Topiknyitó: Törölt felhasználó 2010. 10. 18. 09:22

Nyílt levél a Magyar Miniszterelnöknek!  



Tisztelt Miniszterelnök Úr!



Azon tiszteletteljes kéréssel fordulok Önhöz, hogy valóban Ön is Tegyen azért,hogy a FIDESZ-en innen és túl is vonják felelősségre az ország „rabló sirályait”!



A NÉP „templomában”legyen szíves tájékoztatni az alábbi feljelentésen szereplő pártokat, hogy egy Magyar állampolgár feljelentést tett ellenük Az ügyészségen,és az ügyészség, bíróság nyilatkozatától, függetlenül tegyék vissza az államkasszába az Ő maguk és hordájuk által elsípolt pénzeket!







„Dózsa György unokája vagyok én,

Népért síró, bús, bocskoros nemes.

Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni

Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.”



Tisztában vagyok azzal, hogy az ügyészség azt fogja nyilatkozni,hogy pártokat nem tudnak felelősségre vonni,illetve a személyi felelősség nem megállapítható, vagy valami hasonló, de akkor „Dózsa György unokája”tetteit se ítéljék majd el!



Ne ültessék tüzes trónra s fejére ne rakjanak tüzes koronát!



Mivel ezzel a feljelentéssel a jog eszköztára ki van merítve a NEMZET szolgáival szemben!



Tisztában vagyok azzal is, hogy „hiénák és rablósirályok „társasága az i-gazságszolgáltatás is.



Az igazságszolgáltatás olyan mint a pókháló a gyengék ,nincstelenek fennakadnak rajta míg a „nagyok,hatalmasok, átszakítják azt.



--------------------------------------------------------------------



Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség

4025Debrecen

Széchenyi u.9.

Postacím:4001 Debrecen Pf.60











Tárgy: Feljelentés



Tisztelt Ügyészség!





Alulírott………………………………………., feljelentést teszek!



1990-es évektől vagyis „rendszerváltástól” mostanáig 2010.október 14-ig az Magyarország irányításában résztvevő politikai pártok ellen akár ellenzékben van vagy volt! Mivel a teste a „jobb és baloldalnak” ugyanaz ,vagyis a fej jóváhagyása nélkül nem lehet, MAGYARORSZÁGON EGY OLYAN PÁRT MELY VALÓBAN A NEMZET ÉRDEKEIT SZOLGÁLNÁ!

Részt vettek MAGYARORSZÁG PRIVATIZÁLÁSÁBAN vagyis az ország kifosztásában a „rabló sirályok” kezére játszották Nemzeti termelő vagyonunk közel 80%-át és az ebből befolyt pénz sincs meg, ráadásul több mint 300 milliárd USA dollár tartozást halmoztak fel 1990-től 2010-ig és amit elkótyavetyélték azt a Magyar nemzeten akarják beszedni különböző „trükkös”módszerekkel.

Magyarország politikai pártjai többek között kivétel nélkül a külföldi nagytőke helytartói.



Itt és most nevén is nevezem azokat a politikai pártokat, akik a rabló sirályok kezére játszották Magyarországot MDF Antall Józseffel az élen KDNP,FIDESZ,SZDSZ,MSZP.



Vannak ugyan olyan politikai pártok, amelyek már nem léteznek, de a személyi felelősség attól még adott!



1. Vádolom ezeket a pártokat MAGYAR NEMZETI VAGYON hűtlen kezelésével.

2. Valamint gazdasági erőfölénnyel történő visszaélés és tisztességtelen piaci magatartással.





Miről szól a rendszerváltástól 1990-től , Magyarország gazdaságpolitikája?!!



 „privatizáció” - tönkretenni fillérekért felvásárolni.

 ”fenntartható gazdasági fejlődés” . további privatizáció, a befektetők veszteségeinek az

állami költségvetésből való megtérítése,

 . a bérek közvetlen, vagy közvetett csökkentése.-UNIÓS ÁRAKHOZ UNIÓS BÉREKET!

 kiszámítható, befektetőbarát környezet”- . ez a globalizáció nem más, mint gyarmatosítás a (minisztereink a külföldi nagytőke helytartói)

 az állami terror növelése,

 olcsó, jól képzett, aránylag egészséges munkaerő biztosítása a külföldi nagyvállalatok számára.

 további elbocsátások, megmaradt munkaerő fokozottabb kizsákmányolása.

 vállalatok minden közösségi felelősséget megtagadó magatartása.,

 a MAGYAR kis és középvállalatoknak, a gazdaságból való kiszorítása.

A középosztály proletarizálása. a gazdák illetve a magyarság elgyökértelenítése. A munkahelyeken mondvacsinált ürügyekkel pénzmegvonások, elbocsátások.





Az államnak az lenne a szerepe, hogy a nemzetről gondoskodjon és azoknak minél jobb életkörülményeket biztosítson.







Debrecen, 2010.október 14.











Tisztelettel: ………………

-------------------------------------------------------------------------------- --



Én úgy látom,hogy a Jobbik sem akarja igazán azt,hogy a MAGYAR NEMZET I VAGYON KIÁRUSÍTÓIT FELELŐSSÉGRE VONJÁK!

Úgy látom a Jobbik csak a villámhárító szerepét tölti be és a legtöbb ember megelégszik azzal,hogy ezek aztán jól megmondják,a NEMZET templomában.

A JOBBIK-nál is,ha” túl MAGYAR” valaki nem szívesen látott,a rendezvényeken sem ,ha rámutat a „jobb illetve baloldal” problémáira!

