Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
kimi99
kimi99 2018. 05. 25. 10:44
Előzmény: #8749  Lastdeposit
#8760
Ok nem viccel ilyennel senki, de nem hónapokig nem lehet keresni, ha vkije elhunyt v nagy betegség!ill ez üzlet, tovabba, ha korrekt Vki akkor annyit ir azert, h pl: nezd mas mar az info!1 hete hajnalban topikodban még 2 szal volt, de ilyet miert is irtal be!Kerlek, járj utana ,anno Febr 1 elott szorgalmas voltál!Mi a kovetkezo dátum?
Felelősség, hitelesség, bizalom!Lelkiismeretes ember utana jar, s nem hátrál ki kapitány! Ha mar elkezdted a télen, es üzlettársada tettél, s jo sokunkat!Nagyon remelem nem "kozos lónak túrós a háta " lesz vege , hanem öröm es penz!!!
sly36
sly36 2018. 05. 24. 23:04
Előzmény: #8756  Lastdeposit
#8759
Első tanulnivaló szabály: 
Ha egy részvénynek van topikja, akkor meg kell tanulni abban alkalmazkodni és nem újakat nyitogatni , hogy ott csak a  saját magunk érdekeinek megfelelő hozzászólások legyenek és emiatt kitiltogassunk másokat...
Zsirosbeodon 2018. 05. 24. 22:49
Előzmény: törölt hozzászólás
#8758
j1g2! Nem is mondtad még: eladta már a gép???
kupec 2018. 05. 24. 21:58
Előzmény: #8756  Lastdeposit
#8757
Én is köszönöm, és tényleg: beszéljünk a papírról.
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 05. 24. 19:45
Előzmény: #8755  Lastdeposit
#8756
Nyitva van. Mindenki oda ír, ahovà szeretne. Nekem sokkal fontosabb dolgok vannak most az életemben, hogy veszekedéssel foglalkozzak.
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 05. 24. 19:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#8755
Na jó én megnyitom vissza, de moderàlni nem fogom. Aki akarja e nemes feladatot, csinàlja. Tanuljon belőle mindenki, én is.
Törölt felhasználó 2018. 05. 24. 19:21
Törölt hozzászólás
#8754
Salabakter9 2018. 05. 24. 19:16
#8753
Sziasztok!
Én új tréder vagyok itt Pf-en, de áruljátok már el, mi ez az óvoda itt? A papírról kéne infókat megosztani egymással nem? Esetleg a kereskedésről értekezni? Tanítani, aki tanulni akar? Mi ez a vádaskodás halom? Aki kereskedik, az maga vállalja a felelősséget. Azt hittem az áltsuli udvarán már véget ér a "de hát ő mondta, hogy ezt csináljam" kifogásgyár... Kérlek titeket, érdekel a papír, arról beszélgessünk. 
balentum 2018. 05. 24. 19:08
Törölt hozzászólás
#8752
oxylant
oxylant 2018. 05. 24. 19:04
Előzmény: #8733  kimi99
#8751
Áf.emelkedést.
Transzparensebb papperokat.
Liquiditas- bővülést.
Tőkepiaci bővülést.
Nyugalmat, türelmet, kiszámíthatóbb kereskedést.
Árfolyamnyereség adókedvezményét.
És nem utolsósorban egészséget, s szép álmokat!
☺📈☺
kimi99
kimi99 2018. 05. 24. 18:45
Előzmény: #8749  Lastdeposit
#8750
Nezd korrekt vagyok, de gyanús sok minden :( 
Imadkozzunk h min 80 legyen ujra!
Estmediad 1000 lesz es felrantod a vagyonodbol a nordot! 😀
Ez üzlet nincs érzelem  es nem aszfaltcsíkot eszek ill nem kutya ala cseszni a beajanlott nordot!!varok!
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 05. 24. 18:32
Előzmény: #8747  kimi99
#8749
A gyereket màr nem érem el szàz éve, ezt màr írtam régi topicban. Csalàdi tragédiàra hivatkozva lepattintott, vagy igaz, vagy nem, ilyennel csak nem viccel az ember.
marslako2
marslako2 2018. 05. 24. 18:29
Előzmény: #8742  kimpaa
#8748
Forintozó ne dőlj be neki:))
kimi99
kimi99 2018. 05. 24. 18:28
Előzmény: #8743  Lastdeposit
#8747
Nem, határozottan nem! Ez a jo szívem es emberségem eddig es jo db ig Varok es varok hátha lesz üzlet!!!Üzlet ez , nem barátság ill ahogy elbántál velem!pl aznap mikor ott tiltottal Estmedia irtam h nem lesz nap vegen annyi erre tiltottal mert jobban ereztem!Ha fair vagy, akkor folytatod a topikod es visszaveszed v leírod h IT haver mast mond mar talan??!!
Ird meg nekik h ahogy hallottam szinte teljesen kiszalltal?! Nemhiába nem érdekelt mar!!ne bants senkit soha!
Törölt felhasználó 2018. 05. 24. 18:25
Törölt hozzászólás
#8746
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 05. 24. 18:22
Előzmény: #8742  kimpaa
#8745
Nem adtam. Alap pakk tartva a tőke visszavétele utàn, ha nem lesz semmi, ősszel kiszórom a maradékot. 30 alatti mind, mert ugye a Mari néni vesz 60 Ft felett, azok mind be is ragadtak. Aztàn azt hiszik, én vagyok a Messiàs. 
bullorbear 2018. 05. 24. 18:17
Előzmény: #8740  Lastdeposit
#8744
nem csoda, hogy bezártad a topikot. nem mersz szembenézni az átvertekkel. hetekig-hónapokig csak a felduma ment ott. gondolom jól rájuk adtad a pakkodat. el kell ismerni szép volt.
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 05. 24. 18:15
Előzmény: #8741  kimi99
#8743
Rendben végeztünk. Holnap mehetsz a hatóságokhoz, nyomj fel, ahol csak tudsz. Elég is volt mára a fórumos Mónika showból.
kimpaa
kimpaa 2018. 05. 24. 18:14
Előzmény: #8740  Lastdeposit
#8742
Eladtad a Nord-t?
Nekem még azt mondtad, hogy ha én tudnám amit te akkor venném ezerrel
kimi99
kimi99 2018. 05. 24. 18:11
Előzmény: #8738  Lastdeposit
#8741
ne bants senkit ne nezd  le h 8 általános v pl a te általad emlegetett rasszba születik !!!ill azt kikérem h ki is zsidózott, Igen,azert is irtam ezekről a népcsoportrol, mivel nem szabad bántani senkit ki hova minek született!!Mindig irtam h ne zsidozz!!! h hol jártál milyen emberek  milyen no fogadott!!Emlexel?inkabb vidd a felelőséggel tovabb a topikod ill legy demokrata fogadd el mások véleményét es hova születését!!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek