Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Bekes 2018. 01. 15. 16:08
Törölt hozzászólás
#8040
sly36
sly36 2018. 01. 15. 16:02
Előzmény: #8038  HoStrucc
#8039
Az a Te bajod, hogy csak most veszed.
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 15. 15:57
Előzmény: #8037  sly36
#8038
Itt voltam akkor is. A jelenről beszélünk. :) Amúgy is, 5 hufért túl olcsó volt és nem volt nálam apróóó :D
sly36
sly36 2018. 01. 15. 15:51
Előzmény: #8034  HoStrucc
#8037
5 Ft-nál már beírtam.
Jah..., hogy Te még sehol nem voltál akkor....
bruszvillisz007
bruszvillisz007 2018. 01. 15. 15:49
Előzmény: #8035  exmnbs1
#8036
Pezsgő?20ra vártad :D
exmnbs1 2018. 01. 15. 15:46
Előzmény: #8032  Törölt felhasználó
#8035
Nyugi, meglesz az
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 15. 15:45
Előzmény: #8033  bruszvillisz007
#8034
Pl, hogy ex, sly, konzumocska felfelé kezdi várni... NA AZ MEGLEPNE!!! :D
bruszvillisz007
bruszvillisz007 2018. 01. 15. 15:42
Előzmény: #8030  HoStrucc
#8033
Azért lehet még meglepi
Törölt felhasználó 2018. 01. 15. 15:42
#8032
Hat "karogok"...megint nem lesz ez 20Ft....egy hete temetitek a papirt..meg jo, hogy a sok Marika neni, es az esetleges kisbefektetok, akik biznak a papirban..nem nezik a forumot, es nem remeg/ett meg a kezuk ;-)
oxylant
oxylant 2018. 01. 15. 15:40
#8031
Minden szinten, szinte minden..
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 15. 15:38
Előzmény: #8029  bruszvillisz007
#8030
Ma már nem számítok nagy mozgásra
bruszvillisz007
bruszvillisz007 2018. 01. 15. 15:32
#8029
Szép csend van,kötés is alig.
resone
resone 2018. 01. 15. 14:43
Előzmény: #8016  Törölt felhasználó
#8028
az szép egy pakkocska volt...
oxylant
oxylant 2018. 01. 15. 14:40
#8027
Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
1063,4
1.35462,6
4.80062,4
3.00062,2
30.82762
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
83.97965
12.00065,2
144.55265,4
10.00065,6
4.75065,8
Szalmabol_Egeret 2018. 01. 15. 14:15
Törölt hozzászólás
#8026
thibi99 2018. 01. 15. 14:14
Törölt hozzászólás
#8025
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 15. 14:14
Előzmény: törölt hozzászólás
#8024
Perszeee. Mindenhol szól a muzsika a farsangi bàlban. Aki még nem ittas teljesen, az a parketten tàncol, akik kiütötték magukat, azok meg a wc-ben rókàznak.
Konzumocska 2018. 01. 15. 14:08
Előzmény: törölt hozzászólás
#8023
Az Opimus akkor alulértékelt volt, de itt nincs semmi csak bérelt vezetékek meg 2000 ügyfél albionban..
Szalmabol_Egeret 2018. 01. 15. 14:06
Törölt hozzászólás
#8022
Szalmabol_Egeret 2018. 01. 15. 14:04
Törölt hozzászólás
#8021

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek