Magyarországon nincs ellenzéki felelősség, csak felelőtlenség. Amit nap mint nap előszeretettel művelhettek. Érthető ugye? Nem kell itt a sötétben tapogatóznotok, felesleges!
Kicsit feszegetik az ügyet és kiderülhet valami háttérérdekeltség…mint a letelepedési kötvényeknél…máskülönben egy állam nem engedné ezt meg, mert még a legsötétebbek számára is nyilvánvaló, hogy ez kormányzati és nem ellenzéki felelősség.
Interregnum? Nincs itthon a cica cincognak az egerek, dübörögnek a hídon ahol a megváltótok is dübörög. Ti csak lopatni tudtok és megvádolni lopással akit csak értek, mert nincs kontrollotok a lopásról.
Ezek mind a ti f@sopóitok! Annyit hoztatok belőlük, hogy akár egyet is be lehet szervezni arra hogy a kedvetekért még állam ellenes mozgalomban is képesek belépni, hogy az ügyvédeitek megvédhessék őket. Csak egy egyszerű pedofideszes vagy a hazugságoddal együtt. Úgy sajnállak, hogy sajnálkozol egy bűnözőért!
De itt vannak, miattuk nincs már éjjeletek, nappalotok, mert velük kell foglalkoznotok, amikor a hátatok közepére kívánnátok őket, amikor a hazugságaitokra írnak valami falrengető infót, amit nem értetek! De azt értitek hogy írnak! Mert a saját szemeteknek még hisztek.A hit bennetek van! Lehet az isteni is!
Remélem bele tudod képzelni magad a szülők helyébe! Egy olyan f@sszopó okozott balesetet és tett tönkre egy egész család életét, akinek sitten kellene rohadni! De a kedves pedofidesz tagjai szabadon engedték. Innen is jobbulást az egész családnak!
Meg te is itt garázdálkodhatsz, tehát hazug vagy! Pedig nem is vagy embercsempész, csak embergyűlölő. Meg a kígyók érdekelnek, ami szégyen egy hazugságban tobzodóra.
A magyar állam összeomlott! Interregnum van! A “felelős” miniszterelnök üdül a háborús veszélyhelyzetben, de ez így van rendben, mondják a Fidesz-szimpatizánsok, mert legalább lopni tudnak! Nem hittem volna, hogy 35 évvel a rendszerváltás után ide jutunk. Ezért tényleg megérte a gyökeresen átalakítani a tulajdonviszonyokat.
Az itt tevékenykedő fidesznynick 5. hadoszlop tagjai pedig úgy tűnik ismét propaganda fejtágíton vannak a központban. Minden este van pár óra nyugalom a topikban.
-Na ez jó hír.- Nálunk a 26-éve hű Fideszes polgármester a hulladékszállítás miatt írt egy levelet a lakossághoz és a városi szolgáltatóhoz:- Csak 2 mondat a szakmai részt mellőzve:- Ezért nem marad más hátra,mint beállni azok közé,akik 2026-ban a NER-bukásában bíznak! Sok helyi Fideszes barátom megkérdezi,mit jelent egyáltalán a NER? -Az ő kedvükért leírom-NER-Nemzeti együtt bűnözés rendszere!
Mit nem lehet azon MEGÉRTENI HOGY NEM KOMMUNIKÁLUNK EGYMÁSSAL! Véleményed megtart, nem ír rám semmit!! Köszönöm!! Viszont azt nem tűröm, hogy egy beszóljál,"hogy imádom a történetedet"!! Halál történt!!!!!! Köszönhető az undorító féreg BANDÁDNAK AKIT NAP MINT NAP NYALSZ,meg a sok anyóhalott narancsos együgyűnek aki rájuk szavazott!! Szégyelld össze magad!!
Dehogy sértődtem, edzett vagyok, és te még a lightosabbak közül való vagy, de azért ott nem tartunk még, hogy a te "kedvesed" legyek, büszkén, ahogyan megszólítottál. Azt inkább a Pride-n keresd! :) Ki volt az én osztálytársam? Nem igazán tudom, kire gondolsz az "F"-fel. Vezetéknév, keresztnév, becenév?
Vicces fiú a tiszás elnök! Kádár kirakati főbírája a Legfelsőbb Bíróságon bizonyára valami ellenálló volt a szocializmussal szemben. No, ez a vicc úgy, mint a gyermekes photoshop Karácsonykor. :-D
Jújjj, de jó neked, hogy imádod, amit imádsz! Én pedig azt látom, hogy nem a "narancsos népség" vergődik, hanem te, és nem ők a "csőcselék", hanem a fajtád! :)
Imádom, hogy vergődik a narancsos népség és hazug médiájuk Pressman kijelentésére. Végre az gusztustalanoknak pofájához vágták az IGAZSÁGOT!!!! Így tovább remélem lesz még sok-sok ilyen, és végre a csőcseléktől az ország vérszívóitól megszabadulunk MINDÖRÖKRE!!
Jövő héten temetés, újabb áldozat a rabló mocsok narancsos agyhalott szavazó gépezet népségnek. Rokon kórház, kiszáradás felülfertőzés néhány hét alatt elvitte. Tény idős volt, de itt már idősen nem jössz ki, hisz így legalább nem kell nyugdíjat fizetni. Itt sok átkozott narancshívő meg hazudozik nap mint nap!!! ITT A PÉLDA AZ ORSZÁGOT LEPUSZTÍTÓ UNDORÍTÓ NÉPSÉG ÚJABB ÁLDOZATÁNAK!!!! Reménykedjünk egy narancsos rácsos házban mind óda való!!!!!!
"Megrendülve értesültem a N'Djamenában történt támadásról. Ez az incidens
sajnálatos, az erőszak nem megoldás. Csád kulcsfontosságú az egész
Száhel-övezet stabilitása szempontjából, Magyarország pedig kiáll az
ország kormánya mellett a szuverenitás és a biztonság érdekében tett
erőfeszítéseiben" Beleviszi a magyar katonákat csádban egy védekezésbe? Ezzel magyar családok tagjainak életét veszélyeztetve?? EZ VESZÉLYES!! https://www.portfolio.hu/global/20250109/tamadas-erte-a-csadi-elnoki-palotat-orban-viktor-is-megszolalt-733651
Persze, mert te hazudsz! Miután taknyosra csináltad azt, amit ereszes jóska akkor ott ;) eloldalogtál , de ma kezded előröl látom! "Hol ugyanannyi mint tavaly ilyenkor? " Esetleg Ausztriában? SZERINTED?? Ahol
a 30% magasabb árú brent olajból 3szorosa fizetést adva az
üzemanyagelőállításban és ellátásban dolgozóknak, PONT ANNYIÉRT ADJÁK,
MINT EGY ÉVVEL EZELŐTT!! EURÓBAN!!! MONDJUK NEKIK MINDEGY MENNYI A FO$RINT, MERT OTT EURÓ VAN! * VADÁSZ, VADÁSZ, TE NEM VADÁSZNI JÁRSZ IDE ;))) * https://de.statista.com/statistik/daten/studie/796570/umfrage/durchschnittlicher-preis-fuer-einen-liter-benzin-in-oesterreich/
FIDESZ főbb bűnei közül:
1) Devizahitel bevezetése
2) 2006-os zavargások megszervezése, a
focihuligánok a magyar politikába beemelése
3) Államcsőd emelgetése egy devizában
eladósodott országban
4) Magánnyugdíj ellopása
5) Alkotmány megváltoztatása
6) Választási törvény folyamatos változtatása,
választások előtti miniszterelnöki vitától való elzárkózás 2010 óta
7) Traffikmutyi
8) Földmutyi
9) Pénztárgép mutyi
10) Közbeszerzésnek csúfolt lopások
11) TAO lopások
12) Stadionépítések, sportvezetői székbe pártkatonák
kinevezése
13) Ügyészség bekebelezése, EU Ügyészséggel
szembeni elzárkózás
14) Alkotmánybíróság bekebelezése
15) Igazságtalan SZJA 16) Áfa megemelése 17) minimálbér megadóztatása 18) munkanélküli segély időtartamának lecsökkentése 3 hónapra 19) Kommunista ügynökakták titkosítása
20) Lepaktálás a bankokkal és napi árfolyamon
visszaváltása a devizahiteleknek
21) Sajtó bekebelezése (újságok, tv-k stb.) 22) „multik ellensége” szerep mutatása a szavazóknak,
miközben a valóságban a multikhoz dörgölőzés folyamatosan, többek között a
társasági adó 2017es csökkentésével és a folyamatos támogatásokkal 23) Folyamatos uszítás és gyűlöletkeltés (Gyurcsány, Karácsony,
MZP, Soros, Brüsszel, migráns, EU)
24) 2018as választások utáni ellenzéki
önkormányzatok támadása
25) Közmédia teljes eltorzítása és propaganda
hellyé téttele a kormány reklámozására és az ellenzék lejáratására, Media
Tanács minden tagjának fideszes kinevezése
26) Érzéketlen covid járvány kezelés és a
felelősség folyamatos hárítása, a 3. oltás kötelezővé tétel után hetekkel
teljes feloldás ellentmondása, lélegeztetőgépek és vakcinák felhalmozása
27) személyre szabott törvényalkotás
28) gigantikus létszámú államapparátus
29) diktatórikus államokkal és vezetőkkel való
bratyizás (Kína,Oroszország,Törökország,....Putyin
Erdogan, Salvini)
30) luxuspolitizálás
31) rekord méretű államháztartási hiány elérése 32) rekord gyenge HUF árfolyam 33) rekord benzinár 34) rekord infláció 35) Államiból alapítványi fenntartásba kerülő felsőoktatási
intézmények, a közvagyon alapítványokba menekítése 36) magyar önkormányzati bérlakásszektor bedöntése 37) kórházi várólisták 38) 3500 MRD Ft covid talpra állást segítő Uniós segélyről
lemondás 39) autópályák magánkézbe adása 40) Fundan Egyetem 41) PAKS2 (orosz függés évtizedekre) 42) választási
ktgvetés gigahitelből 43) Polt Péter 2/3-os bebetonozása 44) Rabszolgatörvény 45) Kaleta, Szájer, Borkai 46) Média Tanács elnőkének idő előtti lemondtatása után a
választás előtti új megválasztása 9 évre 47) 14. havi nyugdíj 2006os ígérete után 12 év kormányzás a
korábbi ígéretek megcsúfolásaként a 13. havinak a 2022. évi választás előtti kifizetése 48) Pegasus botrány (kémszoftverrel ellenzéki politikusok,
civil aktivisták és újságírók megfigyelése) 49) Fidesz pártember köztársasági elnöki kinevezése 50) tanárokkal kapcsolatos retorziók és elfogadhatatlan
státusztörvény 51) Orosz-ukrán háborúval kapcsolatos orosz pártállás 52) háború utáni elhibázott gazdaságpolitika (pl. árstoppok,
szektoradók) 53) rekord magas jegybanki kamatok 54) folyamatos pénzkidobás nemzeti konzultációkra 55) EU-s pénzek és ERASMUS-pénzek elmaradása 56) 2022.év nehézségei mellett olyan dolgokkal való
foglalkozás és azokra mrd-os költés, mint pl. a megyék vármegyékké átnevezése 57) Kormánypolitikusok vagyonának magántőkealapokba
menekítése 58) Atlétikai vb megrendezése az eredeti tervek
többszöröséért (250 mrd?) 59) Budapest folyamatos büntetése és az új főpolgármester
eredményeinek torzítása a fideszes főpolgármester választási veresége után 60) A bebizonyosodott és valótlanul (bírósági határozatok
tucatjaival bizonyítottan) történt ellenzéki politikusi lejáratások (Vona
Gábor, Juhász Péter, Krekó Péter, Jeney Orsolya, Cseh Katalin, Donáth Anna, Dr.
Márki-Zay Péter) után a kormányzati
megbízásból lejárató újságírók védelmében törvény módosítás 61) A terrorista Budaházy államfői kegyelme a büntetése
letöltése előtt 62) K.Endre a bicskei gyermekotthon vezetőjének felmentése a
pedofil ügyben/Novák-Varga lemondása 63) Völner-Schadl ügy 64) akkumulátorgyárak telepítése az országba 65) 2023.aug 20-i Tűzijátékra az alábbi vezetők meghívása:
török, azerbajdzsán, üzbég, katar, türkmén, kirgiz, tatár 66) közvetlen 2024. évi választások előtt a választási tv.
újbóli módosítása 67) burkolt orosz támogatás az ukrán-orosz háborúban, háborús
uszítás és béke harsogása akár Ukrajna teljes beáldozásával 68) rekord magas áramár 69) munkáshitel csapda (kommunista munkáskölcsön
szinonimájára bevezetett intézkedés) 70) Orbán Balázs hazaáruló mondatai
Lujoska! Adjál valamit a saját tudásodból is, ne csak belinkelt idézetekkel hozd ide az erőszakot, amit képviselhetsz a topikban. Ezzel nem engem, hanem magadat minősíted csak.
Na ez vagy ma te, amit ideidéztél, mementónak! 1985! Hol vagy te attól az időtől, hogy a tudatodat ki pallérozta azóta olyanná, amivé ma lettél, amikor Magyarországon élhetsz?
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!