Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Bekes 2019. 02. 25. 20:43
Törölt hozzászólás
#10380
kockaveto1
kockaveto1 2019. 02. 25. 17:18
Előzmény: #10378  Hopszi72
#10379
Utolsó kötésár 35,3 Utolsó kötés 1.500 Kötés ideje 16:57:45 Napi változás -1 Napi változás % -2,75 Forgalom m Ft 4,23
Hopszi72 2019. 02. 25. 08:59
#10378

Ma menni fog!
Érzem :-)
Törölt felhasználó 2019. 02. 24. 17:03
Előzmény: #10376  kupec
#10377
Varunk, egyelore meg kevesen. :)
kupec 2019. 02. 24. 16:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#10376
Igen, és a lekövetéshez célszerű felkészülten várni. ;-)
Brother1 2019. 02. 24. 12:16
Törölt hozzászólás
#10375
longtrader 2019. 02. 21. 13:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#10374
Ennek a papírnak a sorsàt sem a tömeg dönti el, hanem egy komoly nagybüfi majd!
A tömegek a ( csorda) ,csak leköveti a mozgàst!:)
ALIBABA1 2019. 02. 21. 13:30
Törölt hozzászólás
#10373
ALIBABA1 2019. 02. 21. 13:22
Törölt hozzászólás
#10372
ALIBABA1 2019. 02. 21. 12:53
Törölt hozzászólás
#10371
Hopszi72 2019. 02. 21. 12:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#10370

Állóháború!
ALIBABA1 2019. 02. 21. 10:54
Törölt hozzászólás
#10369
Hopszi72 2019. 02. 21. 10:43
Előzmény: törölt hozzászólás
#10368
30-ig vinném, de nem akarom! :-) Meg nem is tudnám a limit miatt! :-)
ALIBABA1 2019. 02. 21. 10:35
Törölt hozzászólás
#10367
ALIBABA1 2019. 02. 21. 10:32
Törölt hozzászólás
#10366
AIDA64 2019. 02. 21. 10:29
Törölt hozzászólás
#10365
bojeszka 2019. 02. 21. 10:24
#10364
38,5
ALIBABA1 2019. 02. 21. 10:21
Törölt hozzászólás
#10363
ALIBABA1 2019. 02. 21. 10:18
Törölt hozzászólás
#10362
Hopszi72 2019. 02. 21. 10:16
Előzmény: törölt hozzászólás
#10361

Fentebb lesz a szint!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek