Azért, ha nem az átlaghoz hasonlítod, hanem megnézed naponta: vagy a mai harmada, vagy kb. a kétharmada szokott lenni korábban, váltakozva. Elég fura véletlen. Szintek nem igazán magyarázzák. Ebből már esetleg ki lehet valamit okoskodni. Szerencsére nem nekem kell.
Köszönöm, így már várom a csütörtököt. Mindenkinek jó pihenést! :) Illetve nem győzöm megköszönni, hogy ennyi munkát fektettek bele és megosztjátok velünk.
Nem volt azért akkora az a záró kötés, hogy érdekes legyen. Valamivel magasabb volt, mint az átlag, de ezeken a szinteken természetes az erősödő forgalom.
OTP számít fel ennyit, de eddig 0,35% volt vétel és eladásonként. Így ha daytrade van akkor csak 0,45% az eladásnál. Ezzel azért kicsit egyszerűbb már a daytrade.
-Equilor_ Mol árfolyama 3,07 százalékkal esett, ami az elemző szerint az osztalék
körüli bizonytalansággal magyarázható, mert bár nagy jó volt a 2022-es
év a Molnak, azonban extraprofitadót is "kapott bőven", ezért nem lehet
tudni végül hogy határoz a menedzsment, nagy a szórás a várakozásokban.
Az osztalék mértékét az április 27-ei közgyűlésen fogják közölni, a
befektetők addig tartózkodnak, kivárnak - mondta Sághy Balázs.
OTP részvényesek ide!