezt a beruházást. A választás eredményét tekintve magas az atomerőmű beruházásának támogatottsága – állapította meg a politikus.

Lázár János hangsúlyozta: az ellenzék képtelen volt felmutatni megfelelő alternatívát a paksi beruházással szemben. Mint kifejtette, az ország áramellátásának 30 százalékát adja Paks, 30 százalék az import áram, 11 százalék származik földgázból és 7 százalékot tesz ki a megújuló források aránya, és az energiaszükséglet 14 százalékát termelik szénerőművek. A miniszter kijelentette: kíváncsi, hogy az energiaszükségletet hogyan kívánják az ellenzéki pártok kielégíteni.

Lázár János hozzátette: amikor a választókat a zöld energiával üldözik, ezt is el kell mondani, hogy Németországban minden háztartás 90 forintot fizet kilowattóránként az energiáért, míg az itthoni családok csak 36 forintot, mert a német háztartások kilowattonként 20 forinttal támogatják a megújuló energiaforrások alkalmazását. Arra még nem hangzott el válasz, hogy a paksi beruházás nélkül hogyan garantálható az áram olcsó ára – tette hozzá Lázár János.

Az Európai Bizottság agendája szerint az atomenergiának a jövőben is 30 százalékot kell kitennie, amely a jelen kapacitások fenntartásának szükségességét jelenti – fogalmazott a miniszter, kijelentve: a bizottság támogatja a magyarországi atomenergetikai beruházást, ezért járult hozzá a műszaki notifikációhoz. Magyarország garanciát adott az orosz féllel együtt, hogy az uniós beszerzési szabályokat be fogja tartani, továbbá azt, hogy az országnak a beruházás még 12 milliárd eurós hitel árán is, a világ egyik legtapasztaltabb pénzügyi tanácsadó testülete bizonyította be.

Az erőművel kapcsolatos adatok védelmében csak annyit kíván elérni a kormány, amely más országoknál is szokásos – jelentette ki a miniszter, hangsúlyozva: a játékszabályokat be fogják tartani. A kormány kész, hogy folyamatosan tájékoztassa azt parlamenti eseti bizottságot, amely az unióval történő megállapodás létrejötte után állna fel.

A Miniszterelnökség elállt a szegedi beruházástól

9223 milliárd forintot hívott le a 2007 és 2013 közötti uniós ciklusban, az elszámolás folyik, amelyben bár vannak hibák, az a két százalékos küszöb alatt vannak – jelentette ki Lázár János azonnali kérdésre válaszolva. Mint elmondta, a Szegedi Vadaspark játszóterét érintő projektnél vizsgálatot rendetek el, a Miniszterelnökség támogatásokat vizsgáló főosztályának munkatársai találtak hibákat, ezért a Miniszterelnökség a szerződéstől elállt, 185 millió forintot visszakövetel a projekttől és a vállalkozóktól is. A miniszter leszögezte: a leghatározottabban lépnek fel, ahogy az uniós projektek tisztaságát biztosítani tudják.

A kockázat realizálódott

A Honvéd Egészségpénztár tagjainak követeléseinek kivizsgálására nem lát lehetőséget a miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a hozzá intézett azonnali kérdésre reagálva mondta ezt, amely szerint a Quaestor-ügy kapcsán a pénztári tagok elvesztették megtakarításaikat. Mint a tárcavezető kifejtette, a dolgozók esetében, akik a haza szolgálatát vállalták, megvizsgálhatják, hogyan tudnak segíteni, de a kártalanítási ügybe nem szólhatnak bele. A miniszter hozzátette: a pénztári tagok, amikor a többi lehetőségnél jóval nagyobb hozamot ígérő, azonban felettébb kockázatos befektetést választották, nem kértek tanácsot, azt választották, és a kockázat realizálódott.

Arnay"
Törölt felhasználó 2016. 04. 11. 13:52
Törölt hozzászólás
#93
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2016. 04. 11. 13:45
Előzmény: #88  Hathor
#92
"A folyamatos beruházások eredményeként a paksi ma már Európa egyik legbiztonságosabb atomerőműve."

Igen, már csak azt kellene megválaszolni, hogy miért kellett a fukushimai katasztrófáig várni a platina rekombinátorok beszerzésével? Valamelyik vezérig. / szakállamtitkár / egyéb döntéshozó blokkolta addig? Vagy nem is javasolta senki korábban? Évtizedekig működött úgy, hogy egy elég komoly veszélyforrást ignoráltak a gyakorlatban (lehet, hogy elméletben nem, de azzal kitörölhetjük...), aztán Fukushima után kb. egy hónapon belül beszerezték... (Plusz kérdés: vannak-e hasonló "biztonsági rések", amikről szintén nem tud a nyilvánosság?)
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 12:02
Előzmény: #90  Hathor
#91
Elvernék az atomhulladék tárolására félretett milliárdokat

2015-11-03 09:07:14

Hargitai Miklós
Népszabadság
Az újabb kormányzati tervekben már nem számolnak komolyan a kiégett paksi fűtőelemek oroszországi kiszállításával, így elvben nélkülözhetetlen lenne egy atomtemető felépítése, a kormány mégis mentesítené az atomerőművet a hulladékkezelés finanszírozásától. Emiatt nem lesz feltétlenül olcsóbb az áram, viszont az állami közműholding egy darabig működőképes maradhat.


HIRDETÉS
Elsőként az Index írta meg (a Miniszterelnökség belső anyagára hivatkozva), hogy a kormány mentesítené a paksi atomerőművet a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba (KNPA) szánt befizetésekből. Az említett tétel kilowattóránként nagyjából 2 forinttal növeli a paksi termelői áramárat, és jelenleg évente 20 milliárd forintot jelent az alapnak, ebből kellene fedezni a kiégett fűtőelemek raktározását, illetve az életciklus végén az atomerőmű leszerelését, vagyis a nagy aktivitású sugárzó hulladék eltakarítását.
Az atom­hulladék sorsa körül eddig is rengeteg volt a bizonytalanság: a közelmúltban az MTA szakértői is kétségbe vonták, hogy az erőmű befizetései elegendőek lennének a majdani költségekre, amelyek ráadásul olyan hatalmas summát tesznek ki, hogy azt egyszerre előteremteni szinte lehetetlen. Az sem egyértelmű, hogy a szóban forgó pénzösszeg valóban rendelkezésre áll.
Atomtemető Bátaapátiban. Sokáig töltik, csak az a kérdés, miből?
Atomtemető Bátaapátiban. Sokáig töltik, csak az a kérdés, miből?
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság


HIRDETÉS
OLVASÓLISTA
VÉLEMÉNY
Lázár ingyenpénze
VÉLEMÉNY
Egyenlősdi
SPORT
Derrick, Tetthely, Gladbach
VÉLEMÉNY
Dömpingverseny
VÉLEMÉNY
Magyaróra
További cikkek

Érdekel
Papíron a KNPA-ban most mintegy 240 milliárd forint van, ám arról még a kormányhoz a témában rendszeresen kérdéseket intéző, amúgy maximálisan atompárti Jobbik sincs meggyőződve, hogy
a pénz ténylegesen létezik is, és nem csak egy állami kötelezettségvállalást jelent.
A kételyeket erősíti, hogy a ­KNPA-ból fedezik a folyó nukleárishulladék-kezelési kiadásokat, például a kis és közepes aktivitású hulladék bátaapáti tárolójának építését és működtetését. Ám az utóbbi években a tényleges kiadások szinte pontosan megegyeznek azzal a tízmilliárd körüli juttatással, amit a paksi hozzájárulást kiegészítve a központi költségvetés fizet be az alapba. Más szakértők pedig annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az alap költései legalábbis nehezen ellenőrizhetők.

Iparági források szerint a kormány valóban mérlegeli annak lehetőségét, hogy a paksi befizetésektől a továbbiakban eltekint, és belátható ideig a nagy aktivitású, a jelen állás szerint végleg Magyarországon maradó hulladék elhelyezésére sem költ többet.
A biztonságos leszerelést elvben lehetővé tevő alap feladásáról szóló elképzelést az is alátámaszthatja, hogy ismert: a kormány eleve játszik a gondolattal, hogy a paksi atomerőmű jelenleg működő négy blokkját a folyamatban lévő húszéves üzemidő-hosszabbítás lejárta után is tovább üzemeltetné. Vagyis a leszerelés elképzeléseik szerint jó ideig nem lenne aktuális.

Arra az esetre is van terv, ha végképp elodázhatatlanná válik a leállítás: egyes szakértői vélemények szerint a kiégett fűtőelemek ideiglenes tárolója hosszabb távon is alkalmas lehet a sugárzó hulladék megőrzésére, maguk a reaktorok pedig „lábon”, a telephelyen konzerválhatók a legolcsóbban (utóbbi a gyakorlatban az jelentené, hogy egy lakat, illetve néhány fegyveres őr szavatolná a hosszú távú biztonságot).
Mindez tételesen ellentétes a környezetvédelmi törvény és az atomtörvény előírásaival, illetve az EU nukleárishulladék-direktívájával:
a vonatkozó jogszabályok szerint az atomerőművi áram árába be kell épülnie a hulladékkezelés és a végleges tárolás valós költségeinek, azaz ezeket a terheket nem lehet a következő generációkra hárítani. Az említett tervek megvalósítása ugyanakkor éppen a jövő nemzedékek eladósítását jelentené, hiszen az erőművi épületek állagának leromlásával párhuzamosan egyre nőne egy baleset kockázata (a sugárzás csak több ezer éves távlatban csökken érezhetően), vagyis előbb-utóbb mindenképpen szükség lesz egy atomtemetőre.
Ráadásul a lakosság sem nyerne sokat az elkerülhetetlen kiadás prolongálásával: a most megspórolt pénzt ténylegesen nem az áramár további csökkentésére, hanem elsősorban az állami árszabályozás és a különadók miatt deficitessé vált, sorra állami kézbe kerülő energiacégek veszteségeinek pótlására, illetve a szolgáltatókat átvevő állami közműholding működtetésére költenék.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 11:59
Előzmény: #89  Hathor
#90
VÁLLALATOK / ENERGIA
Árverseny vár Paks II.-re
» Energia
Sem áramhiány, sem jelentős áramár-emelkedés nem várható a szakértők szerint Európában azokban az években, amikor a paksi atomerőmű új blokkjait üzembe helyezik. Így az új egységeknek 2025-től és 2026-tól jelentős árversenyre kell felkészülniük az akkorra drámaian átalakuló piacon.

A földrész áramkereslete a legtöbb várakozás szerint évente legfeljebb egy százalékkal bővül. Az európai rendszerirányítók szövetsége, az ENTSOE évi 0,8 százalékkal kalkulál 2025-ig, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) egyik forgatókönyve évi 0,5, a másik évi 0,3 százalékkal.

„Míg korábban a GDP egyszázalékos bővülése körülbelül félszázalékos villamosenergiaigény-növekedést hozott, ma már ennél lényegesen kisebbet, így évente egy százalék alatti fogyasztásnövekedéssel kalkulálhatunk” – válaszolt lapunknak Mezősi András, a REKK kutatója. Szerinte e növekmény bőven kielégíthető az EU túlépített erőmű-kapacitásaival, figyelembe véve a leállítandó létesítmények pótlását is. A földrész ma tele van 10-15 százalékos kihasználtságú gázüzemű erőművekkel, ezeknek a többségét ebben az évtizedben adták át.
A szenes kapacitások a mostaninak a kétharmadára, harmadára esnek 2030-ig az IEA két forgatókönyve szerint, az ENTSOE pedig 12 százalékra teszi a nukleáris kapacitások szűkülését. „Új erőművekre tehát még gyenge kereslet mellett is szükség lesz – mutatott rá Varró László, az IEA menedzsere –, de ezek jellemzően a nap- és szélerőművek lesznek a klímapolitikai célok miatt.

E célok a nulla károsanyag-kibocsátású atomenergiának is kedveznek.” Egy közvetett ok is arra utal, hogy Paks II. egy jellemzően „zöld és gáz”-erőművi környezetben találja majd magát: egy nagyerőmű-beruházás olyan hosszú ideig tart, hogy ha a következő tíz évre lenne ilyen terv, arról már tudnánk, erről Stróbl Alajos, a Pöyry Erőterv szakértője beszélt a Világgazdaságnak.

A megújuló alapú európai áramtermelés terjedésével általánosabbá válik a decentralizált energiaellátás is. A kérdés tehát nem az Hegedűs Miklós , a GKI Energiakutató igazgatója szerint, hogy 2025-ben és 2026-ban mennyi megújuló energia lesz az országban, hanem hogy akkortól mit kezdünk az egyszerre működő, együtt 4400 megawattnyi kapacitású hat paksi blokk áramával. Könnyebb lesz 2035-től, amikor már csak a két új egység működik.

A szakember hangsúlyozta, hogy nap- és szélenergia-kapacitások létesítési költsége egyre versenyképesebb, kesztyűt dobva más áramtermelő módoknak. Ugyanakkor e költségeket Varró László szerint a nagyon eltérő termelési profil miatt nehéz összevetni az atomenergiáéval. Tény viszont, hogy az előbbiek költségei az elmúlt öt évben látványosan estek, az atomenergiáé nem, ez utóbbi európai projektek többéves csúszásban és több milliárd eurós költségtúllépésben vannak.
Az előrejelzések szerint 2030-ig nem várható nagy áramár-növekedés Ez nem kedvez az új atomerőműveknek, mert – mint Mezősi András rámutatott – ezek megtérülése megawattóránként mintegy 100 eurós áramárat feltételez, most viszont a piacon 40 euró körüli a legkeresettebb termék, a zsinóráram ára.

Szerző: B. H. L.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 11:53
Előzmény: #88  Hathor
#89
Fantomfőnökök Paks vezetésében
24.hu
24.hu
HÍRMUNKÁS. 2015. 11. 27. 08:32

2
Megvannak a paksi atomerőmű új, „nyugati” vezetői, kilétüket azonban még nem árulták el.

A paksi atomerőmű vezetői tisztségeinek betöltésére irányuló személyzeti döntések megszülettek – válaszolta a Népszabadságnak a Miniszterelnökség a vezetők személyét firtató kérdésükre.

Lázár János miniszter tavasz óta már többször is bejelentette már az atomerőmű vezérigazgatói, gazdasági és személyzeti vezetői posztján tervezett váltást. Ez azonban mind ez ideig elmaradt.

Lázár tavaly az Országos Atomenergia Hivatal mellé is külföldi tanácsadó testületet helyezett kilátásba. Ennek kapcsán érdemi előrelépés esetére tájékoztatást ígértek.

Annak kapcsán, hogy az unió a tervezett új atomblokkok pályázatának elmaradása miatt kötelezettségszegési eljárást indított, leszögezték: a magyar kormány továbbra is az orosz kormánnyal 2014. január 14-én kötött, élő kormányközi egyezmény alapján jár el. Kiemelik: az orosz fővállalkozó a várakozások szerint a Paks 2. beruházás értékének legalább hatvan százalékára ­európai uniós szabványok alapján közbeszerzéseket fog kiírni.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 11:51
Előzmény: #87  Hathor
#88
Folyamatosan újjászületnek a reaktorok
Lokál, 2015. 12. 17. 01:34 (Frissítve: 2015. 12. 17. 16:04)
szekunder_karbantartas_11
Egy atomerőmű sohasem tekinthető statikus rendszernek, hiszen mind a biztonság, mind az áramtermelés hatékonyságát javító technológia fejlesztése a legfontosabb prioritás a nukleáris villamosenergia-termelésben. A nukleáris létesítmények csak akkor működhetnek, ha megfelelnek a legszigorúbb előírásoknak. A folyamatos beruházások eredményeként a paksi ma már Európa egyik legbiztonságosabb atomerőműve.

Az atomerőművekben az állandó biztonsági és technológiai fejlesztések eredményeként a berendezések és eszközök megújulása gyakorlatilag állandó. A nukleáris létesítményekre kiemelten szigorú követelmények vonatkoznak, ezek teljesítésével azonban lehetőség van a blokkok eredeti üzemidejének meghosszabbítására. Az atomerőmű ezzel további évtizedekre garantálja az olcsó és biztonságos áramtermelést, a legkorszerűbb biztonsági és technikai fejlesztések felhasználásával.

A Paksi Atomerőmű működésének első évtizedét követően, az addig eltelt időszak üzemeltetési tapasztalatai alapján 1994-re az erőmű biztonságát teljes egészében értékelték. Az 1996 és 2002 között végrehajtott, „Biztonságnövelő intézkedések” elnevezésű program végrehajtásával a paksi blokkok biztonsági színvonala a hasonló korú nyugati atomerőművekével megegyező szintre került.

A magyar blokkok eredeti, 440 megawatt villamos teljesítményét a legszigorúbb hazai és nemzetközi biztonsági előírások betartása mellett, kiemelkedő színvonalú tervezőmunka és kivitelezés eredményeként, a technológia fejlesztésével először 470, majd 2009-re 500 megawattra növelték. A négy blokk ezzel már összesen 2000 megawatt teljesítményt képviselt a kétezres évek első évtizedének kezdetére. A paksi blokkokon a kétezres évek elejére befejeződött a biztonsági rendszerek rekonstrukciója, a létesítményt emellett megerősítették a legkisebb valószínűséggel előforduló földrengések esetére is.

A teljesítménynövelés második szakaszát megelőzően, Magyarország uniós csatlakozásakor a Nyugat-európai Nukleáris Hatóságok Szövetsége (WENRA) is elemezte a paksi reaktorok biztonságát. A szervezet 2001-es jelentésében világszínvonalúnak nevezte a létesítmény biztonságát, így semmilyen akadálya nem volt, hogy az immár EU-tag Magyarország a minden követelménynek megfelelő atomerőműben termeljen olcsó áramot fogyasztói számára. Az atomerőműben állandó biztonsági és korszerűsítési fejlesztések zajlanak, így lesz egyre hatékonyabb az energiatermelés. A teljesítménynövelés, amelynek során 500 megawattra emelkedett a blokkok teljesítménye, a technológiai újításoknak járó egyik legnagyobb hazai elismerést, az Innovációs Nagydíjat is elnyerte. A hőteljesítmény nyolcszázalékos növelése nem csupán technológiáját tekintve számított egyedülálló fejlesztésnek, környezetvédelmi szempontból is kiemelkedő eredményt jelentett, hiszen tovább fokozta az atomerőmű káros anyagok kibocsátásától mentes áramtermelését. Paks ezzel a magyar erdők egy évi oxigéntermelését takarítja meg.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 11:49
Előzmény: #86  Hathor
#87
A ROTHSCHILD-TANULMÁNY ALÁTÁMASZTJA: PAKS II. BERUHÁZÁS MEGTÉRÜL
TOM TUCKER 2015.12.23 14:47

A Rothschild nemzetközi bankház által készített tanulmány alátámasztja a magyar kormány álláspontját, a Paks II. beruházás megtérül, megfelelő mennyiségű villamosenergiát lehet előállítani, alacsony önköltség mellett - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos.

Várhatóan a piaci árak is úgy alakulnak majd, hogy nem lesz szükség állami támogatásra az erőműtársaságok működéséhez.

Aszódi Attila az idei év eredményei között említette az erőmű körüli településeken folytatott nagy tájékoztató kampányt, a májusi közmeghallgatást Pakson, valamint a nemzetközi közvélemény informálását a projekt várható környezetvédelmi hatásairól. Mindemellett a környezetvédelmi engedélyezés már az utolsó szakaszban jár, akár néhány héten belül megkaphatja a projekt a hozzájárulást - mondta.

A kormánybiztos megismételte, hogy az erőműhöz kapcsolódó brüsszeli öt eljárásból három esetében Magyarország megszerezte a jóváhagyást. A bizottság elfogadta a projektet energiapolitikai, ellátásbiztonsági és klímavédelmi szempontból, az Európai Bizottság alatt működő uniós szerv, az Euratom Ellátási Ügynökség pedig aláírta az üzemanyag-ellátási szerződést.

Kiemelte, hogy a keretrendszer adott, meg kell még beszélni egyebek mellett a versenyjogi kérdéseket, a beszerzési ügyeket. A kormánybiztos úgy vélte, hogy a 2016-os év elegendő lesz arra, hogy a bizottsággal is lerendezzék a kérdéseket és remélhetőleg a telephelyengedély is rendelkezésre áll majd.

A környezetvédelmi engedélyezés felfüggesztésére indított Greenpeace-kérelemre úgy reagált: a környezeti hatástanulmányban minden a törvény által előírt információ szerepel, a lakossági konzultáció, illetve a nemzetközi közmeghallgatás során minden felmerült kérdésre választ adtak, továbbá minden információ, ami a projektnek ebben a szakaszában szükséges, rendelkezésre áll, ami alapján döntést lehet hozni.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 11:48
Előzmény: #85  Hathor
#86
Milliárdokat csoportosítanak át a filmszakmába a Paksi Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-től
MTI/Szerk. on 2015-12-24 at 13:00
paksi-atomeromu

Pluszforrást csoportosít át a filmgyártás támogatására a kormány, a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint 8,4063 milliárd forintot kell haladéktalanul átutalnia a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. számára az emberi erőforrások miniszterének.

A kormányhatározat szerint a 2015. évi költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma filmszakmai támogatásokat szolgáló keretébe a Miniszterelnökség fejezetéből, a Paksi Atomerőmű Fejlesztő Zrt. tőkeemelése jogcím alól csoportosítják át a több mint 8 milliárd forintot, a központi költségvetés egyes előirányzatain keletkezett megtakarításokra tekintettel.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 11:46
Előzmény: #84  Hathor
#85
Atomerőmű-verseny jön
2015. 12. 28. 12:59|Utolsó módosítás: 2015. 12. 28. 16:45|Vállalatok » Energia
Brutális áramár-emelkedés és magas kihasználtság kell a két új paksi blokk megtérüléséhez. Ha ez adott lesz, még akkor is kellenek további megújuló és lignitkapacitások.

Az új paksi blokkok csak jelentős áramár-emelkedés és viszonylag magas kihasználtság mellett térülhetnek meg. Ez az egyik fő megállapítása a tervezett beruházásról készített Rothschild-jelentésnek, és ugyanígy vélekedik a Világgazdaságnak nyilatkozó Aszódi Attila , a paksi kapacitásfenntartásért felelős kormánybiztos. A bankház a számításai során figyelembe vett nemzetközi (OECD, IEA, atomerőművek és tanácsadó cégek által összeállított) és magyarországi tanulmányokat. Utóbbiak között olyanokat is, amelyek nem bíznak a két új blokk megtérülésében, vagy csak a fenti, szigorú feltételek teljesülése esetén.


Szakmai oldalról kérdés lehet, mondhat-e újat egy olyan tanulmány, amely már közzétett elemzéseken (is) alapul. Aszódi Attila szerint igen, mert az összefoglaló rámutat, mi kifogásolható a korábbi gazdasági számításokban, és friss számokkal támasztja alá, hogy a beruházás megáll a lábán. Ezzel erősíti is Brüsszelben a magyar álláspontot, ahol éppen azt vizsgálják, nem rejt-e a projekt tervezett finanszírozása állami támogatást.
A projektért lobbizó politikusok azt állítják, hogy Paks II.-é lesz a legolcsóbb áram. A kormánybiztos szerint ez is kiolvasható a tanulmányból, feltételezve az erőmű magas kihasználtságát és zavartalan működését. A bankház 50-57 euró/kilowattórás önköltséggel számolt, Aszódi Attila 50-55 euróst feltételezett. „Ennél nem ismerünk olcsóbb áramtermelő technológiát” – jelentette ki. Cáfolta, hogy Paks II. túlnyerheti magát, és veszélybe sodorhatja az energiastratégia atom-szén-zöld tervének megvalósítását.

Magyarázata szerint a túlnyerést a térségben az fékezi, hogy több országban van, illetve lesz új atomerőmű, vagyis Paks II.-nek regionális nukleáris versenyben kell majd megállnia a helyét. Viszonylag sok atomerőművi áramunk egyébként is csak akkor lesz, amikor a hat paksi blokk egyszerre működik, de akkor legalább ki lehet váltani a 2 megawattórányi importot. A belföldi túlnyerést gátolja, hogy majdani áramellátásunkból Paks II. megépülésével is hiányzik még 7000 megawattnyi kapacitás. Igaz, a Mátrai Erőmű nemrég átadott egy nagy napelemparkot, az MVM pedig Szegeden indított hasonló projektet, de továbbiak is kellenek. A Mátrai Erőműnek új lignitblokkra is szüksége lesz. Hosszabb távon viszont megmarad a nukleáris áramtermelés nagyjából 40 százalékos aránya: Paks ma évi 15 terawattóra áramot ad, Paks II. 18 terawattórát fog.

Szerző: B. Horváth Lilla
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 11:44
Előzmény: #83  Hathor
#84
Lázárékhoz kerülhet a paksi atomerőmű cég is

Népszava-információ

A rezsicsökkentés mindenáron való fenntartásának rendeli alá az energiapolitikát a Miniszterelnökség, amely ennek érdekében elvonná a paksi atomerőmű felügyeletét a fejlesztési tárcától - derül ki a 444.hu által megszerzett vitaanyag-kiegészítésből. A Miniszterelnökségen készült, belső tárgyalásra szánt dokumentum ugyan az Index jóvoltából már az ősszel nyilvánosságra került, ám most kiderült, van egy bővebb változata is.

hirdetés
Az egyes közműcégek felvásárlását, a paksi hulladék elhelyezésére szánt pénzek megcsapolását és rezsicsökkentésre való felhasználását részletező vitaanyag eddig nem ismert részében szó esik arról is, hogy a paksi atomerőművet a MVM Magyar Villamos Művek (MVM) alól áttennék az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) alá, vagyis a Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez tartozó állami cég helyett a Lázár János vezette Miniszterelnökség lenne a tulajdonosa. A tanulmány készítői azzal érvelnek a tulajdonosváltás mellett, hogy Paks II. fejlesztése már most is a Miniszterelnökség fennhatósága alá tartozik, ezért hatékonyabb lenne, ha egy kézben lenne a magyar atomügy. Az MVM amúgy is üzleti logika alapján működik, haszonra törekszik, a Miniszterelnökség illetve az ENKSZ érvényesíteni tudná a non-profit elvet, így ebben a modellben lehetne csak igazán olcsó a villamosáram, így lehetne fenntartható a rezsicsökkentés.

Nagy kérdés azonban, milyen kimenetele lesz a rezsicsökkentést érintő, Brüsszel által indított kötelezettségszegési eljárásnak. Várhatóan a lakossági áram és gáztarifákba vissza kell emelni azokat a tételeket, amelyeket korábban kivettek és nem kizárt, hogy évente százmilliárdos méretű kompenzációt kellene majd fizetnie a magyar államnak a rezsicsökkentésből kárt szenvedő energetikai cégeknek.

A közműcégek megszerzése után várhatóan véget ér a rezsicsökkentés, a lakossági árak újra piaci szintre emelkedhetnek a tervezet szerint. Mivel a kormány tartani akarja a jelenlegi lakossági energiaárakat, a különbözet ledolgozására újabb források után kell nézni, ezt pedig az állami kézben levő atomerőmű, az MVM, illetve a MAVIR tartalékainak megcsapolásával szerezhetik meg. A vitairat forrásszerző helyként megemlíti a Mol-t is, holott az csak negyedében állami tulajdonú, így eléggé korlátozottak a kormány beleszólási lehetőségei.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 11:41
Előzmény: #82  Hathor
#83
Vizsgálják a paksi blokkok helyét
2016. 1. 15. 05:00|Utolsó módosítás: 2016. 1. 15. 18:46|Vállalatok » Energia

A végéhez közeledik a két új paksi atomerőműblokk majdani telephelyének vizsgálata, a kiértékelése után a Paks II. Zrt. kérheti majd az új erőmű telephely- és létesítési engedélyét. Kérelme majd az Országos Atomenergia Hivatalhoz kerül (OAH), amely a projekt egyéb előkészületeit is felügyeli – ismertette Fichtinger Gyula főigazgató a hivatal tegnapi tájékoztatóján.

Az OAH ebben az évben folytatja a működő atomerőműben kiégett üzemanyag-kazetták átmeneti tárolója (KKÁT) bővítésének az ellenőrzését. A tárolócsövek már készülnek – a beszállító lapunk értesülése szerint a Pintér Művek –, ahogyan az azokat behelyező berendezések is. A hivatal legkésőbb az év végéig szeretné elbírálni a létesítmény 3. blokkjának üzemidő-hosszabbítási kérelmét. Ezalatt az erőműtársaság folytatja annak a 46 biztonságnövelő teendőnek a végrehajtását, amelyet 2018-as határidővel írt elő számára az OAH. Erre az intézkedésre annak ellenére is szükség van, hogy az erőmű sikerrel vizsgázott a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset utáni stresszteszten.
Ez évtől az OAH-hoz kerültek egyes építési engedélyezések és a sugárvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatok egy része is, 4000 új engedélyessel együtt. A többletteendők ellátására bő 80 fővel növelte létszámát a hivatal. Lapunk tudomása szerint az OAH ezzel ki is nőtte a székházát, hamarosan költözni kényszerül.

Az OAH frissítette az atomerőmű kiberfenyegetettségének csökkentését célzó módszertant, és meghatározta, mely fenyegetettségi szintre kell majd felkészíteni Paks II.-t. Megújította a nukleáris üzemanyag szállítási baleseteire való intézkedési tervet is.

Szerző: VG
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 11:24
Előzmény: #81  Hathor
#82
Új iparág és sok munkahely jöhetne létre a paksi beruházással
2016.02.17
A Paks II. atomerőmű fejlesztése esélyt teremt arra, hogy az erőművi beszállító iparág kiépüljön Magyarországon, amely az autóiparhoz hasonlóan felmérhetetlen növekedési lehetőséget rejt az ország számára - mondta Goszták Árpád, a Siemens Zrt. Power and Gas budapesti üzemének gazdasági vezetője kedden Budapesten.

Arra kevés az esély, hogy komplett, 1200 megawattos turbinákat Magyarországon építsenek, de a komponensek tervezése és gyártása itt is kivitelezhető - tette hozzá.

Goszták Árpád hangsúlyozta, a Siemens-csoport beszállítóként részt venne a Paks II. beruházásban, közel egymilliárd euró értékben szállítana turbinákat és operatív irányítástechnikát. A turbinákkal kapcsolatosan összességében mintegy 40 százalékos magyar beszállítói hányad lenne elérhető - emlékeztetett a szakember.

A gőz- és gázturbinákhoz használt alkatrészek mintegy 15-20 százalékát gyártja most a budapesti üzem, így a paksi megbízás elnyerése a Siemens számára is jelentős kapacitásbővítéssel és beruházással járna. Mint megjegyezte, az üzem mostani termelési volumene csaknem duplájára nőne a paksi projekt ideje alatt, a vállalat 200 alkalmazottal is bővíthetné mostani 500-as dolgozói létszámát.

Verle Viktor, a Siemens Zrt. Power and Gas divíziójának vezetője hangsúlyozta: mivel a régi paksi erőműveket 2032-2037-ben várhatóan leállítják, a Paks II projektre a kapacitás fenntartása érdekében szükség lenne, a korábbi 2000 megawattos kapacitás az új blokkokkal 2400 megawattra bővíthető.

A divízió vezetője megjegyezte, hogy a budapesti üzem gyárt komponenseket többek között egy amerikai atomerőmű-bővítéshez is, valamint Magyarországon gyártott egységeket építettek be abba a düsseldorfi erőműbe, amelynek gáz- és gőzturbináiban 61,5 százalékos hatékonysággal elektromos áram állítható elő, új világrekordot felállítva ezzel kategóriájában.

A Siemens Zrt., valamint a csoporthoz tartozó további Siemens leányvállalatok az elmúlt öt évben több mint 800 fővel növelték foglalkoztatottaik számát.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 10:34
Előzmény: #80  Hathor
#81
Seszták Miklós: A fenntartható rezsicsökkentés alappillére Paks

Egyre hatékonyabban működik az atomerőmű

MH/MTI – 2016.03.21. 18:10

Az atomenergia a biztonságos energiaellátás alappillére Magyarországon, és ez hosszú távon így marad, jelentette ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn, miután látogatást tett a Paksi Atomerőműben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A közlemény szerint a kormány kiemelt figyelmet fordít a létesítményre, amely a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre hatékonyabban működik. A tárcavezető rámutatott, hogy az atomerőmű a fenntartható rezsicsökkentés, az olcsó energia garanciája, és hatékony eszköze az energiafüggőség csökkentésének.

Kitért arra is, hogy az erőmű folyamatosan erőfeszítéseket tesz a biztonság és hatékonyság javítására. Utóbbi példájaként említette a tizenöt hónapos üzemeltetési ciklus bevezetését. Kiemelte, hogy jó ütemben halad a hármas és négyes blokk üzemidő-hosszabbítása is, amely további húsz évre biztosítaná a Paksi Atomerőmű működését.

„A termelési hatékonysággal legalább egyenértékű követelmény a létesítmény működésének biztonságossága, amelynek fenntartásában és növelésében a kormányzat továbbra is számít az itt dolgozók felelősségteljes és elkötelezett munkájára” - idézi a közlemény a minisztert.

Seszták Miklós találkozott az erőmű dolgozóival és a szakszervezetek képviselőivel is.

Újabb fejlesztéseket terveznek

Lőrincz László, a PADOSZ (Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete) elnöke az MTI-nek azt mondta, „gyors, célratörő, mellébeszélések nélküli tárgyaláson” három kérdésre, a 2016-os bérekre, a munkaközi szünetek elszámolására és a célprémiumok, jutalmak eddigi korlátozására tértek ki. Utóbbiban a miniszter kész, pozitív válasszal érkezett, de a többiben is reménykeltő volt a válasz, amit az érdekképviseletek kaptak - mondta.

„A Pakson dolgozó kollégák több évtizedes elkötelezettsége nélkül ma nem tartana ott az erőmű, ahol tart. Tulajdonosként úgy véljük, ezt az eredményes csapatot meg kell becsülni” - idézte a minisztérium közleménye Csiba Pétert, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki a látogatás kapcsán arra is emlékeztetett, hogy az MVM csoporthoz tartozó Paksi Atomerőmű 2015-ben a megtermelt villamos energia mennyisége és a biztonsági mutatók szempontjából is rekordévet zárt.

Hamvas István vezérigazgató arról adott tájékoztatást, hogy újabb fejlesztéseket terveznek annak érdekében, hogy tovább javuljon a Paksi Atomerőmű nemzetközi szinten eddig is kimagasló rendelkezésre állása, ami magával vonja azt, hogy nő az olcsó és környezetkímélő módon, szén-dioxid kibocsátása nélkül megtermelt villamos energia mennyisége. Ennek érdekében idén megkezdődik a dízelgenerátorok üzemközbeni karbantartásának bevezetése és a turbinák rekonstrukciója is.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 10:30
Előzmény: #79  Hathor
#80
Megbecsülik a Paksi Atomerőmű munkatársait
2016.03.22
A kormányzat továbbra is számít a Paksi Atomerőmű dolgozóinak felelősségteljes és elkötelezett munkájára.

A Soft Consulting Hungary Zrt. 1998-ban kezdte meg a BaBér bérügyviteli programrendszer fejlesztését. Közel 40 szakképzett munkatársának köszönhetően ma Magyarország egyik vezető bérügyviteli program-fejlesztő cégének mondhatja magát. Az elmúlt években folyamatosan szélesítették termékkínálatukat, így vezető termékük, a BaBér bérügyviteli szoftver és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, egyedi fejlesztések, oktatások mellett jelenleg munkaidő-nyilvántartási, cafeteria, HR, megoldásokat is kínálnak.

Az atomenergia a biztonságos energiaellátás alappillére Magyarországon, és ez hosszú távon így marad, jelentette ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn, miután látogatást tett a Paksi Atomerőműben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A közlemény szerint a kormány kiemelt figyelmet fordít a létesítményre, amely a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre hatékonyabban működik. A tárcavezető rámutatott, hogy az atomerőmű a fenntartható rezsicsökkentés, az olcsó energia garanciája, és hatékony eszköze az energiafüggőség csökkentésének.

Kitért arra is, hogy az erőmű folyamatosan erőfeszítéseket tesz a biztonság és hatékonyság javítására. Utóbbi példájaként említette a 15 hónapos üzemeltetési ciklus bevezetését. Kiemelte, hogy jó ütemben halad a 3-as és 4-es blokk üzemidő-hosszabbítása is, amely további 20 évre biztosítaná a Paksi Atomerőmű működését.

"A termelési hatékonysággal legalább egyenértékű követelmény a létesítmény működésének biztonságossága, amelynek fenntartásában és növelésében a kormányzat továbbra is számít az itt dolgozók felelősségteljes és elkötelezett munkájára" - idézi a közlemény a minisztert.

Seszták Miklós találkozott az erőmű dolgozóival és a szakszervezetek képviselőivel is.

Lőrincz László, a PADOSZ (Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete) elnöke az MTI-nek azt mondta, "gyors, célratörő, mellébeszélések nélküli tárgyaláson" három kérdésre, a 2016-os bérekre, a munkaközi szünetek elszámolására és a célprémiumok, jutalmak eddigi korlátozására tértek ki. Utóbbiban a miniszter kész, pozitív válasszal érkezett, de a többiben is reménykeltő volt a válasz, amit az érdekképviseletek kaptak - mondta.

"A Pakson dolgozó kollégák több évtizedes elkötelezettsége nélkül ma nem tartana ott az erőmű, ahol tart. Tulajdonosként úgy véljük, ezt az eredményes csapatot meg kell becsülni" - idézte a minisztérium közleménye Csiba Pétert, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki a látogatás kapcsán arra is emlékeztetett, hogy az MVM csoporthoz tartozó Paksi Atomerőmű 2015-ben a megtermelt villamos energia mennyisége és a biztonsági mutatók szempontjából is rekordévet zárt.

Hamvas István vezérigazgató arról adott tájékoztatást, hogy újabb fejlesztéseket terveznek annak érdekében, hogy tovább javuljon a Paksi Atomerőmű nemzetközi szinten eddig is kimagasló rendelkezésre állása, ami magával vonja azt, hogy nő az olcsó és környezetkímélő módon, szén-dioxid kibocsátása nélkül megtermelt villamos energia mennyisége. Ennek érdekében idén megkezdődik a dízelgenerátorok üzemközbeni karbantartásának bevezetése és a turbinák rekonstrukciója is.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 10:28
Előzmény: #78  Hathor
#79
"Paks II.-höz nem kell szivattyús tározó
2016. 3. 22. 05:00|Utolsó módosítás: 2016. 3. 22. 12:47|Vállalatok » Energia

Mik ezek?
Nem kell feltétlenül szivattyús energiatározót (SZET) létesíteni a két új paksi blokk létesítése miatt – értesült a Világgazdaság energiapiaci körökből. A projektet előkészítő vizsgálatokban ugyanis megállapították, hogy egy ilyen létesítmény nélkül is működtethető az új atomerőmű, szabályozható a hazai villamosenergia-rendszer, és kezelhető a megnövekedett áramtartalékolási igény. Mindazonáltal egy SZET nagyon hasznos lehet: az országban (Pakson) éppen fölöslegben előállított árammal a SZET alsó víztározójából a fölsőbe szivattyúzhatják a vizet – lehetővé téve az erőmű magas kihasználtságát és áramának tárolását is –, ahonnan azt megnövekedett áramigény esetén leengedhetik egy vízerőművön keresztül.

A cikk a hirdetés után folytatódik


Csakhogy ez sokba kerül, környezetvédelmi aggályokat is felvet, és nem túl jók hozzá a hazai földrajzi adottságok. Korábbi számítások alapján egy hazai viszonyok között optimális, azaz 600 megawattos, 3600 megawattó­ra tározókapa­citású és később bővíthető szivattyús tározó 160-200 milliárd forintot vinne el. A vele betárolható energiamennyiség kisebb, mint az országban évente felhasznált áram egy tízezrede. Valós beruházási költségei az előbbi sávtól mindkét irányba jelentősen eltérhetnek a tényleges megvalósítási helyszín geológiai adottságai függvényében, valamint a szükséges víz- és mélyépítési munkák árának különbözősége miatt.
SZET nélkül azonban nemcsak Paks II. lenne meg az előkészítő vizsgálatok szerint, de a beruházás nem szerepel az MVM terveiben és az ország 2030-ig szóló energiastratégiájában sem. Igaz, később szerepelhet. Egy ilyen tározó létesítése – hangsúlyozottan csak lehetőségként – felmerült viszont a hazai villamosenergia-rendszer közép- és hosszú távú bővítési terveiben.

Az elmúlt években előzetes megvalósíthatósági tanulmányok sora készült szivattyús tározókra. A hetvenes-nyolcvanas években a Dunakanyart tekintették optimális helyszínnek, ahol a felső tározó Prédikálószék lett volna, az alsó maga a Duna. Ám a terv ellehetetlenült a társadalmi ellenálláson. Esélyes helyszín a Zempléni-hegységben lévő Sima község térsége is, ahol – és tucatnyi más helyen – alaposan felmérték a létesítés lehetőségét.

Terítékre kerültek a hazainál sokkal jobb geológiai adottságú, külföldi telephelyek is. A Kárpát Energo a Kárpátalján keresgélt, az MVM Szlovákiában, az Ipoly folyó felső szakaszán, bár ott az alsó tározó miatt át kellett volna helyezni két kisebb települést. Az MVM romániai telephelyben is gondolkodott, a szakminisztérium pedig horvátországiban."
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 10:19
Előzmény: #77  Hathor
#78
Még pihentetik a paksi hitelkeretet
A jövő hónaptól mérsékelni kell az atomerőmű bővítésével kapcsolatos iratok titkosítását

Illés József, 2016. március 22., kedd 17:52
Egyelőre nem hív le részleteket a paksi atomerőmű bővítésére rendelkezésre álló tízmilliárd eurós orosz hitelkeretből a kormány. A kabinet ugyanis kivárja az építkezés ügyében zajló uniós versenyjogi vizsgálat lezárását. A parlament elé került a törvényjavaslat a bővítéssel kapcsolatos iratok titkosításáról is. A jogszabályt az unió menetrendje szerint még áprilisban életbe kell léptetnie az Országgyűlésnek.
Nem kezdi meg a magyar kormány a paksi atomerőmű bővítésére rendelkezésre álló tízmilliárd eurós orosz hitelkeret részleteinek lehívását, amíg tart a Magyarországgal szemben zajló uniós versenyjogi vizsgálat. Ez derült ki abból a válaszlevélből, amelyet Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője kapott a még januárban beadott írásbeli kérdésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől. A mostani eljárás során az Európai Unió (EU) azt szeretné kideríteni, hogy jogszerűen bízta-e a magyar kormány versenyeztetés nélkül a paksi erőmű fejlesztését az orosz Roszatomra.

Jávor Benedek lapunknak elmondta: nem kötelező jelleggel, de az uniós bizottság határozottan javasolta valamennyi paksi építkezéssel kapcsolatos előkészület leállítását is a vizsgálatok lezárásáig, s ez némi csúszást okozhatna a beruházásban. A kormány azonban feltehetően nem állította le a beruházás előkészítését.

Az uniós „intelem” következménye

Vélhetően az uniós „intelem” következménye ugyanakkor, hogy Lázár a közelmúltban azt nyilatkozta: várhatóan az év közepén kezdődhet meg az orosz hitelkeret lehívása. Az EU a közelmúltban egyéb kötelezettségeket is rótt a magyar kormányra a paksi építkezés kapcsán. A napokban például el kell fogadnia az Országgyűlésnek a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos általános titkosítás enyhítésére szolgáló törvényjavaslatot, s annak áprilisban életbe is kell lépnie.

– A titkosítás mérséklése fontos lépés lesz annak érdekében, hogy nyilvánosságra kerülhessenek az eddig titkolt beruházással kapcsolatos dokumentumok. Arra azonban nem lehet számítani, hogy a lakosság megismerheti a legalább 12 milliárd eurós (hozzávetőleg 3600 milliárd forintos) építkezés valamennyi olyan részletét, amely az emberekre tartozna – véli Jávor Benedek. A képviselő emlékeztetett arra, hogy még tavaly nyáron fordult panasszal az Európai Bizottsághoz, mert úgy gondolta, hogy a paksi beruházás kapcsán megalkotott titkosítási rendelkezés egyaránt ellentétes a magyar alaptörvénnyel és az uniós jogi szabályozással. A Európai Unió (EU) testülete megvizsgálta a beadványát, és még az elmúlt év őszén jelezte, hogy a titkosítási rendelet valóban sérti a közösség előírásait, miután nem összeegyeztethető az információs szabadságra vonatkozó belső szabályozással, mivel általános tiltást tartalmaz valamennyi építkezéssel összefüggő iratra. Emellett egy előzetes, úgynevezett pilot eljárás keretében indított vizsgálat során az is kiderült, hogy a magyar kormányzat által alkalmazott általános titkosítás nem felel meg a környezeti információk nyilvánosságát és a társadalmi részvétel lehetőségét biztosító aarhusi egyezménynek sem. A bizottság ezen okok miatt kötelezte új, a közösségi jogrendbe illeszkedő titkosítási jogszabály megalkotására a kabinetet.

Emlékezetes: a paksi erőmű építése kapcsán több uniós vizsgálat is zajlik. Az egyik brüsszeli irat szerint a közös uniós kereskedelmi politikát is súlyosan sértheti a bővítés. A bizottságnak komoly aggályai akadnak a 2014. január 14-én az orosz és a magyar kormány által kötött erőmű bővítési megállapodásával kapcsolatban. Mivel az uniós szabályok szerint Brüsszel előzetes jóváhagyását igényli, ha egy tagállam megnyitja a piacát egy harmadik fél, jelen esetben Oroszország előtt, és a paksi építkezés nem kapott ilyen hozzájárulást. Emellett a közösség azt is külön eljárás keretében vizsgálja, hogy a paksi beruházás részesül-e tiltott állami támogatásban.

Szükség van a paksi áramra
Az atomenergia ma a biztonságos energiaellátás alappillére Magyarországon, és ez hosszú távon így marad – jelentette ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter tegnap, az atomerőműben tett látogatását követően. Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy Magyarország energiaellátását egyedül az MVM képes tartósan, stabil keretek között, megfizethető árszinten garantálni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 22.
Hathor
Hathor 2016. 04. 11. 09:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#77
2016. MÁRCIUS 29. KEDD 17:47
ÉVTIZEDEKIG ÉPÍTIK A BÁTAAPÁTI ATOMTÁROLÓT
ÉVTIZEDEKIG ÉPÍTHETIK A BÁTAAPÁTI ATOMTÁROLÓT
Nagy Áron

Egy vasbeton medence megépítésével folytatódik idén a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló fejlesztése, amelynek I–K2 jelű tárolókamrája így 2017-től fogadhatná a Paksi Atomerőműből érkező hulladékot – egyebek közt ez is kiderült a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezeléséről szóló nemzeti program stratégiai környezeti vizsgálatának eredményeit összegző tanulmányból.

A bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) több ütemben készül el – idézte fel a közelmúltban elkészült jelentés. Elsőként, 2008 közepére fölépültek a felszíni épületek, majd 2012-re kialakították az első két tárolót és az ezeket kiszolgáló technológiai rendszereket is. A hulladék végleges elhelyezésre szolgáló kamrák 250 méteres mélységben vannak. Ezek átadása után a munka folytatódott. Tavaly az I–K3-as és I–K4-es jelzésű termek bányászati módszerekkel történő „kihajtásával” sikerült végezniük a beruházáson dolgozó szakembereknek.
A bátaapáti hulladéktárolóval a nemzeti program hosszú távon számol. A továbbépítésre és a hasznosításra az évszázad második felének közepéig készültek tervek, s ha a paksi bővítés megvalósul, akkor akár 2100-ig érkezhetnek majd ide a veszélyes anyagok.
Az országban van egy másik kis- és közepes aktivitású hulladékok végleges elhelyezésére szolgáló létesítmény, mégpedig Püspökszilágyon, a Radioaktívhulladék-feldolgozó és -tároló (RHFT), amelynek üzemeltetése az 1970-es években kezdődött. Az akkori követelményeknek megfelelt, de az ezredfordulóra nagyfokú modernizációja vált szükségessé. Éppen ezért az utóbbi tíz évben az összes hulladékkezelő berendezést és az épületeket meg-, illetve felújították, a mérőeszközöket újakra cserélték. Ezzel párhuzamosan vette kezdetét a hulladék újraválogatása, átcsomagolása és tömörítése, ami a hatályos engedélyek szerint 2030-ig teszi lehetővé az RHFT használatát.
Hazánk harmadik „sugárzószemét-lerakata” a paksi kiégett kazetták átmeneti tárolója. Ez a nevéből adódóan a paksi atomerőmű meglévő blokkjaiban keletkező kiégett üzemanyag átmeneti tárolására szolgál 1997 óta. A tároló bővítése folyamatos az elhelyezési igényeknek megfelelően. A tanulmány kitért arra is, hogy a nemzeti program szerint a nagy aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezését Magyarországon „stabil, mélységi geológiai formációban”, azaz a föld mélyén, megfelelően zárt kőzegrétegben kialakított tárolóban kell megoldani.
A stratégiai környezeti vizsgálat külön kitért a meglévő tárolók környezeti hatásaira, s nem állapított meg olyan terhelést, amely túlzott veszélyt jelentene az élővilágra. Összességében elmondható, hogy a lerakatok biztonságosan működnek. A bővítések, fejlesztések Natura 2000 területet nem érintenek sem közvetlenül, sem közvetve, és a vízminőséget sem veszélyeztetik.
Fontos megállapítás az is, hogy a tárolókat befogadó települések élhetősége a vizsgálat szerint nem hogy nem romlott, hanem egyenesen javult. Az NRHT például a bátaapáti települési infrastruktúra látványos fejlődéséhez vezetett a tanulmány szerint, amelynek szerzői megjegyezték: közvélemény-kutatások is alátámasztják a működő létesítmények elfogadottságát.
Törölt felhasználó 2016. 04. 10. 14:15
Törölt hozzászólás
#76
Törölt felhasználó 2016. 04. 10. 14:14
Törölt hozzászólás
#75
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 19:21
Előzmény: törölt hozzászólás
#74
Majd kiderul. Az teny, hogy nagy money lesz ez
Törölt felhasználó 2016. 04. 09. 14:11
Törölt hozzászólás
#73
Törölt felhasználó 2016. 04. 09. 14:10
Törölt hozzászólás
#72
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:54
Előzmény: #70  Hathor
#71
"Utolsó hír a Figyelő újságból:

Hamarosan fontos döntést kell hoznia Orbánnak
2016. március 31. 09:05
nyomtatás

A Figyelő értesülései szerint két energetikai koncepció van a kormányfő asztalán, melyek között hamarosan döntenie kell. A lap úgy tudja, hogy az Európai Bizottság elnöke rábólintott a Paks-II beruházásra, de komoly versenyelőírásai lesznek.

Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egyaránt készített egy energetikai koncepciót, melyek közül a kormányfő választ majd - írja csütörtöki cikkében a Figyelő.

A lap szerint a kérdés tétje sok százmilliárd forint, most dől el ugyanis, kihez tartozzon 3,5-4 millió magyar háztartás energiaszolgáltatása, esetleg a nagy energetikai hálózatok, illetve a Paksi Atomerőmű.

A Paks-II beruházással kapcsolatban a Figyelő úgy értesült, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke jóváhagyta a tervezett beruházást, de komoly versenyjogi előírásokat fogalmaz majd meg. A lap arról is beszámolt, hogy információi szerint a Fidesz a 2018-as választási győzelemhez további 10-20 százalékos rezsicsökkentést tart szükségesnek.

Jelenleg a Miniszterelnökség alá tartozik az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ), mely állítólag egy javaslat alapján megkapná a paksi atomerőművet is. Szakértők szerint ez a lényeges kérdés, mivel "ahol Paks van, ott a nagy pénz". Éppen ezért a Figyelő cikke szerint a Magyar Villamosművek (MVM) hallani sem akar az atomerőmű átengedéséről, inkább vállalnák az ENKSZ átvételét. Vagyis Paks mellett az is kérdés, ki alá fog tartozni a nemzeti közműcég a jövőben. Természetesen mindkét oldal (a Miniszterelnökség és az NFM) érvel amellett, hogy a jövőben ő irányíthassa a magyar energetikát. Mindkét elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai, ezeket kell most mérlegelnie Orbán Viktornak. "
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:52
Előzmény: #69  Hathor
#70
:DD

"Orbán ne viselkedjen a "Roszatom ügynökeként"!

MTI|2016. febr 16. 11:14

Az LMP arra szólítja fel Orbán Viktort, hogy szerdai moszkvai látogatása során álljon el a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló szerződéstől.

Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormányfő "viselkedjen a magyar emberek miniszterelnökeként, és ne a Roszatom ügynökeként"."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:51
Előzmény: #68  Hathor
#69
"Jól megy a Roszatomnak az atombiznisz
2016. február 19. 10:49 | forrás: mti

A Roszatom orosz atomenergia ügynökség bevételének csaknem fele külföldről származik a következő években - áll a cégnek abban a közleményében, amely idézi Kirill Komarovot, a cég vezérigazgatójának első helyettesét."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:47
Előzmény: #67  Hathor
#68
"5 év alatt újabb 30-40 atomreaktort épít a Roszatom
MTI2016. február 9. 14:11
nyomtatás

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern azzal számol, hogy a következő öt évben 190 milliárd dollárra nő a külföldi megrendelések értéke.

Bérelje ingyen! Illy kapszulás kávégépek havi 60 adagtól ingyenes használattal, 1 hetes próbával! (x)
hirdetés


A Roszatom jelenleg nagy ütemben szélesíti globális jelenlétét, számos helyen nyit regionális irodákat - idézte cég egyik illetékesét az indiai The Financial Express című lap.

Tavalyi állapot szerint a külföldi megrendelések 110 milliárd dollárt tettek ki. A TASZSZ idézte Kirill Komarovot, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettesét, aki korábban azt mondta, hogy a következő öt évben 30-40 új atomreaktor külföldi építéséről szóló szerződés aláírása várható.

A már építés alatt álló energiablokkok szerződéses értéke meghaladja a 300 milliárd dollárt. Az atomerőművek működése alatt nyújtott szolgáltatások értéke csaknem ugyanennyi lehet."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:41
Előzmény: #66  Hathor
#67
Atomerőmű-darabokat gyártanak Budapest rejtett zugában

Kovács GáborKOVÁCS GÁBOR2016.02.22. 13:4765
Budapesten, a Késmárk utcában készülhetnek az új paksi atomerőműblokkok turbináinak egyes részei. A Késmárk utcában van Európa legnagyobb, egyben a világ második legnagyobb turbinalapátgyára. A világ számos erőművében, például a dél-texasi atomerőműben és a lauswardi hőerőműben dolgoznak Magyarországon gyártott alkatrészek. Az Origo körülnézett a gyárban.
ERRŐL TUDNIA KELL
Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Sírfelirattal köszönte meg a stadiont Orbán Viktor
Forrás: AFP/Attila Kisbenedek
Hatalmas árat fizettek Orbán legyőzéséért
Forrás: MTI/Komka Péter
56 éve nem volt ilyen rossz Magyarország megítélése
Ingyenes nyelvi tesztjeinkkel 5 nyelven mérheti fel nyelvtudását!
link
Mi a közös a dél-texasi atomerőműben és a német lauswardi erőműben? A válasz: mindkettőben vannak Magyarországon előállított elemek. Ezek Budapest XV. kerületében, a Késmárk utcában készültek, a Siemens magyar leányvállalatának turbinakomponens-gyárában.

Nem lehet bárkiből jó hegesztő
A Késmárk utcában körülbelül 500 magyar dolgozik. A dolgozók mind szakképzett hegesztők, lakatosok, esztergályosok, CNC-gépkezelők, mérnökök. Sokuknak technikusi, sőt egyetemi végzettségük van. „Ez nem olyan munka, amire valakit három hónap alatt be lehet tanítani.
Egy jó hegesztő keres annyit, mint a legtöbb diplomás. De jó hegesztő nem lesz bárkiből"
– mondta Goszták Árpád gazdasági igazgató.

Minden hegesztésnek tökéletesnek kell lennie
Forrás: Origo
Precizitás és tonnák
A budapesti telephelyen turbinalapátokat, vezetőkoszorúkat, turbinaházakat és csapágyházakat gyártanak gőz- és gázturbinákhoz. Egy modern erőműben a berendezések nagyon nagy terhelésnek vannak kitéve:
egy gázturbinában a lapátokat 1300-1400 fokos hő éri,
egy gőzturbina embermagasságú lapátjainak kerületi sebessége pedig meghaladhatja a hangsebességet.

Egy csapágyház több tonna, de a precizitás itt is fontos
Forrás: Origo
Ilyen környezetben a biztonságos működéshez tökéletes minőség kell.
A lapátok századmilliméter pontosan illeszkednek, a hegesztések tökéletes tömörségűek"
– foglalta össze Goszták Árpád.

Van, amihez emberi kéz kell
A hegesztésen belül a lapáthegesztés a legnehezebb terület: ide nemcsak képesítés, kiváló kézügyesség is szükséges.

A lapátok behegesztése aprólékos feladat, precíz emberi kéz és tapasztalat kell hozzá
- hangsúlyozta Verle Viktor, a Siemens magyarországi ágazati igazgatója. A digitalizáció ugyanakkor nem tartóztatható fel: a nagyobb acélszerkezetek, például a turbinaházak egyszerűbb hegesztési feladataira hamarosan robotot alkalmaznak majd a gyárban, a finommunkát azonban még sokáig csak emberek tudják elvégezni.

A hegesztők csillagkapunak hívják, itt hegesztik be a lapátokat a vezetőkoszorúba
Forrás: Origo
Minden behegesztett lapátot ellenőriznek. A hibás darabokat ki kell vésni, és újra kell hegeszteni, egészen addig, amíg a varrat tökéletes nem lesz.

Ezredmilliméteres pontosság
A Késmárk utcában működik a világ második legnagyobb turbinalapát-üzeme (a legnagyobb Kínában van). A különféle gáz- és gőzturbinalapátokat 4 és 5 tengelyes megmunkálógépekkel állítják elő, körülbelül napi 1500 darabot.

Körülbelül 1500 lapát készül naponta a Késmárk utcában
Forrás: Origo
A mérési pontosság egy ezredmilliméter;
a lapátokat speciális gépekkel ellenőrzik.
Általában szúrópróbaszerűen, de ha a megrendelő úgy kéri, akár a szállítmány minden darabját meg kell vizsgálni - mondta Goszták Árpád.

Európában nem divat a hőerőmű
Megrendelés van bőven, bár az erőműpiac alaposan átalakult, különösen Európában.
Németország a megújuló energiaforrások fejlesztésére helyezte a hangsúlyt,
az északi-tengeri országok hatalmas szélerőműtelepeket építenek. Az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, Afrikában és a Közel-Keleten viszont épülnek gázerőművek. Európában nem, a kivétel Lengyelország, ott épp szenes erőműveket váltanak le gázerőművekre.

Turbinaház. Európában rohamosan terjednek a megújuló energiaforrások, de a világ más részeiről bőven vannak megrendelések
Forrás: Origo
A magyar Siemens sok gőz- és gázturbinás erőmű karbantartásában és felújításában vesz részt, ráadásul
Magyarországon mérnöki munka is folyik,
a Késmárk utcai gyár mérnökirodája gőzturbinák fejlesztésével, illetve kondenzátorok és csővezeték-rendszerek tervezésével foglalkozik.

Kombinált ciklusú erőmű
Németországban januárban állt üzembe a lauswardi kombinált ciklusú erőmű (2014-ben az Origo is bepillantott az épülő erőmű motorháztetője alá, itt írtunk róla), aminek nagyon sok eleme készült Budapesten.

Ez van a motorháztető alatt
Forrás: Siemens AG/Dietmar Gust
A kombinált ciklusú erőmű úgy működik, hogy a gáz elégetéséből származó forró, nagynyomású égéstermék megforgat egy gázturbinát. A turbinából kiáramló füstgáz még mindig bőven elég meleg ahhoz, hogy vizet forraljanak vele, és nagynyomású, magas hőmérsékletű gőzt állítsanak elő. A vízgőz aztán egy gőzturbinát hajt meg. A két turbina egy tengelyen is lehet, mint Lauswardban, az áramot a szintén a tengelyre helyezett generátor termeli.

Nagyon hatékony
A két ciklus miatt sokkal kevesebb hő megy veszendőbe hasznosulatlanul, Lausward hatásfoka így 61,5 százalékos (85 százalék fölötti, ha távfűtésre szolgáló vizet is melegítenek vele).
A lauswardi erőmű kisebb testvére a gönyűi erőmű Magyarországon,
amit a Siemens anyavállalat és a magyar leány konzorciumban épített az E.ON-nak 2009 és 2011 között.

A német és a magyar Siemens konzorciumban építette a gönyűi erőművet
Forrás: Origo
Az új paksi blokkok turbinái
A Siemens-konzorcium következő nagy célja a Paks II. atomerőmű beruházásban való részvétel, mondta Verle Viktor.

Az atomerőmű gőzerőmű
A nukleáris erőművek tulajdonképpen gőzerőművek. A nyomottvizes reaktorú erőművek esetén – mint amilyen a Paksi Atomerőmű is – a reaktort hűtő primerköri víz hermetikusan el van választva a gőzturbinát hajtó szekunderköri gőz-víz rendszertől. A primerköri magas nyomású és hőmérsékletű víz a gőzfejlesztőkön keresztül forralja a kisebb nyomású szekunderkör vizét. Az így keletkezett gőz a gőzturbinát és ezen keresztül a generátort hajtja.
A tervek szerint a Paks II. két blokkból áll majd, ez két gőzturbinát jelent. Az orosz-magyar szerződés célkitűzése, hogy a Roszatom a beruházás értékének várhatóan 40 százalékában magyar beszállítóktól fog rendelni.
A Siemens reméli, hogy a turbinákat és az operatív irányítástechnikát ők szállíthatják majd,
ami jelentős fejlesztéseket tesz lehetővé a budapesti gyárnak.

A Siemens azt reméli, ők gyárthatják a gőzturbinákat az új paksi blokkokba
Forrás: Origo
A Roszatom még nem döntött, kitől rendel, a Siemens legnagyobb konkurense a GE, mondta Verle Viktor. A turbinák és az irányítástechnika egymilliárd eurós üzletet jelenthetnek."

Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:38
Előzmény: #65  Hathor
#66
"Makrogazdaság
Lázár: év közepétől elkezdjük lehívni a paksi hitelkeretet Percről-percre
2016. február 18. 15:50 english version

Az oroszok teljes mellszélességgel kiállnak a paksi kapacitásfenntartási projekt mellett, amelyben egyébként akár nyugati cégek is részt vehetnek majd - többek között ezt mondta el a tegnapi moszkvai tárgyalások után a mai Kormányinfón Lázár János.

Lázár: a brüsszeli vizsgálatok nem akadályozzák a paksi beruházást 2016.02.18 15:03

A most is zajló brüsszeli vizsgálatok nem jelentenek megvalósítási kockázatokat, azt viszont érzem, hogy olykor van gazdasági nyomásgyakorlás nagy nyugati cégek felől az Európai Bizottságra, a 12 milliárd euró nagy pénz, itt van nyomás, lökdösődés - jegyezte meg."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:35
Előzmény: #64  Hathor
#65
"Orbán Moszkvában: a paksi bővítés az évszázad üzlete (FRISSÍTVE)
MTI - SZEGEDma
2016. február 17., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)

Orbán Viktor; PUTYIN, Vlagyimir

Az évszázad megállapodásának és üzletének nevezte a paksi atomerőmű bővítéséről szóló, Oroszországgal kötött együttműködést Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az államfő Moszkva melletti rezidenciáján szerdán folytatott többórás megbeszélését követően. A kormányfő arról is szólt, hogy szerinte az év közepén nem lehetséges az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók automatikus meghosszabbítása, arról nyílt vitát kell folytatni.

A miniszterelnök az orosz elnökkel közösen Novo-Ogarjovóban tartott sajtótájékoztatón a paksi bővítésről szóló orosz-magyar megállapodásról nyilatkozva hangsúlyozta: az ezzel kapcsolatos nemzetközi vitákat Magyarország indokolatlannak tartja, mivel a két ország a ’60-as évek óta működik együtt ezen a téren, és nem tett mást a két fél, mint ezeket meghosszabbította.

Szerinte bírálatok helyett köszönettel tartozunk Oroszországnak, hogy készen állt ennek meghosszabbítására.

Orbán Viktor megállapította: a magyar-orosz kapcsolatok jól fejlődnek, de ez szavai szerint “kész csoda”. Ezt azzal magyarázta, hogy kedvezőtlen nemzetközi környezetben kell évről évre javítani az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatokat.

E kapcsolatok sikeressége – mondta – a felelősségérzetből fakad, hiszen “olyan szorosan van összekapcsolódva Oroszország energiaexportja a magyar ipar működéséhez szükséges energia kérdésével, hogy azt szinte nem lehet szétválasztani”. Jó orosz-magyar gazdasági kapcsolatok nélkül a magyar gazdaság, a magyar ipar működésképtelen – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ezért a magyar emberek érdeke a jó magyar-orosz gazdasági kapcsolat.

“Oroszország nem ellensége, hanem partnere Magyarországnak. Oroszország nem fenyegeti hazánkat, hanem egy partneri együttműködési lehetőséget kínál, ami a gazdasági sikereink egyik előfeltétele” – mondta a kormányfő, aki kialakult politikai szokásnak nevezte, hogy a két ország évente egyszer a legmagasabb szintű találkozón tekinti át az együttműködés kérdéseit.

A kétoldalú kapcsolatokban szerinte minden téren előrelépés következett be. Csupán a kereskedelem területén tapasztalhattunk visszalépést – tette hozzá -, amiről azonban nem a két fél tehet.

A miniszterelnök szólt arról, hogy a magyar gyógyszeripar is komoly lehetőségeket kapott Oroszországban, de a magyar jármű- és gépipar is partneri együttműködést alakíthat ki vezető orosz cégekkel.

Szólt annak jelentőségéről is, hogy a Magyarország által felajánlott 200 ösztöndíjat Oroszország időarányosan, vagy annál is gyorsabban tölti fel, mert ez szintén szolgálja a hosszú távú kapcsolatokat a két ország között.

A miniszterelnök szerint a világpolitika nagy kérdéseiben Oroszország megkerülhetetlen. Magyarország nagyra értékeli azokat az erőfeszítéseket, amelyek a válságtérségek helyzetének rendezésére irányulnak, és hogy “a migránsok millióinak kibocsátása megszűnjön”.

A migrációról kérdésre válaszolva külön is beszélt a kormányfő, kifejtve: az európai biztonság romlásával összefüggő események az európai polgárok egyre nagyobb hányadát teszik megértővé, sőt támogatóvá a magyar állásponttal szemben.

Magyarország álláspontja szerint – erősítette meg – az ellenőrzés nélkül, tömegesen beáramló migránsok jelensége rossz dolog Európának. Kiállt amellett, hogy a schengeni előírásokat be kell tartani, majd leszögezte azt is, hogy “a keresztény és nemzeti értékek a jövőben is fontos értékek lesznek”.

Jelezte egyúttal: nagy vita zajlik Európában arról, eldöntheti-e bárki helyettünk, hogy “mi, magyarok kikkel akarunk együtt élni”. Magyarország ebben a kérdésben azt képviseli: “nem lehet rákényszeríteni senkit arra, hogy olyanokkal éljen együtt, akikkel nem akar” – közölte.

Tudatta azt is, hogy Magyarország vállalta: saját költségvetési forrásból Szíriában kórházat építtet és működtet, hogy ezzel is hozzájáruljon a szíriai helyzet kezeléséhez.

Az EU és Oroszország közötti gazdasági szankciókkal kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszterelnök kijelentette: szerinte az év közepén nem lehetséges az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók automatikus meghosszabbítása, arról nyílt vitát kell folytatni. Magyarországon kívül egyre több EU-s tagállam gondolja így – közölte, hangsúlyozva egyúttal, hogy Magyarország lojális tagja az EU-nak.

Megítélése szerint az Európai Uniónak és Oroszországnak mielőbb meg kell találnia a gazdasági együttműködés lehetőségét, ellenkező esetben lemarad a világgazdasági versenyben.

Kijelentette: az unió gazdasági növekedése lassú, ezért nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne működjön együtt mindenkivel, aki dinamizálhatná a gazdaságát.

“Minden észérv amellett szól, hogy előbb-utóbb együttműködést alakítsunk ki” – összegezte álláspontját, megjegyezve, lát esélyt arra, hogy “az együttműködés szükségességének felismerését” politikai cselekvés is követi.

Putyin: meghosszabbították 2019 végéig a földgázszállítási szerződéseket

Meghosszabbították 2019 végéig az orosz földgáz magyarországi szállításáról szóló hosszú távú szerződéseket – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott novo-ogarjovói tárgyalásai után.

Közös sajtótájékoztatójukon Vlagyimir Putyin reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú áruforgalmat – amelyben tavaly konjunkturális tényezők és a szankciók miatt jelentős, 40 százalékos visszaesés következett be – idővel sikerül tartós növekedési pályára állítani. A kedvezőtlen konjukturális tényezők között “a valutaárfolyamok és mindenekelőtt az energiahordozók árának ingatagságát, valamint az Európai Unió által bevezetett oroszellenes szankciókat” említette.

A kétoldalú gazdasági együttműködésről beszélve az orosz vezető a befektetések terén kialakult együttműködésre hívta fel a figyelmet, emlékeztetve arra, hogy az orosz vállalatok által a magyar gazdaságban eszközölt befektetések meghaladják a 1,5 milliárd dollárt, míg a magyar cégek oroszországi befeketései a 2 milliárd dollárt.

Szavai szerint erősödik emellett a két ország együttműködése az ipari termelés és a járműgyártás, az építőipar és a bányászat terén is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az energetikai együttműködés prioritás marad a kétoldalú kapcsolatokban, miután Magyarország szénhidrogén-szükségletének kétharmadát Oroszország biztosítja.

Az orosz államfő konstruktívnak jellemezte az orosz-magyar kapcsolatokat, hangsúlyozva, hogy Magyarország régi és megbízható partnere Oroszországnak.

Fontosnak nevezte a kétoldalú tudományos, kulturális, humanitárius és oktatási kapcsolatok szorosabbra fűzését is. Elmondta, hogy utóbbiak keretében Moszkva 120 ösztöndíjat biztosít orosz felsőoktatási intézményekben magyar diákoknak, akik így térítésmentesen vennének részt az oktatásban.

A magyar és orosz régiók közötti kapcsolatok fontosságával kapcsolatban megjegyezte, hogy több orosz régió delegációja tervez látogatást Magyarországra. Az orosz elnök elmondta, hogy létrehoznak egy kormányközi bizottságot, amely gyakorlati támogatást nyújt majd a régióknak projektjeik és kezdeményezéseik megvalósításában.

Putyin arról is beszélt, hogy Moszkva üdvözli a magyar vállalatok részvételét a 2018-as oroszországi labdarúgó-vb infrastruktúrájának megépítésében, és a már megkötött szerződéseket nem fogja felbontani. “Két cég jelentkezett Magyarországról ilyen típusú munkákra” – mondta az orosz elnök nevek említése nélkül. Hozzátette: “Az egyik azóta visszavonta jelentkezését, míg a másik részt vesz ebben az előkészítő munkában. Én abból indulok ki, hogy nemcsak ez a cég, de más alvállakozók is részt vehetnek majd ebben a munkában.”

A sajtótájékoztató végén egy orosz újságíró kérdésére válaszolva Putyin megjegyezte, hogy Oroszország továbbra is kész maradéktalanul teljesíteni a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban vállalt kötelezettségeit.

“A paksi atomerőművel kapcsolatban: a projekt teljes finanszírozási igénye 12 milliárd euró (mintegy 3700 milliárd forint), amelynek 80 százalékát orosz hitelből kell fedezni” – emlékeztetett az orosz vezető. Hozzátette: “Ma megerősítettem a (magyar) miniszterelnök úrnak, hogy az orosz fél teljes mértékben készen áll a magára vállalt kötelezettségek teljesítésére.”

Nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban Putyin egyebek közt elmondta, hogy Orbán Viktorral megtárgyalták az Oroszország és az Európai Unió közötti teljesértékű párbeszéd újraélesztésének lehetőségeit, és méltányolta Budapest erőfeszítéseit e tekintetben.

“Értékeljük a magyar vezetés és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezirányú erőfeszítéseit” – mondta Putyin, aki ugyanakkor megértést tanúsított Magyarország EU-tagságból fakadó helyzete iránt. Szerinte magától értetődő, hogy Magyarország “tartja magát az EU közös politikájához egy sor kulcsfontosságú probléma kapcsán, köztük az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok terén is. Megértéssel vagyunk ez iránt.”

Az orosz elnök kitért az Európát sújtó migrációs hullám kérdésére is, hangsúlyozva, annak megoldásához az kell, hogy megsemmisítsék a terrorizmust. A jelenlegi migránsválság gyökere szerinte az, hogy egész térségekben destabilizálták a kormányokat: Észak-Afrikában, Afganisztánban, de más államokban is. “Vissza kell állítani ezekben az országokban az államiságot, a gazdaságot, valamint a szociális szférát, hogy az emberek a saját hazájukban élhessenek, illetve visszatérhessenek oda. Ehhez minden szükséges előfeltételt meg kell teremteni, így legelőször fel kell számolni a terrorizmust, ez pedig az elsődleges feladat” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk:

Magyarország az európai-orosz és a magyar-orosz kapcsolatok normalizálásában érdekelt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, amikor Vlagyimir Putyin fogadta őt Moszkva melletti novo-ogarjovói rezidenciáján. Az orosz elnök elégedettségét fejezte ki az orosz-magyar kapcsolatok minőségéről szólva.

A szűkkörű megbeszélés első, sajtónyilvános perceiben a magyar kormányfő megköszönte az orosz elnöknek azokat az erőfeszítéseket, amelyeket “a nehéz időszakban is tett az orosz-magyar barátság érdekében”. “Talán szerénytelenül hangzik, de azt mondhatjuk, hogy ami jó a kapcsolatunkban, arról mi tehetünk, ami nem jó, arról pedig nem” – fogalmazott Orbán Viktor. Vlagyimir Putyin napra pontosan egy évvel ezelőtti budapesti látogatására utalva kiemelte, hogy “a tavaly asztalra tett ügyekben sok előrehaladás történt”. Azt kívánta végül, hogy a magyar-orosz együttműködés továbbra is baráti maradjon. Vlagyimir Putyin a magyar kormányfőt üdvözölve elégedettségét fejezte ki az orosz-magyar kapcsolatok minőségével kapcsolatban. Az orosz elnök viszont elismerte, hogy csökkent a két ország közötti kereskedelmi forgalom. “Elégedettek vagyunk az ismert problémák és a kereskedelmi forgalom csökkenése ellenére, elégedettek vagyunk a kapcsolatok jellegével” – mondta Putyin. Az orosz elnök Magyarországot hazája “régi és megbízható partnerének” nevezte. “Nagyon számítunk arra, hogy azok a tervek, amelyekről egy évvel ezelőtt magyarországi látogatásom során beszéltünk, előrelépnek a megvalósítás felé” – tette hozzá. A megbeszélés ezt követően zárt körben folytatódott. A szűkkörű egyeztetést plenáris tárgyalás követi, majd sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin.

Az Oroszországba látogató magyar delegációnak tagja több kormánytag is, így Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. Orosz részről az államfőn kívül jelen van mások mellett Szergej Lavrov külügyminiszter, Gyenyisz Manturov kereskedelmi és ipari miniszter, valamint Jurij Usakov elnöki tanácsadó. A Kreml előzetes tájékoztatása szerint a felek megvitatják a kétoldalú együttműködés erősítésének lehetőségeit: a napirenden a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségei, az energetika és a magasan fejlett technológia alkalmazása terén megvalósítandó közös projektek előmozdítása, a kulturális együttműködés szerepel."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:33
Előzmény: #63  Hathor
#64

"gazdaság
2016.02.15. | 19:18 Paksi bővítés – A román atomenergia-ipar támogatja a magyarországi projektet
679 1

A ro­mán atom­ener­gia-ipar tá­mo­gat­ja a Paks II atom­erő­mű-pro­jek­tet, amely­nek ke­re­té­ben új atom­erő­mű-blok­kok épül­nek, a le­ál­lí­tan­dó ré­gi­ek he­lyet­te­sí­té­se ér­de­ké­ben – kö­zöl­te hét­főn az ipar­ág 14 ro­má­ni­ai vál­la­la­tát tö­mö­rí­tő Román Atom Fórum (ROMATOM).

Az Agerpres hír­ügy­nök­ség ál­tal idé­zett köz­le­mény em­lé­kez­tet rá: az Európai Bizottság cél­ki­tű­zé­sei kö­zött sze­re­pel a me­leg­ház­ha­tá­sért fe­le­lős gá­zok ki­bo­csá­tá­sá­nak 40 szá­za­lé­kos csök­ken­té­se. Ennek ér­de­ké­ben az eu­ró­pai atom­ener­gia-ipar­ban je­len­tős be­ru­há­zá­so­kat kell vég­re­haj­ta­ni, le kell cse­rél­ni a ré­gi, ala­csony ha­té­kony­sá­gú, kör­nye­zet­szennye­ző be­ren­de­zé­se­ket – mu­tat rá a kom­mü­ni­ké.

A ROMATOM ál­lás­fog­la­lá­sa sze­rint min­den uni­ós tag­ál­lam­nak jo­ga van ar­ra, hogy ma­ga dönt­sön a kü­lön­bö­ző ener­gia­for­rá­sok ará­nyá­ról an­nak ér­de­ké­ben, hogy az emisszi­ós cél­ki­tű­zé­se­ket tel­je­sí­te­ni tud­ja. A do­ku­men­tum rá­mu­tat: a Paks II be­ru­há­zás­sal Magyarország csök­ken­ti szén-di­o­xid-ki­bo­csá­tá­sát, nö­ve­li ener­ge­ti­kai biz­ton­sá­gát, brut­tó ha­zai ter­mé­két, mun­ka­he­lye­ket te­remt és hoz­zá­já­rul az atom­ener­gia-ipar ál­tal hasz­nált sa­já­tos tu­dás­anyag to­vább­adá­sá­hoz.

„A ROMATOM tá­mo­gat­ja a Paks II új atom­erő­mű-egy­sé­ge­i­nek meg­épí­té­sét és min­den olyan eu­ró­pai atom­ener­ge­ti­kai be­ru­há­zást, amely biz­ton­sá­gos, el­len­őr­zött és üzem­biz­tos tech­no­ló­gi­át hasz­nál" – idéz­te a hír­ügy­nök­ség Marius Gheorghiut, a ROMATOM el­nök­sé­gét el­lá­tó Elcomex IEA vál­la­lat ve­zér­igaz­ga­tó­ját.

Állásfoglalása sze­rint a ROMATOM biz­ton­sá­gos­nak tart­ja a pak­si bő­ví­té­si pro­jekt­ben elő­irány­zott – Bulgáriában, Csehországban, Finnországban, Szlovákiában és Magyarországon hasz­nált – VVER tí­pu­sú atom­erő­mű­ve­ket. Megjegyzik: az Európai Unióban meg­fe­le­lő tu­dás és ta­pasz­ta­lat van ah­hoz, hogy eze­ket a re­ak­to­ro­kat fű­tő­anyag­gal lás­sák el és így csök­kent­sék az „egyet­len for­rás­tól va­ló füg­gő­sé­get".

A ROMATOM ál­lás­pont­ját feb­ru­ár 12-én meg­küld­te az Európai Bizottságnak.

A pak­si bő­ví­tés­ről ta­valy ok­tó­ber­ben ren­dez­tek köz­meg­hall­ga­tást Bukarestben a be­ru­há­zás kör­nye­ze­ti ha­tá­sa­i­ról szó­ló nem­zet­kö­zi kon­zul­tá­ció ke­re­té­ben. Magyarország va­la­mennyi uni­ós tag­ál­lam­nak és min­den szom­széd­já­nak fel­aján­lot­ta, hogy be­kap­cso­lód­hat a kör­nye­zet­vé­del­mi en­ge­dé­lye­zé­si el­já­rás­ba az es­poo-i egyez­mény ér­tel­mé­ben. A szom­szé­do­kon kí­vül Németország, Csehország, Görögország és Málta élt a le­he­tő­ség­gel.

MTI"
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:29
Előzmény: #62  Hathor
#63
"Tenderrel lehet bekerülni a paksi erőmű beszállítói körébe
2016.01.22 09:02MAGYARORSZÁG VÁLLALATI HÍREK

A paksi erőmű beszállítóit tenderen választja ki az orosz partner - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatornának csütörtökön.

A kormánybiztos kifejtette: a paksi tendereken nem a technológiát, hanem a turbina, az irányítástechnika vagy különböző komponensek, rendszerek beszállítóit fogják ilyen formában kiválasztani. Magyarország érdeke, hogy egy biztonságos, jó erőművet vásároljon, hiszen 60 éven át ez fogja adni az ország alaperőművi villamosenergia-termelését.

A turbina kiválasztása kulcsfontosságú, mert befolyásolja az erőmű hatásfokát, örülünk annak, ha akár a Siemens, akár az Alstom vagy a GE jelentkezik erre, mert ha ezek a cégek mérnöki, műszaki értelemben versenyeznek egymással, a legjobb megoldást lehet kiválasztani - hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy az orosz fél választja ki az alvállalkozókat és köti meg velük a szerződéseket, így a turbina szállítására vonatkozót is. Az orosz fél az orosz-magyar államközi szerződésben vállalta, hogy 40 százalékban Magyarországon aktív cégeket von be a projekt megvalósításába - emlékeztetett. A kormánybiztos beszélt arról is, hogy a paksi beruházáshoz szükséges forrás rendelkezésre áll. A projektet nem érintik az orosz pénzügyi nehézségek, az orosz pénzügyminisztérium csütörtökön kiadott egy közleményt, amelyben rögzítette, hogy a paksi projekthez a pénzt még 2014-ben félretették - mondta."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:28
Előzmény: #61  Hathor
#62
"Kormányközeli gazdasági hátországhoz folyik a paksi bővítésre szánt pénz

Az LMP kikérte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-től a párizsi klímakonferencia idejére időzített kültéri kampány adatait: az alig egy hónapos kampány csaknem százmillió forintba került, és az egész megbízást a Szijjártó Péter jóbarátjának számító Kuna Péter tulajdonában álló Trinity International Communications Kft végezte.

Az LMP az állami atompropaganda azonnali leállítását követeli: félinformációk és csúsztatások sulykolásának semmilyen tájékoztató funkciója sincs és a kormány barátainak és üzletfeleinek jóllakatása nem a magyar adófizetők dolga.

Miután a kormány semmilyen beleszólást nem engedett a választóknak a bővítésről szóló döntésbe, az atomenergia népszerűsítése fölösleges pénzkidobás sőt káros az adófizetőknek, azonban láthatóan jó üzlet kormányközeli cégeknek.

Szél Bernadett, a párt társelnöke nyilatkozatában emlékeztetett, hogy egy korábbi adatkérésből már kiderült: az MVM és a bővítési projektcég idén már a Széles Gábor tulajdonában álló médiabirodalomnak is százmilliós megrendelést adott, most pedig a tavalyi évben cégein keresztül 25 milliárd forintnyi állami megrendelést kapó Kuna Tibor kapott újabb százmilliót a bővítésre szánt pénzből.

Az LMP azt várja a kormánytól, hogy egy forintot se költsön a bizonytalan jövőjű, a szükséges engedélyekkel két év után sem rendelkező bővítésre, illetve fogadja el az LMP korábbi javaslatát, és tiltsa be a a monopol helyzetben lévő állami cégek fölösleges médiakampányait."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:26
Előzmény: #60  Hathor
#61
"Aszódi szerint nincs állami támogatás a paksi beruházásban

VÁLLALATOK | 2016-01-21 15:47

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
A paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos szerint a Paks II. beruházást mindenképpen megvalósítják, és nincs olyan információja, hogy az orosz fél esetleg meggondolná magát.

Nincs állami támogatás a paksi beruházásban, erre nem is lenne szükség, mivel a beruházás piaci körülmények között is megtérülne - szögezte le Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.

A kormánybiztos felidézte, az Európai Bizottság hivatalos lapjában január 12-én tették közzé a Paks II. projekt esetleges állami támogatásához kapcsolódó vizsgálatról a bizottsági álláspont összefoglalóját, ezzel megkezdődött az egy hónapos konzultációs időszak.

A magyar álláspont szerint a paksi beruházás nem versenytorzító hatású, a Rothschild nemzetközi bankház által készített tanulmány szintén alátámasztja, hogy egy piaci befektető is hajlandó lenne a projektet ugyanilyen körülmények között megvalósítani - közölte a kormánybiztos.

Aszódi Attila úgy fogalmazott, a paksi projektet mindenképpen megvalósítják, az Európai Bizottság esetleg szab bizonyos feltételeket.

Aszódi Attila kifejtette, hogy négy feltétel együttes teljesülése esetén állapítható meg állami támogatás, ezekből azonban kettő nem teljesül. Ismertette: a projektbe ugyan állami forrást vonnak be, és a megvalósításra kijelölték a Paks II. projekttársaságot, ugyanakkor a beruházás nem versenytorzító hatású, és az állam nem ad a projekttársaságnak gazdasági előnyt. Megjegyezte, hogy az Európai Unió 28 tagállamának összekapcsolt villamosenergia-rendszerében az összes európai erőmű kapacitásának csak mintegy 0,24 százaléka lesz a két új paksi blokk kapacitása.

A beruházás költségeinek és megtérülésének részletes összehasonlításával pedig a Rothschild-tanulmány megállapította, hogy a megtérülés magasabb lesz, mint a befektetett teljes összeg - idézte fel.

Kérdésre válaszolva a kormánybiztos kifejtette: az Európai Bizottság azt tanácsolta, hogy amíg a vizsgálat folyik, ne fizessenek a fővállalkozónak. A kérést, illetve az európai jogot most is betartja Magyarország - hangsúlyozta Aszódi Attila, hozzátéve, hogy még nem fizettek az orosz félnek, bár már sokat dolgoztak az előkészítésen.

Elmondása szerint az orosz partnerrel napi kapcsolatban vannak, jó az együttműködés, teljes összhangban folyik a munka.

A kormánybiztos úgy fogalmazott: soha nem látták, hogy a paksi projekttel kapcsolatban kétségei lennének az orosz félnek, hogy ne akarnák a beruházást megvalósítani, vagy ne tudnák finanszírozni.

Nincs olyan információ, hogy az orosz partner a paksi projekt finanszírozását visszavonná, és nem is számítanak erre - közölte."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:25
Előzmény: #59  Hathor
#60
"Ahol Paks van, ott a nagy pénz"
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:24
Előzmény: #58  Hathor
#59
"2016. JANUÁR 20. SZERDA 15:18 2016. 01. 20. 16:16
NYUGATI CÉGEK IS VERSENYBE SZÁLLNAK A PAKSI PROJEKTÉRT
Somogyi Orsolya
Ugyan még messze van a paksi atomerőmű bővítését érintő legnagyobb beszerzési pályázatok megnyitása, a lehetséges beszállítók már készülnek a beruházás egyik legértékesebb részére kiírandó tenderre."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:23
Előzmény: #57  Hathor
#58
"Ha nagy pénz van az asztalon, azt egy fideszes haver viheti

- szalai - - SZALAI -
KÖVETÉS
2015.06.05. 08:26 MÓDOSÍTVA: 2015-06-05 13:42:15

Frissebb (1)
Kihirdették az idegengyűlölő plakátkampány közbeszerzésének győztesét


Korrupciókutatók megvizsgálták a kormány kommunikációs közbeszerzéseit, és nem örültek az eredményeknek. A kommunikáció eleve egy ideális iparág a lopáshoz, de ilyen erős összefüggésekre valószínűleg kevesen számítottak.
Nemrég egy brüsszeli parkolóházban döbbentem rá végleg és visszavonhatatlanul, hogy a világon többfajta kapitalizmus is létezik.
Ezzel régi igazságot pedzeget az Orbán-kormány volt PHARE-minisztere. Szerencsés helyzetben vagyunk ugyanakkor, hiszen vannak olyanok, akik ezt meg is mérik.
Haveri kapitalizmus
A Korrupciókutató Központ és a Kreatív online egy elég koncentrált piacon, a médiapiacon vizsgálta azt, hogy a „haveri kapitalizmus” (crony capitalism) mennyiben érvényesülhet Magyarországon.
Megnézték például, hogy a haverok, azaz a kormány mellett politikailag elkötelezett cégtulajdonosok mennyivel kezdenek el több közbeszerzést nyerni a kommunikációs közbeszerzéseken, mint a többi cég. Azt is vizsgálták, hogy a nyertes cégek pártkötődése összefügghetett-e olyasmivel, hogy a nyertes közbeszerzéseiknél eleve korlátozták a versenyt valahogy.
Ideális a lopáshoz
A különféle kommunikációs szolgáltatások piaca több okból is kedvez a haveri kapitalizmusnak. Egyrészt a kommunikációs szolgáltatások árai nagyon nehezen összehasonlíthatók, mert sokfélék lehetnek, így nehéz megmondani, hogy valamit túl drágán vettek-e. De néha még azt is, hogy egyáltalán történt-e bármi érdemi munka az adott pénzért. Másrészt a piac szerkezete is segít, kevés vevő van – köztük is a legnagyobb az állam nálunk –, és az eladói oldal is elég koncentrált, több nagy szereplő van.
Ráadásul a politikai küzdelemben is jól jön, hiszen például az állami hirdetések aránya az újságoknál átlagosan 10 százalék körüli, de elérheti a 40 százalékot is. Ez rettenetesen sok, így lehet erősebben noszogatni az újságokat, tévéket, hogy minél pozitívabb színben tüntessék fel a mindenkori kormányt. Hiszen ellenkező esetben nemcsak elveszik ezt a sok pénzt, hanem a versenytársnak adják.
A kutatók 2009 januárja és 2014 májusa közti közbeszerzéseket vizsgáltak, összesen 1119-et, elsősorban a Közbeszerzési Hatóság honlapján elérhető adatok alapján. Ezeket azonban még ki kellett egészíteni néhány olyan ismertebb közbeszerzéssel is, amiket furcsa módon eltüntettek a Közbeszerzési Hatóság oldaláról, vagy valamiért soha nem is tettek fel oda. Az összes szerződés összege 67 milliárd forint volt.
abra

A másik fontos kérdés az elemzéshez a kormányközeli cégek azonosítása. Itt elég vékony lehet a jég, ezért a kutatáshoz csak a legnyilvánvalóbb kapcsolatokat tételezték fel, ahol az adott cég tulajdonosa most is a Fidesz politikusa, volt politikusa vagy a pártvezetés tanácsadója vagy a pártvezetéshez régóta közel álló vállalkozó (mint például akkor még Simicska Lajos). "
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:20
Előzmény: #56  Hathor
#57
"Szijjártó barátja csinálta a paksi propagandát
- szalai - - SZALAI -
KÖVETÉS
2016.01.20. 17:45

Előzmény (2)
Szijjártó Péter haverja laza 2,8 milliárdos állami tendert nyert
Ezek a cégek kommunikálhatnak el 25 milliárdot az állam pénzéből

Szijjártó barátjának cége csinálhatta majdnem százmillióért a párizsi klímacsúcs alatti magyarországi atomkampányt. Ezt az LMP kérte ki az MVM-től.
Szijjártó haverja, Kuna Tibor, akiről a kisegyházas tanúságtétele alapján úgy tűnik, hogy Isten a közpénzek megszerzésre választott ki, most még százmillióért végezhette az atomenergia népszerűsítését is. Ezt nem azokból a milliárdokból kapta, amennyi közpénzt már eddig is megkapott a Teremtő és a kormány kiválasztottja. Hanem már a paksi bővítés keretéből."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:18
Előzmény: #55  Hathor
#56
"Miniszterelnökség: legalább egymilliárd forintot fordít a kormány a paksi térség fejlesztésére
MTI
2016. január 19., kedd • Cikk nyomtatása •

A paksi térség fejlesztésére a kormány a tavalyi, 750 millió forintot meghaladó összeg után 2016-ban legalább egymilliárd forintot biztosít – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Pakson.

A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Lázár János erről a Paksi Társadalmi Tanács ülésén beszélt. Elmondása szerint Lázár János várja a települések terveit, javaslatait a források hatékony felhasználására.

Emellett beszélt arról is, hogy a Paks II projekt mindenben az előzetes ütemtervnek megfelelően halad. Kiemelte: az unió sem vitatja, hogy szükség van új blokkokra Pakson, Brüsszellel kereskedelempolitikai jellegű vitája van a magyar kormánynak, amely azonban nem veszélyezteti és nem késlelteti a Paks II projekt megvalósítását.

A miniszter arról is beszélt: stratégiai cél, hogy minél több magyar vállalkozás vegyen részt a projekt megvalósításában, valamint olyan biztonságosan működő atomerőmű épüljön, amely hosszú távon olcsó áramot biztosít a lakosság és az ipari fogyasztók számára.

Az ülésen Süli János polgármester (Fidesz-KDNP), a tanács társelnöke elmondta, a társadalmi tanács keretében kialakult együttműködésnek köszönhetően a térség települései az elvárásaiknak megfelelő mértékű támogatásban részesültek, amellyel a civil szervezetek és a sportegyesületek támogatása mellett számos sikeres fejlesztést valósítottak meg."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:17
Előzmény: #54  Hathor
#55
"Az amerikaiakat is nagyon érdekli Paks II.
2016. január 19., kedd, 18:26 Utolsó frissítés: 2016. január 20., szerda, 17:37
Szerző: MTI / hvg.hu

A General Electric (GE) vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan kapcsolódhatna a Paks II beruházáshoz - mondta John G. Rice, a GE alelnöke kedden háttérbeszélgetésen, Veresegyházon."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:16
Előzmény: #53  Hathor
#54
"A GE beszállna a paksi projektbe
MTI2016. január 19. 16:10


A General Electric (GE) vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan kapcsolódhatna a Paks II beruházáshoz - mondta John G. Rice, a GE alelnöke kedden háttérbeszélgetésen, Veresegyházon.

Bérelje ingyen! Illy kapszulás kávégépek havi 60 adagtól ingyenes használattal, 1 hetes próbával! (x)
hirdetés
PreviousNext

A GE globális növekedéséért és az Amerikai Egyesült Államokon kívüli összes üzleti folyamatért felelős alelnök Magyarországon tárgyal.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a magyar kormány és a GE célja egybeesnek, például az oktatás, a versenyképesség, a kapacitásfejlesztés, az exportbővítés területén. Megemlítette, hogy 2014-ben a GE Magyarország 1524 milliárd forint árbevételének 99 százaléka exportból származott.

John G. Rice kiemelte: elégedettek a magyarországi telephelyeik tevékenységével, ahol versenyképes gyártás folyik, a magyar munkaerő színvonalára és a mérnöki képesség adottságára építve további munkaerőfelvételben gondolkodnak.

Az alelnök elmondta, hogy a Paks II beruházáshoz a GE a teljes turbinaszigetet és a generátort is tudná szállítani, építenének a magyar termelésre és helyi beszállításra. Becslésük szerint 1,5 milliárd dollárt tehetne ki a GE beszállításának értéke.

John G. Rice azt is részletezte, hogy további munkaerőfelvételben gondolkodnak.

A GE alelnöke kitért arra, hogy az Alstom erőművi részlegének megvásárlásával a General Electric további kapacitást, gyártási képességet vett, és a Magyarországon működő Alstom erőművi tevékenységére is építene, és mint mondta, az egyesülés révén munkahelyek megszűnhetnek, de az ott dolgozóknak munkalehetőséget kínálnak a GE más magyarországi gyáraiban.

A GE több mint 10 000 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, amelyből 9000 az ipari üzletágakban dolgozik, és további 1200 fő pedig a vállalat 2014-ben megnyílt budapesti Globális Üzleti Szolgáltató Központjában tölt be nemzetközi feladatkört."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:11
Előzmény: #52  Hathor
#53
"Uborkakonzervvel fizettünk a paksi atomerőműért

2016. jan. 20. 20:09
PAKSI ATOMERŐMŰ
GYÁR
ÉPÍTÉS
MODERN
A Paksi Atomerőmű építését 1987-ben fejezték be / Fotó: MTI-Máthé Zoltán
A Paksi Atomerőmű építését 1987-ben fejezték be / Fotó: MTI-Máthé Zoltán

A múlt soha nem hallott titkaira derült fény Szekér Gyula (†90) egykori miniszterelnök-helyettes temetésén. A kémikusból lett politikust a paksi atomerőmű atyjának nevezik, hiszen ő volt az, aki a rengeteg ellenzővel szemben sikerre vitte a modern technikával működő erőművet.

Szekér Gyulát a napokban temették el, a szertartáson családtagjai mellett gazdasági prominensek és politikusok is részt vettek. Bizonyára voltak köztük néhányan olyanok is, akik tanúi voltak a paksi erőmű születésének, a nagyközönség azonban soha nem tudhatta, mik voltak az atomreaktor 1969-től 1987-ig tartó építésének körülményei.

Az atomerőmű működése

A temetés után az egykori politikus fia, ifj. Szekér Gyula (55) mesélte el, miket hallott annak idején apjától.

– Édesapám sokat harcolt a paksi atomerőműért, amit nagyon elleneztek, pedig eredetileg kétszer ekkorára akarta építeni. Na nem a zöldek vagy a környezetvédők tiltakoztak, hanem a gazdasági politikusok, arra hivatkozva, hogy a rengeteg olcsó olaj sosem fogy el, ha itt atomenergia lesz. Bár apám építtette a Barátság és Adria kőolajvezetékeket is, biztos volt abban, hogy a kőolaj ára fel fog menni, ahogy ez meg is történt a 72-es olajválság idején – emlékezett vissza a korabeli politikai ellenszélre Szekér Gyula fia.


Szekér (szemben) ott volt amikor 1982-ben átadták az erőmű addig elkészült részét
MegosztásGombostű
A miniszterelnök-helyettes a munkaidején túl sokat dolgozott otthon is, rengeteg egyeztetésről, tárgyalásról tudott a család.

– Akkoriban a Paksi Atomerőmű miatt nem adósodott el az ország, az oroszok különböző termékekért cserébe építették. Többek között uborkakonzervvel, gyógyszerekkel fizettünk érte – magyarázta a múlt gazdasági titkait a politikus fia.

18 évig tartott a munka

A Paksi Atomerőmű Magyarország egyetlen atomerőműve. Építését 1966-ban határozták el, 1969 és 1987 között épült Pakson. 2000 MW teljesítményt ad le, 2014-ben Magyarország áramtermelésének 53,6%-át adta.

Az erőmű négy darab kétkörös nyomottvizes reaktorból áll, a hűtővizet a Dunából nyerik. A erőmű 2012. december 18-án megkapta az Országos Atomenergia Hivatal engedélyét, amelynek értelmében további húsz évig működhet az I. blokk. A II. blokk 2014-ben kapta meg az engedélyt."

Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:07
Előzmény: #51  Hathor
#52
"Lázárék megszereznék az MVM-től a paksi atomerőművet
2016. január 11. 15:20 english version
nyomtatás

Létezik egy néhány oldallal hosszabb verziója is annak a Miniszterelnökségen készült belső vitaanyagnak, amelyet októberben laptársunk megszerzett, és amely egyrészt egyes közműcégek felvásárlásáról, másrészt a paksi hulladék elhelyezésére szánt pénzek rezsicsökkentésre való felhasználásáról szól - írja az Index.

Bérelje ingyen! Illy kapszulás kávégépek havi 60 adagtól ingyenes használattal, 1 hetes próbával! (x)
hirdetés
PreviousNext

A 444 cikkéből kiderül, hogy a laptársunk által még októberben ismertetett belső anyag néhány oldallal hosszabb változatában szó esik arról is, hogy a paksi atomerőművet a Magyar Villamos Művek (MVM) alól áttennék az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) alá, vagyis a Seszták Miklós miniszter alá tartozó állami cég helyett a Lázár János vezette Miniszterelnökség lenne a tulajdonosa.

Az érvek a lépés mellett ezek lennének a Miniszterelnökség anyaga szerint:
Paks 2. fejlesztése már most is náluk van, hatékonyabb lenne, ha egy kézben lenne a magyar atomügy,
az MVM üzleti logika alapján működik, a haszonra hajt, a Miniszterelnökség illetve az ENKSZ lehet viszont non-profit,
ebben a modellben lesz csak igazán olcsó a villamosáram, így lesz fenntartható a rezsicsökkentés.

Mindez elképzelhető, hogy összefüggésben van a Lázár által novemberi végén említettekkel.

2015.11.26 15:55 Lázár a rezsicsökkentésről: lesz itt visítás

A miniszter akkor a Kormányinfón arról beszélt, hogy az Európai Bizottság magyar rezsicsökkentést érintő kötelezettségszegési eljárása esetében, ha úgy döntenek, hogy megállapodnak Brüsszellel, akkor évente százmilliárdos méretű kompenzációt kellene majd fizetnie a magyar államnak a rezsicsökkentésből kárt szenvedő energetikai cégeknek (egy Brüsszel által meghatározott képlet alapján).

