Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
kimpaa
kimpaa 2018. 05. 28. 15:44
Előzmény: #8799  Törölt felhasználó
#8800
abból van tőkeemelés, amit itt kiszórnak a tulajok. Vagyis nesze semmi fogd meg jól
Törölt felhasználó 2018. 05. 28. 15:23
Előzmény: #8791  kimpaa
#8799
Kíváncsi leszek mikor jön az újabb tőkeemelés.
kimpaa
kimpaa 2018. 05. 28. 15:07
Előzmény: #8797  kimi99
#8798
igen, és 20 filléren múlt hogy nem szálltam be január 8-n ebbe 23-nál. Bent volt 600K eladáson azt ment a varia, s nem gondolkoztam előre, hogy feljebb álljak kicsit. Hali és Metwolf álltak bent vételen többek között. Utána kerekedett a ralli. Nem mondom hogy 80-ig tartom vagy akármeddig is ment, de sok pénz jöhetett volna be, észben tartva azt, hogy tavaly ML-kben meggazdagodott spekák manipulálnak. Szó sem volt itt titokzatos befektetőről, meg a Telenor iderakásáról.
kimi99
kimi99 2018. 05. 28. 15:00
Előzmény: #8796  kimpaa
#8797
Ne kívánjunk senkinek rosszat! De nagyon kurva draga a semmi az est Ben  ill ropkodteti az 1000 s celarat
Itt is mi volt télen nezd vissza a Febr 1 reg elmúlt jo ideje , azt mi van 😪
Turelem! Turelem!
kimpaa
kimpaa 2018. 05. 28. 14:40
Előzmény: #8792  Aspiri
#8796
az is kuka szerintem.
ha mégse, akkor kimaradtam az évszázad üzletéből, azt mondták a fórumon :)
kimi99
kimi99 2018. 05. 28. 14:23
Előzmény: #8793  gizgaz
#8795
Koszonom önnek!nem is ismer elitelt megítélt!!!!!
Tenyleg nem figyeltem a fotojara
Mervarjuk mi lesz turelem talan terem egy 60 ast vagy lesz a 
Törölt felhasználó 2018. 05. 28. 13:51
Törölt hozzászólás
#8794
gizgaz 2018. 05. 28. 12:40
Előzmény: #8789  kimi99
#8793
Vidékieknek:úgy látszik,hogy karcagi Mária hamis kártyás játékot terített magas bekerülési árakon, hogy a végén oda dobja a királyát, majd kimeneküljön  a dédelgetett fórumából, a körúton próbál elsétálni,a nevében a megoldás. Kimi maga feszült,nem ide való, törékeny lélekkel,semmi türelemmel, nem kellett volna felülnie.Miért nem gondolkodott, milyen lelkiismeretű , vajon egyenes ember bújhat meg egy csaló képe mögött.Jó étvágyat. 
Aspiri 2018. 05. 28. 10:57
Előzmény: #8790  Csaba40
#8792
Lassan majd csak helyén értékelik ezeket a ,,komoly"cégeket.A kicsik közül még az estre leszek kivi.
kimpaa
kimpaa 2018. 05. 28. 10:41
Előzmény: #8790  Csaba40
#8791
ha decemberi zárókat nézünk, akkor még mindig ez a nyerő papírja a Bét-nek, mert majdnem duplában van
 
de már esik le a tantusz, hogy valami óriási gigaspeka volt, amikor az utolsó szemetet is meghúzták januárban, repkedtek a titokzatos befektető, meg Telenor lesz a garázscégben féle baromságok beírása. Sokan bekajálták ezt, az ő pénzük már a januári ralliztatóknál van.
Csaba40 2018. 05. 27. 07:48
#8790

SZERETLEK MAGYARORSZÁG!!!! MÉG MINDIG LE TUDJÁK HÚZNI AZ EMBEREKET !!!!!! 
Hol lesz az alja 20 ft nál? 20 nál nagy a támasz,heteken keresztül 20-21 forinton állt. 
kimi99
kimi99 2018. 05. 27. 01:28
Előzmény: #8788  gizgaz
#8789
Nem tudom eldonteni 😏  csak nem  olyan Ill ön irasa felet nem vágom nem pesti vagyokValaki segitene?Várunk es rem örülhetünk egyutt ujra egy 60-70 Ft nordt - nek az osszes beragadtal egyetemben mint a Madrid sikerenek!!
gizgaz 2018. 05. 26. 13:04
#8788
Ez már nem is óvoda, inkább kávéházi köpködés, pestiesen szólván befeketítése a másiknak.Kimi:maga miért hallgatott másra?Ki kérte,hogy tegye?Nem gondolkodik?Lehet magára szórta a többéves beragadást?Igaza van üzletben nem hagyható "ez a város fürdőváros " effektus.Karcagi Mária:miért kell emlegetni a bizonyos népcsoportot?Ha tényleg megírta,hogy mit hallott,akkor miért próbál elsétálni a körúton?Hallgatni arany Karcagon nem ismerik a mondást?Magának az az igaza, hogy nem vállal felelősséget a másik személy befektetéseiért. Az egyirányú utcai magánfórumáról is a káposztás irányra helyezkedett be. Poszta poszta: a hallomásom szerint lesz a cserebogárból valami,kiránduló időnk van, ki a szabadba 
Konzumocska 2018. 05. 26. 09:11
Előzmény: #8778  bullorbear
#8787
Nagyon gonosz, amikor szóltam, h megy a beültetés, akkor ki lettem moderálva.
Konzumocska 2018. 05. 26. 09:10
Előzmény: törölt hozzászólás
#8786
F. Géza nordtelekomra gondol szerintem.
X9Z5 2018. 05. 26. 00:36
Törölt hozzászólás
#8785
Törölt felhasználó 2018. 05. 26. 00:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#8784
Meg kell kerdezni Gezat egyebkent. En azt mondom amugy lesz itt valami. :)
X9Z5 2018. 05. 25. 23:57
Törölt hozzászólás
#8783
Törölt felhasználó 2018. 05. 25. 21:55
Előzmény: #8779  kimi99
#8782
Valamiből (valakikből) Marcsikának is meg kell élnie :) Ha már befuccsolt a piramis játék,akkor muszáj új vadászterületet keresnie,ami a tőzsde lett :) Lesz ez még 80 valamikor ne aggódj! :)
Törölt felhasználó 2018. 05. 25. 19:48
Törölt hozzászólás
#8781

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek