NO, azt hiszem erről beszéltem.
De a nem egyenrangú vitát abbahagyom veled foli, mert ugysem értesz meg, s a szerkesztőség elveinek megfelelően másolgatod be a negativ hireket. akik meg erre ugranak a fórumon, az az ő dolgok.
Nyugi, ha az mszp végigviszi azt, amit bejelentettek, akkor a következő kormány keze gúzsba lesz kötve, nem tud csak úgy visszatáncolni, visszavonni a "rosszat", miközben a jót érintetlenül hagyja.
Szép hangzatos hazugságokkal kampányol jelenleg az ellenzék.
kezdődött az erkölcsi romlással, majd jött a politikum lezüllése és válsága (világszerte) utána a pénzügyi majd a gazdasági romlás lehet a vége a társadalom szétesése lesz?
Babics Egon:
A nap vége már nem hozott érdemi újabb setupot.
Aki day-trade-re adja a fejét, az legyen rendkívül körültekintő, ne a napos chartból akarjon a day-trade-re következtetéseket levonni. A többi day-trader fejével is gondolkodni kell: milyen pozik nyílhattak, amit a nap vége felé mindenképpen zárni kell, ÉS mit léphetnek a londoni menedzserek: ennek mi lesz a nap végén az eredője.
(Kaptam egy kedves levelet: te csak írd le a jó setupokat napon belül, mi meg majd nyerünk. Ez sajnos így nem tud működni: ha ezt előre, vagy közben leírnám, mindig lenne olyan nagyobb erejű befektető, aki figyelve a (kis)spekulánsok pozícióját, megerőszakolja a chartot, a stopokra vadászva beindítaná a pozíciózárásokat. (Így is figyelik, hogy vajon a kisspekik egyirányba állnak-e.) Tehát, bármennyire is szeretnék segíteni, ez csak sajnos legfeljebb utólag, a tanulságok levonásával megy, előre nem.)
a saját belső erőforrások közül az emberi tényező nagyon gyenge volta okozza a legfőbb problémát nálunk 4. pontban összefoglaltad:) de azért annyira nem hülyék csak nem látnak az orruknál tovább
komoly problémákkal külz az egész világgazdaság.
nálunk a gazdasági problémák begyűrűzésén túl újabb problémát jelent:
1. a forint nagyon sérülékeny volta ,
2. nagyon magas eladósodottság
3. korábbi évek magas költségvetési hiánya /kiköltekezés!!!/ -7-9% hiány. az EU ezért is kényszerít minket a -3% felé.
4. politikai kockázat /hülye országban a hülye polituikusok vitája miatt még plusszban is szívunk: röviden/
Lehet a többieknek jobb de ha nálunk rossz akkor ez előbb utóbb
az árfolyamon is látszani fog.
Külföldiek elvitték a töke jelentős részét
szerinted most ki tartja az országot?
OTP részvényesek ide!