Nem először, nem is másodszor bukott el. Ez egy olyan osztály, ahol össze van vonva elsőtől az egyetemig, és ahol az alsósok vannak többségben, így a "tanárok" (ellenzék) hozzáértése is megkérdőjelezhető.
Ez egy önbecsapás, illúzió, kisebb csalások (pl. venezuelai menekültek bepakolása az I. kerületbe) legfeljebb az önkormányzatin lesznek, az EP szavazás eredménye bizony olyan lesújtó lesz, mint ami most látszik. A kistelepülések részvételi arányán pontosan követhető a fideszes mozgósitás sikere. 2022-ben volt mindenütt ellenzéki delegált. Orbán nem szorul rá a nagyobb csalásra a propagandagépezet működése mellett.
Nagyjából ez marad lehetőségnek: százezres tüntetés Budapesten heteken keresztül, esetleg némi sztrájkkal vegyitve. De ehhez még messze nincs meg sem az elkeseredettség, sem pedig a szervezettség.
Miért is szavaznék a Tisza Pártra? Milyen erkölcsi megfontolásból szavaznék egy fideszből "kiábrándult", de inkább "menni kellett" emberre? Nem is értek egyet vele rengeteg dologban! Mindig azt mondja, amit hallani szeretnél, nekem ez nem pálya.
Azért az elég gáz, hogy nincs minden szavazókörben ellenzéki delegált, innentől kezdve a fantáziára lehet bízni, hogy akár mi minden történhet ilyen helyeken.
A Tisza Párt sosem fogja eltakarítani Orbánt. Későn lesz az ébredés. :) Újabb 6 év, jó sok időd van rá. A fideszt hamarabb fogja egy forradalom elsöpörni.
Ez legfeljebb csak szépségtapasz, mert ha a Fidesz pusztán félelemkeltő üzenetekkel és mozgósitással egy "kisebb" választások is el tud majd vinni 2,3-2,5 millió embert, akkor 2026-ra némi osztogatással tudják majd hozni simán a kétharmadot. Ha ennyire működik a propaganda, a TP eléggé esélytelen lesz 30 százalék fölé kerülni, pláne, hogy most jön majd a szokásos csodavárás utáni ellenzéki apátia. Nyilván jöhetnek még "fekete hattyúk" a következő két évben, de most még minden adat arra mutat, hogy ezen az IQ teszten az ország elbukott.
58-60%-os részvételt vetítenek elő a 9 orási adatok. Ez kb 4.7 millió szavazót jelent. Ha fidesz be tudta fosatni a vidéki népeket, és valami ultra brutálisat mozgósit, akkor el tud vinni mennyit? 2.3-2.6 millió szavazót? De ne csodálkozzunk már, hogy 50% felett is lehet, hiszen az ország 80%-ában az emberek az elmúlt 20 év pártjainak és embereinek a foglya,hiszen a fideszen, DK-n és a többin Budapesten kivül nem lehet senki más újra szavazni! Itt az már óriási siker, hogy egy 2 hónapja csak papíron létező párt 20-30% között fog kapni ma, és azok a pártok, akik a fideszt hatalomban tartják 14 éve, azok a megszűnés, eltűnés közelébe fognak ma este kerülni! Ma ki fog derülni az ellenzéki,a fideszes, és a kb 25-30%-nyi bizonytalan/nem szavazók számára is,hogy a Tisza lesz az, akire szavaznia kell mindenkinek 2026-ban, aki ezt a rendszert akár csak nyomokban is, de el akarja végre takarítani. Ma minden más eredmény, duma, másodlagos lesz.
Sajnos nagyon nehéz az alapvető emberi félelemre építő kampányok ellen harcolni. Most lapot húzott a fityesz, tényleg fogjuk tudni a 100%-os mozgósítás mellett, hogy hány elkötelezett szavazó van Don Vittorio Corleone mellett. Hát nem 2,2, hanem inkább 3 millió lesz a vége. Ez azért nagyon fontos szám, mert ez az a tömeg, amely alaphangon, bármi is történik, ott lesz a fityesz mellett 2026- ban is és erre kell számolni minden ellenzeki pártnak.
Igen, 60 százalék simán meglehet, ami mellett viszont az MKKP-s és Momentumos szavazatok jó eséllyel nem hasznosulnak az EP választáson, tehát a Fidesz 13-14-et is szerezhet. Mindezt úgy, hogy a Fideszten egy darab pozitiv üzenete sem volt. Mindig óvnak a szakértők attól, hogy a sima félelemkeltéssel mozditható tömeget lesajnáljuk, de nagyon nehéz megértően viszonyulnom a lakosság azon nagy hányadához, aki a legátlátszóbb "háborús" hazugságokat is beszopja, két éven belül másodszorra.
Azért azt te sem gonolhatod komolyan, hogy a Mészáros nevén nyilvántartott vagyon a Mészárosé és azt a saját képességei alapján hozta össze!? Lásd a Mészárosné válás előtti vagyonát, ami kb 150-160 mrd-ra volt becsülhető, válás után kb. nulla mrdFt maradt. Az biztos, hogy a Mészáros néven létrejött első mrd-ját vagyonosodási vizsgálat alá venném. Amennyiben a 99,9%-a illegálisan jött össze, akkor a mostani 1000 mrd vagyonának a 99,9%-át azonnal államosítanám.
A fityesz csúcsra pörgeti a mozgósítást, korábban meg fityeszes rokon a héten már 4 hívást kapott, most pedig maga az Orban hívta, hogy azonnal menjen szavazni. Nyitott kapukat dönget, csak meg nincs kész az ebéd.....Itt amúgy sor volt a szavazókörben ( Budán). Szóval összességében a fityeszes szavazók maximális számát fogjuk ismerni, 60% is meglehet a részvétel, 50%, feletti fityeszes EP győzelemmel. Budapest viszont kimaradhat a narancsból.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!