Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Hopszi72 2019. 03. 19. 14:31
Előzmény: #10639  bojeszka
#10640
Nagyon nem jó írányba leselget a drága
bojeszka 2019. 03. 19. 14:29
#10639
40
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 19. 14:27
#10638
ez behalt ,evazeller jol látta
Hopszi72 2019. 03. 19. 13:33
Előzmény: #10635  AIDA64
#10637

Kilépett-et írtam
bojeszka 2019. 03. 19. 13:28
#10636
41,5
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 19. 13:18
Előzmény: #10634  Hopszi72
#10635
vették? vagy kiléptek nem mindeggy
Hopszi72 2019. 03. 19. 13:16
Előzmény: #10632  Hopszi72
#10634
42,6-nál a 43-as szint is kilép!
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 19. 13:16
Előzmény: #10630  Hopszi72
#10633
én nem hinném,estleg ha befejezödnek a többiben talán ezt is meghuzzák,
Hopszi72 2019. 03. 19. 13:16
Előzmény: #10631  Hopszi72
#10632
42 kijött, szabad 43-ig!
Hopszi72 2019. 03. 19. 13:15
Előzmény: #10630  Hopszi72
#10631
szóltam
Hopszi72 2019. 03. 19. 13:14
Előzmény: #10627  Hopszi72
#10630
Nehogy a 42-es szint kikapásával kezdődjön! Figyeljünk! :-)
hibaz
hibaz 2019. 03. 19. 13:13
Előzmény: #10626  bojeszka
#10629
42ft-nál 107k eladó.....szép....
bojeszka 2019. 03. 19. 13:13
Előzmény: #10624  Hopszi72
#10628
41,4-eddig jó vagy:))
Hopszi72 2019. 03. 19. 13:12
Előzmény: #10626  bojeszka
#10627

Ki tudja, mintha :-)
Én rásegítettem egy kicsit!!
bojeszka 2019. 03. 19. 13:11
Előzmény: #10624  Hopszi72
#10626
41,2
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 19. 13:07
Előzmény: #10624  Hopszi72
#10625
nem lesz itt semmi most más megy ,majd késöbb talán
Hopszi72 2019. 03. 19. 12:38
Előzmény: #10623  Hopszi72
#10624

Ma 13:00-14:00-ig
illetve 14:30-16:00 lesz rally :-)
Hopszi72 2019. 03. 19. 12:37
Előzmény: #10621  Hopszi72
#10623
De még lehet, hogy ma délután is adnak neki egy felmenetet!
bojeszka 2019. 03. 19. 12:36
Előzmény: #10621  Hopszi72
#10622
ok, megdumálva:)
Hopszi72 2019. 03. 19. 12:34
Előzmény: #10620  bojeszka
#10621
Nyugi, ma lesz egy kis pause holnap megint fel!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 5

aktív fórumozók

  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek