Pongrác Dávid cége a My Jazz Kft eladott 1051 db OxoTech részvényt. https://bet.hu/newkibdata/128833301/T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%A1s%20vezet%C5%91%20tiszts%C3%A9gvisel%C5%91%20r%C3%A9szv%C3%A9nyelad%C3%A1si%20jog%C3%BCgylet%C3%A9r%C5%91l.pdf . 2900 és 3000 között adta. Nagy részét 1030 dbot 2900-ért. Oszkó helyében jól picsán rúgnám, hogy 3000 felett szeretnének részvényt kibocsátani, és az egyik igazgatósági tag meg 2900-ért dobálja. Nehéz a befektetőket meggyőzni, hogy vegyél, majd 3K felett, ha közben a bennfentes szerint meg nem ér annyit. (Ha érne, ugye, akkor miért adná alatta?) . Régebben valaki az Oxotól olvasta a fórumot, ha esetleg most is így lenne, akkor javaslom, hogy az ilyen típusú eladásokat valahogy oldják meg srvvel, vagy OTC-n keresztül, mert ez nagyon bizalom romboló.
Ma megindult felfelé. Nem lennék ennyire pesszimista. Az hogy kevés befektetőnek van a fókuszában, és nyomott az árfolyama, még nem jelenti, hogy szar a cég. . Sőt, ahhoz képest, hogy milyen típusú cég kifejezetten jól áll. Mivel kockázatos befektetésekkel foglalkoznak, ezért vagy bízol a vezetésben (Oszkóban) és kvázi rábízod a pénzedet, vagy nem szabad vele foglalkozni. . Ez egy olyan papír, amit most érdemes megvenni, és pár évig nem kell vele foglalkozni. (Poziból írom.)
“A Társaság 1.000,- Ft névértékű törzsrészvényeinek, a Budapesti Értéktőzsde Xtend Piacán utolsó kereskedési napja 2023. január 16. Ekkor a piacon le nem járt, nyitott ajánlatok törlésre kerülnek. Az Xtend Piacon 2023. január 16. napi kereskedések elszámolása 2023. január 18-án történik meg. . A Társaság új, 2,00 EUR névértékű törzsrészvényeinek, a Budapesti Értéktőzsde Xtend Piacán első kereskedési napja 2023. január 17. Az első kereskedési nap elszámolása 2023. január 19-én történik meg.”
Jó cikk. Jól átgondolt marketing cikk, amiben ki tudták fejteni a terveiket, strtégiájukat. . Az magyar EUs támogatásokról szóló rész, habár nem nagyon passzolt a cikkhez, arra jó volt, hogy kiderüljön, az OXO Technek semmi köze a NER-hez. (Mostanában a NERes cégek: Opus, Appeninn, BIF ... elég szarul teljesítenek a BET-en. A 4IG üdítő kivétel. )
"Így viszont nyerőd szétprolad és sok részvényt kell követned." Nem. Lehet, hogy félreértettél. A 2%-os határ csak az XTendes és erősen speki papírokra vonatkozik nálam. Allteóból és Pannergyből tevődik össze a portfolióm nagy része, ezek együtt 70-80%-ot tesznek ki. (Ugyan az Alteo nem a leglikvidebb, de akkora növekedési potenciál van benne még most is, hogy itt bevállalom ezt a kockázatot, mivel úgysem akarom eladni mostanában.) . Visszatérve az OXO-ra: Ha van belőle egy kisebb pakkom, akkor elkezdem követni és jobban beleásom magamat, mint ha nem lenne. Látok benne fantáziát és ha még jobban megismerem és az eredményei is tetszenek, akkor többet is fogok venni belőle. A mostani jelentésük pozitív meglepetés volt számomra.
Köszönöm a választ. Így viszont nyerőd szétprolad és sok részvényt kell követned. Van olyan papírom amibe sokat fektettem és brutál nagy bukóban ülök. Kivarom mi lesz ha 0 akkor így jártam.
Igen. Én úgy tekintek az OXOra, mint egy tőzsdén megvásárolható befektetési alapra. Nincs kezelési költség, viszont a kiszállási lehetőség is limitáltabb. (Gyakorlatilag Oszkó Péterre bízom a pénzem, mint anno Zsiday és a Plotinus)
Látok benne fantáziát és olcsónak találtam, viszont szeretek nyugodtan aludni. Nagyon volatilis és az XTend nagyon illikvid. . Volt CyBERGem, és mgtanultam, hogy ha XTendes papírnál gebasz van, akkor sokáig kell benne ülni, vagy extra nagy bukóval lehet csak kiszállni. Elég türelmes vagyok, de a nagy veszteség megvisel. (A tőzsde remek terep, hogy az ember megismerje saját pszichés képességeit és ennek megfelelően hozzon befektetési döntéseket. ) Én nem bírom a nagy rizikót, ezért van nálam ez a szabály és eddig jól működött.
Ez egy klasszikus lassú víz partot mos papírt. Megveszed, beleülsz 5 évig nem nagyon piszkálod és akkor megvan az esély, hogy mire eladod addigra felmegy és likvid is lesz. Addig céget adnak-vesznek, működnek és reméled, hogy jól.
"Kicsit" volatilis a papír. Pár óra múlva lehet, hogy már szar vétel lesz. Ma volt már a legrosszabb és a legjobb papír is. . Egyébként 2800-on nagyon keveset (68 dbot) kaptam, az egész OXO Tech. a portfolióm értékének talán, ha 2%-a. (Zeller Éva már megpörgette volna párszor. 😀) Ha nagyot megy, akkor sem keresem vele halálra magamat, de ha becsődöl (remélem nem így lesz), akkor sem bukok vele nagyot.
"A Társaság egyéb követeléseiben a Gravity R&D Zrt. értékesítéséből származó bevétel található,
mely fordulónapot követően kerül rendezésre." Összege 966 millió Ft.
Kis mocorgás van a papír piacán. Talán elfelejthetjük egy időre a 3000 alatti szinteket. . Ilyenkor szokták beönteni. (Talán most ez a hagyomány is megtörik.)
EUR-ban könyvelni és EUR-ban kereskedni a részvényeket a BÉT-en mindenképp előremutató újdonság, úgy emlékszem utoljára a Waberer Gyuri próbálkozott ezzel BILK esetében de végül nem vezette be s céget. A részvényvisszavásárlás is klasz lesz ha megvalósul, reméljük átmegy a felügyeleten is az elképzelés.
Ez a tőzsde, pontosabban a BÉT és azon belül is az XTend-nek nevezett dagonya. A cég belső értéke és potenciálja nem mindig találkozik az árfolyammal. Lehet, hogy az eladónak lesz igaza és nem ér többet a cég ennél, de az is lehet, hogy az idő itt is rózsát, vagy árfolyamnyereséget terem. . Én még kaptam 2800-on, tehát nem átkötés volt.
3.300.- Ez sem volt egy szép nap, de egy fokkal jobb, mint a tegnapi. Vettem egy keveset 3000 alatt, ha már ilyen akciósan adták. Egyre inkább Cyberg gyanús lesz. Ott is volt egy nagyon gyászos időszak, aztán kiment új csúcsra. A gyászos időszak már itt is megvan, csak az a kérdés, hogy túl vagyunk-e rajta, vagy még megyünk beljebb. . A Gloster az OXO Tech portfoliójából szépen teljesít. Jó lenne, ha a portfolióban szereplő többi cégről/cégtől is láthatnánk ilyen jó híreketet.
sőt a legutóbbi 3440-es záróárhoz képest 814.880 Ft-ot bukott. Nem kis pénz, ráadásul ATL-en eladni, hiszen eddig 3200 alatt sosem volt, hatalmas hülyeség. hacsak nem önkötés volt.
Ezért vettem én is belőle, csak és kizárólag Oszkó miatt. De mivel XTendes cég, ezért csak keveset, max a portfóliom 2%-a és TBSZ-re, mert az ismertetőben is írták, hogy 3 év egy cég felfuttatása.
meg szvsz Oszkó jó üzletember, jól átlátja a dolgokat. Gazdaságpolitikai dolgokról beszélgettek vele egy pár hete az ATV-n, határozott és meggyőző volt amit mondott
Anno a Cybergben is voltak hasonló esések. Emlékszem volt 800-ról is papírom, úgy, hogy korábban még 2200 volt. Az sem kezdőknek való, mert kicsinálja az ember idegeit, amikor feleződik/ harmadolódik az árfolyam. . Nekem az OXO Tech. stabilabbnak tűnik, nem csak egy "terméke" van, mint anno a Cybergnek. Sajnos az XTend elég fura kereskedési platform, ha nagyobb mennyiséget akarsz eladni, akkor nagy valószínűséggel kinyírod az árfolyamát bármelyik papírnak. . Ez ilyen pangó piacon, hír nélkül, elbizonytalanodnak a befektetők/spekák.
Pontosan kihez (név, pozíció) van szerencsénk jelen profil alatt történő nyilatkozatok kapcsán a transzparencia és a hitelesség megfontolása okán? Szíves megerősítését köszönjük.
Köszönjük, jó szándékú észrevételnek vettük az alábbiakat. A weboldalunk egyébként újratervezés alatt áll és lényegében napokon belül tervezünk elindítani egy blog oldalt is, ahol egyébként a szakmai híreinket és elemzéseinket folyamatosan közzé tudjuk majd tenni. Az igazgatóság tagjai egyébként a befektetői oldal egy almenüjében (vállalatirányítás) elérhetők, a főoldalon pedig szerepelnek az aktuális portfólió cégek. Ami zavart okozhat, hogy a Gravity Zrt. a nemzetközi piacon használt brand nevén, Yusp-ként szerepel. A befektetői oldalon a társasági dokumentumok alatt található információs dokumentum egyébként egyenként is több információt tartalmaz az egyes portfólió cégekről. Ezzel együtt egyetértünk azzal, hogy a jelenlegi oldal szerkezetében és átláthatóságában frissítésre érdemes, dolgozunk is rajta, reméljük, hogy hamarosan publikálni is tudjuk majd.
Kedves OXO! Elkezdtem átböngészni az oldalatokat, hogy kicsit többet megtudjak a Gravity zrt.-ről, de sajnos nem találtam semmit. Néhány észrevétel az oldallal kapcsolatban: 1.) Technológiai befektetésekkel foglalkozó Holdingnak ez túl egyszerű. Gyakorlatilag van egy főoldal és a befektetői dolgokat tartalmató rész. 2.) Érdekelt volna, hogy kik alkotják az igazgatótanácsot, rövid, fényképes életrajzzal. Vagy csak egy fénykép, név, beosztás, mi a területe a cégen belül ... . Nem találtam. 3.) Ahogy fent is írtam a Gravityről sem találtam semmit. Gondolom, több olyan cég is van a szárnyaitok alatt, akikről nincs infó az oldalon 4.) Ez inkább kérdés: A Portfolió/Lezért részben a cégek mellett a rajtuk elért nyereségek láthatók? (Gondolom igen a válasz.) Érdekes lehet, hogy ezeket a hozamokat mennyi idő alatt sikerült elérni. 5.) Nekem az oldalon használt szürke túlságosan világos volt. El tudtam olvasni, de nagyobb kontraszt kellemesebbé tette volna az élményt. 6.) Nem találtam keresőmezőt. (Mivel nagyon kevés infó van az oldalon, így valóban nincs rá szükség) Gondoltam, rákeresek a Gravityre, hátha van egy zug az oldalon, ahol találok róluk valamit. 7.) Nekem hiányzott egy részletes lista a portfoióban levő összes cégeről (egy külön oldalon és nem a főoldal alján), rövid leírással és ha rákattintok akkor vagy ad egy részletesebb leírást róla egy külön oldalon, vagy, ahogy most is működik, átdobb az adott cég honlapjára. 8.) Tetszett, hogy többnyelvű. 9.) Oszkó Péter írt korábban blogot, azt itt is megtehetnétek, hogy megosztjátok, ami éppen érdekes, aktuálisan foglalkoztat titeket a startupuk világából. Ha a befektetők látják a gondolataitokat, véleményeteket, akkor könnyebben döntenek, hogy befektetnek-e az OXO-ban. 10.) Azt gondolom, hogy a Gravity eladás egy fontos esemény a cég életében, miért nem azonnal ezzel fogad az oldal? Megjegyzés: A befektetők/sajtóközlemények (2021) alatt megtaláltam az Ivánka (betonos) céggel kapcsolatos cáfolatot. De miért nem tudtam erre rákeresni, miért kellett ehez átböngészni az egész szájtot? 11.) Összefogalalva: Ez a honlap egy kis, max közpes cégnél rendben van, de egy tőzsdei cégnél, amelyik ráadásul technológiai cégek felkarolásával fogalalkozik nagyon kevés. (Kérdezzetek rá a Glosteresknél.) . https://oxoholdings.eu/#about . Jobbító szándékkal szedtem össze az oldallal kapcsolatos meglátásaimat.
Úgy tűnik, hogy kezd belelendülni az OXOTH. Érdemes egy keveset tartani belőle; kispapír nagy lehetőségekkel. A 7000 reális lehet, ha így kapkodnak a felkarolt cégei után ...
Köszönjük a szíveslátást, igyekszünk majd megfelelni neki és alkalmanként, ha van aktuális, megvitatható téma, akkor lehetőségeink szerint válaszolni akár egy-egy kérdésre. Ezzel együtt egyébként a cégünk folyamatosan és aktívan kommunikálja a részvényesek számára releváns eseményeket, de értjük, hogy egy-egy kérdés megválaszolása segíthet értelmezni az aktualitásokat.
Visszaolvastam a korábbi bejegyzéseket. Vicus2000, úgy tűnik, hogy nem igazán kedveled Pétert, vagy a céget és akkor finoman fogalmaztam. . Az OXO nevű felhasználó beírásainak választékossága alapján vagy Oszkó Péter, vagy a cég valamelyik kommunikációs embere (esetleg tőzsdei kapcsolattartója) válaszolgatott neked. . Én szívesen látnám, ha az OXO nevű felhasználó néha posztolgatna, hogy mik történtek a cég házatáján.
Vicus2000, köszi, hogy megosztottad! Elolvastam a cikket, gyorsan rákerestem, hogy milyen egyéb anyagok jelentek meg a témában. (Én már mindennel kapcsolatban szkeptikus vagyok ...) . Találtam egy másik bejegyzést, amit pont s Pf.-en tettek közzé: Az OXO csoport sajtóközleménye a 24.hu-n az Invanka Factory Zrt-ről megjelent téves információkkal kapcsolatban: A 24.hu címlapján 2021. szeptember 24-én részletes újságcikk jelent meg az Ivanka Factory Zrt-vel kapcsolatban, mely teljes egészében tévesen jeleníti meg az érintett cég történetét, működését és felszámolási eljárás alá kerülésének okait. Mindez különösen azért szerencsétlen, mert az OXO csoport a cikket jegyző újságíró rendelkezésére bocsátotta az Ivanka Factory Zrt-vel kapcsolatos belső vizsgálatának részletes leírását, az ott tapasztalt anomáliák és esetleges visszaélések tételes felsorolásával, melyet a végleges cikk teljes egészében figyelmen kívül hagyott, lényegében nem létezőnek tekintett, így pedig egy nyilvánvalóan megalapozatlan és érdemi állításaiban is valótlan történetet vázolt fel a cég bedőlésével kapcsolatban. Az Ivanka Factory Zrt-vel kapcsolatban az OXO csoport saját belső vizsgálatai a cég irányításával, pénzügyeinek és megrendelés állományának kezelésével kapcsolatban annyi potenciális visszaélést tárt fel, hogy időközben maga is jogérvényesítési eljárásokat indított és a céget eleve a tőzsdei befektetési holdingjától elkülönítetten kezelte és kezeli jelenleg is. Ezen eljárások lezárultáig a cég történetével kapcsolatos nyilvánosság előtti rémhírterjesztések álláspontunk szerint elsősorban azt célozhatják, hogy azzal a céget mindvégig ténylegesen irányító személyek a saját felelősségüket igyekezzenek leplezni. Eközben nyilvánvaló, hogy a befektetők érdekét a legkevésbé sem az szolgálja, ha a saját részesedésük a cég bedőlése miatt elveszti értékét, miközben az alapítók és munkatársaik ugyanezen tevékenységüket más cégekben folytatják tovább. Az Ivanka Factory Zrt. egyébként egy teljes portfólió kivásárlás automatikus részeként került az OXO csoport kisebbségi tulajdonába, ezt követően a tulajdonostárs alapítók együttműködési hajlandóságának teljes hiánya terhelte meg végletesen a cég működését. A cég története sajnos arra ad tipikus példát, hogy ha az alapítók a befektetők forrásainak lehívását és felhasználását követően üzleti stratégiájukat nem a további együttműködésre, hanem a befektetőkkel szembeni eljárásokra és cselekményekre alapozzák, az a legritkább esetben szolgálja a cég javát és érdekeit. Ezzel együtt az OXO csoport ténylegesen minden lehetséges erőfeszítést megtett a cég megmentése érdekében, miközben saját befektetői érdekeit mindvégig szabályszerűen és körültekintően érvényesítette és ezt kívánja tenni a folyamatban lévő jogi eljárások során is.Tekintettel mindezek mellett arra, hogy az Ivanka Factory Zrt. története sajnálatos módon ilyen torz tükrön keresztül került aktuálisan a nyilvánosság elé, cégünk képviselői készséggel állnak rendelkezésre, amennyiben a cég tényleges működésével és bedőlésének valós okaival kapcsolatban a sajtó képviselőinek kérdése merül fel.
Ez igazából a Glosterről szól. Viszont a cikkből világossá válhat, hogy az OXO-ra lehet úgy is tekinteni, mint egy befektetési alapra, amelyiket meg lehet venni a tőzsdén is. Mint anno a Plotinus (most akko invest) Zsiday Viktorral.
Én is veszegetem. A cég ügyeibe nem látok bele, de Oszkóékban bízok. Hosszabb távon tervezem tartan. 3800-nál szálltam be, eddig minimális bukó az eredménye. Júniusban tovább bővítek.
OXOTECH - OXO Technologies Nyrt.