Topiknyitó: Seismic 2017. 07. 13. 18:55

Opus Global Nyrt Forecast  

Mert kellett :)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
feel
feel 2019. 03. 07. 22:13
Előzmény: #22049  pomperj
#22060
A most közzétett közös átalakulási tervből viszont kiderül, hogy nem ezekkel a számokkal, hanem alacsonyabb értékekkel kalkuláltak az egy részvényre jutó saját tőke, illetve a cserearány meghatározásakor. Mi volt ennek az oka?
Fontos látni, hogy amikor azt a saját tőkét határoztuk meg, amely a részvénytársaság részvényesei számára elérhető, vagyis kizárólag az anyavállalatra eső saját tőkét, akkor szabály szerint a fentebb említett 280 és 73 milliárd forintos konszolidált saját tőke összegeket csökkenteni kellett a nem ellenőrző részesedésekkel. Ez az a részvényérték, amely nem a részvénytársaság részvényesei számára elérhető, hanem más tulajdonában áll. Ilyen például a két építőipari cég, amelyek 51 százaléka került bele korábban az Opusba, míg azoknak 49 százaléka más tulajdonában van.
Mindezek eredményeként kaptuk meg végül az átalakulási tervben is szereplő több mint 168,4 milliárd forintos anyavállalatra jutó saját tőkét az Opus esetében, míg a Konzumnál ez az érték több mint 50,9 milliárd forint volt. Utóbbihoz annyi kiegészítést kell még tenni, hogy nem csak a nem ellenőrző részesedések kerültek levonásra, hanem a Konzum közvetett tulajdonában álló 50 millió darab Opus-részvény miatt egy nagyjából 6,5 milliárd forintos összeg is, amely korábban átfogó eredményként került elszámolásra.
msi74
msi74 2019. 03. 07. 22:13
Előzmény: #22056  kfredd
#22059
Ő odáig nem lát :)
Csibefasirt
Csibefasirt 2019. 03. 07. 22:13
Előzmény: #22055  Metwolf
#22058
akkor nektek is iderakom, hogy mindneki értse, mi az a nem ellenőrzésre jogosító részesedés :D mert hogy homály van úgy látom...           https://www.investopedia.com/terms/n/noncontrolling_interest.asp
Veresmester 2019. 03. 07. 22:13
Törölt hozzászólás
#22057
kfredd 2019. 03. 07. 22:12
Előzmény: #22049  pomperj
#22056
Van még ott 111 milliárd, le van írva
Metwolf
Metwolf 2019. 03. 07. 22:10
Előzmény: törölt hozzászólás
#22055
Nem hazudik, de amiről ír az csak az anyavállalatra eső rész. Az IFSR szerint konszolidált ennél magasabb jóval, viszont  a különbözet nem az anyavállalat tulajdona! PF-es cikkben szépen elmagyarázzák.
Csokkerbacsi 2019. 03. 07. 22:08
Törölt hozzászólás
#22054
Veresmester 2019. 03. 07. 22:07
Törölt hozzászólás
#22053
zolika611 2019. 03. 07. 22:05
Törölt hozzászólás
#22052
Seismic
Seismic 2019. 03. 07. 22:04
Előzmény: törölt hozzászólás
#22051
Hm..az kb a fele az altalam irt 1051es celar..2xes szorzoval / ami hasonlo holdingokra jellemzo -prezi alapjan- meg is lesz☺
_Macika_
_Macika_ 2019. 03. 07. 22:03
#22050
ja trollt nem etetek ))
mecénás etesse 
re "ta" zseni )))
pomperj
pomperj 2019. 03. 07. 22:02
Előzmény: #22024  Clint
#22049

Ez hogy jott ki?
 Amit en olvastam, az igy szol: 
Az OPUS tokeje 168Mrd, a KONU tokeje 50Mrd, es van a fuzio utan 536m +330/2m=701m db reszveny.
Elosztva 310Ft ot mutat a kalkulatorom.
TAmecenas 2019. 03. 07. 22:01
Törölt hozzászólás
#22048
zolika611 2019. 03. 07. 21:57
Törölt hozzászólás
#22047
KKR13
KKR13 2019. 03. 07. 21:57
Előzmény: #22045  _Macika_
#22046
Meg hullámlovaglással biztatni az embereket méretes bukó bevállalására, na, az is gáz.
_Macika_
_Macika_ 2019. 03. 07. 21:55
#22045
nagyon gáz már popejezni állandóan
re beteg
zolika611 2019. 03. 07. 21:54
Törölt hozzászólás
#22044
Livermoree
Livermoree 2019. 03. 07. 21:52
Előzmény: #22041  Törölt felhasználó
#22043
Énis köztük vagyok :)
palotai3
palotai3 2019. 03. 07. 21:49
Előzmény: #22040  palotai3
#22042
"...ami a transzparencia erősödését is eredményezheti." :))))
Imádom ezt a fideszes szarkasztikus humort. Transzparenciáról beszélni akkor, amikor úgy osztogatták a részvényeket, hogy senkinek lövése nem volt arról, hogy kinek mennyiért adták. Hát ez hatalmas! :))
Fekete Péter jókedvre derített. :)))
Törölt felhasználó 2019. 03. 07. 21:46
Előzmény: #22032  Livermoree
#22041
Szerintem meglepődnél rajta /nagyon/, hogy hány itteni fórumozó vett, akik bizony kvra nem bennfentes infók alapján vették...

Topik gazda

Seismic
Seismic
3 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek