Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 15:36
Előzmény: #18898  Larry71
#18900
Igen. Ugy tunik, epitkezes van.
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 07. 15:31
Előzmény: #18898  Larry71
#18899
Igen
Nem nagyon lehet visszanyomni 40-re
50 az új 40
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 15:30
#18898
Elèg stabilkàk vagyunk....
Nekem ez jött le az előző 1-2 óràból!
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 15:21
Előzmény: #18895  Larry71
#18897
legalább mennyiséget tett volna be, akkor kaptam volna én is.
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 07. 15:21
Előzmény: #18894  DadanKarambolo
#18896
Lehet el KELL adnia annyin
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 15:20
Előzmény: #18894  DadanKarambolo
#18895
Valami beteg àllat!😁😁😁
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 15:19
#18894
ki az az eszement aki berak 40 froncsin eladást. XD
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 15:18
Előzmény: #18890  aszti
#18893
Jo lenne, ha ott is maradnanak, remegesre itt nincs szukseg. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 15:17
Előzmény: #18890  aszti
#18892
Az nem zavar, menjenek, inkább, hogy nem figyelek és kimaradtam egy kis vételi lehetőségből, na sebaj van belőle dögivel.
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 15:17
Előzmény: #18880  Heinczi
#18891
Egyetertek. 
aszti
aszti 2019. 08. 07. 15:16
Előzmény: #18888  DadanKarambolo
#18890
csak ugráljanak át nyugodtan őrmesterbe, verhetik a fejüket a falba............
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 15:16
Előzmény: #18878  tommy.b.goodie
#18889
Me csuggedj, ilyen mindenhol van, cikcakkotnak a papirok, ez csak a felszin, pillanatnyi szamok. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 15:12
Előzmény: #18886  DadanKarambolo
#18888
r.: 49
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 15:11
Előzmény: #18885  tommy.b.goodie
#18887
Nyugalom.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 15:11
Előzmény: #18884  Larry71
#18886
Adjon má valaki még 46-ért.
tommy.b.goodie 2019. 08. 07. 15:11
Előzmény: #18884  Larry71
#18885
egy fèlmosoly jelent meg az arcomon
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 15:10
#18884
47
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 08. 07. 15:08
#18883
Ah láttam milyet csúsztunk lefele, gyorsan beraktam 46-ra 10K vételt ennyiért még vennék, erre nem be álltak elém 48,75-re szintén 10K-val.
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 15:05
Előzmény: #18880  Heinczi
#18882
Pontosan.Egyet èrtek!😉🍺
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 15:04
Előzmény: #18876  Törölt felhasználó
#18881
Kètsègbe? Èn!? Sok mindent làttam màr ahhoz,hogy kètsègbe essek.
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 07. 15:04
#18880
Ugrálnak ki a kicsik, hogy őrmestert meg ilyeneket vegyenek.
No para
Menjen, aki máshol jobbnak érzi, mi csak szilárdolunk itt közben. Nord kirobban, késő lesz már vissza venni.
Zsimo
Zsimo 2019. 08. 07. 15:01
#18879
Nutexet fogják megfuttatni azért mennek valszeg
tommy.b.goodie 2019. 08. 07. 14:59
Előzmény: #18877  Törölt felhasználó
#18878
bajnak nem baj, de azert szomorubb vagyok mint tegnap.
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 14:51
Előzmény: #18875  csova
#18877
Nem banom, vsak tisztulunk. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 14:49
Előzmény: #18872  Larry71
#18876
Probalkoznak igy is, ugy is. Piacon is, forumon is. 
Nem esunk ketsegbe, lattunk mar ilyet.
csova 2019. 08. 07. 14:49
Előzmény: #18873  aszti
#18875
Mennek Nutexbe
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 14:47
Előzmény: #18873  aszti
#18874
Ezt mindenki maga dönti el.
aszti
aszti 2019. 08. 07. 14:47
Előzmény: #18872  Larry71
#18873
vkinek nagyon sürgős lett a kiszálló.............
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 14:45
Előzmény: #18871  hibaz
#18872
Öntike van.
hibaz 2019. 08. 07. 14:45
Előzmény: #18870  hibaz
#18871
45,1
hibaz 2019. 08. 07. 14:44
#18870
r 46,1 ft.
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 14:43
Előzmény: #18868  Törölt felhasználó
#18869
Pontosan.
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 14:30
Előzmény: #18866  Higuain
#18868
Es ez a hir honnan jott, a tolladbol?
Nem akarod te a mi emelkedesunket, ezt mar megfigyeltem. Minden mas menjen, csak ez ne! Igaz e?
resone
resone 2019. 08. 07. 14:29
Előzmény: #18866  Higuain
#18867
ha csak ez az ok az még rendben is van :) amúgy megsúgom hogy még a 43-44 is bőven jó még nekünk, de ha lazán veszem, akkor a 40is, de az már nagyon az alja. Ha az törik akkor van baj.
Higuain
Higuain 2019. 08. 07. 14:24
Előzmény: #18861  Törölt felhasználó
#18866
47.
mennek át nutexbe
úgy hírlik a digi megveszi a nutexet :)
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 14:19
Előzmény: #18864  Törölt felhasználó
#18865
Remèljük!
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 14:02
Előzmény: #18862  Heinczi
#18864
:)
Igen, ez szisztematikus epitkezes - szerintem is. Nyar, szerelem...
De ugy tunik, vannak akik dolgoznak, szerencsenkre, most ertunk, igy szep lehet az osz is. Elvezzuk is ki. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 13:53
Előzmény: #18854  deszcsakafi
#18863
Mar megint massal foglalkozol.  
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 07. 13:52
Előzmény: #18861  Törölt felhasználó
#18862
Azaz :)
Pihenni is kell. Közben szépen lépcső felfelé. 35-40-45-50. És így tovább.
Építünk felfelé. Szerintem is szisztematikus, készül a papír a hírekre. 
Így tovább.
Törölt felhasználó 2019. 08. 07. 13:48
Előzmény: #18860  Larry71
#18861
Kicsit pihenunk az uj 40 en?
Mert ugye, “50 az uj 40”. 
Szep napot mindenkinek!
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 12:53
Előzmény: #18857  jofej
#18860
Èn nem règóta!🌝
resone
resone 2019. 08. 07. 12:35
Előzmény: #18857  jofej
#18859
sietünk valahova? Ezt nem tudtam. :D
resone
resone 2019. 08. 07. 12:34
Előzmény: #18855  Qwertzuio
#18858
a szisztematikus vásárlásokból akár kikövetkeztethető egy új befektető érkezése. És ugye furcsa mód 40-50ft-on tanyázik egy pár ft-os részvény és ráadásul stabilan. Célár nincs. Ha nagyon veszik akkor veszek, ha jön hír eladok, ha nem jön akkor is.
jofej 2019. 08. 07. 12:33
Előzmény: #18856  Larry71
#18857
Mióta is várjuk az új tulajdonost?
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 12:31
Előzmény: #18855  Qwertzuio
#18856
Egy új tulajdonost vàrok. Kilète hatàrozza meg a cèlàramat.
Qwertzuio
Qwertzuio 2019. 08. 07. 12:19
Előzmény: #18847  Larry71
#18855
Mit vársz ide és  milyen célár? Larry,Colop? többiek?
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 08. 07. 08:51
Előzmény: #18853  AIDA64
#18854
gyurcsicolopaida ez most mi? :)
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 07. 08:35
#18853
joreggelt de megyek is remélem ennél lejebb nem megy már a honapban ,nem bánnám,de már megyek is ,
gilmour
gilmour 2019. 08. 07. 08:03
Előzmény: #18851  Larry71
#18852
Köszi, viszont!
Larry71
Larry71 2019. 08. 07. 06:50
#18851
Szèp napot mindenkinek!
tommy.b.goodie 2019. 08. 06. 17:14
Előzmény: #18849  hibaz
#18850
hálásan elfogadom
hibaz 2019. 08. 06. 17:11
Előzmény: #18848  Törölt felhasználó
#18849
z 49,9 ft.
Törölt felhasználó 2019. 08. 06. 14:13
Előzmény: #18847  Larry71
#18848
;)
Larry71
Larry71 2019. 08. 06. 12:29
Előzmény: #18845  Csaba40
#18847
Valaki,valakik memg megveszik!😁🍺
Csaba40 2019. 08. 06. 12:28
#18846
Legjobb 5 vételi ajánlat
Mennyiség Ár
5.000 49,4
5.000 49,2
8.268 49,05
6.000 49
7.000 48,8
Legjobb 5 eladási ajánlat
Mennyiség Ár
19.588 51
2.000 51,5
2.600 51,6
27.259 51,7
46.600 51,8

Csaba40 2019. 08. 06. 12:28
#18845
Valaki,valakik 50 en dobják ki a papírokat.
Törölt felhasználó 2019. 08. 06. 12:22
Előzmény: #18842  Heinczi
#18844
Igen, biztato ket heten vagyunk tul...
buxmester
buxmester 2019. 08. 06. 12:18
Előzmény: #18840  Törölt felhasználó
#18843
Még gyenge.Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
5.00049,4
5.00049,2
8.26849,05
6.00049
7.00048,8
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
19.08851
2.00051,5
2.60051,6
27.25951,7
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 06. 12:13
Előzmény: #18841  Heinczi
#18842
Elmúlt  2 hét nagyon pozitív. Ezt kellene továbbvinni 
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 06. 12:12
Előzmény: #18833  Törölt felhasználó
#18841
Érdeklődés van, ez már nyilvánvaló.
Rallyra kész a Nord. De muszáj lesz lassan infókat csepegtetni, mert a nagy többségnél fogy a türelem. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek