Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 16:34
Előzmény: #18799  hibaz
#18800
Nekem mindegy, komolyan...
hibaz 2019. 08. 05. 16:33
Előzmény: #18798  Törölt felhasználó
#18799
Nagyon szellős lehet a könyv,kíváncsi vagyok hová záratják......mehetünk vissza 49 ft-ra is,meg ki is törhetünk.....
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 16:29
Előzmény: #18795  Sehmet
#18798
A megoldas: nem kell eladni. 
resone
resone 2019. 08. 05. 16:09
Előzmény: #18795  Sehmet
#18797
a múlt héten pont te meséltél nekem az rv gyűjtésről, és annak a miértjéről... itt ezek szerint kizárt a gyűjtés ?
Sehmet
Sehmet 2019. 08. 05. 16:09
Előzmény: #18794  resone
#18796
Egyébként az kb. a mai napi formalomnak megfelelő forint lenne. :)
Sehmet
Sehmet 2019. 08. 05. 16:06
Előzmény: #18794  resone
#18795
Akkor nem, de nemcsak az a lényeg, hogy mennyivel tudod felhúzni, ami szerintem még 500k-nál is max 5-10 % között lenne, hanem az is, hogy utáni milyen árfolyamon tudod eladni.
resone
resone 2019. 08. 05. 15:14
Előzmény: #18771  Sehmet
#18794
oké, de ha pl 5x 100k belevennének, szerinted 50en maradna az árfolyam?
hibaz 2019. 08. 05. 14:49
Előzmény: #18792  Törölt felhasználó
#18793
Napi max. 51,8 ft.
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 14:44
Előzmény: #18783  hibaz
#18792
OK. :)
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 14:43
Előzmény: #18786  Csaba40
#18791
Eddig. Jo lenne, ha ilyen egyszeru lenne a tozsde....
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 14:42
Előzmény: #18784  Sehmet
#18790
Vannak itt tobbmilliosak. Es nem par szazalekert jottek. “ Mindenki maskepp csinalja. “
aszti
aszti 2019. 08. 05. 14:42
Előzmény: #18787  tommy.b.goodie
#18789
51
oxylant
oxylant 2019. 08. 05. 14:41
#18788
51
tommy.b.goodie 2019. 08. 05. 14:31
Előzmény: #18786  Csaba40
#18787
ugy erted 150 megfogja?
Csaba40 2019. 08. 05. 14:30
#18786
ezt a papírt 50 forint megfogja! Ráteszek tuti 40 lesz belőle :)
aszti
aszti 2019. 08. 05. 14:26
Előzmény: #18784  Sehmet
#18785
NAPI MAX 50,5
Sehmet
Sehmet 2019. 08. 05. 14:22
Előzmény: #18775  Törölt felhasználó
#18784
De pár százalékos árfolyamnyereség esetén csak többmilliós pakkokkal érdemes kereskedni - szerintem. Az meg itt eladni, hááát ..........
hibaz 2019. 08. 05. 14:20
Előzmény: #18781  Törölt felhasználó
#18783
Július 9-től épül az LPPL fázis........halad szépen,a begyorsulás meredeksége,és mértéke a kérdés.
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 14:16
Előzmény: #18779  tommy.b.goodie
#18782
Szvsz is. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 14:15
Előzmény: #18777  hibaz
#18781
Minden megy fel, papir is, ellenallas is, vevo is, elado is. Haladunk. 
Larry71
Larry71 2019. 08. 05. 14:10
#18780
Hoppàcska.....
tommy.b.goodie 2019. 08. 05. 14:09
Előzmény: #18777  hibaz
#18779
hamarosan tamasz lesz az ami most ellenallas.
Larry71
Larry71 2019. 08. 05. 14:08
Előzmény: #18777  hibaz
#18778
Èd akko mi van???
hibaz 2019. 08. 05. 14:07
Előzmény: #18773  tommy.b.goodie
#18777
A 45 ft-os ellenállás után, lehet most a 49 ft fog megállítani......a mai napra. Akkor pedig ez már a 4-ik nap 49 ft alatt.
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 14:01
Előzmény: #18775  Törölt felhasználó
#18776
Sot, vegrehaktasra emelkedes. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 13:59
Előzmény: #18771  Sehmet
#18775
Akor ez jot jelent. Kicsi vetel, nagy emelkedes. 
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 05. 13:56
#18774
hu de jo állunk,azthittem már megen 40ft lesz.na továbbit
tommy.b.goodie 2019. 08. 05. 13:53
Előzmény: #18772  Larry71
#18773
barhol is legyen èn elfogadom zàronak.
Larry71
Larry71 2019. 08. 05. 13:53
Előzmény: #18771  Sehmet
#18772
Akkor èn is csak marinèni vok.
Sehmet
Sehmet 2019. 08. 05. 13:51
Előzmény: #18770  Larry71
#18771
Kicsi a vételi erő, és csak "marinénis" nagyságú papírokkal tranzaktálnak.
Larry71
Larry71 2019. 08. 05. 13:41
#18770
Adjàtok csak.....vàrom!
hibaz 2019. 08. 05. 12:47
#18769
30k merítés 49,9 ft-ig.....
tommy.b.goodie 2019. 08. 05. 12:07
Előzmény: #18766  Larry71
#18768
en azt is el fogom fogadni. megèrtö, beleegyezö, elfogadó termeszetem van. :)
hibaz 2019. 08. 05. 12:06
Előzmény: #18765  tommy.b.goodie
#18767
Épül az LPPL modell.....
Larry71
Larry71 2019. 08. 05. 12:03
Előzmény: #18765  tommy.b.goodie
#18766
Majd nov 15 zàrót lessük meg!!!🙂
tommy.b.goodie 2019. 08. 05. 12:02
Előzmény: #18764  hibaz
#18765
elfogadom mai záronak
hibaz 2019. 08. 05. 11:40
Előzmény: #18762  Törölt felhasználó
#18764
r 48,5 ft.
Zsimo
Zsimo 2019. 08. 05. 11:35
#18763
🍻🍺🏦
Törölt felhasználó 2019. 08. 05. 11:34
Előzmény: #18761  Sehmet
#18762
🎬
Sehmet
Sehmet 2019. 08. 05. 10:53
#18761
🏖🏜🛩

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek