ha már Szíria, "Ruszkik, haza!" "A szíriai Tartusz kikötői hatóság felmondta a szerződését egy orosz céggel, és minden bevételt visszakövetelt Szíriának. A dolgozók visszatérnek a helyi vezetés alá."
Lassan elér odáig a déli front és hátba lesznek támadva... Azért lássuk be, hogy ez a kurszki 'szúrkálás' másra kell és még az oroszoknak is jó valamiért úgy látom.
Egyszerű, a globalista elit tudta, hogy Trump nem fogja finanszírozni az ukrán bizniszüket. Mind az EU-ban, mind a UK-ben bebetonozták magukat a választási vereség esetére. Nem szabad azt gondolni, hogy nyalogatják valahol a sebeiket, készülnek mindennel is, hogy visszatérjenek. Elég most egy kiadós káoszt okozni, meg mindenhol keresztbe tenni Trumpéknak a hatalomátadás előtt, két év múlva meg akár meg is buktathatják.
nem lepne meg ha starmer lenne az elso, akit trump kigolyoz. elvileg az uj uk altal jelölt követ kinevezeset blokkolni akarja trump. aztan meglatjuk persze mire jutnak.
Tehát az angolok odamennek a volt szovjet köztársaságba, ahol egyébként kb. 8 millió orosz él/élt, de ruszkik haza. Mindezt úgy, hogy az ukrán alkotmány nem engedi. Mindegy, délután iktatják Trumpot, ő fogja eldönteni, nem ez a szélütött, maga a 100 éves intervallum is egy nettó hülyeség. Na de nem véletlen, szegény lemaradt a listáról: https://fortune.com/europe/2025/01/17/keir-starmer-trump-inauguration-giorgia-meloni/
ja, latjuk krisz, ukrajna is mindjart nyer, marco rubio meg hulyesegeket beszel, hogy elfogytak az ukranok. Te jobban tudod. meg jo, hogy itt vagy nekunk.
Hááát..., én is 'sokat' gondolkodom ezen, hogy nem várták meg, hogy Trump merre megy, hanem kötnek előtte egy 100 éves megállapodást. Mi a fene lehet a háttérben, nem tudom...
Ja es kedves berlini, en ezt sokkal öszintebbnek tartanam, mint a kamu diktatura aggodast: Fejunkre nottek a kis sargak, es mi, mint nyugati ember nem birjuk elviselni es nem engedhetjuk meg magunknak, hogy a kis sarga vagy barna embereknek kezd egyre nagyobb erdekervenyesito kepessege lenni es gazdasagilag is a fejunkre nonek, mert veszelyben a nyugati eletszinvonalunk es megelhetesunk. Mi ezt nyugati emberek meg fogjuk akadalyozni, akar azon az aron is, hogy egy-egy orszagot vagy foldreszt epp langba kell boritani. Persze gondosan ügyelünk arra, hogy azert NE mi (nyugati orszagok) legyunk azok. Ez egy kicsit jobban tükrözi a valosagot, mint az, hogy a mindig is kommunista diktatura Kina tegnaprol mara kommunista diktatura lett.
"Ma már azt a korszakot irjuk, ahol Kina a fő ellenfél. Nem is lenne nagy baj ezzel, ha Kina nem egy diktatúra lenne, ha nem sorozatos csalásokkal erősitenék meg sorra az exportálóiparágaikat, tönkretéve a konkurenciát, ha nem lopnák a világ összes szellemi javát semmibevéve azok jogos tulajdonosait." Aha szoval addig nem volt diktatura amig olcson jott az aru onnan, lehetett oda gyarakat telepiteni, hogy a nyugati elit jol megszedje magat, de MOST hogy a fejunkre nottek, hirtelen (tegnaprol mara!) diktatura lett. Ne haragudj mar meg a kerdesert, de eddig mi volt Kina akkor? demokracia? Egyszeruen kellemetlen olvasni a vergödesed.
Szóval amit az alábbi kommentjeimen leirtam 1)eladtad házad bagoert 2)bekoltoztel egy zajos lakoparki kaptarba 3)ahol lakastopikos"barrataid" szerint nyugodt hétvégéd sincs valami sportpalyatol 4) jó utemerrzekkel vettél 18.500 körül. Nagymennyisegu OTP t amin van 25%koruli nyereseget minusz az adó 3.ev alatt, 5)Neem tagadod hogy 0.8%os jegybanki és 3%os kereskedelmi banki kamat környezetben én már előre megjosoltam a lakastopikban, amit kirohogtel nagy pofával, +10%os jegybanki kamatot és továbbá a vilagban a FED és EKB által kii látott kisebb mértékű de nagy inflaciot és hozam azaz kamat emelkedest, és az összes többi is igaz hisz nyoma van a fórumokon. Persze hogy nem tagadod.. És akkor az utolsó kérdésedre is becsületesen korrekten válaszolok, de le kell menni a te szintedre mert máshogy nem érted, de szerintem már egy full laikus olvasó is érti rajtad kívül itt!!! Az utóbbi idők penzpiacat és a tőzsdet különösen az USA tőzsdet úgy képzeld el hogy elszakad a fundamentumaatol, és ertekeltsegetol. Mint egy mellettem elrobogo szekér amelyen sokan utaznak és mivel nem akarok állva maradni az út szélén, hisz én magam jósoltam meg a lakás topikban 2021ben a bekovetkezo inflaciot felugrok a szekérre, a USA tőzsdei szekkerre ugrok fel az száguld jol, mellette oil szektor is a covid lock down után. . De most azt látom hogy a lovak habosak tulhajszoltak a kocsis tok részeg és a kerekek 8 ast írnak le. Haladok az árral mert muszáj előre haladnom, de látom a jeleket. Ehhez kell egy olyan intelligencia előre látás ami neked nincs. Nem bántásbol ez vagy veled születik vagy nem. USA tőzsde túl van húzva szét fog robbani a szekér. Leugrottam róla. Így döntöttem. Az EU tőzsde, német, vagy akár a magyar ehhez képest normálisan haladt a kozelmultig.most Tessék megnézni a cegeetekekeket a P/E ráták, eladosodottsagot kontra USA indexek et alkotó cégek. stb..Big.tech 7, stb... Most idő előtt leszálltam a szerintem felrobbanno USA szekérrol. Persze lehet hogy csak 20km múlva robban fel, de fel fog szvsz. És lehet felszallok, mert most állok a mezőn, egy DAX szekerre,(nem amúgy, max.egy kis BMW) usd paritasban lett majdnem az euróval, így jó lesz, vagy egy BUX szekkerre vagy egy görög ASE szekérre De legvaloszinubbb hogy egy Kína szekerre szállok fel. Vagy commodities valamelyik szekerre pluszba párhuzamosan. Meglatom gyorsan. De attól az USA NDX, SP 500 szeker szerintem fix osszeomlik. A világ bonyolultabb annál, hogy örülsz magadnak a 25%os nyerődnek minusz az adó 3 év alatt, és mindezt forintban:)) . Pmap adomentesen többet hozott volna....Ha így se érted én feladom. De ha legközelebb valamit hátulról akarsz megtudni, mint anno, az OTP nel is mondtam, hogy ne most vedd lesz meg, hidd el lesz az meg olcsóbban is. És lett is!! Csak akkor is kirohogtel.. Pedig 9-10 ezren utana később jobban esett volna venni mint előtte 18500 on😉. És még bunkozol is velem,? .. Ha most meg akarsz valamit tudni, akkor szépen kérdezz, mert ez a fordított pszichológia, hogy felhuzom a srácot, hogy elmondjam a véleményét, ráadaaul egy off topik fórumon, az nem illendő 😉🤣És igen nem tartom fenntarthatoságnak amit az USA csinált eddig, de attól ihaj csuhaj benne voltam ebben az őrületbe, (bluman spekazunk együtt Amerikában) redditen , stockwitsen, FF topikban, stb..... Hajaj
Mondtam én ilyet? Te honnan tudod, hogy itthon milyen szintű korrupció van, amire ugyebár köpködsz? Ott voltál, láttad, mindenről van rendőrségi, ügyészségi papírod? Vagy csak sejted? Én meg mondhatnám, hogy veletek kapcsolatban az a legabszurdabb, hogy van egy kétes ideológiai vonalatok, miszerint demokrácia, szuverenitás stb., amibe valójában páros lábbal álltok bele. Bárkit, akinek ellenvéleménye van kirekesztitek, oroszbérencezitek, fideszbirkázzátok. És tökmindegy mi a tény. Te beállítottad Z.-t, mint a hőst, aki harcol a korrupció ellen. Gondolom ennek egyik hozadéka, hogy villámgyorsan eltávolított maga körül mindenkit, beleértve Zsaluznijt. De tessék, hogy ne csak hazai forrás legyen: https://thehill.com/opinion/international/5060257-zelensky-ukraine-corruption-waste/ De nyugodtan mantrázd, hogy 100 év múlva majd csökken a korrupció. Ja, addigra pár tízmilliárd dollárt, meg egy háborúnyi fegyvert elloptak. Majd akkor jövőre a ner is megjavul, spongyát mindenre, jó?
Magyar idő szerint este hat órakor hivatalosan is Donald Trump lesz az új elnök és 24 óra alatt békét teremt. "Ha én leszek az elnök, ezt a háborút egy nap, azaz 24 óra alatt be fogom fejezni” mondta a CNN-nek Donald Trump 2023. májusban.
https://time.com/7207661/bidens-ukraine-win-zelensky-loss/ Jo kis cikk, bizonyitja, hogy az amerikaiaknak helyen van az eszuk, es eszuk agaban sincs az oroszokkal haboruzni, es eszuk agaban sincs Ukrajnat a nato-ba hivni. Europanak is lehetnenek epeszu vezetoi, de ugy tunik ezen a kontinensen az esz hianycikk.
Tehát ami a YT-n van az is bizonyitott? Mint a EU bizottsági elnök asszony korrupciós ügyei? Amiket persze a Magyar Nemzet és ideológiai társai terjesztettek. A legabszurdabb Veled kapcsolatban egyébként az volt, amikor egy ügyben belinkeltél egy cikket. Elolvastam és az ellenkezőjét látszott bizonyitani mint amit állitottál. Nem értettem. de utána megmagyaráztad, hogy számos a cikkhez hozzászólókra gondoltál, mint mérvadó szakértőkre. Hát ezen bizony még ma is mosolygok, ha eszembe jut. A tipikus 21. századi pólgár. Mindent el hisz ami egybe vág a prekoncepciójával. (Ha a cikknek nem is, akkor a kommentelőknek)
miért kell ilyen kényszeresen hazudozni. Azt próbálod velünk elhitetni, hogy miközben folyamatosan összeomlást jósolsz, az ellenkezőjét játszod meg a tőzsdén? na ne már. A tőzsde enélkül is egy nagyon nehezen kiszámitható mozgásos rendszer, ha valaki mindig az ellenkezőjre teszi a tétet mit amit vár, akkor garantált a bukás. (teljes vagyon vesztés.)
Berlini te, nagyon egyszeru vagy.... Hihetetlenül. Attól hogy látom mi van, és le is írom. Attól látom azt is hogy mit akarnak a pénzügyi körök az USA ban. Érted😀?? Mutatja hogy míg ezeket mondtam, Romaba viselkedjünk úgy mint a Rómaiak, felkialtassal, többször is mondtam. Képzeld meg a penny stock őrületbe is benne voltam anno a FF fiúkkal sőt külön redddites zárt csoportunk is volt, és , mert a helikopter covid csekkek miatt számítom reá előre ahogy az inflációra is. Egyik nem zárja ki egymast. Stimmt??? A tuleles és gyarapodas záloga az alkalmazkodás. Bár nem értek egyet a mostani monetáris theoryval, hisz az erkölcsi normam ellen szól, de az nem jelenti azt hogy nem lovagoltam meg.....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Te nagyon............. 🤣. Kész vagy mint a matek házi. Lóval imádkozni vagy galambbal sakkozni, vagy veled vitatkozni az egy es ugyanaz. Maradok tisztelettel. Mert csak sokkal idősebb vagy, de már idegesít az ostobaságod, és a sertegeteseid.De ha nem érted ,es ennyire alapszinten mozogsz akkor miért ne maradsz csendben? Bölcsebb lenne....
Neked gondjaid vannak. Tovább folytatod kikeresik neked a " rajongóid" kik szintén úgy kedvelnek:) " az allitasaim igazat! Aztán pár hétre eltunsz megint.A másik kérdésedre válaszolva a BIRS és BUBOR 10% feletti bekovetkezese, (amit előre megjosoltam) okán a hitelezes teljes befagyasara számítottam..mint a múltban minden normális esetben. A hatalmas külkereskedelmi és alllamhaztartasi hiány és még kb 10 makrogazdasági paraméter okán nem hittem hogy a támogatások megmaradnak sőt tovább bovitik őket, és egyszerre ható kamatemelkedes BUBOR vagy BIRS plusz a kereskedelmi bank 1% os kamatapremiuma(mert ő se ingyen dolgozik) 12%hitel kamatot feltetezett volna. És mivel az infláció követő Pmap kivonta a tőkét a gazdaság bol az állampapír piacra bevonzotta ezért számoltam a magas infláció mellett 2 év alatt 36% alapból meglett, egy 40% os ingatlanarsessel. Tehát nominalisan meg picit csökken mert nincs vevő, mert nincs hitel 12%melett nem sok ember vette volna fel és viszont a tőke a Pmap ba pihen, továbbá az állam kivezeti a támogatásokat hogy csokentse a hiányt.de a kormány ebbe a folyamatba belenyult és elteritette. Így már érted??? Gondolom nem,🤣mert magas neked mint nyúlnak a lóracs. Tökéletes példája vagy a Dunning Kruger effektusnak. Több energiát szintemen aluli beszélgetésre nem fordítok. Pá! De ez amúgy benne volt az alábbi kommentembe. Ebből is látszik hogy értelmezni se tudtad....... mert nem tenned fel 12 szer ugyanazt a kérdést. Maradjon kimondatlanul mit mutat ez Rólad. Na tényleg pá
Tudsz olvasni? Úgy látom nem, mivel ezt írtam: "És tudom, hogy kormánypárti a forrás, de már elkezdtek felkerülni Z.-vel kapcsolatban a videók a YT-ra is" Remélem nem azt várod, hogy a kievi lapok fogják leközölni ezeket, Z.-ék azonnal kérték az exkormánypárti emberke kiadatását a britektől. Ne égesd már magad. https://www.youtube.com/@dmytruk_/videos
A helyedben azért nem hazudoznék tőzsdei sikereket, mert pont ezt az átszellemült dumát nyomod már 3 éve. Azt hogy az összes jegybankelnők és pénzügyminiszter szélhámos és hülye és jön az összeomlás. És most azt próbálod nekem és a többieknek beadni, hogy sikeresen tőzsdézel már 15 éve? Két lehetőség van: vagy elhitted a saját dumádat az elmúlt években akkor csak az utolsó 3 évben lemaradtál egy 100%-os tüzsdei rallyról az USA-ban és hasonló emelkedésekről más tőzsdéken vagy irkálsz itt mindenfélét kábitod az embereket és utána másként tőzsdézel. Melyik az igazság? Ki vele.
"Az orosz-ukrán proxit azok állitják, akik kétségbevonják Ukrajna jogát a saját államiságra és a védekezésre. Sajnos ettől nekem hányingerem van." Még jó, hogy a nemzetközi politikát nem érdekli a te válogatós hányingered, ami mondjuk rögtön elmúlik, amennyiben Irakról, Szíriáról, Libanonról stb. van szó és usa-orosz proxyként hivatkoznak Ukrajnára: https://thehill.com/opinion/international/5017767-germany-meets-war-threat/ https://theconversation.com/the-us-isnt-at-war-with-russia-technically-but-its-support-for-ukraine-offers-a-classic-case-of-a-proxy-war-192064 Kínát meg éppenséggel vagy ezerszer írtam le, de tessék, a hétvégén is: "A yenkiknél abszolút nem Ukrajna a prioritás, hanem a Közel-Kelet és Kína. Ennek megfelelően lesz a deal az oroszokkal." A délkelet ázsia országokat jó, hogy mondod, meghat, hogy megemlíted a Fülöp-szigeteket vmi diktatúrától rettegő kontextusban, ahol a jelenlegi elnök éppen a hírhedt exdiktátor fia. Végül is a fater pár ezer embert lemészárolt, meg pár tízezret megkínzott a börtönökben. Indonézia minap belépett a BRICS-be, India és Kína tavaly közös megegyezéssel kivonta a katonákat a vitatott határszakaszról és próbálják rendezni a kapcsolataikat. Dél-Koreában meg mesés korrupció van, meg pár család uralja az országot és jelenleg megakáosz van. De nyilván az usa a gazdasági erőfölényével, az ámokfutó szankciós és vámpolitikájával maga a tökély. Biden gyerek kapcsán meg pusztán arról van szó, hogy kicsit hazudtak, belevonták az FBI-t álhírterjesztésbe az orosz kamufefolyással, cenzúráztatták a közösségi oldalakat. Hát így állunk berlini, de te a világ végéig úgyis görcsösen ragaszkodsz majd vmi nemlétező dologhoz, ez van. Na remélem a mainstream média fenékbe lesz billentve, aztán jönnek a tényfeltáró cikkek. Be is xart az EU Musk nyomulásától nem baj, így van jól.
Nem unod, még ezt a a hazugságsorozatot? Nem gondoltam volna 3 évvel ezelőtt, hogy a sorozatos felsülések ennyire megtépázzák az idegeidet. Amúgy meg semmi olyat nem jósoltál ami bekövetkezett. (Hozzád képest a meteorológok is sikeremberek) De az ellenkezőjét sorozatosan. Tucadszor kérdezem. Hol van a 40%-os ingatlanárasés jóslatod? (2023 októberében irtad ebben a fórumban.)
.....ja és az utolsó linkeddel hiteltelenitetted az egész hozzászólásodat. a Magyar Nemzet újság mint hiteles forrás? Ezt még te sem gondolod komolyan. De úgy látom készülsz a 2026-os szavazásra. Nyilván a békepárti köpcösre szavazol ismét.
Nem fáj nekem semmi csak Te egy picit. Berlini úr megjosoltam e 0.8%os MNB jegybanki alapkamatnal, és pár százalékos inflációnal a bekivetkezo a +10%os inflaciot? Megjósoltam. Csak 14.5 lett🤣 Megjósoltam e hogy az USA ban is( FF topikban), hogy a FED QE és helikopter pénz és covid csekk, és money supply, etc okán ott is beindul az infláció, pedig Powell ott is azt mondta hogy nem lesz infláció és ebből fakadó kamat emelés. Mert a Japán MMT se okozott inflaciot 20 évig így USA ban se lesz. Powell és az összes nagytudasu szagerto ezt kommunikálta!! Én nem!!! Ellentmomdtam, és beirtam elore a forumra. Többször is.!! Bizonyíthatóan! Lakás és FF topikban is covid járványnal. ... Ez mar önmagában akkora fegyverteny, hogy nincs jogod gunyolodva nyikkan se velem szembe. Mert messze vagy tőlem. Mert olyan makrogazdasági szamokat és azok változását figyelem amiről te azt se tudod hogy a világon van. Komolyan mondom,a googlizni tudnád de megérteni bajosan. 2 diplomás Mérnök vagyok, mellette 15 éve tozsdezek, azért kapizsgalom a makro összefüggéseket, szeretem a geopolitikat, történelem tudásom és filozófiai tudásom azt meg TE se kérdőjelezed meg, sőt elismerted hogy csípőből tüzelek, nem googlizok semmit, mindent az elmémből nyomok rögtön. Mérnök gazdasz, történész, filozófus egyszerre ?? És te hülyézel engem🤣🤣🤣🤣?? Nem dicsekedni akarok, akartam távol álljon tőlem, csak az hogy hülyének akarsz be állítani az a pofátlanság vilagcsúcsa, úgy hogy sok évvel (kb 10-20 évvel) fiatalabb is vagyok Kelet Magyarországi faluból jöttem, nincs és nem is volt se rokoni se baráti "jó" kapcsolatom és sose kaptam az államtól ,kormanytol, egyiktől se családi pótlékon kívül soha semmit. És nem is pályáztam semmire se sose. Falusi parasztgyerek egyedül, és mindezek mellett lusta is vagyok nagyon, akkor az eszem, ami ezeket kompenzálta, azaz ezeket a hatranyokat, szerinted az milyen lehet?? 😉 Elnézést a többiektől az offert. Off.
Tudod nagyon jól, hogy soha sem átszellemülten közöltem, hogy várakozásoddal ellentétben nem áresés lesz. Én csupán meg tudom különbötetni a vágyaimat a valóságos folyamatok várható alakulásától. Emlékeztetlek, hogy én soha sem szavaztam a NER-re, Te viszont 2022-ben is ezt tetted, aztán leléptél. Az orosz-ukrán proxit azok állitják, akik kétségbevonják Ukrajna jogát a saját államiságra és a védekezésre. Sajnos ettől nekem hányingerem van. meg azoktól a nyugati politikusoktól is, akik minden segitséget beigértek 3 évvel ezelőtt, de elfelejtették hozzá megrendeli a hadieszközöket. Ukrajna ennek köszonheti azt, hogy ma már a legjobb amiben reménykedhet egy tisztességes béke területi veszteséggel. Azt hiszem, hogy a sorozatos ingatlanos helyzet fel nem ismeréshez képest sokkal nagyobb hibád, hogy nem ismerted fel, ma már nem az USA-Orosz versengés folyik. Ma már azt a korszakot irjuk, ahol Kina a fő ellenfél. Nem is lenne nagy baj ezzel, ha Kina nem egy diktatúra lenne, ha nem sorozatos csalásokkal erősitenék meg sorra az exportálóiparágaikat, tönkretéve a konkurenciát, ha nem lopnák a világ összes szellemi javát semmibevéve azok jogos tulajdonosait. Amig ez a felállás, addig normális ember a nyugati oldalon áll. Ezt veled ellentétben felismerik lassan a délkelet ázsiai országok (Vietnám, Fülöpszigetek, Délkorea, India, Indonézia stb) is. De lálad továbbra is az a lemez megy, hogy Biden fia milyen üzletet kötött Ukrajnában 2014-ben
Ad1) Te adtad el kB 70-80millioert ?? vagy mennyiért a 14 keres házadat, amiből vettél egy lakopark kaptárt. Te dolgod, de én ezzel nem dicsekedtem volna mwrrt rosszul öregedett. Murdochtol, Bob on át még vagy 10 en biztos emlékeznek erre. Vagy mindenki rosszul amneziias? Írd már be hogy maradtam ki az ingatlanpiaccal rallibol. Pont 2017 2018 ben vettem utoljára komolyabb értékű ingatlant az most is megvan . Előtte 2010-2012 körül 65m2 paneleket 10 mft ért Kelenföldön. Eladva az igaz hogy nem a csúcson 2024 ben hanem 2021-22' ben sajna ez van. Mindent nem láthattam előre :) Tőzsdebe ne szólj bele én USA tőzsderol beszélek az éven hogy Kiszalltam. Te meg az OTP be szálltál be 18.500 Ft körül? nagy tételben majd szólok az ingatlanos topikban a fiúknak hogy keressek már ki azt a bejegyzésed, ha akarod , hogy az Ukrán háború előtt 2021 oszen vettél OTP részvényt. Így volt?? Vagy nem? Nem én dicsekedtem vele. Zseni vagy🤣 utána kiulted aztán több mint 3 évet és van rajta 25%od minusz az adó majd. 🤣🤣Zseni vagy.🤣🤣 Nekem a panelok árai amik 400%ot produkáltak 12 év alatt mentek Pmap ba pont 2 éve!! Infla+1.5%.Na most amit én ide beirtam kikereshető az interneten, amit te beirtal az szintén. 2021 után én nem vártam további komoly ingatlan áremelkedést elismerem ez igaz, sőt 13%os BUBOR nal hitelezes befagyasanak esetét is vízionaltam, jogosan, (de te ezt nem érted) de az MNB meglepően adott olcsó forrast, alacsonykamatozasu hiteleket és ezért tévedtem. (Azért volt egy laza kamat SWAP különbözet 7-8%, nem igen látni ám ilyent sokat a vilagtortenelemben se.)és alberleteztetni se akartam, ezért adtam el. Szóval Berlini égeted magad. Lakas topikban ott van a házad eladásanak pont nagy arrobbanas előtti eladása, aztán utana zsenialisan vett OTP részvény vétele az akkori csúcson. Akit érdekel kikeresheti.. Az megvan hogy a hivatalos infláció is több Ft ban mint az elmúlt 3 évben mint 36-40% volt alsó hangon kamatos kamattal szamolva. És engem röhögsz akinek PMAPban hozott 36% ot? , továbbá usa tőzsden játszottam dollárban? És Kiszalltam 2024 ben és?? Mikor páran beszoltak neked(nem én) a"sikeres" OTP beszallasod és a nagy házadból való rossz időben való kiszállasod miatt. (valaki meg azt is beszolta Neked, mikor kötekedtel szinten vele is , pár hete hogy hetvegente hallgathatod ott valamiért a focimecsseket a sportpályatol, én nem tudom, mert mert nem követem hova költöztél). Csak a srác írta és nem tiltalkoztal, lapitottal. Akkor annak az illetőnek is választ se adtál és égtél mint a rongy. Nem szóltam volna be most neked , ha nem nyomod itt a butaságot, én békén hagylak De így akit érdekel az ellenőrizheti a lakás fórumban, hogy az van e amit mondtam, vagy rosszul emlekeszem mindenre🤣. Na Berlini úr? Akkor erről ennyit. És a világ legnagyobb self made manje Musk is megmondta hogy Biden és "adminisztrációja" hol és mit hibázott, (részletezzem??) de te okosabb vagy mint Zukerberg és Musk egyutt🤣. Ja bocsánat .. Akkor felesleges🤣
Nem baj, ezen vélemény kölcsönös. Az ingatlanokat tekintve rövidrezárhatjuk a dolgot, ha kirántanánk a piac mögül a kormány szélsőséges mutatványait, akkor mindjárt más lenne a helyzet. Érdekes mód a lehangosabb kormánykritikusok azok a topikban, akik a következő kommentbe meg már átszellemülten közlik az égbe emelkedő m2 árakat. Másrészt elég sokat voltam az usa-ban, most is megyek, szó nincs utálatról. De a tények tények, drog, migrációs problémák, katonai agressziók stb. És ugyebár ők vezetik a világot, a demokráciát tekintve az usa a lejtőre került, hozzáteszem sajnos, na ha valamit utálok, az ez. Harmadrészt jellemzően mindig is tagadtad az ukrajnai orosz-usa proxyt, a világrendváltást, a BRICS szerepét. Zelenszkijt beállítottad mint hőst, aki kétkezes karddal harcol a korrupció ellen. Oké, ha ezzel a saját lelkiismereted ápoltad, van ilyen. Trumpot meg nem érdekli Ukrajna, azaz de, a Biden család ukrajnai ügyei különösen, amit eltusoltak és aminek kapcsán megnyerhette volna már 4 éve is a választásokat. Ezt számon fogja kérni Z.-n, aki nem adta át anno az infókat Trumpnak. Totál fals az orosz meglátásod, ha azt gondolod, hogy itt most majd a régi világot egy tűzszünettel, vagy békével vissza lehet állítani. Az oroszok is veszítettek többszázezer embert, nem adnak ők (már) semmit vissza, az elcsatolt területek már belekerültek az alkotmányukba. Az már bebizonyosodott, hogy Ukrajnának nem eszköz és pénz kell, hanem ember. Na az nincs és nem is lesz. Az Abramsokat ki fogja vezetni? A yenkik? Az szép lenne. Az F16-sokra is pár hónapos képzést vizionáltál, ja, azóta lelőtték magukat az ukránok, nagyjából el is vannak dugva a gépek. Az meg bebizonyosodott, hogy nagy értelme nincs is a tankoknak, ez már más háború: https://www.youtube.com/watch?v=dx5_Hzbqv9s A budapesti egyezménnyel kapcsolatban meg rossz hírem van, amúgy is 1994-ben volt, de kötelezően senki nem garantált semmit. Az egész az usának volt fontos, hogy nehogy rossz kezekbe kerüljenek az atomfegyverek. https://responsiblestatecraft.org/budapest-memorandum/ "Famously, the memorandum offered Ukraine security assurances rather than legally binding security guarantees, a distinction explicitly stressed by American diplomats during the talks. Indeed, the memorandum was never approved by the U.S. Senate, as treaties must be, because it did not proffer any security guarantees to Ukraine. Nor did it commit the U.S. — or any other signatory — to any specific punitive action in the event of aggression against Ukraine, affirming instead a “commitment to seek immediate United Nations Security Council action to provide assistance” to Kyiv in case of an armed attack." Tehát éppenséggel oké, ad az usa Ukrajnának amit, az oroszok meg dettó kérnek keletről. Mert azért azt hozzátenném, hogy egy maroknyi országtól kap Ukrajna supportot, a világ nagyobb része meg pontosan tudja miről van szó és pont nem érdekli a nyugati mantra. Nagyjából tudják, ha nagyon meggyengül Oroszország, akkor máris egy lépéssel közelebb lesznek a yenkik hozzájuk. Az oroszok a minszki átverés után meg már nem fogják beérni vmi levajazással, az ukrán területek egy dolog, itt hosszú távú biztonsági garanciákról van szó, na de azt az usa nem hinném, hogy szavatolná. Hát ennyi. Az meg remekül látszik, hogy ellentétben az eddigi szokásjoggal, mindent bevetett a demokrata elit, hogy megnehezítsék Trump dolgát. És tudom, hogy kormánypárti a forrás, de már elkezdtek felkerülni Z.-vel kapcsolatban a videók a YT-ra is, mondtam, hogy január 20 után kissé meg lesz kavarva a világképetek, nehogy az ellenkezője derüljön ki, mint amire számítottatok: https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/01/a-zelenszkij-rezsim-ezreket-kinoz-es-tart-pincekben-fogva-egy-kijevi-honatya-szerint
OROSZ-UKRÁN háború