Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
hibaz 2019. 08. 29. 16:04
Előzmény: #19495  Törölt felhasználó
#19500
Most megint lefelé szorítják...45,6--46
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:59
Előzmény: #19498  Törölt felhasználó
#19499
Porog a cucc. Mit jelent ez?
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:58
Előzmény: #19497  Törölt felhasználó
#19498
Brokerek garazdalkodnak.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:57
Előzmény: #19496  Törölt felhasználó
#19497
Talan, hamarosan, felporognek az esemenyek.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:56
Előzmény: #19495  Törölt felhasználó
#19496
867K a forgalom.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:55
Előzmény: #19494  martin36
#19495
Csak figyelem... Nagyon erdekes. 
Ezt a papirt veszik, trukkosen de veszik. Meg vagyok gyozodve rola.
Erdekes a mai nap. Kozeledunk.
martin36
martin36 2019. 08. 29. 15:30
Előzmény: #19493  Törölt felhasználó
#19494
A tevedes jogat fenntartjuk!-:)
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:26
Előzmény: #19492  Törölt felhasználó
#19493
Na, tenyleg lepek...
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:25
Előzmény: #19488  martin36
#19492
Szvsz, sokkal tobb!!!
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:25
Előzmény: #19487  martin36
#19491
Az utobbiban ugy gondolom tevedsz.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:24
Előzmény: #19489  Törölt felhasználó
#19490
Egy, v tobb erdekcsoport.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:24
Előzmény: #19486  Urfisz
#19489
Fekezes es zsakolas, szvsz.
martin36
martin36 2019. 08. 29. 15:24
Előzmény: #19486  Urfisz
#19488
Tozsde van.
Lokalis csucsrol esett mar annyit,h van aki ugy gondolja,itt mar megeri venni,van aki meg azt gondolja,meg idoben eladhat legalabb meg ennyiert.
Szvsz ennyi van.
martin36
martin36 2019. 08. 29. 15:22
Előzmény: #19485  Törölt felhasználó
#19487
Igen,semmi jelentosege sincs a ceg szempontjabol.
Viszont szerintem Gacsi max a reggelijere,esetleg ha van vmi tehetseges titkarno,annak hatsojara fokuszal.
Magat a ceget latvanyosan leszarja,hihetetlen h ezzel a kvalitassal es produktummal portasnal magasabb szintre jutott.
Urfisz 2019. 08. 29. 15:21
#19486
Megmondaná vki, hogy mi ez a bunyó napok óta 46-on? Miért cserél gazdát ennyi részvény? Vki lejjebb akarja nyomni az árat, vki meg nagyon veszi? Vagy mi van?
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 15:02
Előzmény: #19484  martin36
#19485
Koszi. 
A 30 k valamiert remlett. Nem jartam utana. Nem erzem lenyegesnek. Masra kell fokuszalni. Gacsiek is ezt teszik, ugy tudom. 
martin36
martin36 2019. 08. 29. 14:58
Előzmény: #19480  Törölt felhasználó
#19484
Nagysagrendeket tevedsz.
Kb 300 k lehet.itt kint.
Csak az egyik fb csoportban cannak 75 ezren,es nem ez az egy van.
Meg az angol stat.hiv. is 100k-s tetelt tart nyilvan.
Mindez persze semmit sem jelent a papir szempontjabol,a brexittel osszefuggesbe hozni meg fake newsnak is gyenge.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 14:54
Előzmény: #19482  tomi140
#19483
Lepek. 
Tovabbi jo remegest, lebegest, kereskedest, valamint szep napot mindenkinek! :)
tomi140
tomi140 2019. 08. 29. 14:52
Előzmény: #19479  Törölt felhasználó
#19482
legyen igazad, kívánom :) egy az érdekünk.
Törölt felhasználó 2019. 08. 29. 14:51
Előzmény: #19477  Törölt felhasználó
#19481
Mindig ott van a sztoriknal.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek