Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
martin36
martin36 2019. 07. 31. 09:52
Előzmény: #18217  Heinczi
#18220
Don't fos.
Messze meg a nap vege,a legerosebb papirok sincsenek rogton kiutve egesz napra 20 perc kereskedes utan.
A nap vegi ar a lenyeg.
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 31. 09:50
Előzmény: #18218  verto
#18219
Az komoly mennyiség azért. 
verto 2019. 07. 31. 09:49
#18218

Az egyik fórumtársunk beírta ma az Opus-ba a következőket:
"1 mill. darabbal szálltam a Nordba tavaly decemberben illetve idén januárban,mert hiszem hogy 150-ig is fel fogják tolni csak idő kérdése."
Szerintem most sok Opus-szos kisbüfi ezért veszi.
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 31. 09:48
Előzmény: #18214  AIDA64
#18217
Szerintem sem érdemes eladni.
Nagy spekik simán be vesznek 100-200 e db-ot bármikor.
Éppen ezért nem tudjuk mikor indul be igazán. 
Egy biztos. Biorg itt írta h nyári szünet, meg hogy nem lesz...hát szerintem BÉT-n nincs szünet. Szerintem ő is követi az árakat 
Qwertzuio
Qwertzuio 2019. 07. 31. 09:45
Előzmény: #18214  AIDA64
#18216
55 max
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 31. 09:43
Előzmény: #18212  Törölt felhasználó
#18215
nem kizárt mert ez egy éve ralizott ,és a többi kicsi nutex kivételével már 100 szor meghuzták.és igen mi lett volna értelme 5ft ot huzni
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 31. 09:42
Előzmény: #18209  Heinczi
#18214
aztán aki eladja meg ne szivja ,nekem gyanus a 2 végrehajtás a csend meg biorg is behányt egy érdekeset aztán leirta elment szabira és rakott be 35 ig vételt,aztán jöt pont a végrehajtás dolog,ja és a brexit miatt ugye pont most lett uj miniszterelnök,véletlenek nincsenek,
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 07. 31. 09:41
Előzmény: #18210  AIDA64
#18213
akkor egy realt lécci
Törölt felhasználó 2019. 07. 31. 09:39
Előzmény: #18203  Higuain
#18212
ha speka is akkor azért nem fognak megállni itt..... sokkal jobban meghúzzák hogy a kicsiket beültessék szóval ma simán lesz napi limit meg holnap akkor már behúzzák a kicsiket is
Qwertzuio
Qwertzuio 2019. 07. 31. 09:39
Előzmény: #18206  AIDA64
#18211
Colop nyugodjanak meg
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 31. 09:38
Előzmény: #18207  Leonidas_10
#18210
bocs nekem nincs,a többiek meg kummantanak
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 31. 09:38
Előzmény: #18203  Higuain
#18209
Nem tudom
Én 39,8-s beker árral elmozizok egyelőre, nem ezért a 15%-ért jöttem 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 31. 09:38
Előzmény: #18203  Higuain
#18208
200k vevö ,már vettek 1 misit ,200 az semmi most már ,ha 300k val spekázták volna lehet de igy ez más
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 07. 31. 09:37
#18207
kérek egy könyvet
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 31. 09:37
Előzmény: #18200  Heinczi
#18206
akkor fölé ment és lehet igy kitört
PTRN 2019. 07. 31. 09:36
Előzmény: #18203  Higuain
#18205
ok, értjük
akkor, pls, ne itt rontsd a hangulatot
PTRN 2019. 07. 31. 09:35
Előzmény: #18198  Higuain
#18204
szeretnéd :D
Higuain
Higuain 2019. 07. 31. 09:35
Előzmény: #18200  Heinczi
#18203
nem is bír fölé menni. 
200k vevő kellene 52-re, de ez mivel csak speki, így nincs esélye. Vissza fog csorogni. Ennyit tud, ez van. Ennél vannak jobban pörgethető papírok, ahol sztorival is lehet kalkulálni, itt semmi nincs így nehéz,. 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 31. 09:34
Előzmény: #18198  Higuain
#18202
lehet speka de ez nem kispályások,azért ez nem kevés
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 31. 09:33
#18201
szép kivettek 1misi részvényt

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek