Az én véleményem, hogy ilyen rohanás után kell a korrekció, a pull back, az indikátoraim alapján lejöhet 8250-ig, a 9 napos átlagig, ha ez megtörténik és ezt követően 8400 fölött zárna akkor szvsz elindulhat fölfelé.
Szerintem ez egy dupla csúcs fejjel lefelé melyet determinál az első mélypontnál(8480) lévő nagy forgalom és a mostaninál kévő mégnagyobb forgalom és a két csúcs közötti viszonylag kicsi. Csak azt nem tudom hogy ez a második csúcs ez valóban az alja-e(8480) . Vélemény ?
A brit gyártóipari beszerzési menedzser index novemberben a várt 52,5 pont helyett 54,4 pontra emelkedtek. Ez meglepő fordulat az októberi 52,9 ponthoz és a várt csökkentéshez képest. Úgy tűnik, hogy a korábbi rossz adat mögött csak az amerikai jelzálogpiaci negatív hangulat állt. Novemberben a megrendelések húzóereje az új megrendelések és az export vártnál nagyobb ütemű bővülése volt. Az angol font a hírre mind a dollárral, mind pedig az euróval szemben erősödést mutatott, a GBP/USD jegyzés 2,0544-ről 2,0558-ra emelkedett, az EUR/GBP árfolyam pedig 0,7133-ról 0,7114-re esett.
Az eurozóna feldolgozóipar i beszerzési menedzser-indexe novemberben kismértékben 52,8 pontra javult, az októberi 26 éves mélypontnak számító 51,5 pontos szintről. Az index kedvező alakulását segítette a német és a francia mutatók javulása, ennek ellenére nem valószínű, hogy a közeljövőben a nyári szintekig emelkedne a teljesítmény-index. A részadatok közül a foglalkoztatási index és a jövőbeli folyamatok tekintetében fontos új megrendelések is kisebb emelkedést mutattak.
A német gyártóipari beszerzési menedzser index novemberben a várt 52,6 pont helyett 53,7 pontra emelkedett. Októberben 51,7 ponton állt az index. A novemberi adat arra utal, hogy az új megrendelések kissé erőre kaptak, a termelés növekedése, a foglalkoztatottság emelkedése is javították az üzleti környezetet a német gyártóiparban, ám az index értéke még így is 2005 decembere óta a legalacsonyabb szinten van, s annyi látszik, hogy kimozdult az októberi mélypontról. Az 50 pont feletti indexérték még az iparág bővülését jelenti, tehát a viszonylag alacsony érték ellenére sem beszélhetünk recesszióról.
Az új iparágakban a növekedési ráták javulást mutattak, nőtt az export is. A német gyártók azért megjegyezték, hogy az erős euró és a globális konjunktúra lendületvesztése negatívan hatottak az iparág egészére. A gyártóiparban a foglalkoztatottság növekedését a termelési igény növekedésének tulajdonították. Emellett a német gyártók novemberben igyekeztek karcsúsítani késztermék-készleteiket.
A gyártóipari termelés indexe 53,3 pontról 54,3 pontra, az új megrendelések indexe 52,7 pontra, az exportnövekedés indexe 51 pontról 51,9 pontra, a foglalkoztatottság részindexe pedig 52,7 pontról 54,8 pontra emelkedett.
A pozitív hírekre az euró gyengülése nem állt meg, az EUR/USD jegyzés már 1,4650 alatt van.
- A hazai adatok közül a csütörtöki pénzügyminisztériumi sajtótájékoztató, a pénteki részletes GDP-adat, és a Monetáris Tanács jegyzőkönyve lesznek fontosabbak. A régióban török inflációs számokat, valamint cseh GDP-adatokat ismerhetünk meg.
- Hétfőn közlik a német feldolgozóipari beszerzési menedzser index novemberi értékét. Az előző hónap 51,7 pontos mélypontja után most a piac valamivel jobb adatra számít. A részindexek közül az új megrendelések és a rendelésállomány adatai mutathatnak némi javulást, de a következő hónapokban további visszaesésekre is számítanak.
Csütörtökön 13 órakor az angol központi bank (BoE) várhatóan nem változtat az irányadó kamaton, tehát annak mértéke egyelőre 5,75% maradhat. A Bank of England korábban már közölte, hogy az alapkamat 2008 első félévének végére 5,25%-ra csökkenhet, kétszer számíthatunk 25 bázispontos kamatvágásra, de mindkettő csak januártól esedékes. A BoE azzal indokolja a kilátásba helyezett monetáris lazítást, hogy a brit gazdasági konjunktúra feltehetően lassulni fog és csak 2008 második negyedévétől jöhet újra lendületbe.
Az Európai Központi Bank is kamatmeghatározó ülést tart, ahol vélhetően nem változtatják meg az irányadó ráta 4%-o szintjét. A fogyasztói árak már három hónapja sorozatban meghaladják az árstabilitás elérését segítő 2%-os szintet, miközben a növekedési kilátásokat is szem előtt kell tartaniuk.
- Az Egyesült Államokban, mint arra Ben Bernanke, Fed-elnök is utalt egy múlt heti beszédében, a héten megjelenő adatok a december 11-i kamatdöntés tekintetében is meghatározók lehetnek.
A növekedés előrejelző számai közül publikálásra kerülnek a feldolgozó – és szolgáltatóipari beszerzési menedzser-indexek, és a havi kiskereskedelmi és autóértékesítési adatok is.
A feldolgozóipar teljesítménye novemberben is gyengén alakulhat, az októberi 50,9 pontos értéket 50,5 pontos követheti, miközben az 50 pont jelenti a határvonalat a szektor bővülését vagy zsugorodását tekintve.
Ezen felül a hét utolsó napján megjelenő munkaerőpiaci jelentés lehet a legmeghatározóbb.
Októberben öt hónapja nem látott mértékben, 166 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság, a novemberi adat ennek alig fele lehet, miközben a munkanélküliségi ráta 4,7%-ról 4,8%-ra emelkedhet. Egy esetleges gyengébb riportra a Fed kamatcsökkentése nyilvánvaló, míg egy erősebb riport a kamatcsökkentés valószínűségét is mérsékelheti. Több tényezőt is lehet említeni, miért nem várható jelentős javulás a foglalkoztatottak számában: az elmúlt időszakban a heti friss munkanélküliek száma folyamatos bővült, az októberi adatnál az egyszeri tényezők játszottak szerepet. A pénteki adatsor előtt jelenik meg az ADP foglalkoztatási riport is, melyet jó előrejelzőnek tartanak.
Előző Várt
Hétfő (12.03) 09:30 Svájc, beszerzési menedzser index, nov. 60,7 pont 59,2 pont
09:55 Német gyártóipari beszerzési menedzser index, nov. 51,7 pont 52,6 pont
10:00 Eurozóna feldolgozóipari beszerzési menedzser-index, nov. 51,5 pont 52,6 pont
10:30 Feldolgozóipari beszerzési menedzser-index, nov. 54,8 pont -
10:30 Brit gyártóipari beszerzési menedzser index, nov. 52,9 pont 52,5 pont
11:00 Eurozóna munkanélküliségi ráta, okt, 7.30% 7.30%
15:30 után török fogyasztói árak, nov. (év/év) 7.70% -
16:00 USA ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser-index, nov. 50.9 50.4
Kedd (12.04) 03:30 Ausztrál kiskereskedelmi forgalom, okt. 0.80% 0.60%
10:00 Norvég folyó fizetési mérleg egyenlege, III.n.év 71 mrd NOK -
11:00 Eurozóna termelői árak, okt. (hó/hó) 0.40% 0.40%
15:00 Kanadai kamatdöntés bejelentése 4.50% -
16:00 Dán devizatartalékok alakulása, nov. 181,6 mrd USD -
Szerda (12.05) 01:30 Ausztrál kamatdöntés bejelentése 6.75% 6.75%
03:30 Ausztrál GDP-növekedés, III.n.év (év/év) 4.30% 4.80%
09:55 Német szolgáltatóipari beszerzési menedzser index, nov. 55,1 pont 53,5 pont
10:30 Brit szolgáltatóipari beszerzési menedzser index, nov. 53,1 pont 52,9 pont
10:30 Brit ipari termelés, okt. (év/év) -0.10% 0.40%
11:00 Eurozóna kiskereskedelmi forgalom, okt. (hó/hó) 0.30% -0.30%
14:15 USA ADP foglalkoztatási index, nov. 106 ezer fő 70 ezer fő
14:30 USA termelékenység, III.n.év, felülv. 4.90% 5.70%
Munkaerő-egységköltség -0.20% -1.00%
16:00 USA ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser-index, nov. 55,8 pont 55 pont
16:00 USA feldolgozóipari megrendelések, okt. 0.20% 0.30%
16:30 EIA Múlt heti olajtartalékok -400 ezer hordó -
23:00 Új-zélandi kamatdöntés bejelentése 8.25% 8.25%
Izlandi külkereskedelmi mérleg egyenlege, nov. (időpont kérdéses) -6,5 mrd ISK -
Csütörtök (12.06) 06:00 Japán LEI index, okt. 0 -
07:45 Svájci munkanélküliségi ráta, nov. 2.60% 2.60%
09:30 Dán ipari termelés, okt. -0.40% -
12:00 Német ipari megrendelések, okt. (hó/hó) -2.50% 0.90%
13:00 Bank of England kamatdöntés bejelentése 5.75% 5.75%
13:45 Európai Központi Bank kamatdöntés bejelentése 4.00% 4.00%
14:00 Dél-afrikai kamatdöntés bejelentése 10.50% -
14:30 USA heti friss munkanélküliek száma 352 ezer fő -
Péntek (12.07) 00:50 Japán GDP-növekedés, III.n.év felülvizsgálata (év/év) 2.60% -
09:00 GDP-növekedés, III.n.év, részletes 1.20% 1.10%
09:00 Cseh GDP-növekedés, III.n.év (év/év) 6.00% 5.80%
09:00 Szlovák ipari termelés, okt. (év/év) 15.4% -
13:00 Kanadai munkanélküliségi ráta, okt. 5.80% -
14:00 Jegyzőkönyv a Monetáris Tanács nov.26-i üléséről
14:30 USA átfogó munkaerőpiaci adatok
Nem mezőgazdaságban újonnan foglalkoztatottak száma 166 ezer fő 84 ezer fő
Munkanélküliségi ráta 4.70% 4.80%
Heti átlagos órabérek 0.20% 0.30%
16:00 USA Michigan-i fogyasztói hangulatindex, nov, előzetes 76.1 75.8
Dec. 06.-15. között Kínai külkereskedelmi mérleg egyenlege, nov. 27,05 mrd USD -
OTP részvényesek ide!