Én úgy látom, hogy Magyarországon előre megírt forgatókönyv szerint zajlanak az események, amit itt röviden le is írok!

 megutáltatni az emberekkel az MSZMP-t illetve utódpártját az MSZP-t ,persze valójában az összes párt 1990-től az MSZMP utódpártja.

 hozzunk létre jobb és baloldali pártokat - megosztva a NÉPET.

 kiosztva a szerep,hogy MDF kezdje el, ki árusítani az országot a többi párt „csendes ,beleegyező részvételével”,hogy egy pár száz milliárdos ki legyen „termelve az ország számára”(persze különböző gazdasági megfontolásokból) majd,ha ez megtörtént szűnjenek meg a pártok.

 legyen egy pár nemzetinek mondott erő MIÉP ÉS A FÜGGETLEN KISGAZDÁK,DE EZEKET NEM HAGYNI MEGERŐSÖDNI

 FIDESZ ,KDNP AKIK VALÓJÁBAN TÁMOGATJÁK A JOBBIKOT MIVEL A JOBBIKON KERESZTŰL LEHET ILLETVE TUDJÁK VISSZAÁLLÍTANI A KIRÁLYSÁGOT.

Valójában egyik párt között sincs komoly ellentét, hiszen mind azon van, hogy nekik jó legyen!

Persze lehet,hogy túl szkeptikus vagyok.

A magyar állam olyan mint egy mélyvénás trombózisos beteg . Egy pár ember kezében centralizálódik a nemzeti vagyon,és ez vérrögöt képez a véredény rendszerben ami azt jelenti,hogy a létfontosságú szervekhez,izmokhoz nem jut el a „pénz „ továbbiakban vér s ezáltal elnehezedik a mozgás felduzzad a vérrögtől a trombózisos rész és kezdenek elhalni a létfontosságú szervek:

gazdaság=szív

rendfenntartó erők,APEH,EGÉSZSÉGÜGY=méregtelenítő szervek, vörös és fehér vérsejtek

A NEMZET= vázrendszer,izomzat(szürkeállomány)

hitel felvétel=donorra várás,szerv átültetés(ez csak hosszabbítja a „kínt”)

A FIDESZ-t annyiban hibáztatom, hogy nem tett semmit azért ellenzékben sem, hogy az országot ne rabolják szét vagyis jelentősen hozzájárult a góc kialakulásában!

Az agy ugyan dolgozott, de a test nem eléggé(mozgás szegény életmód).

Előzzük meg a trombózist!



JÓ, LÉTET!





Tisztelettel:……………
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2010. 10. 26. 14:24
Előzmény: #5  Törölt felhasználó
#6


Tisztelt Honfitársam!
Ön is tudja, hogy a Magyar nemzet „temploma” azért lenne, hogy ott a nemzet érdekeit képviseljék, de rablók barlangja lett!
Az igazság szolgáltatásának vára pedig rablók érdekeit képviseli s bástyája azoknak!
A „vár urai” ne csodálkozzanak, ha egyszer a Nép fellázad!
„ Dózsa György unokái” tetteit se ítéljék majd el! Ne ültessék tüzes trónra s fejére ne rakjanak tüzes koronát!
Bűnösök közt bűnös az ki jót akar?!!

Miért tesz úgy az i-gazság szolgáltatás mint aki „nem lát s nem hall”?

Ha ezzel egyetért keressen! 0630 4836048
Tisztelettel:Szabó Balázs

JÓ létet!
Törölt felhasználó 2010. 10. 26. 14:10
Előzmény: #4  Törölt felhasználó
#5
Tisztelt Honfitársam!
Ön is tudja, hogy a Magyar nemzet „temploma” azért lenne, hogy ott a nemzet érdekeit képviseljék, de rablók barlangja lett!
Az igazság szolgáltatásának vára pedig rablók érdekeit képviseli s bástyája azoknak!
A „vár urai” ne csodálkozzanak, ha egyszer a Nép fellázad!
„ Dózsa György unokái” tetteit se ítéljék majd el! Ne ültessék tüzes trónra s fejére ne rakjanak tüzes koronát!
Bűnösök közt bűnös az ki jót akar?!!

Miért tesz úgy az i-gazság szolgáltatás mint aki „nem lát s nem hall”?

Jó létet!
Törölt felhasználó 2010. 10. 18. 10:13
Előzmény: #1  Törölt felhasználó
#4
Viktor!

B+ azt akarod, hogy a nép visszasírja az öszödi elqrót????
Törölt felhasználó 2010. 10. 18. 09:51
Előzmény: #1  Törölt felhasználó
#3
Törölt felhasználó 2010. 10. 18. 09:30
#2
Viktor!

A magyar nép nevében kérlek hogy ne rombold le, hanem inkább erősítsd a magyar demokráciát, és ne akard magadat és elitedet egyeduralkodóként az ország élére állítani!
NEM KELL NARANCSVIKTATÚRA!

Ugyanez igaz a gazdaságra, gondolok itt az adórendszertől a támogatásokig: ne csak a saját elitedet és a jómódúakat támogasd hanem a rászorulókat is, természetesen átfogalmazva a támogatási rendszert.

Elég az egyszerűen megvalósítható látszatintézkedésekből!
Követeljük az 1 millió munkahelyet is, nem csak az új börtönöket a majdani éhséglázadóknak!

Ugyanakkor vess véget a nyugdíjasok uralmának is: csak aki megérdemli (ledolgozott évek +életkor alapján) az kaphasson ellátást!
ugyanez igaz a segélyesekre is, de ennek előfeltétele a munkahelyteremtés!

Köszönettel:
egy polgár

Topik gazda

klausz
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek