A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 6/B. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:
§ A magyar tudomány és művészet, valamint a magyar oktatás és művelődés fellendítése terén szerzett kimagasló érdemek elismerésére Magyar Corvin-lánc kitüntetést (a továbbiakban: kitüntetés) alapítok.
§ A kitüntetés adományozásának rendjét és feltételeit, a kitüntetés leírását, valamint a kitüntetéssel járó jogokat és kötelezettségeket, továbbá a Magyar Corvin-lánc Testület létrehozásának és működésének alapvető szabályait a kitüntetés alapszabályában foglaltak szerint állapítom meg. Az alapszabályt e rendelet melléklete tartalmazza.
§ Az e rendelet végrehajtásával összefüggő költségek fedezetéről 2002. január 1-jétől a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma gondoskodik.”
"És ha már Nemes Jelesék is ott voltak a Kossuth téren, szépen azonos ideológiai síkra is kerültek a színpad melletti „Lóf.szt” feliratú transzparenssel"
Tényleg? Akkor 2006-ban mindenki egy ideológiai síkre került a tévészékház felgyújtókkal, rendőrökre támadókkal, garázdákkal aki az utcán volt? Ez új. Eddig nem mondtál ilyet.
Öngól. Kettős mérce. Viccesen myomod pampa, hogy mindig megszivatod saját magad. Nyomjad csak. Remélem ma még lesz pár ilyen.
"Pampával vitatkozni a betonfalra hányt zöldborsó esetével vetekszik. Ugyanaz R triplanullás ügynök és Bettina kisasszony (szakállas nő?) esete is. Ma korán keltek, hogy hinteni tudják a mételyt."
Nagy a baj, Kubatov meg duplájára emelte a minimális hozzászólás számot.
ez a Röhrig-Jeles féle megjelenés simán csak gerinctelenség!!!Vagy... simán csak nagy rájuk a kabát...
Tanulság: kallódó, elköteleződésében, felfogásában nem kiforrott, személyiség ne kapjon már díjat, mert akkor ez a vége! Egyszerűen korai , túl fiatal...
És egyébként szarul néz ki, ahogy kibukik mi is volt az Osssskár ára!:DD rakás szar az egész!
Most figyelj! IGAZAD VAN, a Magyar Corvin-lánc nem volt jó példa. Ezt dobta ki elsőre a kereső, de ez egy állami kitüntetés, csak nem figyeltem.
Itt egy másik példa:
...A tavalyi évben, nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából két hódmezővásárhelyi állatorvos kapott a Földművelésügyi Minisztertől Életfa emlékplakettet. Győri János arany, Vári István ezüst fokozatát kapta a szakmai díjnak, amelyet a közszolgálatban vezető beosztásban eltöltött idő és a hatósági állatorvosként végzett lelkiismeretes és pontos munka elismeréseként adományozott Fazekas Sándor földművelési miniszter..."
Látom átment a lényeg. A különbség az, hogy a kormánykitüntetést a miniszterlenök, vagy egy miniszter adományozza, míg az állami kitüntetést az állam (képviseletében a Köztársasági Elnök). Az, hogy ki adja át, az egy másik kérdés, mert Áder megbízhatta volna Orbánt, hogy adja át a nevében. :)
Be bizony. Ezt írtad (de persze szokás szerint nem válaszoltál):
"És ha már Nemes Jelesék is ott voltak a Kossuth téren, szépen azonos ideológiai síkra is kerültek a színpad melletti „Lóf.szt” feliratú transzparenssel"
Tényleg? Akkor 2006-ban mindenki egy ideológiai síkre került a tévészékház felgyújtókkal, rendőrökre támadókkal, garázdákkal aki az utcán volt? Ez új. Eddig ilyet nem írtál.
"csak mind két esetben a KORMÁNY a lényeg nem a KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK!"
Az egyik esetben a kormány saját hatáskörben ELDÖNTI, hogy kinek ad kitüntetést, a másikban meg JAVASOLJA a Köztársasági Elnöknek, hogy kinek adjon kitüntetést. Tényleg nem érted a különbséget?
A kormány javaslatot tesz. Az állam ad, amit a képviselője útján juttat el (tudod, ez a postás hasonlatod). Ez lehet a Köztársasági Elnök, vagy alacsonabb presztizsű kitüntetés esetén a miniszterelnök, vagy valamelyik miniszter, államtitkár.
én azt mondom számoljanak el a saját lelkiismeretükkel ha tudnak... anyagias kis nyomoroncok, erkölcsi hullák!
Soha senkinek nem lesznek példaképei. Soha senki nem lesz büszke a hozzájuk vágott oszkárra, és a Kossuth-díj erkölcsi értékét is a szarba taposták. Csak azért mert fényesen kiderült, hogy erkölcsileg érdemtelen volt rá Jeles!!!!
Még egyszer mondom nem azért mert elmentek a tüntetésre, hanem azért mert mérhetetlen a jellemhibája mindkettőnek... földönfutók
Tényleg? Akkor 2006-ban mindenki egy ideológiai síkre került a tévészékház felgyújtókkal, rendőrökre támadókkal, garázdákkal aki az utcán volt? Ez új. Eddig ilyet nem írtál."
miért próbálsz összemosni eseményeket?
akik a tv székházat "felgyújtották" bűnözők voltak! Amit akkor sem értettem miért engedte a rendőrség?
Akik pedig 10. 23.-án megemlékezni indultak és verést kaptak.... velük EGYETÉRTEK!
A kettő nem zárja ki egymást, sőt. De próbálnád elmagyarázni ezt a gondolatot "A szerbek arra kérik Orbánt, ne építsen falat" topikban kvaterkázó antiszemita csapatnak. Ők ugyanis úgy érezhetik, hogy a kormány kiszolgálta ezzel a nemzetközi pénzarisztokráciát és maga is cionista lett.
Szóval ami nyereség az egyik oldalon, az veszteség a másikon.
ezt a díjat nem volt kötelező át venni... vissza is lehetett volna utasítani... lemondani 30 vagy 60 millió forintról, a regnáló állam kitüntetéséről... és kimenni a tüntetésre....Sőt nyilatkozni , hogy nem tudnak azonosulni a jelenlegi politikai irányvonallal vagy bármi... de ez így morális katasztrófa... egy életre elásta magát mindekttő.... megérdemlik, és erről nem a kormány tehet, és nem a tüntetők, hanem csak és kizárólag ezek a szerencsétlen, erkölcsi hullák! Jeles és a másik Röhrig vagy ki...
Hmm, ha állami kitüntetést kapok, akkor nem tüntethetek a kormány ellen? Ha ez szerinted felháborító, akkor ezzel nyíltan kijelented, hogy az állami kitüntetésnej a lojalitásért kell járnia szerinted. Nem érzed ezt, mikor ilyeneket leírsz?
nem fogadom el a legmagasabb állami kitüntetést ha nem értek egyet az iránnyal és magával a rendszerrel!!!!!!!!!
Arcul köpöm azt aki az én teljesítményemen akar felkapaszkodni és politikai tőkét akar kovácsolni!
Sőt! Elmegyek tüntetni és kinyilatkoztatom azt amit gondolok és szolidáris vagyok! Majd hazamegyek és nyugodtan belenézek a tükörbe, és azt mondom: Ezt kellett tennem!!!
Tényleg jó ez a topik, szórakoztató, ahogy a szélsőjobb értetlenkedik és erőlködik itten, mindjárt aranyeret kapnak.
Pampa a gyorsnaszád, büdösborz a bűvárhajó, amolyan fenékjáró küllő üzemmódban. Már csak a feketeinges kürtőskalácsos hiányzik. Na én mentem, ha ezek itt hentyegnek.
Figyu! A díjazott teljesítménye, aminek elismeréseként a díjat kapja, és a pillanatnyi kormány, pillanatnyi politikai irányvonalának feltétlen elfogadása milyen összefüggésben van? Megsúgom: semmilyenben. :)
de ezek, senkik és semmik... söpredék, erkölcsi okok miatt nem érdemesek arra, hogy megbecsülés, elismerést kapjanak, nem pedig azért mert kormány ellenes tüntetésre mentek!
Orbán Viktor azt hitte, hogy a március 15-i több tízezer fős ellenzéki tüntetés egyik fő követelése csak vicc, ezért nem kér bocsánatot a közpoktatás állapotáért, ahogy azt Pukli István kérte tőle. A kormányfőt a sztrájk sem érdekli, ő legalábbis nem tart munkabeszüntetést - ígérte.
"Én úgy vettem, hogy ez egy tréfa" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben a Népszabadság kérdésére, hogy bocsánatot kér-e a közoktatás állapotáért, ahogy azt a március 15-i ellenzéki tüntetés egyik szónoka, Pukli István, a pedagógusdemonstrációk ismert arca kérte tőle.
dehogy vagyok irigy:DDD.... szívem legmélyéből mondom, hogy soha nem cserélnék velük, és korábban sem cseréltem volna... szerencsétlen együgyű eszközök, egy komplex politikai rendszer kezében... középszerűek, nullásak... az egész röhejes... de ezt teljesen őszintén és tényleg mindenféle rossz szándék nélkül mondom!!!!!
Politikailag tájékozatlan vagy, mert nem azt tanultad ami a valóságot megmagyarázza!
Felül emelkedsz a realitásokon, így aztán olyant írsz, amit nem tudsz kontrollálni!
Képzeld milyen lehetsz ha ilyen válaszokat kapsz!
Legalább 5 kérdésre nem tudtál válszolni,ezért aztán mehetnéked támadt!
Ha lehet menj messzire találj és majszolj el egy jó kóserkürtöskalácsot!
hááá...
1. pl. tőlünk sem kért senki a
rendszerváltáskor bocsánatot, hogy ellopták
a nyugdíjasok TB. pénzét...
1989
2. a szétlopott és el(rabló) privatizált
országért se nagyon
1990-1997
3. 2006 Gyurcsány öszödi '(i)gazság beszéd'
...de nem hisztiztünk , hogy 'kérjenek bocsánatot'...hanem elmentünk és szépen máshogy szavaztunk -> nem rájuk
...tehát lehet elkényeztetett gyerekként hisztizni és 'diktátumot adni' kvázi 'parancsolni', hogy ez meg az kérjen bocsánatot... de sokkal hatékonyabb ha egyszerűen nem szavazol rájuk és ha többen vannak akik egyetértenek veled/tanárokkal akkor új kormány lesz... ha viszont nem akkor ne hisztizz...viseld el, hogy többen nem így gondolják... ennyi....
( Persze hisztizni mindig egyszerűbb és könnyebb... ;) )
Nincs regnáló állam. Van az állam. Meg az államnak a végrehajtó hatalma, a kormány. Ebből van regnáló.
Hihetetlen komcsi berögződés, de 6 év Orbán ámokfutás után nem meglepő, hogy ezt a kettőt egyenlővé teszed.
Egyébként ezzel ráadásul saját magatokat is cálfoljátok, amikor Orbánékat véditek azzal szemben, hogy itt minden egyetlen párt és egyetlen ember kezében van.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!