Nem túl érzékeny vagy, hanem naív és láthatólag nem éltél szomszédságban ilyen csoportokkal és nem volt velük konfliktusod. Ill. könnyű másokat rasszistának kikiáltani és ezzel le is zárni a dolgot. Pont ezek azok, amelyek a problémát a szönyeg alá söprik. Én úgy nőttem fel, hogy a 2 utcával arrébb már a gettó kezdődik (nem tudok most jobb szót, mielőtt belekötnél, nem degradálónak szántam, hanem, mert ez írja le legjobban a helyet). Az, hogy leírom, hogy a cigányok hogyan élnek és viselkednek, az nem rasszizmus, hanem tény. Lehet itt rasszistázni, de ez a tényeken nem változtat. Magamat meg azért nem gondolom rasszistáknak, mert nagyrészt nem őket hibáztatom, hanem részben az ország vezetését, akiknek lenne lehetőségük ezen változtatni, de az elmúlt 35 évben nem tették. Egyik sem... Én őgy gndolom, hogy részben a cigányok (legfőkébb a cigány értelmiség) is sokat tehetnének a helyzet változásán, de láthatólag őket sem érdekli, sőt segítenek a helyzetet megtartani, elmélyíteni.
A Vitézy-Hankiss-Erdős-Orbán-klán főpolgámester aspiránsa végül elismerte, hogy elpicsázták! Ezzel véget is ért egy reménytelen helyzetben lévő ember, kétségbeesett próbálkozása:)))
A mindennapok megtapasztalása (pl.!): szóljon,aki látott VALAHA gépjárműoktató kocsiban,cigány vezetőt ülni a volánnál! :-) Mégis tele a forgalom ilyen járművezetőkkel.....
Találkozás Orbán Kádár - YouTube 0:50 -től....."Munka alapú társadalom.A szegénység pl.ezentúl foglalkozás.Máris nyertünk vele 4 milló munkahelyet." (de a többi is nagyon ott van a szeren!)
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!