Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Lafotex 2020. 07. 02. 15:56
Előzmény: #23359  oxylant
#23360

Szia!Itt is rànk fèrne màr! :-)
oxylant
oxylant 2020. 07. 02. 15:53
Előzmény: #23358  Lafotex
#23359
Szia!
Juhé.....
Lafotex 2020. 07. 02. 15:51
#23358
31.2
oxylant
oxylant 2020. 07. 02. 14:32
Előzmény: #23356  MARYENN
#23357

....vidéki....
😎
MARYENN
MARYENN 2020. 07. 02. 14:30
Előzmény: törölt hozzászólás
#23356
És te ki vagy a régiek közül?
Lorepapp pihen 40 - ig. 
Gettóból-Vidékre 2020. 07. 02. 14:27
Törölt hozzászólás
#23355
Gettóból-Vidékre 2020. 07. 02. 14:08
Törölt hozzászólás
#23354
Heinczi
Heinczi 2020. 06. 29. 16:37
Előzmény: #23351  Törölt felhasználó
#23353
Igen, mondjuk így felsorolva azért túlzás hogy nem történt semmi mostanság. 
Szeretném ezekbe azt látni, hogy előkészítés van. 
Törölt felhasználó 2020. 06. 29. 16:13
Előzmény: #23350  Heinczi
#23352
Jol beszelsz!
Törölt felhasználó 2020. 06. 29. 16:13
Előzmény: #23349  oxylant
#23351
Hat igen, most mit mondjak... 
mi is tortent lenyeges mostanaban?
Nemi tokeemeles a Beltav reszerol. 
Telephelyek felszamolva. 
Srv re felhatalmazas. 
Vegrehajtasok leszedve. 
Nemi buhera az arfolyammal - sajat velemeny!
Heinczi
Heinczi 2020. 06. 29. 16:08
Előzmény: #23349  oxylant
#23350
Ki húzzák a mi számunkat majd. 
3 hónapja nem írtam ide, de követtem amit lehetett, bár túl sok minden nem volt.
Továbbra is hiszem, hogy Nordot tudatosan hagyják tőzsdén, és célzott eladás lesz, komoly történet. Nutexeseket rángatják jobbra, balra, föl, le, komolytalan. 
Ez marad, jó lesz. 
2 végrehajtás is lekerült, ez itt már esemény szint.
Meglátjuk 
N-Force 
oxylant
oxylant 2020. 06. 29. 16:03
Előzmény: #23348  Törölt felhasználó
#23349
Épp ideje lenne már!!!!
Törölt felhasználó 2020. 06. 29. 15:59
Előzmény: #23347  Heinczi
#23348
Ez jol hangzik, kosz. Mondom en is, csak buheralgatnak ezek valamit ott a hatterben, nagy kussban.
Heinczi
Heinczi 2020. 06. 29. 15:47
#23347
Időközben azért figyelnünk kell a nagy punyhadás közepette. 
Mai naptól lekerült mind a két végrehajtás Nordról, az is ami 1,5 éve volt rajta.
Talán. N-Force 
VlagyimirMutyinxd 2020. 06. 29. 10:58
#23346
Megint elérkeztünk oda, hogy lassan kilövés lesz. Én így látom, az eddigi szezonalitás alapján. Még tartsatok ki egy kicsit ;)
Törölt felhasználó 2020. 06. 24. 17:54
Előzmény: #23343  kupec
#23345
Buheramatrix. 
MARYENN
MARYENN 2020. 06. 24. 17:51
Előzmény: #23343  kupec
#23344
Ráérünk.
Úgy is a piac diktál, na meg a korona. 
kupec 2020. 06. 24. 17:32
Előzmény: #23342  MARYENN
#23343
Egyelőre szerintem csupán árkarbantartás folyik, még nem jött el a mi időnk.
MARYENN
MARYENN 2020. 06. 24. 16:53
Előzmény: #23340  Lafotex
#23342
Van valami pletyka talán, hogy ilyen erős a vételi oldal? 
JohnDorian
JohnDorian 2020. 06. 24. 16:51
Előzmény: #23340  Lafotex
#23341
Látom, de azért elég ijesztőnek tünt..:)
(Rafinált ez a Nord... Nem csípom..)
Lafotex 2020. 06. 24. 16:46
Előzmény: #23339  JohnDorian
#23340
De megvettèk!
JohnDorian
JohnDorian 2020. 06. 24. 16:42
#23339
Valaki nagyon megunta a játékot!!!!! :OO
https://kepkuldes.com/image/ZLNtLi
Törölt felhasználó 2020. 06. 23. 18:20
Előzmény: #23337  Kisbot
#23338
Sokat forogtam ezen okok miatt múlt évben Nordban, nagy reménységem volt, nem tudom. Ebből is kiábrándultam,nem jött be nagyon nem, igaz nem csak ez a BÉT-en. Valahogy nem hiszek már ebben sem. Aztán ki tudja,járjatok szerencsével!
Kisbot
Kisbot 2020. 06. 23. 16:09
#23337
 Sziasztok, üdv Mindenkinek!
Én itt vagyok egy jó ideje a papírban, és ugyanazt gondolom mint sokan mások, hogy ezt a céget meg fogja találni egy valamire való nagytulajdonos. Akár a tőke hátterével felvesz valamilyen értelmes tevékenységet. Szerintem erre azért van bőven lehetőség. Olcsón venni felvásárolni céget, vagy részvényt azért erre volt elég példa a történelemben.
Ez most egy olcsó cég és papír. Nem ér semmit? Így is gondolhatjuk, bár az a pár milliárd Ft nyugvó tőke a háttérben az is valami. Ja, és ha valaki úgy gondolja, hogy sz@r helyre pakolta a pénzét? Lehet, de mennyivel boldogabb az élete annak, aki Opus, Delta, Futur, Wallis stb tulajdonos mondjuk tavaly óta?
   
Törölt felhasználó 2020. 06. 23. 12:59
Előzmény: #23333  martin36
#23336
Én sem csípem ezt a sunyi bandát, de hogy ne tudnák miért vannak itt, azt nem gondolnám. Szerintem nagyon is tudjak, sőt sunyin tőzsdéznek is a saját papírjaikkal, de mindez csak egy feltételezés a részemről. Azt is tudják, hogy mint tőzsdei cég értéket képviselnek. Aztán, hogy mindezzel mit kezdenek, nem tudhatjuk, de én azért abban reménykedem, hogy egyszer csak eladják a cégüket egy olyan befektetőnek aki tud is majd mit kezdeni, s nem ilyen impotens módon szerencsétlenkedi tovább az elkövetkező éveket. Azt hiszem, ennek sokan örülnénk. Húzzanak a ... !
JohnDorian
JohnDorian 2020. 06. 23. 12:55
#23335
Azért nincs akkora eladói nyomás... :))
https://kepkuldes.com/image/ZJ5lS3
raus 2020. 06. 23. 11:26
Előzmény: #23330  raus
#23334
Hiába az 5 - 
Igazam lett 
martin36
martin36 2020. 06. 23. 10:36
Előzmény: #23331  Törölt felhasználó
#23333
Meg arra sem szvsz.
Latvanyos h evek ota meg a sajat tulajuk sem tudja h egyaltalan miert vannak ok a tozsden?
Mit jelent ez,mit lehet ezzel kezdeni?
A bet legfogalmatlanabb bandaja.
richman
richman 2020. 06. 23. 10:31
#23332
Ez is beszakadt...
Törölt felhasználó 2020. 06. 23. 01:26
Előzmény: #23329  martin36
#23331
De, bennfentesre meg csak-csak. 
raus 2020. 06. 22. 17:14
Előzmény: #23329  martin36
#23330
Ez bingó!
Megy vissza 30-28 le
Héten már nincs zöld itt 
martin36
martin36 2020. 06. 22. 17:10
Előzmény: #23328  Törölt felhasználó
#23329
Belevettek penteken,mert biztak benne paran,h a nutex farvizen ez is elevickel.
Emelkedni nem birt vele,viszont az elso visszaonteskor osszezakkant.
Sajnos a valosag az,h ennel erdektelenebb papirt nagyitoval kell keresni a bet-en,ez a papir joforman nem alkalmas semmilyen tipusu kereskedesre.
Törölt felhasználó 2020. 06. 22. 14:14
Előzmény: #23327  raus
#23328
Nem kell itt sajnalni senkit. Ebbe belevettek penteken. A mai meg egy nagy kamu. A vezetes vastagon benne van. Feltetelezem. Tehetnek egy szivesseget. Kivarjuk. 
raus 2020. 06. 22. 13:41
Előzmény: #23324  Törölt felhasználó
#23327
Sajnálom én is azt látom, Isten mentett meg a bukó tol!
Sajnálom újra akik belevettek 😕
don_king
don_king 2020. 06. 22. 13:26
Előzmény: törölt hozzászólás
#23326
:)
floydmelyveder 2020. 06. 22. 13:12
Törölt hozzászólás
#23325
Törölt felhasználó 2020. 06. 22. 12:53
Előzmény: #23323  Leonidas_10
#23324
Meghizas? Es mar adtak is penteken, vagy ma? Nem hinnem...
Leonidas_10
Leonidas_10 2020. 06. 22. 12:51
#23323
Ennyi volt? Egy kis pénteki meghúzás? Kevés. 
Törölt felhasználó 2020. 06. 22. 12:46
Előzmény: #23321  don_king
#23322
Nyari karbantartas?
Figyeljuk. 
don_king
don_king 2020. 06. 22. 08:34
Előzmény: #23320  don_king
#23321
Egy rkgyre gondolok elsősorban. 
don_king
don_king 2020. 06. 22. 07:51
#23320
A híreket kell figyelni. Vajon lesz?
kupec 2020. 06. 22. 00:33
Előzmény: #23318  raus
#23319
Azt hittem csak kifelejtetted a chartot!
raus 2020. 06. 21. 23:54
Előzmény: #23312  kupec
#23318
Amennyit konyitok a TA hoz ill “ erősebb” forgalom volt igaz sajna anno így szívtam be mert utána  hétfőn már öntöttek!
Hajrá akik benne vannak! 
Törölt felhasználó 2020. 06. 21. 21:39
Előzmény: törölt hozzászólás
#23317
Sokat valtozhatott a lejtmenetben. Kik vettek? A ceg mar vehet. Vajon vesz-e, s foleg mibol, miert? Vagy csak kamu? Mint az elmult tiz ev?
floydmelyveder 2020. 06. 21. 21:35
Törölt hozzászólás
#23316
Törölt felhasználó 2020. 06. 21. 21:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#23315
Jo a kerdes? Ahogy lekerul a maszk, be kell hozzajuk kopoktatni. Biztos orulnek majd minden erdeklodonek, hisz tarstulajdonosok vagyunk, nem igaz?
Törölt felhasználó 2020. 06. 21. 21:28
Előzmény: #23312  kupec
#23314
Gondolom, megerzes...
floydmelyveder 2020. 06. 21. 19:54
Törölt hozzászólás
#23313
kupec 2020. 06. 21. 19:43
Előzmény: #23311  raus
#23312
Mi alapján nem áll rosszul?
raus 2020. 06. 21. 17:03
Előzmény: #23310  Törölt felhasználó
#23311
Egy életen át lehet játszani és tanulni is!
Köszi neked is!
Különben, nek vagyok nagy TA szaki se nem hívő, de az alapján nem áll rosszul?!
Ha jól látom.
Ki ad erre -?
Törölt felhasználó 2020. 06. 21. 15:26
Előzmény: #23309  raus
#23310
Reszemrol semmi problema. Probaljuk megtanulni a megtanulhatatlant. 
Jo pihit neked is. 
raus 2020. 06. 21. 12:19
Előzmény: #23307  Törölt felhasználó
#23309
Tökéletes összefoglaló!
Én nem bántanék senkit!
Első - amikor elhagytak benne  
Második - teljesen magam hibájából azt hittem megindul azt mégsem egy pénteki nap végén vettem bele 
Nem akartam senkit megbántani meg senkitől nem sajnálom csak nekem forró tűz ez a papír inkább kintről, ha tovább megy hadd, hisz jó páran régóta ülnek benne ill aki kockáztat megérdemli a nyerőt!
Jó pihit 
Törölt felhasználó 2020. 06. 20. 12:35
Előzmény: #23307  Törölt felhasználó
#23308
Naivan. 
Törölt felhasználó 2020. 06. 20. 12:32
Előzmény: #23306  raus
#23307
Harmadikra meg megkeresheted vele. Talán. Vagy, igazad lesz, vagy nem. Csak a bennfentes tudhatja. Meg a tőzsde. Ezek letojják az egyéni pozíciókat, vágyakat. Olvastam LP-t. Szerintem, naívan hitt egy közösségben. Kérdem, itt? Ide, valahol mindenki a másik pénzéért jön. Te is. Olvastalak SET-ben. Én pl nem akarok itt barátkozni. Megbízni meg páne senkiben. Kisebb, nagyobb aljasságok, kisértések háza ez. Egyszer élünk? Rövid az élet? Ki így, ki úgy bassza el. Ritkák a kivételek. Ne itt keresd. Magadba nézz. A hiba a saját készülékünkben. Írom amit gondolok. Néha fáj. Másnak is, nekem is, de a lejobban akkor, az, ha kint vagyunk. 
Szép napot!
raus 2020. 06. 19. 23:24
Előzmény: #23305  Törölt felhasználó
#23306
Bocsi csak kijött belőlem, ez a cég sajna 2x elvitte a lovem egy részét !
Felőlem azt mehet , ha pl lorepapp benne van még főleg ő szimpi arc!
Igazán nekem nem fáj, csak akkor megy mikor kint vagyok.
Törölt felhasználó 2020. 06. 19. 17:56
Előzmény: #23304  raus
#23305
Attol meg mehet ez barhova, h te mit szeretnel. Ez is csak egy  uo bennfentes mutyiceg, mint a legtobb fostomlo a beten. Ide senki nem ir erdek nelkul. Te sem. Minden megnyivanulast fenntartassal kell kezelni, tiedet is, enyemet is. Mindenesetre ma vettek. Lehet, h te is?
raus 2020. 06. 19. 17:41
Előzmény: #23302  Pojáca
#23304
Igazam lett nem ment sehova nem ám utána 
Hétfőn vissza 30 
raus 2020. 06. 19. 12:23
Előzmény: #23302  Pojáca
#23303
Álom!
Nem megy sehova így is drága!
2x beszívatott anno! 
Inkább Delta
Pojáca
Pojáca 2020. 06. 19. 11:47
#23302
Megindulunk a Nutex után....
Lafotex 2020. 06. 19. 09:55
#23301
31.7
Törölt felhasználó 2020. 06. 18. 16:57
Előzmény: #23299  JohnDorian
#23300
Nos, lehet, de az meg tetszene a spekaknak. Mindegy, jo ez igy. Kozben, ahogy latom, a megakaszto is visszalepett...
JohnDorian
JohnDorian 2020. 06. 18. 16:44
Előzmény: #23298  Törölt felhasználó
#23299
Szerintem jobb ez így megakasztva, mint hogy felpattanna 60ra utána megint vissza 30ra.... Úgy lehet több lenne az anyázás és társai , mint most...
Törölt felhasználó 2020. 06. 18. 15:27
Előzmény: #23297  JohnDorian
#23298
Jelenleg megakasztva. 
JohnDorian
JohnDorian 2020. 06. 17. 12:17
#23297
Jó lessz ez a papír! Mire jön a Covid 2.hullám szerintem a Nord, Ehep , futur , nutex papírok nem fognak tovább feleződni! (Amerika számomra egy óriás buboréknak tűnik...)  :p
Törölt felhasználó 2020. 06. 15. 15:46
Előzmény: #23295  Törölt felhasználó
#23296
Idonkent valakik belenyulnak. 
Törölt felhasználó 2020. 06. 15. 11:58
Előzmény: #23294  kupec
#23295
Szerintem az ár teljes kontroll alatt. Kérdés, mi okból?
kupec 2020. 05. 25. 15:15
Előzmény: #23290  Törölt felhasználó
#23294
ez ugye nézőpont/álláspont kérdése
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 25. 14:02
Előzmény: #23292  hibaz
#23293
Bocsi, 28 akart lenni, de okostelefon önállósítja magát néha 😏
hibaz 2020. 05. 25. 13:51
Előzmény: #23291  MARYENN
#23292
Már 280 ft-nál járunk ?? :)
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 25. 13:09
Előzmény: #23289  kupec
#23291
Ennek apropójából ki is állt 280-ról a 255K vevő. ☺️
Törölt felhasználó 2020. 05. 25. 12:50
Előzmény: #23289  kupec
#23290
És mi a gyűjtés tárgya, pénz, vagy papír?
kupec 2020. 05. 25. 12:11
Előzmény: #23286  MARYENN
#23289
itt mindig gyűjtés van... :-))
hibaz 2020. 05. 25. 11:43
Előzmény: #23286  MARYENN
#23288
Már vagy 10 éve megy a gyűjtés....:))
don_king
don_king 2020. 05. 25. 11:22
Előzmény: #23286  MARYENN
#23287
Mit súg a női megérzés?
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 25. 10:57
#23286
Itt még most is gyűjtés van?? 
oxylant
oxylant 2020. 05. 22. 14:30
Előzmény: #23284  Lafotex
#23285
No, ez legyen a summa!
Lafotex 2020. 05. 22. 14:29
Előzmény: #23283  oxylant
#23284
Szia!Làttam,de nagyon nagy a csend itt is,ott is sajnos!Na de egyszer eljön a mi időnk is remèlem! :-)
oxylant
oxylant 2020. 05. 22. 14:21
Előzmény: #23282  Lafotex
#23283
Szia!
A 2,2-es is deltásodik, plusz 10 K-val....
Lafotex 2020. 05. 22. 14:19
Előzmény: #23281  luck-money
#23282
Ideje lenne! :-)
luck-money 2020. 05. 22. 14:18
Előzmény: #23280  Lafotex
#23281
lehet Deltásodni akar :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek