Hogy mi kell még? JÓ volna ha ide is bejele kezne az új vevő...(már sokadszorra a limites napok miatt is.) Mundjuk az eddigi afrikai offshoresoknál mindenki jobb. Igaz bárki is hivatalosan, mindenki tudja, hogy ki áll mögötte.
Neked most volt nagy szerencséd és azt az adófizetőknek köszönheted.
Ugye megmondtam, hogy belekezdesz egy újabb hazugságba? Soha, ismétlem soha nem beszélgettem veled semmilyen más papírról mint erről. Ha igen, akkor másold be ide. 2004-ig visszamenőleg megteheted. Elég lesz? :)
Nehéz olyanokkal vitatkozni, akik nem tudják értelmezni az írott szöveget.
1./ Én ezt írtam: „A valóság ezzel szemben az, hogy banki hitel, kötvény és tőkeemelés oldja meg a cég helyzetét. „
A cég lépésről lépésre ezen az úton halad.
Te meg keresed a végső lépést, amit még nem tettek meg. Nyugodj meg meg fogják lépni. Neked az sem gyanús, hogy valamiből becuccolnak. Nem hitelből!
2./ Erre a fikcióra egyik bank sem adna. Ugyanis, ha az adós mégsem fizet, nem mehet az adófizetőkhöz olyan indokkal, hogy azt gondoltam, majd ti fizettek.
Ezen a szinten fogunk vitázni!? Azért emelkedj egy pirinyót. :)
3./ „Semmi rosszat nem állítok a papírról, sem pedig jót, ezért hazudsz. „
:) Rábízom az olvasókra, döntsék el. Te azt gondolod, hogy reálisan vizsgálod a cég helyzetét. Mint akik talán még mindig „mozizzák a végjátékot”. Na azokkal nem voltál soha vitában! :))
Én azt igazoltam a TVK és egyéb történetekkel, hogy az is nagy tévedésed, hogy nekünk mindig szerencsénk van. Csak annyi igaz a feltételezésből, hogy neked itt soha nincs szerencséd. Nem csodálom. Meg sem vagy hajlandó érteni amit írunk. (Pajszerrel sem lehetne kinyitni a szemed, még résnyire sem.:D)
OPIMUS
Kizárólag Opimus részvénnyel rendelkező vagy annak vételén gondolkodó kultúrált személyeskedéstől mentes kisbefektetők részére.
Sok sikert kívánok az Opimus részvényeseinek.