roland75 roland75
3
4
5
2009. december 13. | 17:24
#1

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés
Hozzászólások oldalanként
2018. június 29. | 12:46
előzmény: #8899  Kisbot
#8900
a reménykedés veszélyes a tőzsdén. vagy ezt nem tanultad a könyvből?
2018. június 29. | 12:44
előzmény: #8896  bullorbear
#8899
Még jól járhatnak, csak egy esetben biztosan nem. Ha most 40 Ft körül, vagy még olcsóbban eladják.
Meg fog ez indulni csak idő kérdése.
2018. június 29. | 12:23
előzmény: #8897  gilmour
#8898
ja, tényleg, orákulum csaba ezt írta. akkor mea culpa!
2018. június 29. | 12:20
előzmény: #8896  bullorbear
#8897
A #8873-as hosszászólás másról szól...40 alá soha nem megy...
2018. június 29. | 12:15
előzmény: #8895  Kisbot
#8896
a 70 felettiek, ha higítottak, marha jól jártak. megy vissza 30 alá, ahová való.
2018. június 29. | 11:59
előzmény: #8893  Jockey-Bacsi
#8895
Ki kell ülni, esetleg hígítani akinek van rá lehetősége.
Egyszer el jön ennek is az ideje.
Március elején ennél sokkal lejjebb volt az árfolyam. 35Ft-ig ütötték, pár héten belül meg majdnem elérte a 60Ft-ot. Szokták mondani a sikeres tőzsdei kereskedés egyik alapvető követelménye a türelem és kitartás.
2018. június 29. | 11:14
#8894
Azért csak látnak ebben is fantáziát.
Igaz 41,5-en...
Most.
2018. június 28. | 15:42
előzmény: #8884  estmediasz
#8893
mi lesz a 70 fölötti vásárlásokkal ?????????????
2018. június 28. | 14:27
előzmény: #8891  Aspiri
#8892
Rossz az idő, nem tudom a természetet járni.A papír 2011 óta megvan, volt 1/100,a sok büntetés, az elgyengült jelentések. Van-e okuk itt tartani?Én nem szeretnék árfolyamokat jósolni, sem eladásra-vételre buzdítani! Ki akarok maradni, ha az egyike felnyomná a másikat!Van pár haragosa a "hely" vezetőjének. Engem is kigúnyolt  a fórumában. 
2018. június 28. | 14:03
előzmény: #8890  gilmour
#8891
Dehogy tudja!Süketelés ez csak)))))
2018. június 28. | 12:40
előzmény: #8885  Csaba40
#8890
Nem igazán értem ezeket a kijelentéseket , hogy xy árfolyam alá soha nem fog benézni egy adott papír...Mégis honnan tudod?
2018. június 28. | 12:28
előzmény: #8888  resone
#8889
Ma ki sem nyitott! Miért? Mond meg tiltóbajnok? 
2018. június 27. | 16:28
előzmény: #8887  Törölt felhasználó
#8888
vótmá
Törölt felhasználó
2018. június 27. | 10:27
#8887
Az állami adóhatóság nyilvántartásában 2018.06.24-án/én az alábbi végrehajtási eljárással érintett adószámok szerepelnek:
Ha nem adott meg maximális lapméretet, legfeljebb 100 sort jelenítünk meg egy lapon
Az adózó neve (elnevezése)Adószáma
NORDTELEKOM TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG14921359-2-42
2018. június 26. | 09:29
előzmény: #8885  Csaba40
#8886
Szépen kérlek, hogy senkit ne dobj ki, ha nem így gondolja! Ez maradhasson  a kulturált topik. 
2018. június 25. | 16:44
#8885
40 alá soha nem fog benézni! Innen már emelkedés lesz! Majd ősszel megy fel addig itt fog pangani. 
2018. június 25. | 13:23
előzmény: #8883  exmnbs1
#8884
Ok, de az én értelmezésemben ez negatív. Hol van ilyenkor a feléneklő Mária? Mit mondhatna a hívőknek? A hatóság is tiltva? A megérzésem, hogy papír nélkül somolyog ...............
Mindig kitiltott. Fórumában sok hibát elkövetett, fenyegeti a hüly...t :) 
2018. június 25. | 11:38
előzmény: #8882  estmediasz
#8883
Keress rá
2018. június 25. | 10:53
előzmény: #8880  exmnbs1
#8882
Az mit jelent?Hol látható?
2018. június 25. | 10:00
előzmény: #8880  exmnbs1
#8881
set group is

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 5

aktív fórumozók

friss hírek

AZ OLDAL TETEJÉRE