Lesz az 8-10 % is, de majd meglátjuk. Tavaly is decemberig 5 %-ot terveztek az idénre. Aztán jött a 15 %. Majd csak összejön év végére, addig nem nem késett el semmi.
"Év végére, ha a fene fenét eszik is, akkor is le kell vinni az inflációt egyszámjegyűre" Ez a vágyálom sikerülni fog, hiszen egy új ksh elnöknek ez nem lesz kihívás.:)
Azért szerintem ezt ne te ítéld meg, hanem hagyd a választókra. 2010-ben is ők döntöttek, pedig akkor a Fidesznek még még szinte médiuma sem volt, gazdasági holdudvara pedig egyáltalán nem volt. A választók mégis okosan döntöttek. Kétharmaddal. :)
Mi az a többes szám második személy? Nincs rám bízva egyrészt semmi, másrészt pedig, hogy egy századrendű, nacionalista, érzelmektől vezérelt ukrán közgazdász mit írogat, az számomra irreleváns. Ő ilyen, belefér a nemzetközi kommunikációba, mint ahogyan az is belefért, hogy Zelenszkij azt mondta még egy-éve, hogy Ukrajnában már nincs korrupció, aztán utána kiderült, hogy mégis van. Kit érdekel nálunk például egy Drábik János véleménye, stb. Mondják csak, biztosan ez a dolguk.
A fidesz nonstop hazudik. De ha lecsupaszítjuk csak a tavalyi valasztásra, akkor kb megismételte Gyurcsány 2006-os produkcióját. Tehát minimum ugyanolyan büntetés jár neki.
Hazugságcunami? Fidesz? Nem 2006-ra gondoltál? "Nem lesz gázáremelés, nem lesz receptdíj, igaztalan vádak, stb." Ismerős? Ez nem volt "hazugságcunami"? Ilyen ellenfelekkel miért is kellene Grál lovagnak lenni? 🙄
Miért nem értitek meg, hogy a "vidéki" embert - ha elégedett saját sorsával - nem igazán érdekli a "politika". Neki elég egy zsák krumpli - amit éppen anno a Jobbik is osztogatott - a gyermekek után visszaadott SZJA, és adott esetben a közmunka - bár ennek nincs akkora jelentősége, ugyanis kevés közmunkás van, ennek jelentőségét az ellenzék fújta fel - azután, hogy a volt komcsi TSz-elnökök zöldbáróként elvitték a kommunisták alatt e termelőszövetkezetekbe bevitt földjüket és munka nélkül maradtak a kapitalizmus kemény törvényei szerint. Megjegyzem, a szerencsi időközi választásnál lebuktak az ellenzék "aktivistái", akik Koncz Zsófi nevét írták rá egy krumplis-zsákra. Szóval a "vidéki" ember kreatív, nem igazán érdekli a politika, és ne nézzétek olyan butának, hogy nem tudja mi a saját érdeke. Jobban, mint néha te és társaid! . https://mandiner.hu/cikk/20201011_a_krumpli_trukkot_is_bevetette_a_baloldal
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!