Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 03. 18. 16:22
#10540
mennyi az ár most?
AIDA64 2019. 03. 18. 16:15
#10539
most már csak 200k?
AIDA64 2019. 03. 18. 16:11
Előzmény: #10536  Törölt felhasználó
#10538
fu nem is láttam
AIDA64 2019. 03. 18. 16:10
#10537
500 k limitig
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 16:08
Előzmény: #10535  AIDA64
#10536
43. újabb százezres vétel.
AIDA64 2019. 03. 18. 16:04
Előzmény: #10534  Törölt felhasználó
#10535
legyen igaza
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 16:02
Előzmény: #10532  AIDA64
#10534
Hol? 44-en? Ettől lesz forgalommal erősített kitörés, ami a héten viheti fel 55-60 sávba. 
AIDA64 2019. 03. 18. 16:00
#10533
enefi is limit lett no itt még van elado lehet venni
AIDA64 2019. 03. 18. 15:57
Előzmény: #10530  Törölt felhasználó
#10532
sok az elado
AIDA64 2019. 03. 18. 15:57
#10531
  • Szakasz:Folyamatos kereskedés
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 15:55
  • Utolsó kötés ár: 42,7 HUF (4 000 db)
  • Nyitó ár: 36,0 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 43,0 HUF Min. ár: 35,9 HUF
  • Összforgalom: 168 kötés 1 137 323 db 44 681 348,0 HUF
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 15:52
Előzmény: #10528  AIDA64
#10530
Ezt már elengedték, felső limites záró lesz mint a futuraquanál. egy kéz viszi mindkettőt. 
AIDA64 2019. 03. 18. 15:52
#10529
43
AIDA64 2019. 03. 18. 15:51
Előzmény: #10526  tokugawa_ieyasu
#10528
elengedhetnék már
AIDA64 2019. 03. 18. 15:50
Előzmény: #10526  tokugawa_ieyasu
#10527
tömnek is
tokugawa_ieyasu
tokugawa_ieyasu 2019. 03. 18. 15:48
Előzmény: #10524  Törölt felhasználó
#10526
Megy az altatás és kikapják.
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 15:47
Előzmény: #10522  tokugawa_ieyasu
#10525
42.8
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 15:44
Előzmény: #10522  tokugawa_ieyasu
#10524
Vélhetően nem sokáig
AIDA64 2019. 03. 18. 15:44
Előzmény: #10522  tokugawa_ieyasu
#10523
azért az elég sok,igaz mai naphoz képest nem
tokugawa_ieyasu
tokugawa_ieyasu 2019. 03. 18. 15:43
Előzmény: #10520  AIDA64
#10522
már csak 43-nál van eladó tétel
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 15:42
Előzmény: #10520  AIDA64
#10521
42

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 5

aktív fórumozók


  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek