Már a kezdő képsorok kiválóan ábrázolják az amerikai polgárháború utáni lepusztult állapotokat. Romba dőlt házak, megolajozatlan nyikorgó ajtók, és a porszélfútta kihalt utcák ugyanúgy főszereplői ennek a realista spagetti westernnek, mint a győztes északi hadseregből hazatérő félvér indián, Keoma.
<iframe title="YouTube video player" width="640" height="390" src="
A Csendes-Óceán élettelen lesz,(az 1000 milisiveres sugárzás nem ártalmas, különben is elkveredik a tengervízzel, MR1 Kossuth Lajos azt ízente..) fel irány dow 15k. A magyar rádió mindenre kitanított handa-bandázásban világ vezető szerkesztői is csak néznek mint a vett-malacok, most már igazán nem tudják mit hazudjanak, a fityma központból sem jön ukász a kp pb megszünt teljes a hírközlési zürzavar. talán qrb@n tudna most valmi okosat kitalálni, hiszen ő az eu soros sikeres elnöke.
Filmes berkekben úgy tartják, hogy az igazi jó film már a legelső képkockákban, percekben felismerhető.
Így van ez a filmes képi megoldásokat zseniként megjelenítő kiváló, de csóró Akira Kuroszava rendező, Ran c. filmjénél is. Hiszen a Derszu Uzalát orosz segédlettel, Kagemusha c. filmjét Georges Lucas és Francis Ford Coppola produceri közreműködésével, a Ran-t pedig, ami egyébként a legjobb műve, csak francia tőke bevonásával tudta elkészíteni.
A film a feudális Japánban játszódik azon időben mielőtt még a Tokugava Iejaszu féle shogunátus véget nem vetett a hadurak hatalom és birtok szerző háborúzásainak és egységesítette Japánt.
Ha valaki villámgyors szamuráj kardvívásokat vár el a filmtől, az jobb ha inkább a harakirit választja, mert a a Ran egy jól ábrázolt társadalmi portré és az egyik legérthetőbben bemutatott útikalauz a korabeli Japán kultúráról és Kuroszavát egyébként is jobban érdekli, hogy mitől tud megváltozni egy sziklaszilárd jellemű ember személyisége. A Derszu Uzala, Kagemusha, és még a fekete-fehérben elkészített A hét szamuráj filmje--amiből mellesleg A hét mesterlövész című legendás western született--szintén ennek a témának szenteli magát.
A kezdő képsorokban 3-4 fős lovas szamurájok kémlelik minden irányban némán a kilóméternyi üres tájat. Különös jelentése van ennek a szimbólikus ábrázolásmódnak ami első nézésre talán nem mindenki számára lesz egyértelmű.
A történet szerint a 70 évet megélt kegyetlen területszerző csatározásokban megfáradt Ichimonji nagyúr elhatározása szerint, a három közül, legidősebb fiára hagyja minden hatalmát. Subaru, a legkisebb fiú azonban,- látszólag tiszteletlenül-elhamarkodott, bolond döntésnek nevezi apja ítéletét, és ezzel mind apját és viszálykodásra hajlamos két testvérét magára haragítja. Az eddig sziklaszilárd birodalom ekkortól kezd szétesni és kezdetét veszi a véres káosz, amit az európai néző minden japánt egyformának látó szeme képtelen lenne megkülönböztetni, ha a rendező nem segítene szín szimbolikával.
Piros--a vérengzés jelképe, sárga--az irigységé és kék a békességé. És ez egyben a film egyik nagy élménye is, hogy csodás történelmi kosztümökben játszanak a szereplők.
Ha nem eredeti japán hanggal nézünk egy japán filmet, az olyan mintha fűszerek nélkül táplálkoznánk, hiszen az egyedi japán dallamos hangsúlyozás felér egy zeneművel.
A csata jelenetek mint egy véres opera marnak a retinánkba és bár szól a zene de minden más hang néha teljesen elnémul, ami az értelmetlen vérengzést még jobban kihangsúlyozza.
Az igényesen kialakított menü és magyar feliratos extrák a japánok mentalitásáról, kardkészítésről, szokásaikról, élvezetesebben megfűszerezik Kuroszava munkásságát és már csak ezekért is hálásak lehetünk, hogy a rendező zseni vissza kalauzolt minket egy olyan helyre és korba ami európai szem számára sokáig csak mítosz és zárt függöny mögötti események helyszíne volt.
Ahogy a legerőteljesebb képsorok a film elején láthatóak, úgy a legdrámaiabbak az utolsó képkockák, amint az események ártatlan elszenvedője, a vak Tsurumaru, magára hagyatottan botorkál a veszélyes sziklafalak peremén. Ez a látvány még sokáig bennünk fog maradni.
<iframe title="YouTube video player" width="480" height="390" src="
OTP részvényesek ide!