Na de erre mondom, hogy hagyjuk már ezt a rizsát, ehhez nem kell atomfizikusnak lenni. Elolvastam már korábban a Times cikkét, de amikor ködösíteni kell, ők is mindig bedobnak egy meg nem nevezett 'tisztviselőt', vagy 'szakértőt', akire mehet a kamu hivatkozás. Nincs valóságtartalma. A nemzetközi sajtó meg jellemzően így írt a mantrádról: "Zelenszkij szerint bla-bla-bla". Nem pedig Rubio, vagy Trump szerint. A fegyverszállításokat senki nem vonta kétségbe, de ezek a már jóváhagyott történetek, ahogy Placi is írja. Jellemző eleme volt a mainstream sajtónak, hogy minden támogatásról vagy 5x írtak, mert úgy jobban hangzik. De most egyelőre stop van, majd akkor fog Ukrajna újabb támogatást kapni, ha a yenkik jónak látják. Mind az ukránok, mind az oroszok tökeit szorongatni fogják, hogy minél előbb rendezzék a dolgot. A probléma az, hogy az oroszok ezt a szorongatást jobban fogják bírni. Mert azt ugye elfelejted közölni, hogy az ukránok annyira nem szeretnének meghalni sem: https://antikor.com.ua/en/articles/747442-nardep_kostenko_posle_dekriminalizatsii_chislo_sluchaev_soch_vyroslo_na_60
mai: egy ukrán kormánytisztviselő azt mondta a Financial Timesnak, hogy az amerikai katonai segélyekre nem vonatkozik Rubio befagyasztási rendelete. „Az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek érintetlenek maradnak. Legalábbis egyelőre biztosan nem része ennek a 90 napos befagyasztásnak” – tette hozzá.
Amire szerződés van azt teljesítik, Biden kormányzat idejéből. Ennyi De nekem szinte 1000%ban az a véleményem, hogy ha ezek kifutnak, Trump sz.rni fog Ukrajnara, sőt nem csak Ukrajna rá, hanem az egész Euró Atlanti szövetségben belul komplett EU ra is. Minek kuzdjon EU ért az úgyis az ő felvevő piaca. Maximum csak akkor érdekli majd ha a Kínaiak ide tévednek az USA fennhatosagu területre. Ukrajnában a szenbanyak és a litium mezők és a csernozjom nagy része orosz kézen van. Konyec. Nem fektett több pénzt ebbe a feneketlen kútba. Van otthon is elég baja. Sajnálom hogy ily pragmatikusan, cinikusan, és gazdasági szemmel állok ezen orosz ukrán kerdeskörben. De mentsd le, vedd elő húsvét után +-1 hónap. És vitassuk meg igazam lett-e ???? Grönland, Kanada, Panama, nem vicc, ez nem egy Trump poén, ez komoly, az jobban nyerhető mint az kelet ukrán terület és 100 ad annyi energiával....... Ha érted akkor érted.. Ez van szerintem.
Trump nem állította le az Ukrajnának folyósított katonai segélyeket, azok ugyanúgy mennek egy hét múlva is, ahogyan egy héttel ezelőtt mentek (érdemes a repülőket követni a téveszmék terjesztése helyett)
Téged húz. Nem vetted észre? Véleménye nincs, cikkekből másol be, ha az ellentmond a te véleményednek. :)
Igazságtartalom? Független szakértő? Hiteles hírforrás? Egy háborúban? Háááát én még nem találkoztam ilyesmivel. De valszeg állatira pipák lennének az érdekelt (értsd még a finanszírozók is), ha véletlenül kijönne egy igaz hírecske.
Csak próbálom felfogni, hogy amikor belinkelek alátámasztott hírforrást és abból idézek, akkor én tulajdonképpen mit hazudok? És ki hazudik még? Trump, Rubio, Bástya elvtárs? Már csak ennyire telik, miután a hazugsághalmazod kezd összedőlni?
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/01/orosz-katona-ukran-parancsnok?utm_source=hirstart&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator Így lesz vége a háborúnak. A kenyszerbesorozottak, tehát nem onszantukbol hazafiasagbol, hivatásosok,etc szóval ők arányaiban egyre nagyobb aranyban adják a frontkatonakat a fronton.És mikor most már egyre jobban terjed, a telegrammon, hogy az Oroszok a hadifoglyokat, nem kínoztak és eszik meg őket kannibál módjára, sőt a sebesulteket is ellatjak, sőt meg enni is kapnak etc... "A mindenkit kivégeznek az Oroszok aki hadifogsagba esik és megkinozzak "propagandaval ellentetben. Akkor az a vég kezdete. Egyre többen adják meg magukat ahogy ezek a hírek terjednek. Régen Németek például azért harcoltak az utolsó emberig, mert a Szovjetek Sztálin utasitasara nem batak kesztyus kézzel a fogságba esett Német (naci) katonákkal. Mondjuk az USA se, oda vissza így volt ez. Tulkapsok és kegyetlenkedes. De már terjed az Ukrán katonák között hogy az Orosz hadifogsagban nem végzik ki őket. Így lesz vége a háborúnak. Hiába korlátlan pénz rakéta és fegyver az Oroszok ellen, ha az Ukrán katonák és Ukrán népnek lassan leesik hogy van más út is......... Magyarán nem lesz motivált előerő.
Aha, Zelenszkij mondta, mondjuk mi mást tehetne, láttam, a ballib média ezen hörög fél napja. Te is. Oké, a helyzet valójában rosszabb: https://www.politico.com/news/2025/01/24/state-department-foreign-aid-pause-00200510 "Secretary of State Marco Rubio halted spending Friday on most existing foreign aid grants for 90 days. The order, which shocked State Department officials, appears to apply to funding for military assistance to Ukraine." Zelenszkij ugyanazt a már jóváhagyott bideni segélyt veszi elő huszonötödszörre, ami még uton van. Ha marad belőle vmi és nem repül (megint) a védelmi miniszter: https://kyivindependent.com/ukraines-defense-procurement-agency-continues-to-operate-under-director-previously-dismissed-by-umerov/ A kivétel a Közel-Kelet (Egyiptom, Izrael), de ugyebár azt is körbevihogtad anno, amikor arról volt szó, hogy lesz a fókusz.
az USA/Izrael/Ukrajna gyűlölő ork-szoponautáknak ez sem túl jó hír: "Források szerint Izrael megkezdte Ukrajna ellátását a Gázában, Libanonban és Szíriában elfogott orosz fegyverekkel.Ezen a héten az Egyesült Államok légierejének több szállítógépe indult el a németországi Ramstein légibázisról a dél-izraeli Hatzerim légibázisra, majd továbbindult a kelet-lengyelországi Rzeszówba, amely az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek központja."
A környezetemben elég sok matfizes van/volt. A nemzetközi versenyeken jellemzően az oroszok az élbolyban vannak, Kínával együtt. Baromság faekézni őket, ez nem erről szól. A háborúban meg pláne mindig fejlődik a tudás, anno a németektől indult a gyakorlati rakétatudomány, de még ők is Ciolkovszkij elméleti munkáit vették alapul. Hozzáteszem, sokkal előrébb kellene lenni az oroszoknak gazdasági téren is, na ezen mondjuk nem segít a zűrzavaros oligarcha rendszer, meg nyilván nem nagyon heverték ki a cccp szétesését sem. Csak hát már a nyugat is erről szól, a politika totálisan alárendelődött a gazdasági érdekeknek, borzasztóan nagy kár ezért. Az ideológiákat meg a mainstream média villogtatja, mint valami véres kardot, csak valóságtartalma nulla, de lehet vele etetni a pórnépet. https://www.portfolio.hu/global/20250125/ujabb-europai-vallalatok-buktak-le-hiaba-a-szankciok-milliardos-volumenben-seftelnek-oroszorszaggal-736963
Amikor elmentem egy előadásra az egyik egyetemen, akkor az előadónő (idős volt már) elmondta, hogy mi zajlott itthon az első sputnik fellövése után. A szovjetek távcsöveket küldtek mindenkinek, aki a várható útvonalon lakott. Azzal figyelték, hogy meglátják-e. Nagyon meglepődtem. Nos azt a sputnikot egy rakéta állította pályára. Jó fizikusai voltak (valószínűleg vannak is) az oroszoknak, hálistennek a tudomány nem potitika kérdése. A rakétatechnika mindig is érdekelte őket és a tudásuk is fejlődik. Ez van.
Az, hogy van egy tudós aki kutat valamit az még nem jelenti azt, hogy alkalmazni is tudja. Ha a legelsõ kutatót nézem, akkor az Verne mert már õ is jól gondolta, valami kilövõ szerkezet kell hozzá, de azzal még nincs megoldva semmi.
Ezért is előzték meg a yenkiket az űrben, ne fárassz már. De még az amerikaiaik is gyorsan elszippantották a világháborút követően Werner von Braunt, aki nélkül nem lett volna időben amerikai űrprogram.
Láttál már ilyen trezort? Nem csak a köteg bankók vannak benne, hanem rengeteg értékes személyes tárgy. Ha borítják a tulajdonjogot, akkor kb. a fél világ kivonja a pénzét nyugatról és te is itt fogsz állni letolt gatyával az n+1-ik bankcsődnél. Ukrajnát tekintve meg alighanem ki fognak jönni azok a cikkek is, hogy mi vezetetett idáig és ki provokálta ki. Úgyhogy keress más ellenségképet, mert Trumpot a jelek szerint nem érdekli különösebben a dolog.
Szerintem, hogy mit enged el a zūrichi bank azt majd a bíróság eldönti, egyébként lehetnek más eszközök is egy nagyhatalom kezében amire a bank csak igent tud modani. A másik, hogy lehet egy agresszort állandóan mentegetni, úgymond szopogatni, minek, a muszkát keményen le kellett volna állítani majd 3 éve.
"Kellogg: "Többször beszéltünk arról, hogy a befagyasztott orosz pénzeszközöket amerikai fegyverek vásárlására fogjuk felhasználni Ukrajna számára... És ezt meg fogjuk vitatni Trump elnökkel"."
Az emberi természet olyan, előbb utóbb utat tör magának a valóság, a köz akarata és a "fajta" jelleg. A Germán, és a normann, és a Viking (Német, Angol, Skandináv, Dán, etc) embereket el lehetett téríteni, meg lehetett erőszakolni a termeszetuket. Ideig óráig. Willkommen, migransimogato, WOKE, BLM, szivárványos, etc progresszív neolibsi agymosassal. Eltéríti a normalitastol a társadalmat. De azt nem értik fenn a nagyhatalmú potentatok, hogy a normalitas helyére azaz egy tarsadalmi" vakumaba" pedig be fog nyomulni a szélsőjobb. Sőt ez már a jelen. És nem "joskent meg váteszkent" mondtam ezt éveken át, itt is gunyolva azok által akik nem ertettek miről beszélek, és azt hitték fidesznyikes vagyok, stb.. és azért mondtam. Hanem a logikai, társadalmi és történelmi, és gazdasági összefüggések egymásba fuzese, és az adott egy valoszinusitheto víziot, jövőt képet.
Csak nehogy úgy járjon Trump mint anno Kennedy. Tudod ezek "titkos őrült merénylők". Mert akik ilyen önjáróak az USA elnöki székében azok általában, rosszul járnak, a történelem alapján...... Nézd meg Obamatol, Bush 1, és Bush2, és Biden és a többi bólogato kirakat emberek, biodíszlet a pornepnek. De a hatalamom, azért nem ott volt szerény véleményem szerint, valahogy Bushoknal és Biden el se éreztem hogy ők lennének a politikai evolúció csucsa, hogy oda jutottak a legmagasabb fokra, ha érted mire gondolok. 😉 Bár Trump, nem ok nélkül rúg ki mindenkit, és a sajtjaival tölti fel az adminisztrációt, továbbá mint a titkos szolgálat vezetője helyett a saját testoret nevezte ki 😉!!!!! Nem ok nélkül. Szóval akár még ha szerencséje van, és jól védik ki is huzhatja pár évig, anélkül hogy a fülét megint kicsipkeznek.... De azért nem fogadnék rá nagy tételben . Amúgy szomorú, hogy már mindenütt csak ez a" latvany, kirakat "demokrácia van. Na mindegy. Kíváncsi vagyok mennyire tudja szétcsapni a fennallo rendszert Trump papa, és meddig húzza ki.... :) Tökösnek, tökös az biztos.
Szervezett történet volt, a magyar titkosszolgálat is követte, anno a népszabi is leközölte. Zömmel fiatal férfiakból álló csoportok, mobilokkal, pénzzel kitömve. Na de nem véletlenül van ennyi terrorcselekmény és égbeszökő bünőzés az EU-ban.
Miert, megis mi a szart kellett volna csinalni ? itt etetni oket tovabb? Meg a vegen itt maradtak volna, aztan mi lennek a nemetek helyuzeteben most. Hianyzik ez a francnak. Ha kellettek a nemeteknek, vigyek oket.
Kedves cselszövő kolléga, pontosan erről az álnokságról beszélek. A teljes nyugati és brüsszeli ellenszél mellett kellett a kerítést felhúzni, a röszkés történetet is már úgy látszik sokan elfelejtik. https://www.amnesty.nl/actueel/hungary-eu-must-formally-warn-hungary-over-refugee-crisis-violations https://www.theguardian.com/world/2015/jun/22/migrants-hungary-border-fence-wall-serbia Pont a nyugat követelte az ún humanitárius folyosó megnyitását Európába. El tetszett felejteni elvtárs? Na igen, jól emlékszem még GYF nagykorúra, akire kedélyesen tagadta még akkor is a jelenséget, amikor százezer számra vonult át a horda az országon. Na mint ahogy mondtam már, a kis világotoknak vége, érdekes mód az usa 24 óra alatt meglépte amit kellett, sajnos ez Európában a sok ellensúly miatt lassabb lesz. Na de ha lassan is, de söprik ki őket a választópolgik, nagyon helyesen.
Nem mondtad ki, de tudjuk, hogy 2015-ben az Orbán-kormány engedett rá Nyugat-Európára a schengeni határainkon négyszázezer illegális migránst, köztük terroristákat is. Ehhez a tényhez, csak te fűzted hozzá, hogy ez aljas politika, de kivételesen ebben is egyetértek veled.
Amit látunk Európában, az annak az aljas politikának a következménye, hogy gyakorlatilag minden következmény nélkül kinyitották a határokat, mindenkinek. Nyilván pontosan tudták, hogy ez mivel fog járni, akár nemzetbiztonsági tekintetben, de szemlátomást úgy voltak vele, hogy ezt majd a köz elviseli. Nyakam rá, hogy számoltak terrorista akciókkal is, csak hát kell a szavazóbázis, meg a munkaerő. Nem hinném, hogy ebből Európa ki tud jönni. Ez a sors várt volna Amerikára is, na de mi van most? Trump 24 óra alatt szignózta amit kell, elrendelte a vészhelyzetet, éves szinten milliós nagyságrendű kitoloncolásokkal kalkulálnak, Mexikó már építi a befogadóközpontokat. Ennyi. Nincs duma, nincs brüsszeli szivárványos sírás-rívás, mint nálunk, még azok a tisztviselők ellen is eljárást indítanak, akik szabotálják a történetet. Az látszik, hogy Trump abszolút nagyot tanult a korábbi időszakából, ahol mindenki keresztbe tett neki. Na de mit csinált néhány hónapja az agyalágyult német politika? PR fogásként 28, azaz huszonnyolc afgánt deportált. Fantasztikus erőfeszítés, pláne hogy a 29. afgán most gyilkolt, remélem februárban mindezt meghálálják Scholzéknak a szavazók. Ne most játsza az eszét, ezzel elkésett.
OROSZ-UKRÁN háború