Ezzel kapcsolatban ugyanakkor leszögezte, hogy a lakossági energiaárak semmiképpen sem emelkedhetnek, mert ha a megállapodást is választja a kormány, akkor is meg kell vizsgálni, hogy milyen tartalékok vannak az energiaszolgáltatási rendszerben. Itt említette például annak vizsgálatát, hogy a paksi áram előállítási költsége pontosan mennyi, és az a közvetítőkön keresztül mennyivel növekszik, mire a lakosság 38 forintért megveszi.

Lázár ekkor felhívta a figyelmet, hogy ha a Brüsszellel való megállapodást választják (ahelyett, hogy bíróságra mennének), akkor a tartalékok feltárása érdekében bele kell nyúlni Paksba, az MVM-be és a MAVIR-ba, azaz jelentős érdeksérelem jöhet, amit úgy fogalmazott meg, hogy a következő hónapokban "lesz itt visítás, nyugodjanak meg".
"
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:05
Előzmény: #50  Hathor
#51
"Minden korábbinál több villamos energiát termelt 2015-ben a paksi atomerőmű
MTI

2016. február 5., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Több rekordot is döntött tavaly az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.: minden korábbinál több villamos energiát állított elő, és a biztonság, valamint a blokkok rendelkezésre állását tekintve is a tavalyi volt az eddigi legjobb év – mondta el Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója Budapesten, a társaság évértékelő sajtótájékoztatóján.

A villamosenergia-termelés 1,2 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest a paksi atomerőműben. A 15 834,4 gigawattórányi termelés az erőmű történetében a legmagasabb érték. Ezzel a négy blokk a hazai villamosenergia-igény 36,2 százalékát fedezte, míg a hazai termelés 52,7 százalékát tette ki. A társaság nettó árbevétele 172 042,6 milliárd forint volt, fél százalékkal maradt el a megelőző évitől – ismertette Hamvas István.

Csiba Péter, a tulajdonos MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a paksi atomerőmű a cégcsoport legnagyobb és az ország energiaellátása szempontjából legfontosabb társasága, egyben garancia az ország biztonságos, hosszú távú és megfizethető árú villamosenergia-ellátásának. Kérdésre megerősítette, hogy Paks az MVM fontos része, és a jövőt is így tervezik.

Hamvas István aláhúzta, hogy a termelés maximalizálása a nukleáris bázisú termelés hosszú távú fenntartása és a költségszint optimalizálása mellett, a működés biztonság folyamatos fenntartása és fejlesztése stratégiai cél.

Csökkenő tendenciát mutat az úgynevezett jelentésköteles események száma, tavaly minden eddiginél kevesebb, tizenöt ilyen esemény volt, de ezek egyike sem érte el a nemzetközi INES-skála legalsó, egyes szintjét – számolt be a vezérigazgató hozzátéve, hogy két év alatt 10 százalékot erősödött, 2015-ben 84 százalékos volt a biztonságikultúra-index.

Szintén rekordot könyvelhetnek el az atomerőmű teljesítmény-kihasználása tekintetében, a négy blokkra vonatkozó adat 2015-ben 90,4 százalék, ami dobogós helyet jelent a hasonló nukleáris blokkok nemzetközi rangsorában. Hamvas István hozzátette, hogy a négy paksi blokkból három a világ legjobb öt reaktora között van e mutató szerint.

A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy az elmúlt év végén megkezdődött a 15 hónapos üzemeltetési ciklusra való áttérés, amely során a reaktorok szétszerelésére a korábbi 11 helyett 14 hónapos üzemidő után kerül sor. Az átalakítás eredményeként csökken a karbantartási, nő az üzemben töltött napok száma.

Hamvas István az MTI kérdésére elmondta, hogy ez a beruházás összevethető a korábbi teljesítménynöveléssel, ami kevesebb mint 5 milliárd forintos ráfordítás nyomán évi 11 milliárd forint többletbevételt eredményezett. Az új üzemanyagciklusra történő átállás kétmilliárd forintos beruházási költsége évi 3 milliárd forintos árbevétel-növekedést eredményez.

Idén újabb hatékonyságnövelő fejlesztés kezdődik az atomerőműben. A turbina átalakítás a vezérigazgató tájékoztatása szerint 600 millió forint befektetést igényel és 30 megawatt teljesítménynövelést eredményez.

Hamvas István arra is kitért, hogy az 1-es és 2-es blokk után tavaly év végén a befejeződött a 3-as blokk üzemidő hosszabbításának műszaki megalapozása is, és a múlt év végén benyújtották az Országos Atomenergia Hivatalhoz az engedélykérelmet."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 13:02
Előzmény: #49  Hathor
#50
"ROSZATOM
A Leningrádi 2-es Atomerőmű a paksi bővítés referenciája
MTI, 2016. március 15., kedd 16:50

A Leningrádi 2-es Atomerőmű lesz a referenciaprojekt az új paksi energiablokkok számára – közölte a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernre hivatkozva a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
A RIA szerint egy referenciaként felmutatható blokk megléte nélkülözhetetlen feltétele a külföldön atomerőművek építésével foglalkozó cégek kínálatának. Az új, 3+-os generációt képviselő orosz atomerőmű a jelenleg üzemelő helyébe lép majd a Leningrádi területen. A Szosznovij Bor városban, Szentpétervártól 35 kilométerre nyugatra épülő létesítmény első, nettó 1085 MWt (bruttó 1170 MWt) teljesítményű, VVER–1200 típusú reaktorral felszerelt blokkját a tervek szerint 2018-ban helyezik üzembe, a másodikat pedig 2019-ben. A harmadik és a negyedik blokk is megkapta már a területengedélyt, ezek tervezése folyamatban van.

Az orosz hírügynökség rámutatott, hogy a Leningrádi 2-es Atomerőmű műszaki és gazdasági mutatói jobbak a korábbi generációéinál és megfelel a korszerű, a fukusimai létesítmény 2011-es tragédiája után megszabott biztonsági követelményeknek. Az erőmű fő tervezője a szentpétervári Atomprojekt, a VVER–1200-as reaktor fő kivitelezője pedig a podolszki Gidropressz kísérleti tervezőiroda.

A RIA Novosztyi emlékeztetett rá, hogy 2014 végén orosz–magyar megállapodás született a paksi erőmű ötödik és hatodik, VVER–1200-as reaktorokkal felszerelendő blokkjának megépítéséről. Oroszország tízmilliárd eurót hitelez Magyarországnak a projekt megvalósításához."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 12:57
Előzmény: #48  Hathor
#49
"Magyar szivattyúk mennek Belaruszba
Megkezdte a Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft., a Roszatom orosz atomenergetikai konszern magyarországi leányvállalata az épülő Belorusz Atomerőműbe gyártott tíz nagy teljesítményű hűtővíz-szivattyú szállítását - adta hírül a társaság.
MTI, 2016. március 16. szerda, 16:30


A berendezéseket 2015 júniusában kezdték gyártani, az elkészült tíz - négy BPC 1800-as és hat DBS 400-as - szivattyú március végén érkezik a megrendelőhöz.

A négy BPC-1800-as típusú szivattyú a Roszatom beruházásában épülő Belorusz Atomerőmű 1-es blokkjának hűtőrendszerében a hűtőtornyokba továbbítja majd a hűtővizet. A szivattyúk óránként 32 500 és 42 500 köbméter közötti vizet szállít, emelőmagassága 28-től 36,5 méterig terjed, motorjának teljesítménye 5 megawatt.

A DBS-400-as segédüzemi szivattyú óránként 2930 köbméter vizet tud szállítani a mozgó alkatrészekhez.

A Ganz EEG Kft. további négy BPC-1800-as szivattyút gyártanak még a Belorusz Automerőműbe, ezeket várhatóan az év végéig szállítják le.

A cég első ízben kapott lehetőséget arra, hogy a korábbi sikeres oroszországi szállításaik nyomán részt vegyenek a Roszatom egyik külföldi projektjében is - mondta Szitár-Csanádi Attila, a Ganz EEG Kft. igazgatója. Aki arra számít, hogy a tervezett Paks-2 beruházás mellett berendezéseket szállíthatnak a Roszatom további projektekhez is Finnországba, Törökországba, Indiába.

A kft. 2012 óta rendszeresen szállít atomerőművi berendezéseket Oroszországba, egyebek között 18 hasonlóan nagy teljesítményű berendezést gyártottak a Rosztovi Atomerőmű 3-as és 4-es blokkja számára, valamint atomerőművi átrakó-részegységeket vittek a Szentpétervár mellett épülő 2-es Leningrádi Atomerőmű 1-es blokkjába.

A Ganz nemcsak atomerőművek, hanem hőerőművek számára is gyárt berendezéseket az orosz piacra, egy éve a Verhnyetagilszki hőerőműbe szállított 2 szivattyút. A Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft. 2008-ban alakult magyar-orosz vegyesvállalat, 51 százalékban a Roszatom érdekeltségű Atomenergomas Gépgyártó Holding, 49 százalékban a Ganz Holding a tulajdonosa, a Ganz energetikai gépgyártó tevékenységét folytatja. A cégnél 150 alkalmazottat foglalkoztatnak, 2014-ben az árbevétel 950 millió forint volt, ami 2015-ben szinten marad, az idei megrendelés állomány jelentősen nőtt, ezért 2016-ban várhatóan az árbevétel is emelkedni fog - közölte a társaság."
Hathor
Hathor 2016. 04. 09. 12:54
Előzmény: #46  Hathor
#48

Elindulhat Paks 2 első referenciablokkja
MTI, 2016. március 30. szerda, 16:19

A közép-oroszországi Novovoronyezsi Atomerőmű 2-es kiépítés 1-es reaktorának aktív zónájába behelyezték az első fűtőelemköteget és ezzel megkezdődött a blokk fizikai indítása, ami egyebek között a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartása szempontjából is fontos esemény.

Hogyan lehet a gyártási maradékoktól megválni, költséget csökkenteni, a környezetet védeni és jótékonykodni egyszerre?
A majdani Paks II. számára is referenciaként szolgáló blokktípus az első VVER-1200-as nyomottvizes reaktor a világon. Az új atomerőmű indítása több hónapos folyamat, amelynek végeztével a reaktorblokk eléri az első kritikusságot és megkezdődik a próbaüzem - olvasható az atomenergiainfo.hu honlapján.

A novovoronyezsi atomerőmű 2-es kiépítés 1-es blokkja, vagy másként a Novovoronyezs 6-os blokk, a 3+ generációs új orosz reaktortípus első tagja. Az 1200 MW villamos teljesítményű atomreaktor lesz a legnagyobb egységteljesítményű orosz nyomottvizes blokk, amelyből máris 34-et rendeltek a világon. Ilyen típusú reaktorból létesül majd kettő Pakson is.

Hónapokig tart a többlépcsős indítás

A fizikai indítás első lépését jelentő első fűtőanyagköteg berakását azután végezték el Novovoronyezsben, hogy az engedélyező orosz hatóság idén március 23-án kiadta a blokk működési engedélyét. Az üzemanyag berakásának megkezdésével egy több lépcsős, hónapokon át tartó folyamat vette kezdetét.

A blokk fizikai indítása során kiemelt szerepet kapott a biztonság kérdése. A novovoronyezsi atomerőmű igazgatója, Vlagyimir Povarov elmondta, hogy a fűtőanyagkötegek berakása során a biztonság növelése érdekében vegyesen helyezték el a fűtőanyagot tartalmazó kötegeket, illetve az üres kazettákat, amelyeket fokozatosan cserélnek fűtőanyagot tartalmazó kötegekre.

Fókuszban a biztonság

Ehhez hasonlóan a blokktípus egészét is a megnövelt biztonság jellemzi. A VVER-1200-as blokk megfelel a legszigorúbb orosz és nemzetközi előírásoknak. Az AESZ-2006-os atomerőmű típus tervezése során az Atomenergoprojekt Rt. figyelembe vette a nyomottvizes VVER-reaktorok üzemeltetésének több évtizedes tapasztalatait.

Az aktív, több csatornás redundáns biztonsági rendszerek mellett a fizikai törvényszerűségeken alapuló passzív biztonsági rendszerek egész sora jellemzi az új blokktípust. A reaktort kettős falú vasbeton konténment védi, amely kibírja egy utasszállító repülőgép rázuhanását, ellenáll a földrengésnek és akár egy cunaminak is. Passzív hőelvezető rendszerrel rendelkezik és egészen minimális, 6×10-7/reaktorév a valószínűsége egy zónaolvadásos balesetnek. Még ebben az erősen hipotetikus és feltételezett esetben sem kerülhetne a környezetbe sugárzó anyag a reaktor alatti zónaolvadék csapdának köszönhetően.

A novovoronyezsi blokkok (II-1, II-2) építése 2008-ban, illetve 2009-ben kezdődött, a megrendelő a majdani üzemeltető, a Roszenergoatom, az építkezés fővállalkozója - akárcsak Paks II. esetében - a NIAEP-ASZE-Atomenergoprom cég.

link
Törölt felhasználó 2016. 04. 08. 21:28
Törölt hozzászólás
#47
Hathor
Hathor 2016. 04. 08. 21:09
Előzmény: #45  Dezso_Laszlo
#46
Lesz itt annyi hir, csak gyozzuk majd ide bemasolni. Figyeloben 8oldalas cikk van az Energia haborurol.
Orban is megjott Washingtonbol a Nuklearis csucsrol.

Paksimaci merre vagy??
Dezso_Laszlo 2016. 04. 07. 09:28
Előzmény: #44  upgrayeddAKS
#45
Sajnos, e topik nem a megoldást keresőké, hanem az egymást lemínuszolóké. Persze, az is öröm, bizonyára :)
link
Ehhez meg nem szól hozzá a kutya sem. Ez a magyar szellem mily dicső!
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2016. 04. 06. 01:17
Előzmény: #14  pitcairn2
#44
"egyszerűen le vagyok döbbenve azon, hogy évtizedekre befagyasztják a kísérletezést egy ennyire perspektivikus területen miközben mindenféle faszságra ömlik a pénz az un. "jóléti" államokban"

Szvsz. jogos a felháborodás. Az lenne ill. lett volna a minimum, hogy adnak neki egy esélyt. Mindenesetre Alvin M. Weinberg jól átverte a U.S. Air Force-t, így nyilván szerezhetett néhány befolyásos ellenséget is + amit a plutóniumról írtál, az is szerepet játszhatott a mellőzésben...
Törölt felhasználó 2016. 04. 04. 14:08
Törölt hozzászólás
#43
Adelchi
Adelchi 2016. 04. 04. 14:00
Előzmény: törölt hozzászólás
#42
A minden fontos kérdésben jártas népszavazó állampolgár
Törölt felhasználó 2016. 04. 04. 11:12
Törölt hozzászólás
#41

Topik gazda

Hathor
Hathor
4 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek