Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
tommy.b.goodie 2019. 08. 08. 16:08
Előzmény: #18959  Törölt felhasználó
#18960
hajra! nagyon drukkolok.
Törölt felhasználó 2019. 08. 08. 16:00
Előzmény: #18958  Larry71
#18959
Jol tartjuk magunkat es micsoda turelem, ahogy ezt a papirt veszik, komolyan mondom, profi munka.
Larry71
Larry71 2019. 08. 08. 15:29
Előzmény: #18956  hibaz
#18958
Viccet fèlre tève,tènyleg kitörès elött àllunk!
Larry71
Larry71 2019. 08. 08. 15:28
Előzmény: #18956  hibaz
#18957
Az a jó.....
hibaz 2019. 08. 08. 15:25
Előzmény: #18954  Larry71
#18956
Aug. 1 óta szűkülünk(háromszög alakzat),holnap elfogyhat a hely 48-49,5 között....
resone
resone 2019. 08. 08. 15:10
#18955
ha megtehetném sem próbálnám meg :D
Larry71
Larry71 2019. 08. 08. 14:51
Előzmény: #18952  resone
#18954
Fosatàsra làttunk màr ilyet màshol
Larry71
Larry71 2019. 08. 08. 14:48
Előzmény: #18952  resone
#18953
Próbàld meg!😁
resone
resone 2019. 08. 08. 14:46
#18952
kivéve ha eladóira beteszel 500k-t 51re aztán máris dobálja mindenki.
Larry71
Larry71 2019. 08. 08. 14:36
#18951
Itt màr mennyisèget csak 50+ lehet venni.
Muszka1
Muszka1 2019. 08. 08. 11:26
Előzmény: #18948  aszti
#18950
Egyelőre nem mozdul ez sehova se..
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 08. 11:25
#18949
szépen veszegetik ,aztán egyszercsak hopp,na több idöm nincs
aszti
aszti 2019. 08. 08. 10:41
Előzmény: #18947  Heinczi
#18948
ott vagyunk a fedélzeten, várjuk a kanócok izzitását........
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 08. 10:39
Előzmény: #18946  aszti
#18947
Bármelyik nap indulhat a rakéta.
Ezért jó a nord 
aszti
aszti 2019. 08. 08. 10:35
Előzmény: #18945  aszti
#18946
van egy olyan érzésem, hogy ma ezt megtépik.............
aszti
aszti 2019. 08. 08. 10:35
Előzmény: #18943  Zsimo
#18945
vki beleadott 20k-val 48-ig, de már vissza is vette (vélhetően.....)
hibaz 2019. 08. 08. 10:25
Előzmény: #18941  Matuka
#18944
r 49,8 ft.
Zsimo
Zsimo 2019. 08. 08. 10:11
Előzmény: #18942  aszti
#18943
Hol?
aszti
aszti 2019. 08. 08. 10:07
Előzmény: #18941  Matuka
#18942
kezdődik a leszoritósdi.............
Matuka 2019. 08. 08. 09:54
Előzmény: #18936  hibaz
#18941
Egye fene. Legyen 700, de akkor tutira :D :D
Larry71
Larry71 2019. 08. 08. 09:53
Előzmény: #18938  resone
#18940
🙂
Larry71
Larry71 2019. 08. 08. 09:51
Előzmény: #18936  hibaz
#18939
Főleg a logaritmikus.....bazzz!!!😉🙂
resone
resone 2019. 08. 08. 09:51
Előzmény: #18937  Larry71
#18938
ez nemigaz. enyimé' még mindig jó :)
Larry71
Larry71 2019. 08. 08. 09:50
Előzmény: #18936  hibaz
#18937
Csàrtok mostanàba kuka!!!😁😁😁🍺🍺🍺
hibaz 2019. 08. 08. 09:49
Előzmény: #18933  Matuka
#18936
Ha a Nord is olyan emelkedési pályát járna be,mint 2017 elején a Konzum,és ezt logaritmikus charton nézem,akkor lenne 700 ft környékén a tető !! Szerintem engedjétek el ezt a 2000 ft-ot,míg nagyobb bajotok nem lesz.....:)
tommy.b.goodie 2019. 08. 08. 09:48
Előzmény: #18934  aszti
#18935
nem is csoda. ha nem lenne nekem, en is akarnam a nordot.
aszti
aszti 2019. 08. 08. 09:44
Előzmény: #18933  Matuka
#18934
közel 300k vevő 45-ig..............
Matuka 2019. 08. 08. 09:34
Előzmény: #18930  Larry71
#18933
Nem az a kérdés, hogy lesz e 2000, hanem, hogy mikor? :)))
aszti
aszti 2019. 08. 08. 09:29
Előzmény: #18931  Heinczi
#18932
ám legyen............
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 08. 09:03
#18931
Hajrá 
Ez jó célár, irány a nyugdíj:)
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 23:01
Előzmény: #18929  Qwertzuio
#18930
2000
Qwertzuio
Qwertzuio 2019. 08. 07. 22:49
Előzmény: #18927  Larry71
#18929
Mi a célárad?
Kisbot
Kisbot 2019. 08. 07. 22:45
Előzmény: #18924  Törölt felhasználó
#18928
Így Ok.
Én is így gondolom. Komoly kitartással lehet itt keresni, de sehogyan másképp.
A türelem idővel beérik.
A nagyfőnök is megmondta: Nix Ugribugri!
Halgassunk rá, neki tuti bejött.
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 22:39
Előzmény: #18926  Larry71
#18927
Szóltam!!!
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 22:39
Előzmény: #18924  Törölt felhasználó
#18926
Ez nem speki lesz!
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 22:28
Előzmény: #18924  Törölt felhasználó
#18925
:)
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 22:28
Előzmény: #18923  Kisbot
#18924
Na jo, igen, de tudod, h ertem. Nyugodt spekik kellenek, mint pl en,  nem a forro penz. 
Kisbot
Kisbot 2019. 08. 07. 22:18
Előzmény: #18922  Törölt felhasználó
#18923
Nekem mindegy hogy ki által indul meg. Egyébként meg speki itt mindenki.
Ha jól tudom intézményi befektetők itt nem köthetnek. Úgyhogy marad a Big speki little speki 
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 21:42
Előzmény: #18921  Kisbot
#18922
Igen, tetszik, figyelik a papirt egyre tobben, el fog szabadulni, remelem, tobbnyire nem spekik altal.
Hajra Nord!
Kisbot
Kisbot 2019. 08. 07. 21:37
#18921
Üdv mindenkinek!
Kezd tetszeni a grafikon, gondolom Nektek is. Egy-egy leszorítás még belefér,  de már nem olyan egyszerű  lent tartani az árfolyamot. Ígéretes...
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 19:20
Előzmény: #18919  Heinczi
#18920
Le kell csapniuk, le kell csapnunk!
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 07. 19:07
#18919
Valamit hegesztenek itt. Vannak akik már tudják. Szokásostól eltérő ármozgások, forgalmak, a semmire negyedév alatt 25%al nőtt árfolyam.
Gácsiék lépni fognak valamit, most a telekom nagyon megy, csapból a szektor változásai folynak. Ilyen egyértelmű időszak nem is tudom mikor volt utoljára...és ami a fontosabb, hogy nem tudni lesz-e még, ezt most le kell csapniuk.
Ezért vagyunk itt. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 18:31
Előzmény: #18917  Larry71
#18918
Nagyon kiv vagyok min dolgoznak.
Sokat varok, meglatjuk...
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 18:26
Előzmény: #18916  Törölt felhasználó
#18917
Ez mèg semmi!
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 18:06
Előzmény: #18915  Larry71
#18916
Most is azok vagyunk az uj negyvenen!
Bizony jok, meglatja mindenki!
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 17:40
#18915
Jók leszünk!🌝🍺
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 07. 17:10
#18914
megy a kapaszkodás az 50 re,
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 07. 17:05
#18913
  • Szakasz:Lezárás
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 16:53
  • Utolsó kötés ár: 49,45 HUF (9 db)
  • Nyitó ár: 47,50 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 49,95 HUF Min. ár: 45,10 HUF
  • Összforgalom: 102 kötés 377 441 db 17 871 600,00 HUF
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 07. 17:05
Előzmény: #18911  AIDA64
#18912
szépen áll csak maradjunk igy ,mininum a honapban de sép lenne,
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 07. 17:04
#18911
1 380 db 47,45 HUF 49,45 HUF 1 991 db
2 000 db 47,40 HUF 49,50 HUF 9 435 db
3 000 db 47,30 HUF 49,60 HUF 10 000 db
6 000 db 47,25 HUF 49,70 HUF 3 000 db
5 000 db 47,00 HUF 49,80 HUF 6 000 db
2 000 db 46,90 HUF 49,85 HUF 3 495 db
8 000 db 46,85 HUF 49,90 HUF 9 673 db
20 949 db 46,80 HUF 49,95 HUF 7 370 db
5 000 db 46,50 HUF 50,00 HUF 13 920 db
7 000 db 46,30 HUF 50,50 HUF 14 800 db
4 000 db 46,20 HUF 50,60 HUF 5 000 db
4 390 db 46,10 HUF 50,90 HUF 10 600 db
3 000 db 46,05 HUF 51,00 HUF 24 088 db
24 000 db 46,00 HUF 51,70 HUF 12 259 db
24 000 db 45,80 HUF 51,80 HUF 5 000 db
21 055 db 45,60 HUF 51,90 HUF 27 758 db
12 400 db 45,50 HUF 52,00 HUF 52 540 db
27 300 db 45,40 HUF 52,80 HUF 5 000 db
3 000 db 45,30 HUF 53,00 HUF 64 633 db
1 450 db 45,25 HUF 53,20 HUF 10 000 db
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 16:50
Előzmény: #18908  hibaz
#18910
igen, csapkodas van, jelenleg 49,1.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 16:41
#18909
Kiváncsi vagyok záróban bedobnak e egy nagyobb pakkot.
hibaz 2019. 08. 07. 16:39
Előzmény: #18907  DadanKarambolo
#18908
Nagy a csapkodás,valami lesz....
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 16:38
#18907
Irányított kereskedés van, valaki megint bedobott 14K-t 47 forintin és egyből jött is vevő rá 47,25-ön. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 16:30
Előzmény: #18905  Heinczi
#18906
:)
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 07. 16:09
Előzmény: #18904  Törölt felhasználó
#18905
Nincs kétség.
Elmúlt 2-3 hét sokat mond. Forgalom kiugróan nőtt a korábbiakhoz képest, plusz mostmár 50-re tapad az ár. 
Hír még mindig semmi. Legalábbis nyilvános nincs. Ja de,még egy végrehajtás :)
Ez mostmár több, mint gyanús. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 16:05
Előzmény: #18903  Lafotex
#18904
Na tessek, mar megint itt vagyunk. Eros kezekbe mennek a papirok, nincs is ketsegem...
Lafotex 2019. 08. 07. 16:01
#18903
49.8
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 15:52
#18902
r 49,5
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 15:36
Előzmény: #18899  Heinczi
#18901
Pedig ma megvolt a szándék a lenyomsára, he-he. Egyre stabilabb kezekben a részvények. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek