Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Brother1 2018. 12. 23. 12:03
Törölt hozzászólás
#9720
ALIBABA1 2018. 12. 23. 08:26
Törölt hozzászólás
#9719
Brother1 2018. 12. 21. 22:56
Törölt hozzászólás
#9718
Brother1 2018. 12. 21. 22:50
Törölt hozzászólás
#9717
Brother1 2018. 12. 21. 22:46
Törölt hozzászólás
#9716
oxylant
oxylant 2018. 12. 19. 19:51
Előzmény: #9714  Jockey-Bacsi
#9715
Nincs itt semmid, Neked sem.
Ha volna, vagy lett volna, akkor már régen szóltál volna a haveroknak.
Mikinek vége, fed zűrzavar...
Jézuska, esetleg, kopír 2017!!
Szép estét Néked!!
😁👍😎
Jockey-Bacsi
Jockey-Bacsi 2018. 12. 19. 19:30
Előzmény: #9713  Csaba40
#9714
Még várj ! Nekem van egy tuti infóm ! :)))))
Csaba40 2018. 12. 19. 19:29
#9713
Kész vége,ennyi volt a papír megy a süllyesztőbe!!! Januári 80 ft os árfolyam már soha nem lesz. majd 20 alatt de még ott is meggondolnám,hogy vegyek bele,ezek után. Egész éven lefele araszolt. T kategóriás papírokat szépen el kell felejteni. 
deszcsakafi
deszcsakafi 2018. 12. 19. 14:27
Előzmény: #9710  Gerju
#9712
kicsit félrevezető az írásod, szerintem ez egy 3.2m darabos vételi megbízást vagy már megtörtént tranzakciót sugall, de egyik sem igaz.
ALIBABA1 2018. 12. 19. 14:10
Törölt hozzászólás
#9711
Gerju 2018. 12. 19. 13:37
Előzmény: törölt hozzászólás
#9710
32ft 3,2milló vétel!
ALIBABA1 2018. 12. 19. 11:29
Törölt hozzászólás
#9709
Brother1 2018. 12. 19. 11:25
Törölt hozzászólás
#9708
Brother1 2018. 12. 19. 11:21
Törölt hozzászólás
#9707
Brother1 2018. 12. 19. 11:19
Törölt hozzászólás
#9706
ALIBABA1 2018. 12. 19. 11:13
Törölt hozzászólás
#9705
BigProfit
BigProfit 2018. 12. 19. 10:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#9704
Nézőpont kérdése.Az Opimus(akkoriban ugye még így hívták) pontosan ilyen cég volt anno.....Életem legnagyobb húzása volt,hogy 16 júliusában beszálltam.....Én erről az oldalról nézem,te másikról.Mindenki szabad döntése és választása.
Brother1 2018. 12. 19. 10:21
Törölt hozzászólás
#9703
BigProfit
BigProfit 2018. 12. 18. 14:51
Előzmény: #9701  DadanKarambolo
#9702
Köszönöm a számadatokat! Maximálisan egyet értünk👍
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2018. 12. 18. 14:19
Előzmény: #9699  BigProfit
#9701
Tippem az lenne, hogy a gyűjtögetés lassan véget ér. Januárba történnie kéne valaminek.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek