Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Lafotex 2021. 02. 15. 11:59
#24540
32.7
Lafotex 2021. 02. 15. 11:53
#24539
32.6
Lafotex 2021. 02. 15. 11:48
#24538
32.4
don_king
don_king 2021. 02. 15. 11:42
Előzmény: #24536  Hathor
#24537
😁😁😁😁😁😁😁😁
Hathor
Hathor 2021. 02. 15. 11:38
#24536
Kinek válaszoljon? Magának?
Elnézést? Maga Ön?
Hathor
Hathor 2021. 02. 15. 11:37
#24535
"a Rendeletben foglaltaknak megfelelően a közgyűlés személyes jelenléttel nem tartható meg"
Hathor
Hathor 2021. 02. 15. 11:35
Előzmény: #24533  Heinczi
#24534
Gácsi és a tájékoztatás..
Na igen, azt várhatod.
Napirenden van?
Ha nincs, akkor csá
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 15. 11:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#24533
Így van. Azért ez egy olyan esemény, amelyről a mélyen tisztelt befektetőket tájékoztatni kell!
Törölt felhasználó 2021. 02. 15. 11:20
Törölt hozzászólás
#24532
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 15. 10:40
Előzmény: #24530  raus
#24531
Nem tudom, miért minuszolnak. Nem is érdekes.
Nordra leszünk ma kíváncsiak, Reengert szeretném látni indoklással a jegyzőkönyvbe. 
raus 2021. 02. 15. 09:22
Előzmény: #24526  Heinczi
#24530
Erre miért adnak 2 - 
Ha lenne vmi érdekes akkor gyorsan mehetne pl 40 arnyekaba
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 15. 08:50
Előzmény: #24528  don_king
#24529
Rajta vagyunk ;)
don_king
don_king 2021. 02. 15. 08:48
#24528
Figyelni emberek!
kupec 2021. 02. 15. 08:44
Előzmény: #24525  gassly65
#24527
Neked legalább nem zérus minkdkét oldal a könyvebn, mint nálam. :-) 
Az EBroker megint sz.r. Tudnál betenni egy könyvet? Előre is köszönöm.
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 15. 08:35
#24526
Jo reggelt 
Süt a nap, kávé finom, nordnak meg KGy
Figyeljünk 
gassly65 2021. 02. 15. 08:31
#24525
234600...printscreen OK
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 13. 09:58
#24524
HexanAidaCölöp fórumozó hová lett ?
Olyan értékes hozzászólásai voltak XD
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 16:43
#24523
Gondoltam ,hogy ilyen érvek alapján dönt 1-2 ember ,hogy rvessé váljon .
Szerncsére   ilyen elvakult szemlélet csak kérész életű lehet .
Jót szórakozik az ember itt ,mer itt nem az ésszel nyílnak az ajtók XDD
raus 2021. 02. 12. 16:31
Előzmény: #24511  Törölt felhasználó
#24522
Nem gond nem veszem fel
Majd jovo héttől figyelem
Nagy kalappal akik régóta benne ulnek!
Sajna ezek a kgy k máshol sem hoztak eddig semmi penzesot 😩
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 16:31
#24521
áááááááááááááááááááááááááááááá,nem olvasom el amit irt,ááááááááááááááá távozz tölem sátán
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 16:26
#24520
Aida64cölöp kedves , 
készül a trend ?
Jöhet bemásolt infó is ,mert a fórumozó tulajdonosok naprakész infóra éhesen ülnek a gép előtt ,kezüket a buy gombon tartva:-))
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 16:20
Előzmény: #24509  Törölt felhasználó
#24519
Van még hová fejlődni :-))
Sok sikert XD
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 16:19
Előzmény: #24513  Törölt felhasználó
#24518
Mi az a : " megunka " ?
Financiális szakzsargon ?  XD
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 16:17
Előzmény: #24514  Törölt felhasználó
#24517
Csak utánad , bölcs krőzus + dalai láma :-))
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 16:15
Előzmény: #24510  raus
#24516
Redbull,fű, nagyító kell a kitartáshoz.
A redbull ..szárnyakat ad.
A fű ,rózsaszín ködöd hoz 
A nagyító pedig kell az árfolyam nagyításához XDD
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 16:14
Előzmény: #24512  Faketrend
#24515
és legalább mozog a topik.
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 16:13
Előzmény: #24512  Faketrend
#24514
igen maga mehet is oda amit irt,mert tudja mindenki magábol indul ki.
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 16:13
Előzmény: #24510  raus
#24513
majd elmegy ha megunka,amugy meg lehet ö vett vagy 250ezer darabot most.kapott aztán vett.
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 16:12
#24512
Látom komoly emberek időt energiát nem sajnálva licitbajnokságot rendeznek.
Javaslom egy IQ bajnoki rangadó indítását ,nyeremény : nordtelecum előfizetés XDD
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 16:12
Előzmény: #24510  raus
#24511
hagyja raus csak szopatja itt a beszolásaival ez a feketerend lovagja,a nordot
raus 2021. 02. 12. 16:10
Előzmény: #24505  Faketrend
#24510
Ha a 30 fogja akkor dobban ha pletyka az plusz erositheti az up t !!
Jövő hétfőn árgus szemekkel figyelem kgy kimenetelet!
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 16:09
Előzmény: #24505  Faketrend
#24509
Ez az évtized Ázsiáé lesz? – Ázsiai, kínai befektetések egyszerűen
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 16:08
Előzmény: #24506  Faketrend
#24508
jön ide a feketerend lovagjai és felvásárolják a nordot és lesz koronavirus gyárto cég.látja erre nem gondolt senki.
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 16:07
Előzmény: #24506  Faketrend
#24507
jön ide a vajna papa
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 15:39
Előzmény: #24505  Faketrend
#24506
Február 25re 119,5 ft az árfolyam .
2030ban XD
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 15:39
#24505
Kb egy piaci kofa pletyka értékü  értesülések burjánzása várható ..... 
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 15:36
Előzmény: #24502  Törölt felhasználó
#24504
Bemásolnád ,mert nem mindenki ilyen jól informált :-))
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 15:35
Előzmény: #24501  Törölt felhasználó
#24503
Akkor minek az üres duma , csak a hasamra ütök és 11,50 aztán ötperc mulva 78 XD
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 15:24
Előzmény: #24498  Faketrend
#24502
maga is tudja jönnek a hirek,hétvégén,nézzen utána
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 15:23
Előzmény: #24498  Faketrend
#24501
keresse meg ,amit akar mi közöm hozzá?
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 15:22
#24500
mocorgás kezdödött ,bevásároltak pár 100 ezret
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 15:22
#24499
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 15:20
  • Utolsó kötés ár: 31,0 HUF (3 000 db)
  • Nyitó ár: 31,8 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 31,8 HUF Min. ár: 30,0 HUF
  • Összforgalom: 33 kötés 330 036 db 10 050 206,0 HUF
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 15:21
Előzmény: #24497  Törölt felhasználó
#24498
Valami trendet/chartot tennés fel ami alátámasztja az álmokat !? XD
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 15:05
Előzmény: #24496  Faketrend
#24497
30ft ,vegyen mig lehet 30on,mert ugy jár mint set nem vett 55ön és nem tudta adni 100 on ,itt meg 45 ön majd
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 12. 13:54
Előzmény: #24495  Törölt felhasználó
#24496
Aida64colop ,szerintem ez mindíg az  ,csak kérdés meddig döglik itt a pénz .
Fogd és fuss amíg nem késő XD
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 12:54
Előzmény: #24494  raus
#24495
mai nap minuszos minden
raus 2021. 02. 12. 11:39
Előzmény: #24493  Törölt felhasználó
#24494
“ kiderül a 30 erős támasz e?, aztán tavasszal a 40 és 45 ellenállásokat tesztelheti” cimboram TA 
Törölt felhasználó 2021. 02. 12. 08:41
Előzmény: #24491  zöldfülescsésze
#24493
az a 80 60 volt és 40 volt 60 helyett sokáig aztán 20ft 36ft 18 ft és most 33-nyito 31
oxylant
oxylant 2021. 02. 12. 07:27
Előzmény: #24491  zöldfülescsésze
#24492

Kgy!
Figyeljük Őkelmét!
Szép, derűs napot!!
😊👍😁
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 02. 12. 07:21
Előzmény: #24489  Heinczi
#24491
Covid előtt 80-ról visszaesve 50 Ft volt sokáig az erős támasza, amikor a Nutex csak 30 körül mozgott. Hír nélkül is illene lassan elszakadnia tőle és visszakapaszkodnia az 50-es szintre. Persze lehet hogy egy potenciális új tulajdonosnak érdeke ez az alacsony árfolyam.
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 21:52
Előzmény: #24489  Heinczi
#24490
Elégégé mocorog , sokan látják a mai forgalmat.ha nem lesz más ide jönnek, amugy a többi sokst ment ez még nem mostanában
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 11. 19:52
Előzmény: #24488  Törölt felhasználó
#24489
Szépen csordogál felfelé.
Ha ma kizárt volna az oldalazóból még jobban nezne ki, de így se rossz.
Lassan visszacammogunk covid előtti szintre, beállítás 40-re. 
Nem tudom ki hogy van vele, de én februártól sokat várok.
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 18:35
Előzmény: #24487  Törölt felhasználó
#24488
érzésem az felfelé irányul,meg kell nézni a chartot,39 ig elsökörben tuti aztán meglátjuk
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 18:34
Előzmény: #24486  Heinczi
#24487
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 11. 17:51
Előzmény: #24485  Törölt felhasználó
#24486
Nagyon jó nap volt, tartom, hogy KGY-ig beállunk 35-40 közé 
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 17:39
#24485
31.7/egész jo ahhoz képest hogy dobálgatták, azért feljebb kell állni holnap 33
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 16:20
#24484
nagyon dobálják délután.
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 15:18
Előzmény: #24482  Törölt felhasználó
#24483
ha látszik az már azt jelenti,de én azt sem látom.
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 15:14
Előzmény: #24481  Törölt felhasználó
#24482
Nem azt írtam,hogy feltámadt :)
Törölt felhasználó 2021. 02. 11. 15:12
Előzmény: #24480  Törölt felhasználó
#24481
micsoda,?én akkor hiszem már ha látom,

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek